Nagybánya, 1929 (20-27. évfolyam, 22-52. szám)

1929-09-15 / 37. szám

2. oldal. NAGYBANYA 1929. szeptember 15. nek 20 százalék engedményt adunk és helyeiket fentartjuk. A bérlet heti részletekben is törleszthető, mert ezzel lehetővé óhajtjuk tenni, hogy a nehéz gazdasági viszonyokkal küzdő kiskereskedő, kisiparos vagy szerényebb hivatalnok is bérel­hessen. — A közönség kényel­mére a Szatmárvármegyei Bank inkasszálja a részleteket. — Bé­relni lehet Widder Péter gyógy­szertárában és Huszár Károly gazdasági illetve Jávor Alfréd művészeti igazgatóknál, akik személyesen is teszik majd tisz­teletüket az egyes családoknál. A közönség pártfogását ismé­telten és előre is kéri Róna Dezső a szatmári szini-kerület igazgatója. Sport-jubileum és objektív kritika. Félidő 3-0ja CSB javára. A második félidő erős és so­rozatos Victoria-támadással kez­dődik, ami fokozatosan lanyhább lesz. A 15 dik percben Costin kavarodásból gólt lő, amit Bo- donyi biró a károlyiak pro­testánsa dacára jogosan Ítél meg. Állandó C. S. B. fölény után a 43-dik percben Beré- nyi szépen helyezett éles lab­dája talál utat a hálóba, amely ezúttal be is állítja a végered­ményt: C. S. B.-Victoria 5:0 Az elmúlt vasárnap játszotta a C.S.B. Bodonyi szövetségi biró pártatlan vezetése mellett a jó- képességű Victoria ellen harma­dik bajnoki mérkőzését, melyet 5-0 arányú fölényes győzelem­mel nyert meg. Ezen mérkőző- j sen igazolta a C.S.B., hogy igen is tud játszani ha akar, viszont Bodonyi biró precíz és körül- ; tekintő ítéleteivel bebizonyította, i hogy van még a szövetségnél j jó biró is. A mérkőzés lefolyásáról az alábbiakban számolunk be. A mérkőzés C. S. B. táma­dással kézdődik. Változatos me­zőnyjáték után az első félidő 20-dik percében Gállisz II. Be- rényi szépen centerezett labdá­ját goolá értékesíti. Pár percig erős Viktoria támadás, amit a- zonban a halfsor és a Hornyák - Ardos bekpár biztosan ver vissza. A 41-dik percben ugyan­csak Berényi beadását Costin értékesíti. A 44-dik percben Do­ros 20 méterről lő golt. Mégis jön Beregi hozzánk! Beregi Oszkár és társulatá­nak vendégszereplése a múltkor technikai okokból elmaradt. Most, amikor ez a 3 hónapja országszerte nagy sikerrel ven­dégszereplő turné a befejezés­hez közeledik, Beregi Oszkár, úgy Nagybánya, mint Nagy- károly-nak tett Ígéreteit be akarva váltani, f. hó 16-án, hét­főn és 17-én, kedden, két estén át fog vendégszerepelni a vá­ros színháztermében. Szinrekerül hétfőn este Schön­herr világhírű izgalmas drámája a „Nőstény ördög“ és kedden este Hertzer valamennyi színpa­don nagy sikert elért „Mor­fium11 c. életképe. Előbbi kissé erotikus és mindvégig izgalmas voltánál fogva inkább ez éret­tebb és edzettebb idegzetűek­nek ajánlatos; ez utóbbi pedig a morfium élvezet romboló ha­tását feltüntető igen érdekes és mindvégig lebilincselő társadalmi életkép. Mindkettő főszerepében Be­regi Oszkár utolérhetetlen ala­kítása. Jegyek a rendkívüli érdeklő­désre való tekintettel mar csak korlátolt számban kaphatók a Widder gyógyszertárban. A cselédjelentkezések sorrendje. Legutolsó felhívás. Hogy a tömeges jelentkezé­seknek véget vethessünk, fel­hívjuk az összes cselédtartó gazdák figyelmét arra, hogy cselédeikkel és cselédeik 2 fény­képével együtt a hivatalos órák Gállisz Pista jubileuma. Nem tudjuk eléggé dicsérni a C.S.B. sport-klub azon szép cselekedetét, amely a mai mér­kőzésen nyilvánul meg. Hossza, küzdelmes, sokszor fárasztó na­pok után Gállisz István elérke­zett a századik mérkőzéséhez, amelyet a sportklub szép aján­dékkal hálál meg. íme: vannak még hálás és hálára méltó em­berek. (ki.) alatt a Rendőrség 1 számú Szo­bájában az uj cselédkönyvek végett a következő sorrendben jelenjenek meg: (Folytatás.) Szept. 