Nagybánya, 1929 (20-27. évfolyam, 22-52. szám)

1929-08-25 / 34. szám

verseny: I Tohátsu Péter 1 perc 15 másodperc. — II Magucz An­tal 1 p. 19 mp. — III Szentpé- teri Károly 1 p. 19 '/2 mp. Lassusági kerékpár verseny: I. Heiler Sándor 8 p. - II. Tripsz Sándor 6 p. — III Sza­bolcsi Sándor 5 p. A cselédjeleatkezések sorrendje. A rendőrség felhívása. Hogy a tömeges jelentkezé­seknek véget vethessünk, fel­hívjuk az összes cselédtartó gazdák figyelmét arra, hogy cselédeikkel és cselédeik 2 fény­képével együtt a hivatalos órák alatt a Rendőrség 1 számú szo­bájában az uj cselédkönyvek végett a következő sorrendben jelenjenek meg: A és B betűvel kezdődő nevű cselédek aug. 26, 27,28 és 29-én. — C és D betűsök aug. 30, 31. szept. 1 és 2-án. - E és F betűsök szept. 3, 4 és 5-én. (A többiekét jövő héten közöljük.) Mindazok ellen, kik ezen je­lentkezést elmulasztják s cselé­deiket bejelentetlenül hagyják, az érvényben levő törvények értelmében a legszigorúbb eljá­rást fogjuk foganatba tenni. Krainmer Erzsi egyetlen nagyestélye a legteljesebb óhajára azoknak, akik Őt - a nagy Külföldek után, - itthon is annyira cso­dálják, a most jövő szombaton, augusztus hó 31-én este 9 órai kezdettel lesz a Színházban. A Párisig és Páristól vissza­felé mindenütt hatalmas sikere kot aratott művésznő istenadta gyönyörű hangján újból csen­geni fog nálunk Brams, Reger, Sraus, Stravinsky, Rachmaninoff, Musorgsky, Kodály, Bartók több szép alkotása és még néhány más magyar műdal — amellett, hogy a Pillangó nagy-ária emeli föl lelkeinket. Ritka műsor lesz ez! A zongorakiséret is művészit, eseményszerűt ad. K. Hevesi Erzsébet nagy tudása fogja ki­egészíteni az igazi nagyestély nagyértékeit. Jegyek elővételben Kovács Gyula könyvkereskedésében. Naptár aug. 25 - 31-ig: Holdváltozás: 27-én este 10 óra 2 perckor utolsó negyed. — Időjárás Herschel szerint, tiszta kellemes idő, tapasztalat szerint kevés eső, később szép idő vár­ható. - Napok: Vasárnap, 25-én: Lajos. — Hétfőn, 26-án: Zefi- rin, Izsó. — Kedden, 27-én: K. József. - Szerdán, 28-án: Ágos­ton. - Csütörtökön, 29-én: Kér. János. — Pénteken, 30-án: Róza.- Szombaton,31 én: Rajmund, Erika. — Közeli orsz. vásárok: 26 és 27-én Nagybányán, 28 án Kápolnokmonostoron, aug. 31-én Kapnikbányán. Bim bó hullás. Egyedüli gyermekük, egyedüli reménysé­gük volt a mindössze 8 éves kis Mancika Kert János mec­hanikusnak és feleségének. Csü­törtök egy hete még vígan ját­szadozott, pénteken fájni kez­dett a vakbele, hétfőn reggel Szatmárra vitték; késő volt. Hétfőn este hazajövet az autón halt meg vakbél és hashártya- gyuladásban. Szerda délutáni temetésén ellepte koporsóját a rengeteg fiatal virág. - Sírva, könnyezve köszönik a sok virá­got és a rokonok, jóbarátok, 1929. Augusztus 25. _________ NAG YBANYA 3. oldal i jóismerősök, iskoláspajtások eny- j hitő részvétét a sokat vesztett, gyászos szülők: Kert János és neje. Előzetes értesítés. Rád Ru­ben és Révai Erzsébet tanít­ványai szeptember 7.