Nagybányai Hírlap, 1908 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1908-06-28 / 24. szám
2 Nagybányai Hírlap 1908. juniüs 28. A munka. A mai világban, midón nagy hanggal szokták leplezgetni az ürességet, a tudatlanságot, kétszeres megbecsülés érheti azokat, kik becsületes munkával töltik napjaikat. A teljesített köteles ségérzete kellemes megnyugvása lelkűnknek, mert mi is, mint a nagyvilágnak habár csak parányi részei, nem teremtettünk tétlenségre, hanem hogy helyünket méltóan elfoglaljuk, hivatásunkat hiven betöltsük a nagy mindenségben. Edzi és erőteljessé teszi a munka a testet, de a lélekre is mint föntartó erő hat, ha roskadozik a csapások és fájdalmak súlya alatt. Leghívebb barátja s vigasztalója sőt támasza az élet utjain. A munka szórakoztat, figyelmünket leköti. Gondolataink habár el is tévelyegnek fájdalmaink kutforrásaihoz, de éles fájdalom érzetünk eltompul és háttérbe szorul. Erős vára, biztos menhelye a munka a kétség- beesetteknek, az erénynek, a büszkeségnek hatalmas bástyája, védelmezője. Jogos önérzetet ébreszt a kebelben, azzal az öntudattal tölti el, hogy megszolgáltam magamért, nem élek hiába. A teljesített kötelesség érzete oly magasztos érzelem, oly elégtételt adó, hogy elfelejteti velünk munkáink mellett kiállott fáradságunkat. Tevékenységét mindenki sok irányban foglalkoztathatja. Éppen azért fontos a munka nemének megválasztása, mert a mihez értünk, a mihez kedvünk, hajlamunk, rátermettségünk van, azt nagyobb ambiczióval és sikerrel is végezhetjük. Másik szempont a munka helyes beosztásának elve. Tulajdonképpen ebben rejlik a huzamosabb időn át való munkabírás sikerének titka. Nem irigylésre méltók a szegénygazdagok sivár, megunt örömei és léha mulatságai sem; nincsen a mi betöltse életét, nincsen a mi tartalmat kölcsönözzön annak, igy minden gazdagsága daczára boldogtalan. A sok tömjénezés is végre utálattá lesz előttök, mert ritkán találkozik ember, ki józan véleményét meg akarná vagy merné mondani munkát ajánlva orvosszerül az unalom ellen. Ne tekintsünk fölfelé, csak magunk elé. A hol sok fény van, sok az árnyék is. Azért csak munkálkodjunk, haladjunk megkezdett utainkon kitartással, megtaláljuk saját szivünkben a legnagyobb boldogédes anyám meghalt ... Ez a csapás még jobban összetört . . . aztán meg féltem is az apámtól, mert közeledett az idő, mikor világra hozom szerencsétlen magzatomat. Egy vasárnap délután bevallottam szégyenemet az apámnak. Iszonyú haragra lobbant. Megvert . . . aztán elkergetett az apai házból. Ki lettem dobva a nagyvilágba . . . Bujdostam. Még az este gyalog neki indultam a boldogtalanságba . . . Másnap egy városban beállottam cselédnek. Nehéz, kinos munkát végeztem, de tüitem . . . Nem soká megszületett a kis fiam. Bevittek a kórházba. Nehány hét múlva aztán elküldöttek, mert nem volt miből fizetnem a tartási és ápolási dijat... Még gyönge voltam, de azért beállottam megint cselédnek, a kis fiamat pedig kiadtam dajkaságba . . . így telt el megint vagy három hónap, amikor egyszer csak az az asszony, a ki dajkaságba tartotta a kis fiamat, tudtomra adta, hogy öt forinton alul nem tarja a fiamat. Addig 4 forintot fizettem neki. Az egész havi fizetésemet. Rimánkodtam neki, hogy csak tartsa el a fiamat még egy ideig négy forintért . . . majd ha erősebb leszek, többet fizetek. Ráállott. Én meg beállottam dajkának; havi fizetésem hét forint lett. Óh hogy felvidult a szomorú szivem, hálát adtam az Istennek, hogy most már lesz miből a kis fiamat eltartani. Alig voltam dajka egy hónapig — elbocsátott a gazdasszonyom, mert a tejem elfogyott. Igen gyenge, beteg voltam a sok testi ságot, a megelégedést és a szív magasztos békéjét. Tanyázzék bár a legnagyobb bu és bánat fellege házunk felett, örömeinket elrabolva, ne csüggedjünk, dolgozzunk, kérjük Isten áldását munkánkra és a munka nemtője fátyoléval betakarja égő sebeinket. Azt mondja a költő „Ha szép és jó volt minden, úgy fáradozás és munka volt az előzménye.