Nagybánya, 1929 (20-27. évfolyam, 3-21. szám)
1929-06-09 / 23. szám
2. oldal. NAGYBANYA 1929. junius 9. bizonyult, könnyen fogja fel, érzi át és dolgozza meg minden szerepét. Sok sikere lesz még. — Kovács Józska jobb, otthonosabb szereplő, mintkon- feransz. A konferálást meg kell szokni, ötleteit pedig alaposan meg kell tanulni. Jóleső nála mégis az volt, hogy bajosan lehet zavarba hozni. — Dulfu György első szereplése biztató. Külön megbecsüljük nála, hogy más nyelvérzéke dacára is szépen kezelte a színpadi magyar szót. — Suba Zoltán rutinos súgónak minősíttetett az „öreg“ szereplők részéről is. A bálnál, anyagi sikernél tehát jobb volt a műsor, így az estély nem maradt memento nélkül. ßetyaros élénkségüek voltak sportfiaink Nagykárolyban. Múlt vasárnap játszotta a C. S. B. utolsó döntő bajnoki mérkőzését a nagykárolyi, igen jó képességű Victoria ellen, ahol is 2:1 (1:0) győzelmet aratott. Ezzel a győzelmével egyben megnyerte a második osztályú bajnokságot. A mérkőzés folyamán a C. S. B. minden egyes játékosa — tudatában a mérkőzés fontosságának - tudása legjavát adta és már az első félidő 11-dik percében Gállisz II. révén megszerzi az első goolt. Ezután alább hagy kissé a csapat lendületes támadása és a Victoria is kezd szóhoz jutni. A C. S. B. halfsora azonban minden támadást biztosan szerel. így az első félidő C. S. B. fölénnyel ér véget. Újrakezdés után a Victoria támad, de eredménytelenül, mig a 20-dik percben a C. S. B. Berger II. révén rég nem látott szép goollal kettőre emeli az elért eredményt. A nagykárolyi közönség ezután zajos „tempó Victoria* kiabálása a Victoria játékosait durva játékra készteti. Ezzel akarnak az eredményen változtatni. így a 41. percben, a CSB. játékosaink nagy részét megrugva, sikerül is goolt elérniük. Grosz biró Ítéletei nem estek kifogás alá. (ki.) Junius 29-én: „Az ezred leánya“, Donizetti humoros operája után. Főszereplők: Bettty Balfour és Julius Falkenstein. Tűzoltóinkért! Önkéntes Tüzoltótestüle- tünk f. hó 16-án (kedvezőtlen idő esetén f. hó 23-án) tartja népünnepélyét. A rendezők garantálják, hogy ez nivósabb lesz az összes eddigi népmulatságoknál. A népünnepély fénypontja a tűzijáték, mely már meg is érkezett külföldről, s amely igen nagyarányú lesz. A parancsnokság Gombos János tüzoltótisztet bízta meg azzal, hogy a bankokat és üzleteket végigjárja és szives adományaikat összegyűjtse. Tekintettel arra a körülményre, hogy az önkéntes tűzoltóság nem a város által beszedett tüzoltódijakból tartja fenn magát, hanem abból, amit összegyűjt népünnepélyekből s bálokból, közönségünknek eminens kötelessége, hogy támogassa ezen testületet, melynek fenntartása városunk biztonsága érdekében okvetlenül szükséges. Parancsnokság. fl református iskola kerti ünnepélye julius 14-én, rossz idő esetén 21-én lesz a ligetben. Miként tavaly, most is szavalatokat, dalokat és színdarabokat adnak elő az iskola növendékei. A tiszta bevételt teljes egészében az iskola fenttartására fordítja a református egyház. Már most felhívjuk ez ünnepélyre közönségünk figyelmét. Az egyetlen magyar iskola városunkban, amely a tudást, az ismeretet közli gyermekeinkkel és neveli őket. Ez a cél: gyermekeink nevelése mindenekfelett való kötelességünk. Aki tehát adományaival részvételével hozzá fog járulni ez ünnepély