-én tartják műsoros táncvizsgájukat. A bánya-nyugbéresek visz szamenőlege felerészben a jövő hét közepén kifizetésre ke­rül az egész kerületben, miután csak 5 millió érkezett. Tomescu és Gherman képviselő, központi vezetők ismét ideérkeznek, i Zene-hír. Kádárné Hevesi Erzsébet államilag képesített oki. zenetanár tudatja az érde­keltekkel, hogy a zongoratani- tást szeptemberben ismét meg­kezdi. A régi növendékek be­osztása aug. 30-án d. u. 4-kor lesz. Újabb jelentkezőknek szi vesen ad felvilágosítást a dél­előtti órákban lakásán, Str. Fe- restraului-Fürész-ucca 30 szám alatt. Hirtelen meghalt Tőrök Pál tegnap déli 1 óra után, amikor hazafelé haladt ebédelni. A Rád-féle tánciskola előtt össze­esett és régebbi szívbaja azon­nal megölte — a volt vendég­lőst, később pedig tevékeny ke­reskedőt. Mindössze 50 éves volt, 26 évig élt megelégedett házasságban. Temetése ma, va­sárnap d. u. 6-kor lesz az Er­délyi ut 22 szám alól. Férfi -és fiú sapkák} ingek és nyakkendők legolcsób­ban kaphatók Weisznál, Vár-u 2. Beiratkozások Zsembery- nél. Zsembery Ilona oki. zene­tanár az uj tanévre a behatá­sokat lakásán szept. 2-5-ig min­den nap d. u. 4—6 óráig tartja. A költő-katalini nyári j mulatság az ottani ref. iskola I udvarán ma, vasárnap van. Kez- ! dete délután 3 órakor, táncz reg- I gélig. Szép kirándulás! Autóbusz-“ i járat. Ételekről, italokról gon­doskodva. ; T. Bommersbach Margit I zenetanárnő szept. 1-től zongo- ratanitását ismét megkezdi. Je­lentkezni lehet naponta d. e. 11-12, d. u. 3-4-ig a Str. V. Lucaciu (Felsőbányai-u) 48 sz. alatt. 187 - 217 Lejért szép férfi inget kaphat pouplin-elővel, 2 galléral Kardosnál, Főtér. Csak ló-és szamár-vásár lesz hétfőn, miután az itteni és környéki száj és körömfájás miatt más állatot nem szabad felhajtani. A keddi kirakóvásár teljes lesz. Pótvásárt tart a vá­ros szept. 23 án. Egy vagy kétszobás, kong- hás, kamrás állandó lakást keresek vízvezetékkel. Ponto­san és jól fizetek. Cim a'Minerva- nyomdában. Olcsón eladó házastelek a vasúti állomással szemben a Babits-féle ingatlanból. A szép telek 92 négyszögöl. Cim a Mi- nerva-nyomdában. Beiratkozások a nagy­váradi társulati fiú- és női felső kereskedelmi iskolába. - A Nagyváradi Kereskedelmi Csar­nok által fenntartott felső ke­reskedelmi iskolákba a beirat­kozások augusztus 25 — 31-ig tar­tatnak meg. Az első osztályokba a középiskola III vagy IV. osz­tályát végzett növendékek vé­tetnek fel absolváló bizonyítvány alapján. Bővebb felvilágosításo­kat az iskolák igazgatóságai ad­nak Oradeán, Aleea Gojdu 1. Énektanítást vállalok leg­magasabb kiképzésig, valamint zongora-oktatást. Kassa y né Hosszú Erzsébet, Str. Grigo- rescu-Tótfalussy Kis Miklós-u. 40. - Ugyanott szépen buto rozott, különbejáratu szoba ki­adó. A fernezelyi r. k. egyház- mulatság jövő vasárnap lesz keresztszenteléssel, majd délu­táni kirándulással a „Zöld asztal­nak nevezett tisztásra. Hegedű tanítás. Szept. l.