Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)

1908-10-18 / 40. szám

1908. október 18. N agy bányai Hírlap 5 miért is aki a mostani végrehajtási eljárás által megrontott kishitel ellenében szükségleteiről előre gondoskodni és a viszonyai szerint kisebb vagy nagyobb tőkét összegyűjteni akar, azt ezen takarékpénztári persely által a legalkal­masabbon teheti. A csinos s asztal díszt is ké­pező aczél zárt persely 6 korona első kamatos betét ellenében díjtalanul kölcsönöztetik ki. Az abba összegyűjtött összeg csak a takarékpénz­tárban az ott őrzött kulcscsal vehető a persely bemutatásakor ki és az a betétbe elhelyezéstől kamatozik. Ahol pedig ezen persely bevezet­tetett, nagy kereslettel fogadtatott és igen j sokan ezen az utón találták meg boldogulások j alapját. Miért is aki takarékos akar lenni vagy j gyermekeit, esetleg hozzátartozóit takarékos­ságra akarja szoktatni, próbálja meg ezen j persely igénybevételét. Ha a lapunkban hirdetett ezik kék- \ tűit vásárol, kérjük, említse meg a ren­delésnél, hogy hol olvasta ezen hirdetést. \ Horváth Ferencz női- és férfi divatáru ; üzletének hirdetésére felhívjuk az olvasók szi­ves figyelmét. Anyakönyvi közlemények. A helybeli anyakönyvi hivatalnál folyó hó 4-től a követ­kező bejegyzések tétettek : Házasságot kötőitek : Baiajti Béla posta- és távirótiszt és Török Gizella Mária nagy­bányai; Lorán János szabósegéd és F’ényes Mária varrónő nagybánya; Komiéi Károly te­lekkönyvi irattárnok esztergomi és Takács Mária Berta nagybányai. Sziilettek: okt. 1. Trif Demeter erdő­munkásnak „Thodora“; okt. 4. Sztironszki István erdőmunkásnak „Flóri“; okt. 6. Senkálszky Kálmán asztalosmesternek „Teréz Jolán“; okt. 7. Hubert János nyug. bányamunkásnak „Ilona“; okt. 8. Zaváczki Vilmos csizmadia-segédnek „Sándor“; okt. 10. Krudomár Mari napszámos­nak „János“; _okt. 12. Kerekes József bánya­kovácsnak „Adám“; okt. 6. Laboda István bányamunkásnak „Juliána“; okt. 11. Dávid Trifor fuvarosnak „Gergely“; okt. 7. Rozenberg Katalin szakácsnénak „Vilma“ nevű gyermeke. Meghaltak: okt. 5. Halbendinszt Paula, róm. kath. 74 éves, házbirtokos, aggkorban; okt. 8. Szabó Jolán, róm. kath. 14 éves, tüdő­vészben; okt. 10. Neisli György, róm. kath. 55 éves, bányaács, tüdőgümökorban; okt. 10. Zajácz Ignáczné, szül. Jeromics Anna, gör. kath. 64 éves, csizmadiamester neje, szervi szivbán- talomban; okt. 11. Nagy Gizella ref. 1 hónapos, vasúti kalauz gyermeke veleszületett gyenge­ségben; okt. 11. Pfelmayer Gáborné, szül. Vernóczy Matild, róm kath. 38 éves, vasúti állomásvezető neje, tüdőgümőkorban; okt. 13. Kerekes Adám, ref. egy napon aluli, bánya­kovács gyermeke, véleszületett gyengeségben; okt. 11. Keluger Gergely, gör. kath. 86 éves, alamizsnás, aggkorban; okt. 13. Nagy József, ref. 80 éves, alamizsnás, aggkorban; okt. 15. Mocsirán Ilona, özv. Búd Mihályné, gör. kath. 72 éves, napszámos, tüdővészben. Kihirdetés alatt állanak: Török József erdőőr szurdoki, és Nagy Erzsébet nagybányai, Szelezsán Pentele bányamunkás és Markosán Mária szobaleány nagybányai. Kiadó és laptulajdonos: dr. Ajtai Nagy G bor. ladó szemzéssel oltott beszter- czei szilva, alma és körte­oltványok, továbbá házilag tisztán főzött SZILVRIZ 50 kgr.