sikeréhez, az a református iskola fenttartá- sát, tehát a jövő generáció művelődését és nevelését segíti elő. Közelebbi részleteket a jövő számunkban fogunk közölni. Pénzintézeteink nyári hivatalos órái. Ezúton hozzuk igen tisztelt üzletfeleink tudomására, hogy a nyári hónapok alatt, azaz junius 1-től szeptember 15-ig, pénztári óráinkat d. e. 8 órától 1 óráig és délután 4 órától 6 óráig tartjuk, szerda, csütörtök és szombat kivételével, amely napokon délután üzleti órákat nem tartunk. Nagybányai Kereskedelmi Bank r.t. Nagybányai Hitelbank r. t. Nagybányai Részvénytakarékpénztár. Casa Noastrá Kereskedelmi és Iparbank r.t. nagybányai Fiókja. Szatm ár vár megyei Takarékpénztár r.t. nagybányai fiókja. LAXIROL a legkellemesebb hashajtó. Fűlerakat Bűz ás i Mártonnál, kispiací gyógyszertár. Szép, változatos moziműsor junius hóban. Junius 8 és 9-én „A titokzatos futár“ (Piros és fekete.) Stendhal hires regénye filmen. Főszereplők Ivan Mosjoukine és Lil Dagover. Mindenütt hatalmas sikert aratott film ez, az utolsó évek egyik legsikerültebb produkciója. Junius 12—13-án: „A macska“ Louis Vernéiül vigjá- téka a közkedvelt Clara Bow-al. Kedves és cselekményekben gazdag filmalkotás. Junius 15 és 16-án „Az utolsó parancs („A hontalan hős") Biró Lajos munkája, főszerepben Emil Janningssal. Nagy világsláger, a filmtechnika remeke. Junius 18 és 19-én: .A Schill-brigád hősei“. Történelmi film. Főszereplők Hollay Kamilla, Greta Reinwald, Imogene Robertschon, Albert Steinvück. Rövid tartalom: Poroszországa vesztett Napóleoni csata után vigasztalan helyzetbe kerül. A bátorságáról hires Schill-huszá- rok, őrnagyuk vezetése alatt, felkelést szítanak. A ft k iésr leverik, a 11 Schill-hus. > h ditörvényszék elé áll. ítélet: Halál. Fritz von Wendel, aki megmenekül, éjjel a börtönbe lopódzik, ruhát cserél sógorával s igy szól:- Neked élned kell; húgomért, születendő gyermekedért és a hazáért, mig én egyedül állok a világon! Ez volt a 11-dik Schill-tiszt utolsó legnagyobb hőstette. Junius 22 és 23-án: „A nevető ember“, Hugó Viktor hires regénye nyomán készült 10 felvonásos, szép rendezésű film. Főszereplők Conrad Veidt és Mary Philbin. - Második film: „A vér krízise“. A modern házasélet válsága, Brigitte Helm és Jack Trevorral a főszerepekben. Junius 26 és 27-én „A fekete sejk“. Hatalmas keleti tárgyú film, a halál-légió testvérfilmje, cselekménye Algír és Marokko sivatagjain játszódik le. H ÍREK Naptár jun. 9-15-ig: Holdváltozás: 14-én 7 óra 15 perckor elsőnegyed. - Időjárás Herschel szerint: változó, 14-től szeles nedves, tapasztalás szerint 10-től meleg idő várható. - Napok: Vasárnap, 9-én: Félix. - Hétfőn, 10-én: Margit. — Kedden, 11-én: Barnabás ap. — Szerdán, 12-én: F. János. — Csütörtökön, 13-án: Pád. sz. Antal. — Pénteken, 14-én: Vazul. — Szombaton, 15-én: Jolán. — Közeli orsz. vásár. 15 és 16-án Szilágycsehben. Eljegyzés. Konczivald Adrienne okleveles polgári iskolai tanárnőt 1929. évi május hó 26-án eljegyezte Lerch Béla gazdasági főintéző. (Minden külön értesítés helyett.) Zsembery Ilona növendékeinek hangversenye junius 22.