Nagybánya, 1929 (20-27. évfolyam, 22-52. szám)
1929-10-13 / 41. szám
1929. október 13. NAGYBANYA 3. oldal Ami az aHfón&h és heréhpárnah a gummiabroncs őz o üoalogtárónak a Palma-sarok! Itt is, ott is lökhéritó az elasztikus kaucsuk, a test és az idegek kímélésére, a korai elfáradás elleni védekezésre. Palma-sarku cipők sokáig tartják meg formájukat. református lelkészi hivatalban, vagy Szabó József alsóferne- zelyi gondnoknál október 16.-ig. Egy inspektor és egy generális utazott át tegnap nálunk Sziget felé hivatalosügyben. A cselédkönyvek átvétele azok részére, akik még nem vették volna át kötelező. Az illető gazdák jelentkezzenek a rendőrség 1-ső számú szobájában a cselédkönyvek átvétele végett. Adomány a Munkásotthonnak. Lungaver Miklós 105 Leit adott a Munkásotthonnak, melyet ezaton is megköszön az Otthon vezetősége. Gyászhir és köszönetnyil-t vánitás. Debreezeni Gyula 65 éves kereszthegyi kincstári gépész keddi, halála és csütörtöki nagy részvéttel lefolyt temetése alkalmából az összes rokonoknak, jóbarátoknak és jóismerősöknek, akik gyászunkat enyhíteni szívesek voltak, hálás kö- szönetünket fejezzük ki. Özv. Debreezeni Gyuláné és családja. Egész napos gőz van ma, a zsidó ünnepekre való tekintettel a városi fürdőben, férfiak részére. Férfi-és fiú sapkák, ingek és nyakkendők legolcsóbban kaphatók Weisznál, Vár-u 2. Beszámoló lesz ma az iparos kongresszusról. Huszthy Mátyás ipartestületi elnök ma, vasárnap d. e. 11 órakor fogja tartani beszámolóját az aradi iparos kongresszusról a Polgári Olvasókörben, melyie ez utón hivatnak meg az iparosok és az érdeklődők. A mai mozi Brow Klárának, a világhírű film-dívának egyik legszebb alkotása, melyhez hozzájárul az is, hogy a másik főszerepét Lane Chandler alakítja. A darab cime a Vereshaju és délután 3, 5 és este 8 órai kezdettel kerül bemutatásra. A strand-fürdő bezárása után Farkas Lipót bérlő arra kéri az érdekelteket, hogy dresszeiket október 20-ig annyiból is inkább vitessék el, mert ezen időponton túl semminemű felelősséget ezekért nem vállal. Női- és férfi divatc i p ő = különlegességek •f1 RADÓ-aál. 'f* Találós kérdés: Melyik történelmi dátum óta felettese egy bűnügyi nyomozást vezető ren- dőrkomiszárnaK egy városházi tisztviselő? (Krónikás.) Leszállították a vámot, olcsóbb lett a legújabb kézimunka és csipke Vértes kézi- munka-üzletében Mándy palota. A főtéren 3 parkettes szoba, (cserépkályhákkal,) konyha, kamarával november elsejétől kiadó. Érdeklődhetni a kiadóhivatalban. Vadászok és vadtenyésztők! Szlávik Nándor, a napokban elhunyt főerdőmérnők és egy grófi uradalom vadászmestere, a „Kárpáti Vadász“ Beregszászban megjelenő vadászati szaklap kiadásában „ Vadtenyésztés és vadászát“ cim alatt érdekes könyvet adott ki, amelyj nek minden vaddal és puskával foglalkozó embert egyaránt kell érdekelnie. Ára 100 lei. Melegen ajánljuk e roppant érdekes könyvet, amely Sárközy tőzsdéjében kapható. Csodás, szép női Troííeőr=cipők érkeztek feltűnő olcsó árakban 19* RAOÓ-hoz. Az Ellenőr, Tóth Sándoi lapja valóban ellenőre az ország politikai, társadalmi, közgazda sági és művészeti életének. Objektiv kritikával kisér minden j eseményt, főleg azokat, melyek j a kisebbségi életre vannak kihatással. Értékes politikai cikkek, közgazdasági szakcikkek és kritikák mellett sok érdekes riportot és eleven tollal megirt cikket talál az Ellenőr minden számában az olvasó. A legutóbb megjelent száma 26 cikket, rengeteg hirt, beszámolót, kritikát közölt, úgy, hogy ez a szám is órákon át tartalmas olvasnivalót nyújtott a közönségnek. A lap magyar szelleme, gondos szerkesztése, cikkeinek mindenkor tárgyilagos hangja biztosították számára az országos olvasottságot és népszerűséget. Az Ellenőr legközelebbi száma október 13-án jelenik meg a szokásos 52 oldal terjedelemben és tetszetős kiállításban. Ennek a számnak változatos és gazdag tartalmára, országos érdekes- ségü cikkeire felhívjuk a közönség figyelmét. Azok, akik a lap iránt érdeklődnek, egy lev.