Nagybánya, 1930 (21-28. évfolyam, 1-26. szám)
1930-06-15 / 24. szám
2. oldal. NAGYBANYA 1930. junius 15. Megkezdte működését a Kereskedelmi Csarnok Múlt vasárnap Áz István-szálló nagy épületének nyugati részén, az első emeleten gazdagon, ízlésesen berendezett saját helyiségeiben nyílt meg múlt vasárnap, pünkösd elsőnapján a helybeli Kereskedelmi Csarnok, melynek modern szobáiban ezen ünnepélyes alkalommal nem maradt hely. Nemcsak a tagok, hanem a meghívottak is nagy számmal jelentek meg kereskedőink kul- tur,- gazdasági- és politikai céljaiért alakult modern otthonában, mely már a belépéskor is kézzelfogható tanúságot tesz arról, hogy ott csakugyan otthoniasan érezheti magát mindenki, emellett pedig a kereskedők és más tagok sokszor eminens, életbevágó ügyeiket tárgyalhatják meg ott. A megnyitáson az első felszólaló Weiser Oszkár elnök volt, aki úgy itt, mint záróbeszédében volt a megnyitás I a célt domborította ki. Felkéré* sére románul Boros Pál vezetőségi tag beszélt lelkesen, majd Hirsch Jakab alelnök mondott rendkívül tartalmas, nagyon aktuális beszédet, mely után Lengyel Béla igazgató jellemezte tetsző tréfákkal fűszerezve a vezetőséget és eddigi, gondterhes, de eredményes munkásságát. A meghívottak közül Révész János régi példával illusztrálta a nagybányai kereskedelem közgazdasági jelentőségét, múltját és jelenét. A megnyitó beszédek után szórakozó és komoly témákkal tartalmas idő következett a késő déli órákig. Azóta a Kereskedelmi Csarnok látogatottan bizonyítja szükségességét. Belépni ezután is bármikor lehet akármelyik vezetőségi tag felkérésével. Víg ifjak, kik kacagva sírnak . .. Iparos Ifjúságunk pünkösdi kabaréjáról Nagyon csekélyszámu közönség előtt zajlott le Iparos Ifjúságunk pünkösd elsőnapi kabaréestje, melyet a görögkatholikus egyház templomrenoválási alapjára rendeztek. Az estély előkészítéséért az érdem és elismerés kétségtelenül Bobrowsky Lillyt illeti, aki egyben két táncszámmal is kedveskedett a közönségnek. A műsor keretében Dr. Iacob Emil brillírozva énekelt nagyon szép román dalokat Révész Ily zongora kísérete mellett. A fáradhatatlan szereplőkről az alábbiakban szólunk: A nők közüFBagossy Ilus tánc- számaft kell leginkább kihangsúlyoznunk. Temperamentum, finomság jellemzi Őt oly’ mértékben, mely sok színésznőnek is dicséretére válna. — Tarr Piri a prózában nagyon kedves j volt; azonban a táncban is megállta műkedvelői helyét. — Dukrét Hu a román tánc nagyon illő és megfelelő favorizálója volt, de a többi számaiban se maradt érdem nélkül — Vajda Juliska a „Palotásában adta ügyességének legjavát. Elisme- merés neki is! Boros Pista a régi, sokoldalú, literatura és színpad iránt egyaránt erősen fejlődő erő maradt. — Dukrét Ferenc uj oldaláról mutatkozott be; eddig többször láttuk, mint magyar parasztot átdolgozott alakításban, most pedig frissen, fiatalosankét táncduettben szerepelt. — Bagossy Lajos a prózát frappánsul, a táncot jól kreálta. *- Filipás Lajos gyors fejlődésének adta tanujelét úgy két prózai szerepében, mint táncszámában. — Scheip Károly szereplésével feltűnően szaporította sikereinek számát. — Hitter Sándor az apacs-duettben volt nagyon köny- nyed, de többi számaiban is elvégezte vállalt munkáját. - Juhász Sándor helyesen illeszkedett be az együttesbe, aminthogy a táncban is tetszett. — Maguc Tivadar és Bagossy Sándor szintén nagyban elősegítették az estély erkölcsi sikerét. A kísérőzenét Dula Kari vezetésével egy külön összeállított zenekar adta. A zongoránál Kovács Nusi ült, akit kiemelendő elismerés illet külön azért is, mert a szereplők megszámlálhatatlan próbáin mindig türelemmel, szellemi szak figyelemmel vett részt. Egysummában: szép volt itt az erkölcsi siker, amely sokban pótolta az anyagiakat is. A kisszámú közönség minden szám után követelőén tapsolt, hogy például minden duettet ismételni kellett. (Figyelő) Kriptaszagu régi írások a bujkáló sovinizmus köntösében Egy nyomtatásos irás került a kezeink közzé, mellyel azért is foglalkozunk, mert bujkáló, névtelen román urak adták ki magyarul és terjesztik postán a városban. Még 1906. szeptember hó 5-én küldött Ppa Gyula itteni igazgató egy jelentést Lacfaluból a szatmári tanfelügyelőségnek és most — egy negyedszázad múlva — akarják ezt ellene a bátortalan anonymok felhasználni. A lényeghez csak annyit szólunk, hogy éppen Lacfalu volt az egyedüli állami iskola Magyarországon, ahol román nyelven is tanítottak. Pap Gyulával egyébként hiába kezdenek ki ilyen közönséges, névtelen röpiratokkal, Pap Gyula és felesége közelebbi és távolabbi múltja nyílt kártya a kötelességtudás jegyében, Pap Gyula a nemzetiségi különbség nélküli iparostanonc-iskola ipartestületileg számtalanszor nagy elisme; résben részesült igazgatója, Ő alapította meg hatalmas gonddal Puskás Sándor igazg.