-én lesz a Kaszinó nagytermében. — Részletes műsor következő számunkban. A Lantos Magazin junius 1-i száma szintén gyönyörű kivitelű. Illusztrációk, tanulmányik, elbeszélések, regény, asz- szonyrovat, sport. Egy egész modern könyv legszebb kiállításban. Ára mindössze 40 Lei. Kapható Sárközynél. Olcsóságok a kelengye- áruházban. Selyem-nadrág 135 Lei, selyem-harisnya 55 Lei, női flor-harisnya 35 Lei, férfi angol sport-harisnya 65 Lei. Vásznak, batisztok és maradékcsipkék félárban Feig Mártonnál, Főtér rendőrségi épület. Borzalmas szerencsétlenség történt szerdán éjjel Giródtóífaluban. Miklós Victor nagybányai állami adóhivatali tisztviselő megtöltötte vadászpuskáját és azt mondta, hogy elmegy hazulról. A földreállitott fegyver hirtelen elsült és a pontos, szorgalmas tisztviselőnek szétroncsolta állát, összes fogait. Autón Kolozsvárra vitték, ahol megoperálták. A sajnálatos eset öngyilkossági színezete nincs egészen bizonyítva. A Munkásotthon nyári bálja főképpen erkölcsileg jól sikerült, bár a hűvös idő, még- inkább a pénzhiány nagyon éreztette káros hatását. A rendezőség és a tárogatós-zenekar fáradhatatlansága mindenesetre kiemelendő. Harisnyák és kez- tyflk legolcsóbbak Weisznál, Vár ucca 2. Hirkó Miklós dzsesz- bändje ma, vasárnap délután mutatkozik be a Bay-kerti nyári mulatságon. Fléken- és fánksütés, ingyenes sorshúzás 6 és 7 óra között. Tánc reggelig. Be- léptidij nincs! Családias, bizalmas összejövetelek napja. Urnapi orsz. vásárunk e ho 3.-án es 4.-én volt megtartva. Az állatvásárra felhajtottak: 824 drb. szarvasmarhát, 372 drb. ló és szamarat, 378 drb. sertést és 82 drb. juh és kecskét. Eladás (átírás) 579 esetben történt. Az árak igen magasak voltak. Ez volt és a nagy pénzhiány oka annak, hogy az elég nagy felhajtás alig 30 °/o-a csereit gazdát. A másnapi (keddi) kirakó vásáron a kínálat tetemesen nagy, a kereslet pedig igen gyenge volt. Itt is a nagy pénzhiány dominált. A népesedési ügyosztály gyűjti a szükséges adatokat; ezért rendőraltisztek járnak házról-házra, kiknek be kell mondani a kért hivatalos tudnivalókat. Emlékeztető. A nyugdíjegyesület ma d. e. 11 órakor a Városházán választm. ülést tart. Ismételten figyelmezteti a nyugdíj-egyesület azon tagjait, kiknek a nyugdíj tekintetében i serelmeik vannak, hogy ezt rö- i videsen jelentsék be a titkárnál j vagy a jegyzőnél, mert - ha a ! késedelmeskedés miatt kárt szen- ! vednek, - az egyesület vezető- I sege ezekért nem vállal felelősséget. Időjóslás rádió szerint. Szombat déli jelentés: Túlnyomóan száraz, nagyon meleg idő várható, hajlamosán helyi zivatarokra. Férfi-és fiú sapkák, ■ lngek és nyakkendők legolcsób- I ban kaphatók Weisznál, Vár-u 2. I A Nagybányai Magyar Jótékony Nőegyesület El- I nöksége közli, hogy a tagsági i űijak felvételével Szíjgyártó La- : jós van megbízva. - A tagsági d»j havi 5 Lei, évente 60 Lei. A vendéglősök, bodegá- I *?*,. szigorú figyelmébe I ajánljuk, hogy minden vendéglősnek, bodegásnak és más italmérőnek junius 15-ig feltétlenül kell jelentkeznie Szatmáron a Munkaügyi Inspektorátusnál, hol adataikat felveszik és elkészítik beosztásukat. A ligeti vendég lő ajánlja olcsó éttermi árai mellett zamatos érmelléki borait. 1 1. fehér bakator bor 38 Lei, 1 1. fehér asztali bor 30 Lei, 1 1. fehér asztali bor házhoz kiadva 26 Lei, ugyanez 5 literen felüli vételnél 24 Lei. - Egész éjjel nyitva. Meleg konyha, Dula zenekar. - Esküvők, bankettek fényes megrendezése olcsó árakon. Férfi- és gyermek szalma kalapok legolcsóbban kaphatók Weisznál, Vár-u. 2.