Nagybánya, 1931 (22-29. évfolyam, 7-26. szám)
1931-06-07 / 23. szám
2. oldal. NAGYBANYA 1831. junius 7 Nincsenek csodák 'Csupán az emberiséget szolgalom es nem gyakorolok csoclatételeket» mondta Zciileis Galspachban Mia lényege aZeileis-kezelésnek.Egypár gyógyulási eset Lapunk multheti számában, egy riportcikk keretében, be- j számoltunk a debreceni Zeileis- j intézetről és ugyanott megígér- : tűk, hogy az intézetben kezelt betegeknél elért eredményekről is be fogunk számolni. Mielőtt beszámolónkat megkezdenénk, szükségesnek tartjuk j ismertetni ennek a sokat vitatott Zeileis-gyógymódnak a lényegét. Az emberi test kétféle sejtből áll. Ezeknek a sejteknek erejé- ! tői, frisseségétői, munkaképes- j ségétől függ az ember egészsége. A sejtek kétféle tevékenységet végeznek. Az egyik a dől- | gozó sejt, mely nem áll egyenes összeköttetésben az emberi test főtáplálékával, a vérrel, hanem csupán a másik sejt, az alapsejt iutján. Wend tanítása szerint a betegség nem más, mint az alapsejteknek valamelyes olyan gátlása, mely megakadályozza az alapsejteket abban, hogy ellássák a dolgozó sejteket táplálékkal, tehát ha a beteg szervezetet meg akarjuk gyógyítani, akkor elsősorban az alapsejteket kell megerősíteni. Az alapsejtek megerősítésére alkotta meg Zeileis besugárzó készülékét, mely minden fajta betegség esetén azonos módon hat a test sejtjeinek villamossággal való átitatása utján és ezért van az, hogy a Zeileis- módszer szerint mjnden betegséget, legyen az külső vagy belső, egyforma módon besugárzás utján kezelnek. Hosszú évek múltak el, mig Zeileis felismerte az elektromosságban rejlő erőt és megkonstruálta Galspachban azt a gépcsodát, amelynek gyógyhatása a nagyfeszültségű áramnak a rádiummal és héliummal való kombinálásában áll. Zeileis gépével sokszáz cső- | dálatos gyógyítást produkált és részint a babonás nép, részben ! ellenségei reáfogták, hogy va- : rázsló, modern boszorkánymester, ami ellen Zeileis hevesen : tiltakozott és mindenütt hangoz- ■ tatta a vádak ellen, mondván: Csodák nincsenek és én nem gyakorolok csodatételeket, csupán az emberiséget szolgálom és ebben az iparkodásomban szolgálatomba állítottam azokat az elektromos erőket, melyeket eddig nem ismertek fel, de melyek már eddig sokezer embernek vissza adták egészségét, életerejét. Nem vitatkozom, hanem gyógyítok. Zeileisnek egyik legigazibb hive Dr. Barcza Sándor főorvos, a debreceni Hunyadi-utca 6 sz. alatt levő Zeiieis-intézet vezetője. Dr. Barcza Sándor az intézet rövid fennállása óta már hírnevet szerzett magának. Ma már a betegek százai keresik fel a debreceni Zeileis-intézetet és teljes megnyugvással veszik tudomásul Dr. Barcza Sándor diagnózisát. Nyugodtak abban, ha a főorvos kezelés alá veszi őket, biztosra vehető felgyógyulásuk. Egyelőre csak egypár esetet sorolunk fel az elért eredményekből. de már a debreceni Zei- 1 leis-intézet aránylag rövid fen- áilása óta százakra menő a felgyógyultak száma. íme szemelvények a- sokszázra menő fel- ; gyógyult esetekből. _ C. G. 72 éves MÁV. málházó három éve beteg és kedélybetegséggel jelentkezett, 18 kezelés után már kedétye derűs és mint maga mondja, nagyon jól érzi magát. L. A. 36 éves gazdatiszt évek óta gyomorhurutos. Csak