“ így virulhat nekünk is bár gyérebben virág utainkon, ha erős akarattal, küzdelemmel, áldozattal felébred bennünk a tetterő, mint rejtett forrás a homokpusztában és mi azt a magunk és mások javára használjuk. A munka függetlenné és szabaddá tesz, megteremti az önmagunkkal való megelégedést, ha napi munkánkat teljesítettük. Dolgos kezekre, tetterős szellemi munkásokra van szüksége a magyar hazának, mindenki derekasan feleljen meg hivatásának, melyet sorsa számára megjelölt, igy lesz a magyar haza nagy, hatalmas és virágzó. Városi közgyűlés. Nagybánya város képviselőtestülete tegnap szombaton d. e. 10 órakor rendes havi közgyűlést tartott, melynek tárgysorozatán 35 pont szerepelt. A közgyűlés kezdetben eléggé látogatott volt s bár még 12 óra előtt lezajlott, az utolsó pár tárgyat már csak nehány képviselő előtt referálták. A polgármester inditvá-*, nyára el is határozta a közgyűlés, hogy ha csak valami rendkívüli eset szükségessé nem tenné, julius és augusztus havában nem lesz közgyűlés. A közgvülés kiemelkedő pontjai gyanánt a vízvezeték és nagyvendéglő ügye s még nehány tárgy szerepelt, mig számos intézkedés administrationalis s formális természetű volt, melyen a közgyűlés gyors tempóban siklott át. A vízvezeték ügyében tudomásul vette a közgyűlés a lapunk múlt számaiban ismerteit helyszíni, bakteriológiai és chémiai vizsgálat kedvező eredményeit s az elkészítés további befejezése érdekében elrendelte a vízjogi eljárás sürgős lefolytatását, egyben az előkészítő eljárás költségeit is megszavazta. A nagyvendéglő ügyében névszerinti egyhangú szavazással elrendelte a Jámbor \ és Bálint-féle módosított terv keresztülvitelét, mely circa 570.000 koronába kerül s a polgármestert a szükséges kölcsön kieszközlésére felhatalmazta. Egyben a közgyűlés a főispánnál való közbenjárás szükségét hangoztatta, hogy a vármegye jóváhagyó' határozata egy, még julius havában tartandó rendkívüli vármegyei közgyűlésen provokáltassék, mire a és lelki szenvedéstől. A kis fiamért nem tudtam fizetni. A dajkáló asszony ki tette a gyermekemet az udvarra, hogy ő tovább nem gondozza. Magamhoz vettem kis fiamat s neki indultam megint a világnak. Czéltalanul. Még volt negyven krajczárom, abból tejet vettem a kis fiamnak s eledelt magamnak és elindultam egy szép nyári reggel az országúton . . . Már két napig mentem gyalog, koldulva — faluról falura . . . Egy szép délután kint — a mezőn lepihentem. Méláztam sorsomon. A kis fiam sírni kezdett. Szopni akart. Nékem nem volt tejem ... az a tej meg a mit vettem. Oh, az a sirás a szivemig hatott. Azután ott ültem sokáig, a kis gyermeket csókolva s lelkem zakatoló kínján hangosan zokogva. E közben épen az utón jött az apám. Egybe megismertem. Oda futottam hozzá a gyermeket karjaimba fogva s letérdepeltem elibe, kértem, hogy fogadjon vissza. Szánóan nézett reám, de azért kemény hangon igy szólt hozzám: nekem már nem vagy lányom . . . . meghaltál . , . és engem meggyaláztál. Azzal ott hagyott emésztő kínommal. Borzasztó érzés vett rajtam erőt. Úgy éreztem, hogy az eszem elhagy. Egészen földön futó lettem. A kis gyermekem megint sirt, keservesen, hosszan . . . Azt gondoltam, hogy legjobb lesz neki is, meg nekem is, ha ott hagyom az ut szélen ... majd megtalálja valami könyörületes szivü ember, aztán felneveli . . . Úgy tettem. Megcsókoltam még vagy százszor azt az ártalan édes arczát, aztán