Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-08-16 / 31. szám
L évfolyam. Nagybánya, 1908. augusztus hó 16. TABLSADALMI ES SZEP2R03DALMX HETILAP Előfizetési árak: Egész évre 6 korona, félévre 3 korona, negyedévre 1.50 korona, egy szám ára 12 fillér. Megjelenik minden héten vasárnap 8 oldal terjedelemben. Felelős szerkesztő: Dr. AJTAI NAGY GÁBOR. Főmunkatárs: JENEY GYULA. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kossuth Lájos-u. 21., hov!> a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek kjjjdenci . Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában iä R4kóczi-tér. A közönség és tűzoltóságunk. Nemcsak a most zajló szatmári tűzoltó kongressus s a városunkban tartott tűzoltó tanfolyam, meg azok az ügyes gyakorlatok, melyeket tűzoltóságunk mostanság a nyilvánosság szemeláttára oly buzgalommal és odaadással végez, de különösen az önkéntes tűzoltóság múlt vasárnap tartott választmányi ülése késztet arra, hogy közönségünknek az önkéntes tűzoltósággal szemben tanúsított magatartására nehány megjegyzést kocz- káztassunk. Szeretnék azonban, hogy előbb mindazok, a kiket illet, bedugnák a másik fülüket, hogy az egyiken beférkőzött szó amazon ne siklódjék azonnal tova! Mert fontos közérdek szolgálatában állanak tűzoltóink, midőn embertársaik vagyonát életük koczkáztatásával önfeláldozó elszántsággal s a legveszedelmesebb elemmel folytatott vakmerő küzdelemmel védelmezik. S mit tapasztalunk! Azok az őszinte, nyilt felhívások, melyek az intézmény érdekében gyakorta történnek, mint kiáltó szavak nyomtalanul vesznek el a pusztában ! Alig akad nehány ember, ki oda- álljon a csapatba, mely a tűzjelző félelmetes lármájára nemes elszántsággal rohan a vész helyére. Ezt panaszolta a múlt vasárnapi választmányi ülés, mely megmagyarázhatatlan jelenségnek találta közönségünk idegenkedését, a mi abból is megállapítható, hogy a tanfolyamra alig | nehányan jelentkeztek s akkor is a társadalmi állás különfélesége szerint osztályokba való sorakozással kérték az oktatást. Társadalmunk széthúzó átka tehát már ide is behatolt, hogy a katonai fegyelmet és alárendeltséget feltétlenül megkövetelő intézmény egységes és szorosan összefüggő kereteit meglazítsa s a harmonikus együttműködést megnehezítse. Azokat, kik az önkéntes tűzoltóságot odaadó fáradozással uj életre keltették, s a tovafejlődésnek biztos alapját megint lerakták, az a megszivlelésre méltó, nemes szándék vezette, hogy a város közönsége egy újabb teher kirovásától mentesüljön, mert módja lett volna a városnak a kötelező tűzoltóság intézményét bevezetni, a mikor is mindenki személyesen vagy megváltás utján lett volna köteles hozzájárulni. Azt az altroisztikus tevékenységet, melyet önkéntes tűzoltóságunk minden anyagi előny kizárásával kifejt, közönségünknek tehát legalább annyiban illenék honorálni, hogy tetterős ifjúsága az intézmény megerősítésére sorakozzék, mert különben az önzetlen szolgálatot minden ellenszolgáltatás nélkül hagyja, a mi rut önzés, mely előbb-utóbb meg- boszulja magát. Ezt is panaszolta a nevezett gyűlés, de nincs módjában a helyzet megváltoztatása annál kevésbbé, minthogy azok is, ki az intelligensebb foglalkozási körökből a csapatba álltak, egyszerre generálisok szeretnének lenni anélkül, hogy az egyszerű legény gyakorlati képzettségével rendelkeznének. De nemcsak az intézmény belső életében nehezíti meg közönségünk az önkéntes tűzoltóság hathatós működését, hanem a külső viszonyokban is, amennyiben úgyszólván kivétel nélkül elmulasztja mindazon tűzrendészed óvintézkedések betartását, melyek a tűzbiztonság lehető fokozását s vész esetén annak gyors elnyomását és megszüntetését czélozzák. A mostani gyakorlatozások alkalmával tapasztalta a tűzoltóság, hogy például a padlás feljárók a legtöbb helyen szeny- nyessel vagy más lim-lommal eltorla- szolvák úgy, hogy