16-án I. J. K. L. betűsök, szept. 17 én M. N. O. P. betű­sök, szept. 18-án R. S. Sz. T. betűsök, végül szept. 19-én U. V. Z. Zs. betűsök. Mindazok ellen, kik ezen je­lentkezést elmulasztják s cselé­deiket bejelentetlenül hagyják, az érvényben levő törvények értelmében a legszigorúbb eljá­rást fogjuk foganatba tenni. Banca Economica S A. Baia-Mare Nagybányai Gazdasági Bank R. T. BAIA MARÉ Str. Crifan — Magyar-ucca 12. Tisztelettel közöljük, hogy intézetünk működését f. évi szeptember elsején meg­kezdte. Felajánljuk szolgálatainkat a bankszakma bármely ágában. Betéteket a leginéltányo- sabb kamatozás mellett elfoga­dunk s azokat megállapodás szerint azonnal vagy felmon­dásra visszafizetjük. A kölcsön igényeket is igyekszünk a lehetőség szerint leggyorsabban és legolcsóbb ka­matozás mellett kielégíteni és arra fogunk törekedni, hogy hozzánkforduló feleink bizalmát magunk részére állandóan meg­tartsuk. Teljes tisztelettel: Nagybányai Gazdasági Bank R. T. Leszállították a vámot, olcsóbb lett a legújabb kézi­munka és csipke Vértes kézi- munka-üzletében Mándy palota. HÍREK Naptáv szept. 15 —21-ig: Holdváltozás: 19-én 1 óra 15 perckor holdtölte. - Időjárás Herschel szerint 19-ig északi és keleti szél uralkodik, utána kel­lemesre változik az idő; tapasz­talat szerint 18 ig még esős is, azután, csak a hó végén, kevés eső várható. — Napok: Vasár­nap, 15-én: Fájd. szűz. Hét­főn, 16-án: Kornél, Edit. — Ked­den, 17-én: Ludmilla, Zsófia. - Szerdán, 18-án: K. József. — Csütörtökön, 19-én: Január, Vil­helm. - Pénteken, 20-án: Eusz- trák. — Szombaton, 21-én: Máté, Kodrát. — Közeli orsz. vásá rok: 19-én Bikszádon, 24-én Misztótfaluban. Személyi hír. Ferenczy \ Béni, a nemzetközileg ismert I nagy és neves szobrászművész édesanyja látogatására váro­sunkba érkezett.. Felsőbánya nagyközség lesz. Az uj közigazgatási tör­vény alapján a főszolgabirósá- gok előterjesztették a törvény által megkívánt uj járási és köz­ségi beosztásokat. Ennek a tör­vényes eljárásnak folyamán Fel­sőbánya a régi, még a magyar érabeli tervek szerint, — mivel a magánbányászat miatt a la­kosság száma lefogyott, - de a politikusok véleménye alapján is, nagyközségnek ajánltatott. Híreink szerint Nicoara mostani polgármester hivatalos körökben szintén a változás mellett nyi­latkozott a nép többi szószólói­val együtt - főképpen a reá­lis takarékosságért. Minden kom­mentár nélkül jegyezzük meg még, hogy az érdekes változás­nak két tábora van ezúttal Fel­sőbányán. Vigasztalódjanak: ez i az uj törvény nagyon soká lesz végrehajtva! Legalább is egész­ben . . . Sok viz lefolyik addig a felsőbányái Zazaron . . . Tömeges betörések történ­tek nálunk csütörtökön éjszaka. Az ismeretlen betörők, úgy lát­szik, alaposan kitanulmányozták a terepeket, mindenütt ott tör­tek be, ahol senki sem volt és mindenütt az udvaron át. Wid­der Péter gyógyszertárából 4000 Lej készpénzt, Dr. Török Antal ügyvédi irodájából 800 Lejt, Búzási Márton kispiaci patikájá­ból 