-os hordónként 40 K-ért, kilo­grammonként 50 fillérért haphatók Szász Lajosnál, 1-3 Gózsen-utcza 11. sz. Kiadó, esetleg ELADÓ a Zsellér^ utcza 12 és 39 számú házasfelek, t»® Értekezhetni özv. Kuhajda Józsefné háztulajdonossal. Handelszmann Adolf angol férfi-szabónál már 25 Któl feljebb kapható mérték szerinti, angol szabású férfi öltöny, kitűnő kelmékből. Űzlethely; Kossuth Lajos-utcza 18. 40-52 3223. szám. Bérbeadási hirdetmény. Szatmár vármegye Bajfalu község- területén létező bányakincstári és társ­pénztári gyógyfürdő-telep és az ezektől -| elkülönített korcsma, a hozzátartozó telkek, j kertek és földekkel, valamint a fürdő ; szerelvényekkel együtt 1909. évi január hó 1-től 1909. évi deczember hó 31-ig 1 (egy) év tartamára, mely esetleg több évre is meghosszabbítható, bérbe fog adatni. Az árverés a bányaigazgatóság tanács­termében tartatik meg 11Í08. évi no­vember hó 28-ikán délelőtti 10 órakor, zárt Írásbeli ajáhlatok benyúj­tása mellett. Árverezők kötelesek ajánlataikat egy (1) koronás bélyeggel ellátni s a meg­ajánlott ár 10 % (tíz százalékát) kész­pénzben a m. k. bányakerületi főpénz­tárnál letétbe helyezni. Elkésetten vagy nem szabályszerűen felszerelt ajánlatok figyelembe nem vé­tetnek. A részletes feltételek a bányaigaz­gatóság kezelő hivatalában, a hivatalos órák alatt megtekinthetők, esetleg kívá­natra meg is küldetnek. A bányaigazgatóság fentartja magá­nak a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül - tekintet nélkül az ajánlott ár nagyságára - szabadon választhasson, esetleg az összes ajánlatokat visszauta­síthassa. Nagybányán, 1908. évi okt. hó 9-én. M. kir, bányaigazgatóság, Bérbe adó folyó évi november hó 1-től a Nagypénzverő-utcza 7. szám alatt levő ház. Tudakozódni lehet özv. Liebert Lajosné háztulajdonossal. — Ugyanott egy üveg szekrény, szobabútor és egy jó karban 3_4 levő ZONGORA eladó. Elsőrendű kiállítási érmekkel kitün­tetett =>PATRU™ PEZSGŐ LenardL és Laban pezsgöpinczészeteiböl POZSONY. Alakíttatott 1852. Főraktár Nagybánya és vidéke részére Harácsek Vilmos utódai IST agybányán. Kováfs Elek KJ »grsrlfcíáxiy Vár-utcza 37-ik szám alatti műtermében képnagyítások 2 frt 50 kr.*tól 50 frt-ig minden nagy­ságban felelősség mellett készülnek. U» Kinek nagyítandó képhez inegfeielö fényképe nem volna, e czélra fölvéfe lek díjtalanul eszközöltetnek, -«a lado a Vascsatorna mellett újonnan be­ültetett szőlőbirtok. Területe: 1 hold s 7 négyszögöl. Értekezhetni özv. Petky Jó­zsef né tulajdonossal a Kigyó-utczai lakásán. Eladó í— egy 2000 literes tiszta és teljesen jókarban lévő bo­ros hordó BERGHAMMER MlhÁLYNÁL, Kossuth-u.

Next

/
Oldalképek
Tartalom