könyebb a tevének a tű fokán átjutni, mint a háztulajdonosok padlására befurakodni. Ez már nem is indolentia, de kárho- zatos könnyelműség, mely nagyon is rászolgált arra, hogy a közhatóság a legszigorúbban közbelépjen s a tűrhetetlen állapotokat sürgősen megszüntesse. Gáncs, szidás, haszontalan gúnymosolyban gyakran van része tűzoltóinknak, de mennyivel magasztosabb erkölcsi tartalom duzzaszthatja keblüket, mint a közönség tétlen átlagáét, mikor a vészjelre megfeledkeznek embertársaik kicsinyeskedő önzéséről, otthon hagyott szeretteikről és emberbaráti kötelességérzetből sietnek a vész helyére . . . minden jutalom és rendszerint elismerés nélkül is! Vájjon az ilyen emberek gyülekezetében nem-e érdemes legutolsó közlegényként is szolgálni? — Érdemes, de nem fizetődik! - Száz ember közül bizonynyal ez kilenczvenkilencznek válasza! Es a másik fülét mindenki kinyitja. R nagybányai Hírlap tárczája. J$ün~e? Irta: Eleméri Ilona. Bűn-e a rózsatőnek nyitni, Hogyha egyszer már elvirult, Bűn-e a fának még fakadni, Ha lombja egyszer már lehullt!? Bűn-e a napnak, hogy miránk Elhinti játszi súg árit ? S bűn-e, ha a virág, mely tegnap Mosolygott, ma már elvirit. S ha ez nem bűn, miért volna épen A szívnek vétke egyedül, Ha múltait feledve, ismét Szeret nagyon, végtelenül!? Hogyha a virág, fű s falombja Többször virul és többször él, Miért volna bűn, ha másodízben Szeret a szív, hisz és remél. Orzse néni búcsunapja. — Irta: Kárpáti Endre. Járják az utczát a gyermekek, szedegetik kosarukba a . . . majterhoz való valamit. Mert takarítás lesz mindenütt. Ahol a sározás meg- táskásodott, ott szépen leverik és újra betapasztják jó szívós agyaggal, melybe a szedett holmiból bőven kevernek, hogy a fal meg ne repedezzék. Azután jön a meszelés. Még az istálóra, meg a kamara falára is jut egy kis maradék mész. No meg a szobát, ha pádimen- tomos, szép fehér földdel meg kell súrolni; ha pedig földes, simára kell kenni, egy kis agyagos vízzel. Minden olyan lesz, mint a túró falat. Nem csoda. Búcsú lesz a városban. Ilyenkor pedig tisztának kell lenni mindennek. Mit szólnának a vidéki vendégek, ha piszkos, rendetlen házat látnának. Hanem sehol sincs oly nagy sürgés-forgás, mint Örzse néni házánál. Már napok óta korán reggeltől késő estig talpon van unokájával, a kis Katiczával együtt és ugyancsak takarítanak. Mert hát Örzse néni vendéget vár a búcsúra, még pedig magasrangu vendéget, hogy a szomszédok csodálkozásukban csak győzzék szájukat tátani. Egy egész éve, hogy Örzse néni erre a nagy napra készül. A szomszédasszonynak a ! múlt évben előkelő vendége volt a szomszéd városból. Hogy dicsekedett vele! Hogy feszitett, mikor este a vasúthoz kisérte! Pedig az nem is volt olyan nagy ur, mint az, akit Örzse néni vár. Az csak egy bányahivatali Írnok volt; de őhozzá most egy valóságos bányamérnök jön feleségével és gyermekeivel együtt. Evekkel az előtt náluk lakott Örzse néni, onnan ment férjhöz is. Igen jó népnek találta különösen a nagyságát, aki mindig szívesen látja most is, ha meglátogatja és úgy ünnepi napokon még egy kis maradék süteménnyel is meg-megajándékozza. Már hónapok óta szimatolgatta Örzse néni, hogy vájjon a nagysága nem vetné-e meg, ha az egész családot meghívná búcsúra. Az eredmény örvendetes volt: a nagysága mosolyogva mondta Örzse néninek, hogy majd annak idején csak hívja meg őket, bizonyosan elmennek. Ettől fogva nem volt nyugta Örzse néninek; még aludni sem tudott; hogy fognak a szomszédok csudálkozni, mikor az ő nagyságos vendégei megérkeznek. Persze, most már más, szegény, közönséges vendégről szó sem lehetett. Hogyan érezné magát egy egyszerű ember a nagy úrral egy asztalnál! Pedig Örzse néninek volt egy öcscse, akit még eddig mindig meghívott egész családjával együtt búcsúra. Ez most nem jöhet! Majd más alkalommal helyre pótolja neki a mulasztást.