a leg- diétikusabb ételeket bírta. Huszonnégy kezelés után saját kijelentése szerint, kedvenc eledelét, szalonnát vacsorázik és nagyszerűen érzi magát. L. S. 61 éves gazdálkodó kezdődő agylágyulásban szenved, szavakat csak szótagok kihagyásával tudott kimondani, Írásaiban kihagyta . a szavak felét. Huszonnyolc kezelés után akadozás nélkül beszél és felszólli- tásra hosszú levelet tud Írni hibátlanul. K. R. 62 éves magánzó, baloldali kar és lábbénulás. Harminc kezelés után annyira megjavult, hogy három éves kis unokáját egész könnyen emeli fel és könnyen mozgatja lábát. A gyógyultak százait kellene felsorolnunk, hogy hü tükrét adjuk az ott meggyógyult betegeknek, ehhez azonban egy egész újság kellene. Alkalmilag még sok esetet fogunk felső- | rolni, hogy legalább tájékoztas- i suk olvasóinkat, hogy milyen betegségek nyernek orvoslást a debreceni Zeileis=intézetben. A debreceni Zeiieis-intézet gondoskodik arról, hogy a külföldi paciensek, kiknek betegsége hosszabb kezelést igényel, olcsó szálláshoz és ellátáshoz jussanak. Ellátja a betegeket orvosi bizonyítvánnyal, mely igazolja, hogy hosszabb időre volt szüksége a Magyarországon való tartózkodásra, szóval igazolja a kezelés tényleges idejét. Még egy nagy előnye van a Zeileis-kezelésnek a mai rossz gazdasági viszonyok között és az, hogy a kezelés egy egész minimális összegbe kerül s igy a legszegényebb néposztály is igénybe veheti a Zeileis-keze- lést és ezen minimális árakból is ad engedményt az igazgatóság, ha a beteg szegénységi bizonyítvánnyal tudja igazolni va- gyontalansággt. Lapunk egyik legközelebbi számában ismertetni fogjuk a debreceni Zeiieis-intézet kezelési árait és minden más, a kezelésre vonatkozó tudnivalókat. EHEZEY BÉLA hires cigány- és dzsesszzeite* kara hétfő estétől az Istvánban. MOZI-MŰSOR, Ma, Vasárnap, junius hó 7-én j d. u. 3, 5 és este ‘L9 órai kezdettel Takarodó a Rajnán hangos vigjáték-sláger. Hétfőn este ugyanaz Főszereplők: Charlotte Susa, Mária Solveg, Hans Sliive, Sig- ; frid Arno, Verebes Ernő, Hans Junkermann. A vígjáték nagyszerű humorral van átszőve és közben 100 görl táncatrakcióval telítve. Szerdán, csütörtökön, 10 — 11-én : Lángész és őrület cimü 9 felvonásom bűnügyi dráma kerül vetítésre. Szombaton, 13-án a színház terem foglalt. Jövő vasárnáp, 14-én : Éjféli járőr vagy Egy szerelmes éjszaka 8 felvonásos társadalmi dráma kerül bemutatásra. Nagyváradi színészek Nagybányán Hétfő és kedd színház', estje A váradi állandó színház egyik értékes csoportja hétfőn és kedden Nagybányán játszik. Hétfőn a „Grand Hotel“ cimü énekes vígjáték, Budapest egyik slágere megy. Kedden: Vaszary János hires bohózata „Rád bízom a feleségem!“ kerül színre. Szép, értékes színésznők, is- mertnevü színészek szerepelnek itt s a helyárak rendkívül olcsók. Nagypáholy 350, kispáholy 220, I —VI. sor 55, körszék 45, zártszék 35, földszinti álló 15, karzati ülő 15, karzati álló 10 lej. Az előadások esti fél 9 kor kezdődnek. Jegyek egész nap a színházi pénztárnál. Gyermekeiőadás Nagybányán A nagybányai gyermekek példára érdémes cselekedettel igyekeztek a szegény gyermekek Ínséges helyzetén javítani. A pénz- gyűjtésnek egy nagyon szellemes módján a szent cél érdekében több