Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-09-27 / 37. szám
XfAxXStAiDAXjAXX ÉS SZJXDX^IXXOJD-A.XjIM:! HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő: Dr. A J T AI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: JENEY GYULA. Szerkesztőség és kiadőhivatal: Kossuth Lajos-u. 21., hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is Rákóczi-tér. „Kellenek.“ Városunk köz- és társadalmi életének jelentékeny tényezői közül többen rosz- szalják azt a gyors ütemet, melyben a küszöbön levő nagyszabású alkotások létesítésén a város elöljárósága és képviselőtestülete buzgólkodik s fájdalmas resig- natióval emlegetik a százezrekkel való siirü dobálózást, mely szerintök végeredményben a lakosság súlyos és elviselhetetlen megterhelését s a város rendezett anyagi viszonyainak végleges romlását fogja előidézni. Hangsúlyozzák, hogy az uj alkotások létesítésénél több előrelátásra, mélyebb megfontolásra és költekezésben nagyobb és számítóbb takarékosságra kell törekedni, nehogy a jövendő kor megátkozza azt a perczet, a mikor a villamáram először futott végig vezetékein, a mikor a nagyvendéglő fundamentumába az első követ beillesztették és igy tovább ! Van ebben a konservativ és aggódó felfogásban valami igazság s legfőképen tiszteletreméltó benne a város polgárságának jövendő boldogulása érdekében tanúsított önzetlen tiltakozás, de van benne sok ósdiság is, mely az életviszonyok mai alakulataival nem vet számot, mert az élet már kihizott régi szűk köntöséből s abba többé be nem miderezhető. Az igények terjedelmesebbek, színesebbek lettek, R Nagybányai Hirlap tárczája. A paraszt. — Irta: Dr. Kiss Rezső. — Majd mindennap törvényt ülök a bűnös emberek felett. Sok fajtájú embert ismerek. Ma egy úri családból származott — és jobb sorsra érdemes ember ül a vádlottak padján, aki sikkasztott, csalt, lopott, mert a fizetése kevés volt a nagy úri passziókra. Persze azzal védekezik, hogy bolond volt. Mikor aztán kiderül, hogy nem bolond biz ő kelme, hanem gazember, akkor ott van az a bizonyos „szorult anyagi helyzet“. Nem telt ugyanis neki mindennap a kártyára, a tivornyára és a puczczos dámákra. Holnap egy szerelmében buba esett lágy szabó legény veszi magára a vádlott nevet, aki hasztalan epekedett a szolgabiróné Tercsije után, mert bizony az szive szerelmével (no meg a gazdájától ellopott szivarokkal) a szomszéd hajnyiró műterem első segédjét boldogította. Rálőtt aztán a kőszívű leányzóra. Ennek is van mentsége: a bánat, az ital. És ez igy megy egyre. Mindegyik bűnösnek van valami oka, amiért vádlott lett belőle. Mind gyáva az valamennyi. Sokszor elgondoltam, hogy de szeretnék már egyszer olyan bűnöst .magam előtt látni, aki nem lesz gyáva ... aki nem mentegetőzik, hanem beismeri és megbánja azt, hogy vétett az isteni és emberi törvények ellen. Azt bűnében is becsülni tudnám. a köz által kielégítendő szükségletek száma megtízszereződött s a népnek már nemcsak kenyér és czirkusz kell, de villamvilágitás, közfürdő, modern korház, vízvezeték, nagyvendéglő, szóval minden olyan intézmény, mely a mai életszükségletekben nem a fényűzést és mellőzhető haszontalanságot, hanem magát az életszükségletet képezi. Nehéz az élet! Igaz. De azért a test- gyötrő bányamunkában töltött hosszú órák után nem pihenni tér a bányász, hanem épületgerendák súlya alatt görnyed, mikor azokat hazavonszolja, hogy épitkezhessék s kiadó lakással szolgálhasson a nyaralóknak s az igy gyarapodott jövedelmének feleslegét a moziba, csapszékbe és panorámába vigye. Ez csak az átlagos tapasztalat! De azért kevés kivételt tisztelhetünk a magasabb társadalmi osztályok keretében is, hol a felesleges kiadások nem „életszükségleteknek“ nevezett számadási rovatban szerepelnek. A testi és lelki élet szervezete pár évtized alatt sokszorosan komplikáltabb lett, idegszálai aránytalanul megszaporodtak. Nehéz dolog ezek közül csak egyet