-la- pon forduljanak a lap kiadóhivatalához: Cluj - Kolozsvár, Str. Gh. Barijiu 7., amely bárkinek készséggel küld díjtalanul mutatványszámot. Az Ellenőr ezúton is közli, hogy hasábjain díjtalanul ad helyet minden közérdekű panasznak és szívesen vesz minden tudósítást és közlést, amelynek tartalma a nagy nyilvánosság elé kívánkozik. Elveszett a Felsőbányai-uc- cán e hó 7-én este egy fekete keretes szemüveg. Kérjük a megtalálót, akire nézve ez teljesen értéktelen, adja át a szerkesztőségnek, vagy vigye el a Felsőbányai-ucca 96. számú házba, ahol jutalomban részesül. A felsőbányái őszi vásár a pénzhiánytól eltekinte, nagyon sikerült volt — a szép időt illetőleg. Nagy mozgás mindenütt, még a Laczi-konyhásné is jókedvűen forgatta a pecsenye- és kolbászdarabokat, melyeknek jó illatából, mivel ez pénzbe nem kerül, nagyokat szippantottak a vásárosok. - A rőfös kirakok rekedtté kiabálták magukat, mégis gyéren jelentkeztek a vevők. - Az ócskasor nagyon gyengén volt képviselve; lehet, hogy mindent eladtak a nagybányai vásáron. - Áhitat nélkül halgatták a fehéregeres szavát, aki kezd kimenni a divatból, mert már a falusi nép se hisz neki. - Szarvasmarha-felhajtás volt elég, az árak emelkedtek is. (O. I.) LAXIROL. a legkellemesebb hashajtó. Fölerakaf Buzási Mártonnál, kispiaci gyógyszertár. Harisnyák és kéz- tyiik legolcsóbbak Weisznál, ! Vár ucca 2. Ha cipői "®| Radó = c i p ő Üjg** legyen! Kárpitos-műhely áthelyezés. Hoffmeister Márton kárpitos műhelyét október hó 1-től, a Vár utca 27 szám alól, a Str. Avram Jancu (Körös utca) 10 szám alá helyezi át. Érdekes apróhirek. A jövő héten kilövik Németországban az első világűr rakétát, mely ha sikerül, elkészítik a Holdba induló rakétát is. — Sütz-Gold- burg István 35 éves német báró anyagi gondok miatt megölte három gyermekét, feleségét, majd felgyújtotta kastélyát, végül pedig főbelőtte magát. - Székely- kereszturon egy évre Ítélték Ivascaru Sándor áll. tanitóké- pezdei zenetanárt, mert fiuta- nitványait erkölcstelen ajánla- 1 tokkal üldözte. Primaria Orafului Baia-Mare. No. 6619/1929. Hirdetmény. A városi igeiglenes bizottság ezúttal közhírré teszi, hogy a választói névjegyzékek hivatalból összeállitattak, s azok a mai naptól számított 20 napi időtartamra közszemlére tétettek ki, s igy mindazok, akik a névjegyzékekből netán kihagyattak, a fenti határidő alatt, felszólamlásaikat a Járásbírósághoz a törvény 14. szakasza értelmében előterjeszthetik. A törvény 541 szakasza értelmében mindazok, akik a község polgárainak névjegyzékéből is j netán kihagyattak volna, mert 1 nem tekintették városi polgárok- I nak, felszólamlásaikat a jelen ; hirdetményben megjelölt idő alatt előterjeszthetik, amikoris a felszólamlások elbírálására hivatotthatóságok határozataikban ' felülbírálják és döntenek egyut- I tál a kihagyott egyéneknek, a I község polgárainak névjegyzé- ; kébe leendő pótlólagos beírása felett is. A névjegyzékek a városháza közigazgatási osztályán, Kupás ; Gyula jegyzőnél, a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Baia-Mare, la 10 Oct. 1929. Primär: Secretar: Dr Octav Pop I. Kupás Gyula. Jencsevics Arthur uj cukrázdája 15=én nyílik meg a Str. Reg. Ferdinand -Kossuth-uccai új, modern házban. Nagyvárosi berendezés, legkényesebb igények kiszolgálása. Egy világos cseresznye=háló olcsón eladó Anderkó asztalosnál, Vár-ucca 19 szám alatt. modern cimbalom pedálos, kotta- és gyertyatartós, kitűnő hangú, híres márka a veresvizi T. Vla- dimirescu - Sveiczer-u. 44 szám alatt olcsón eladó.