300 Lej aprópénzt vittek el. A görög kathohkus templomban a perselyt fosztották ki. Németh Béla drogériájába nem tudtak behatolni, mert az udvari ajtó is jól el volt látva vasrácsokkal. A nyomozás megindult, de egy­előre nyom nincs; legyünk te­hát saját magunk óvatosak, mert az ősszel, méginkább a télen, a nagy nyomorúság miatt, még több lesz a betörő és a betörés. A Fokhagymást fürdő, hova most, a szezon végén mun- kásbiztositói tagok is járnak, a kedvező időre való tekintettel szeptember végéig marad nyitva. Smaregla Sári oki. zene­tanár szeptember 1 tői zon­gora tanítását ismét megkezdi. Jelentkezni lehet lakásán Str. Alexandrii (Erdélyi-ut) 1 szám alatt, naponta délelőtt és délu­tán 4-ig. Mezey Elemér hazaérke­zett. Mezey iparművész, aki pár hétig óvatosságból Kolozsváron tartózkodott, mert kiskutyája, melyen veszettségi tünetek je­lentkeztek, arcához ugrott és igy kezeltetnie kellett magát, hazaérkezett és átvette szőnyeg- szövő műtermének vezetését. Nyelvkurzus. Ziffer Sán- dorné elfogad jelentkezőket né­met, francia és angol nyelv­kurzusra havi 300 Lejért. Be­jelentéseket naponta 12-1-ig és 4-6 ig lehet tenni a lakásán, Str. Vlad Tepes 1/a, a kórház mellett. LAXIROL a legkelleme­sebb hashajtó. Főlerakat Buzási Mártonnál, kispiaci gyógyszertár. Száz lejért egy millió Lejt nyerhet akárki a kolozs­vári zsidó kórház folyó évi no­vember 20-án megtartandó sors­húzásán, melyen közel három millió Lei készpénzt sorsolnak ki 2166 nyeremény között fel­osztva. Egy sorsjegy ára 100 Lei. Kapható Popper Sándor könyvkereskedésében, Főtér. A református elemi is­kolában a tanév megnyitó is­tentisztelet ma, vasárnap, 15.-én lesz, amikor is minden gyermek köteles elmenni a saját feieke- zete templomába. A reformátu­sok 10 órára gyülekezzenek az alsó iskolateremben, ahonnan együtt vonulnak a templomba. A tanítás 16-án reggel 8 óra­kor kezdődik. Harisnyák és kéz- tyűk legolcsóbbak Weis znál, Vár ucca 2. Zongora-ésnémet-tanitás, német könyvtár. Zongora és német órákra lehet beiratkozni 3 - 5 ig Gar lathy nénál. Ugyan­ott értékes német könyvtár. Lakás: Str. Cloaca - Bercsényi ucca 1 szám. Eladó malom a kővárre­metei határban, mely négy pár kővel és ványolóval működik. Értekezhetni Babies Jánossal Baiamare, Dr. V. Lucaciu — Felsőbányai-ucca 62 szám. Férfi-és fiú sapkák, ingek és nyakkendők legolcsób­ban kaphatók Weisznál, Vár-u 2. Közérdekű választmányi ülés. Ismételten figyelmeztetjük tagjainkat, hogy f. hó 15-én (va­sárnap) d. e. 11 órakor a vá­rosháza tanácstermében választ­mányi ülést tartunk. Eladó rádió. Hangtiszta, igen erős és szelektív, négy lám­pás Neutrodin-rádió esetleg egy 3 csodalámpás Fhilips-rádió ol­csó áron eladó. Cim: Mezey-mű- terem, Bay-kert. Színészeknek szoba keres­tetik a pár hetes szezonra, bejelentéseket a Minerva-nyom- dába kér a városunkban tartóz- kogó igazgatóság. Fűszer csemege üzlet ital­méréssel, trafik-engedéllyel, bo- degával bérbe kiadó esetleg társ, tökével, kerestetik. Cim a Mi­nerva nyomdában. Harmadik vagy IV. osz­tályú gimnázistát teljes ellá­tásra elfogad izraelita család. Cim a Minerva-nyomdában. VISSZAVONHATATLANUL BEREGI OSZKÁR . .........és társulata —­sz ept. 16. hétfő — Schänherr: NŐSTÉNY ÖRDÖG, — szept. 17. kedd - Hertzer: MORFIUM. Jegyek WIBDER-nóI 100-80-80- *0- 40 -80 Leje« áraké».

Next

/
Oldalképek
Tartalom