is kiölni! Bizonyos tehát, hogy az emberi élet oly intézményekben keres szükségletei számára kielégítést, mely intézményeket maga a kor szült s itten a visszafejlesztés avagy legalább a régiek fentartása lehetetlen! Ha ezt senki se akarja, akkor És egyszer végre akadt egy ilyen is. Megsajnáltam lelkem igaz érzéséből, még meg is sirattam. Pedig csak egy szegény paraszt volt. Paraszt, akit ti illatos budoárokban felnőtt emberek olyan kicsire becsültök, akinek ha darócz ruhája hozzátok ér — csak nem j ájuldoztok. Gáti Ferke volt az a legény, aki bűnében I is tiszteletre méltóbb, mint száz becsületes | ember. * A végtárgyalás megkezdődött. Tele lett a terem. Nagy a hallgatóság. Érdekes a tárgy. Egy ember, öléssel vádolt ember kerül bírái elé . . . Ez vonz. Hiába, olyan az ember, az izgató, a borzasztó gyönyörködteti. Ha egy gyilkos ember felett ülnek törvényt a birák, akkor tele a nézőtér ... a templomok meg mindig üresek. Ilyen az ember ... A mások kínos vergődése neki — mulatság. Elővezetik a vádlottat. — Hogy hívják, kérdi tőle az elnök. — Gáti Ferencz! — Mondja el, mivel van vádolva, most bírái előtt áll, akiknek tudniok kell, az ön bűnét, hogy igazságot tehessenek. Ne tagadjon el semmit. Gáti Ferke felsóhajtott. — No mondja el részletesen, hogy történt az, tavaly nyáron a feleségével összeperelt s aztán megölte. talán nálunk rohamos haladás volna? Ez ellen hallatná aggódó szavát a megfontolt konservatismus? Nem hinnők, mert városunk fejlődésben az ország egyik legutolsó fészke, melyet az ember rég odahagyott volna, ha gólya madár könnyűségével építhetné másik fészkét. Holt koldus városok, mint például Zilah, egy emberöltővel megelőztek számos közhasznú intézmények létesítésében s a polgárság mégis abban a módban van, hogy közadakozásból emel oltárt a Mindenhatónak és szószéket a református lelkipásztornak. Vannak intézmények, melyek „kellenek“, ha az ember városi életet akar élni s ha a város fejlődni akar s egy vidék központjaként dominálni, mire nálunk hazafias szempontból is elengedhetetlen szükség van, a tervbe vett alkotások okvetlen létesítendők, még pedig azon terjedelemben, melyben elhatározvák. Mire kell bölcső az uj szülött csecsemőnek, mikor régen egy teknő is megtette a szolgálatot! Kell. Punktum! Még ha egy-két falattal kevesebbet, is étkeznek a szülők! Ha éhesek is! Ilyen a köz- és társadalmi élet is! Kell! S mindenütt a világon egyképen előre tülekednek. Kellenek e dolgok, mint az egyéni háztartásban a tűzhely vagy mint a templomjáró anyónak a fekete fejkendő! — Nagy az én bűnöm törvénytudó urak — monda Ferke — olyan nagy, hogy az Isten sem bocsátja meg. El sem tagadom ... de ne kívánják, hogy megint elmondjam, hiszen fel van már az Írva oda az írásokba, be van írva ide a lelkembe, a gondolatomba, hogy ki sem tudnám törölni onnan . . . Borzadok ha rágondolok. Megtettem. Beismerem. Nagyot vétettem ellene és a Teremtő ellen, hogy verjen meg érte a felettünk lakó nagy Isten! ítéljenek el, hiszen rászolgáltam, csak ne kívánják, hogy megint és megint elmondjam tövéről hegyére azt a napot, azt a tettet, aminek még az emléke is úgy hasogatja a szivemet, mintha csak most is látnám. — De csak mondja el elejétől végig az egész dolgot, ahogy történt - mondá Ferkének az elnök. A törvényszéknek öntől kell hallani a bűntettet. — Ha meg kell lenni — legyen, elmondom, pedig a kínszenvedés gyehennája lesz nekem ennek az elmondása. Hát úgy esett a dolog sorja, hogy tavaly nyáron kint dolgoztam Borissal, a feleségemmel a mezőn. Beszéltünk egyről-másról. Egyszer csak szóba jött a szegénységünk, hogy hát mind a kettőnknek egész nap hajnal hasadástól — nap lementig dolgoznunk kell, mint az igavonó jószágnak. Boris zsörtölni kezdett egy kicsit. Azt mondta, hogy nem is jól van az igy. Biztattam, vigasztaltam, hogy meg segít bennünket is a jó Isten, hogy dologgal, türelemmel jobb sorba jutunk.