-tanhóval együtt a humánus és szociális keretekben szépen működő külön Tanonc Otthont a Rák-utcán stb. Pap Gyula és a vele együttérzők, becsületesen, modern pedagógiával dolgozók nem halásznak nem vadásznak, nem bogarásznak és nem komédiáznak... Amikor ennek a nagyon csúnya, névtelen, de mindenütt csak gúnyos elitélést keltett postai körlevélnek ellensúlyozására a Pap Gyulákról a fentieket Írjuk, nem dicsérünk, hanem csak bizonyithatólag igazat regisztrálunk. Legvégül rendkívül kiváncsiak vagyunk, hogyan került ki ez az 1906-os hivatalos jelentés most, 1930. április hóban a szatmári tanfelügyelőségtől? . . . Utána fogunk nézni és felhívjuk majd az illetékes nyomozó hatóságok figyelmét arra, hogy a kir. tanfelügyelőségtől akták tűnnek el. Lopnak ott, vagy nem lopnak?.. R kereskedők és kereskedő ifjak közgyűlése A helybeli Kereskedők és I Kereskedő-Ifjak Köre az elmúlt I napokban tartotta meg rendes évi I közgyűlését, melyen az évi be- I számoló, pénztári jelentés, költségvetés, könyvtárnok-jelentés után több aktuális téma lett vita tárgyává téve. Külön foglalkoztak Piaczterünk állítólagos parkírozásával is. A közgyűlés után Radó Dezső i javaslatára úgy á vezetőség, mint i a választmányi tagok az elmúlt i évbeliek maradtak éspedig: Elnök: Kovács Gyula könyv- I kereskedő, alelnök: Platthy Zol- i tán, titkár: Török István malom- ! tulajdonos,pénztárnok: Lezniczki j Árpád, ellenőr: Kardos Jenő, könyvtárnok: Hannai Flórián.— : Választmány tagok: Berényi ! Simon, Butkovits Géza, Dum- bravicsán György, Fridricskó Fe- ranc Gyalai Gyula, Haracsek Károly, Haracsek Vilmos, Konrád József, Muresán Gyula, Mandel Mór, Muresán Emil, Krausz Lajos, Radó Dezső, Rusorán József, Steinfeld Adolf és Kiss Ernő. — Választmányi póttagok: Tömlő Miklós, Schreiber Izidor, Véső I László és Róth Ferenc. Fel- I ügyelő-bizottság: Radó Andor, j Kassai Kálmán és Weisgláz Ármin. Kellemetlen kérdés: Vájjon kik azok a diszkrét törvénytelenek, akik szemétjüket pontosan a Katholikus Otthon környékére hordják ki éjjelenként és kik lesznek azok, akik jajgatni fognak, ha a rendőrség ezen tiszteletlenségükért és szabálytalanságukért paragrafusszerüen végig- cserdint rajtulj; ? . . . Pénzintézeteink nyári hivatalos órái. Alantirott pénzintézetek ezúton adják igen tisztelt ügyfeleik tudomására, hogy a nyári hónapokban, 1930. junius 15-től 1930. szeptember 15-ig pénztári óráikat délelőtt 9 órától déli 1 óráig, kedden és pénteken délután 5 órától fél 7 óráig tartják, mig a hét többi napjain délután pénztárszünetet tartanak. Casa Noasträ Kereskedelmi és Iparbank r. t. Fiókintézete. Nagybányai Gazdasági Bank r. t. Nagybányai Hitelbank r. t. Nagybányai Kereskedelmi Bank r. t. Nagybányai Részvénytakarékpénztár. Szatmárvármegyei Takarék- pénztár r. t. Fiókintézete. ki összes nyugdíjasokhoz 1., Értesítjük, hogy egyesületünk dr. Boilának, újabban a pénzügyminiszternek és végre táviratot válaszfizetéssel adott fel az Országos Magyar Pártnak, elpanaszolva és rögtöni intézkedésre kérve a nyugdíjasok rendetlen kifizetésére, az állami nyugdijak gyorsabb elintézésére és végül a drágasági pótdijak emelésére. Türelmet kérünk, mert intézkedési jogunk nincs, de amit tennünk lehetett, azt megtettük. 2., Az 1-ső pontból kitűnik, hogy sok kiadásunk van, de ahhoz nem járulnak azok, akik nem tagjai egyesületünknek, ők csak kiadásaink és elért eredményeink gyümölcsét élvezik. Felkérjük azokat, akik eddig kivonták magukat az egyesületünkbe való belépés alól, ne kívánják, hogy a kisebb nyugdíjjal ellátott szegény emberek viseljék ezeket a költségeket a nem tagokért; tartsák erkölcsi kötelességüknek e humánus és jótékonycélu egyesületbe belépni. Ügyvezető elnökség. Nyílt levél T. Szűts Jenő tűzoltóparancsnok Urnák, Helyben Van szerencsém értesíteni: kötelességéül adatott, hogy a Piactéren levő két egyemeletes házat egyidőben kell oltás végett megtámadnia, gondoskodva a vizszerzésről. Az időpontnak 2 héten belül kell lennie, s a házakat külön levél fogja megjelölni. Egy a polgármesteréből, rendőrkapitányából, Dr. Makray Mi- hályból, Krizsán és Révész szerkesztőkből és belőlem álló jüri fogja eldönteni, hogy feladatát sikeresen oldotta-e meg. Ebben az esetben kötelezem magam, hogy saját pénztáramból 1 hordó sört fizetek a tűzoltóságnak. Baiamare, 1930 VI. 15. Widder Péter tüzrendészeti felügyelő. Háború előtti minőségben valódi rumburgi vásznak és 1 e n = damaszt asztalneműé k, óriási választékban kaphatók: Lezniczky Árpád divatüzletében