mecénást sorompóba állítottak és május 31-én gyermekelőadást rendeztek, kisebb színdarabokkal, dalokkal, szavalatokkal és tánccal. A siker beváltotta minden vonalon a várakozást. A szereplők — 7-9 éves kislányok - pompás színészi készségről tettek tanúságot és a nemes cél érdekében tett fáradozásukért csak őszinte köszönet és hála illeti őket. Szerepeltek: Berényi Dudu, Fried Eva, Herschovits Klári, Mózes Évi, Salamon Lilly és Ju- cika, továbbá Weiszglaz Kató. Az eszme és az előadás sikere Salamon Lilly javára Írandó. H ÍRÉ K Naptár jmiius 7-től 13ig. Holdváltozás: Utolsó negyed 8 án 8 óra 18 perckor. — Időjárás : Herschei szerint, 8-tól 23-ig szeles, esős; tapasztalás szerint, 8-tól 21-ig szép és meleg idő. — Napok: Vasárnap, 7-én : Róbert hv. - Hétfőn, 8-án: Medárd. - Kedden, 9 én: Pri- musz, Félix. — Szerdán. 10-én: Margit kir. — Csütörtök, 11-én : Barabás ap. — Pénteken, 12-én : Jézus sz. szive. — Szombaton, 13 án : Pád. sz. Antal. - Köz- zeli országos vásárok: 8 és 9-én Nagybányán, 11-én Szamos- krassón és Szilágycsehen. Hétfőn király ünnep. Holnap, hétfőn, e hó 8-án nemzeti ünnep lesz annak emlékére, hogy II. Károly király most egy éve lépett Románia trónjára. Ez alkalommal az összes templomokban hálaadó istentiszteletek tartásidők. Az üzletek, kivéve a mészárszékeket és kenyérüzleteket, melyek 10 óráig nyitva tarthatnak, zárva lesznek. A hétfői országos állatvásár, mint ezt máshol is közöljük, rendesen meg lesz. Este 8 órakor a főtéri lakások kivilágitandók és az üzletek kirakatvillanyai égve tartandók. Magától értendő, hogy a házak fellobogózandók. Az öntöző-autó már a szatmári vámnál van, csupán a miniszteri vámelengedés nem érkezett még meg. Pár nap és ez is megindul. Emlékeztető. A nyugdijegye- sület holnap (hétfőn) délután 6 órakor, az István-szálló kistermében, választmányi ülést tart. Országos vásárunk hétfőn és kedden, dacára a 8-iki nemzeti ünnep kihirdetésének, rendesen meg fog tartatni. A városi tanács rendesen és rendkívül komolyan tovább működik a város fejlesztése céljából. Eddig még nem oszlatta fel a kormány és valószínű, hogy nem is oszlatják fel, sok fontos városi szempontból. A nagytanács múlt csütörtökön és a most elmúlt pénteken megszavazta a nagy-kölcsönt és a költségvetést is. Remény van tehát arra, hogy ez a város rövidesen másképp’ fog kinézni. A hány any ug béresek minden szerdán 4 órától beiratkozhatnak a szakszervezetbe — a Munkásotthonban. Most szerdán 4-kor ismét gyűlés lesz a férfi nyugbéreseknek. Botíciu Ro- mulusz kér. bányásztitkár. Fülöncsipték. Egy 11 éves kisfiú beállított epret árulni Petruska Sándor veresvizi nyug. bányatisztviselő lakásába, ahol véletlenül nem volt benn senki. Erre a kis vendég leemelte a falról az ébresztőórát, zsebre- vágta s továbbindult vele. A kertből bejövő háziasszony kérdőre vonta, hogy mit akar, közben azonban meghallotta, hogy a gyerek zsebében ketyeg az óra. Fülönfogta s átadta a rendőrségnek. Ilyen eset több helyen fordult elő a városban, jó lesz tehát vigyázni s óvakodni! p « * /f3? 1 v társulás és üzletáthegyezés miatt raktáráéi Sevő Jt V 3/75/ ÁruházÜ»^um« áron alól adja el Vételkötelezettség* nélkül meggyőződhetünk meglepő és rendkívül olcsó árairól