sírva elsipolgármester jó alkalom gyanánt a főispánnak a „Kölcsey Egyesülettel“ a jövő hó elején történő ittlétét fogja a kérelem teljesítése érdekében megragadni. Stoll Bélának a nagybányai törvényszék visszaállítása tárgyában kidolgozott alapos memorandumáért jegyzőkönyvi köszönetét szavazott s elrendelte a terjedelmesen megindokolt indítvány kinyomatását és annak országgyűlési képviselőink közbenjárásával az országgyűlés képviselőháza elé leendő terjesztését. A bizottságok tekintettel azon körülményre, hogy a belügyminiszter városunkat azon kényszerhelyzet elé állította, miszerint ha a járási főszolgabírói hivatal részére a vármegye által utalványozandó évi 1400 korona bér ellenében állandó helyiségről nem gondoskodik, kedves testvérvárosunk Felsőbánya kedvező ajánlata folytán a hivatalt oda telepíti át (vájjon miért tiltakozott Felsőbánya polgár- mestere, mikor ezt annak idején hírül adtuk?), ajánlották, hogy a város áz elkészült terv szerint a Szendy-telek Kossuth-utczai sarkán circa 28000 korona költséggel épületet emeljen. A közgyűlés fía.y Lajos lelkes felszólalásának mély hatása daczára a kényszerhelyzetben az építkezést elrendelte, nehogy a hivatalt elveszítsük. Bay Lajos szerfelett erős és igaz argumentumokkal kelt ki a vármegye ellen, mely hathatós érdekeinket a felsőbb hatóság rendelkezése daczára teljesen oltalom nélkül hagyja s ezzel szemben a várostól mindenkor a legmesszebbmenő áldozatokat követeli. A Szendy-féle telken a Kossuth-utczát a Gellért-utczával összekötő utcza megnyitását elrendelte s a tulajdonost az utczának kavicsburkolattal leendő ellátására és kerítés vonására kötelezte. A debreczeni siketnéma intézet javára évi 250 korona segélyt szavazott meg, mig a József kir. herczeg szanatórium segély iránti kérelmét fedezett hiányában elutasította. Grünwald-Iványi Béla kérelmét, melyben bérhátralékának lefizetésére haladékot kért, hosszas vita után Vass Gyula azon indítványával, hogy a bérhátralék teljen engedtessék el, névszerinti szavazással a gazdasági és pénzügyi bizottsághoz utasította. E tárgyhoz többen szóltak hozzá s magas színvonalon álló vita fejlődött ki a nagybányai festőiskola és tanítómesterek érdemei felett, melyet a városnak dukál valamelyes utón elismerni és honorálni; mig mások a város nehéz pénzügyi helyzetét hangoztatták, mely minden bérengedés előleges és alapos megvizsgálását követeli. Ennek következménye lett a bizottsághoz való utasítás. A kézimunkára nevelő országos egyesület részére a jövő évtől kezdődőleg 1300 kor. dijat szavaztak meg, hogy tanítóink a „Slöjd“ munkára kiképeztessenek és a gyermekeket oktathassák. ettem tőle. Mentem . . . mentem és százszor is vissza néztpm rá . . . Már vissza is indultam hozzá, hogy felveszem s viszem magammal a nagyvilágba ... De azután elgondoltam, hogy tartani nem tudom, mert keresni nem tudok ... Jobb lesz hát neki az, ha valaki megtalálja, felneveli. Mikor egy kis erdőbe beértem, a fülembe csengett a kis fiam keserves zokogása, vissza indultam hát hozzá, de már mire oda értem, ahol letettem — nem találtam. Sokan jártak az utón s valaki felvette. — Mardosott a lelkiismeret azért, amit tettem. Perczekig állottam és sirtam, azután egy pusztai kúthoz mentem, hogy meghalok benne. Bele is vetettem magamat, de kimentettek. Azóta 30 év múlt el. En mint koldus jártam be az országot s kerestem a lelki nyugalmat — nem leltem. Kerestem a kis fiamat nem találtam. Ez az én bűnöm, az én nagy bűnöm. A pap sírni kezdett és azt tördelte: az Isten megbocsátja bűnödet, mert megbántad azt édes anyám! Azután a beteg nyakába borult s csókolta kezét, lábát . . . A beteg íelsikoltott: fiam . . . édes fiam! És meghalt.