-jétől tanításomat ismét megkezdem. Jelentkezni lehet naponta d. e. 11 — 12,d. u. 3-4-ig a Str. V. Lucaciu (Felsőbányai-u.) 48 sz. alatt. Tar Károly. Egy jó családból való fiú tanulónak fizetéssel felvétetik. G. Platthy Cégnél. Félreértés; — legyen bé­kesség! Amint emlékezetes, Ifj. Szarka Sándor a tavaszon meg­támadta Kónya István jelenlegi fokhagymási fürdőkezelőt, ami­ért Szarkát az itteni járásbíró­ság súlyos testisértés miatt el is ítélte. Szarkáék fellebeztek, a szatmári tárgyalás okt. 16-án lesz. Utóbbiak a kibékülést ke­resik, ezért ifj. Szarka múlt hétfőn felkereste a Fokhagymá­son Kónyát, aki támadói jelle­get látott ismét a dologban és 11502-1929. törvényszéki szám alatt újból feljelentette munkás­társát. Eddig mindkét fél kéré­sére közöltük fentieket, most pedig azt ajánljuk, hogy fogja­nak kezet, béküljenek ki ! Mi a hatósági ügyiratokból ismerjük a dolog lényegét; több félreér­tés volt itt, mire hát két fiatal, élet előtt álló férfiembernek egymás kenyerére és becsüle- ; téré törni hosszú hónapokig, ' esetleg évekig?! Hiszen csak a hegyek nem találkoznak és eb­ben a vérszagu világban: le­gyünk mindnyájan egyért, egy- mindnyájunkért . . . Pax vöbis! Érdekes apróhirek: Ra- csics Rajkó belgrádi földműves párnával megfojtotta fiatal fele­ségét, mert az házasságuk ha­todik hónapjában mindkét sze­mével megvakult. - Nagyvára­don rájöttek hogy ott még él egy 48-as honvéd. Geszti Mihály­nak hívják és Nagyváradon szü­letett 1830 augusztus 18-dikán, pontosan Ferenc József szüle­tésnapján. Kettőszáz azaz 200 Lejt kap összesen nyugdíj címen, Szent László hires városától. Nagyszerű! - A szinaljaijáték- kaszinó meghívta vendégül Gol- darbeiter Erzsikét, akit Galves- tonban tudvalevőleg a földke­rekség legszebb lányának mond­tak ki. — A Szabadka melletti Goren községben Korenc Teréz földműves asszony, akinek már hat gyermeke van és egyszer már hármas ikreket szült, most négyes ikrekkel örvendeztette a nal & GÖLYA= ÁRUHÁZBAN % .'/az előre haladt nyíri Idény miatt az összes nyári árukatS^/. «$/ aug. 26-tól szept. 5-ig­minden elfogadható árban kiárusítás alá bocsátom. == 1 mtr. 100 - széles mintás grenadin ... 79 Lei. 1 mtr. színes opálin .............................................29 „ 1 mtr . mintás szerbvászon..................................29 „ 1 mtr . jó minőségű mosó-delin...........................32 „ 1 mtr. jó minőségű vászon..................................29 „ 1 m tr. lepedő-vászon..........................................33 M 1 m tr. jó minőségű zefir..................................39 n 1 p ár selyem harisnya minden szinben ... 49 „ 1 kávés garnitúra 6 szalvétával....................195 „ 1 ruhára való mosókrepp...............................117 „ 1 mtr. Bemberg-selyem......................................98 „ Ma radékok fél árban. Kérem a Nagyérdemű vevö- \ közönséges olcsó áramról meggyőződni szíveskedjék. —-----: — minden vételkényszer nélkül. — / Tisztelet tel a /^ gölya- A A R U H Á Z // ^tulajdonosa. / # /£ Első Nagyváradi ZSIDÓ FIÜ INTERNATOS Oradea, Str. Delavrancea (Ri- took Zs.-ucca) 17. korlátolt szám­ban még felvesz növendékeket. Vezető: Szilágyi Adolf tanár. q\VZ Komoly érdeklődőknek prospectust küld !G>

Next

/
Oldalképek
Tartalom