Nagybánya, 1929 (20-27. évfolyam, 3-21. szám)

1929-05-26 / 21. szám

2. oldal. NAGYBANYA érvényesül; a halísor jelenlegi összeállítása jó volt, bár Gállisz I-nek már voltak jobb napjai is. A csatársor nem elég fürge, biztosnak látszó labdákat kapu mellé küldenek; kapu előtt so­kat gondolkoznak. Berger a szélső poszton jó lesz, csak a dribliről kell leszoknia. Máj. 12-én Tricolor,-Bar- kochba mérkőzés volt, mely pont 1I2 6 órakor vette kezdetét. A választás a Tricolornak kedvez, Barkochba szél ellen játszik lom­hán, lélek nélkül, unalmasan. Első félidő 22 percében corner a Tri­color ellen, amit Berényi kapus, kinek szerencsés napja volt, bravúrosan véd. I-ső félidő 30 percében a Tricolor Miklosica révén megszerzi az első goolt, A nyogdij-egyestilet közleményei. 1. Aradról, anyaegyesüle­tünktől vett távirati értesítésre tudatjuk tagjainkkal, hogy a ko­lozsvári gyűlés (értekezlet) e hó 29-én fog megtartatni, hol a nyugdíjasok és bányamunkások sérelmeit memorandumban és szóbelileg Went Manó ügyve­zető elnök fogja előterjeszteni. A magyar pártnak a gyűlésre vo­natkozó felhívása K r i z s á n György jegyző urnái megtekint­hető. 2. A jövő hó 2-án d. e. 11 órakor a városházán meg­tartandó választmányi ülés egyet­len tárgya a kolozsvári gyűlésre kiküldendő tagunk előadása lesz. 3. A nyugdíj-egyesület vezetősége közli, hogy akiknek útlevélre van szükségük, azt az egyesület pénztárosa 4 — 5 nap alatt teljesen elkészíti, s úgy ennek, valamint a még le nem járt útleveleknek vizumoztatását, — melynek mérsékelt díja, egye­sületünk tagjai részére, 70 Lei, — jutányos eljárási költsége­kért vállalja. Az egész eljárás 8-10 napot vesz igénybe. Népünnepély. Junius 2-án, vasárnap délután nagyszabású népünnepély lesz a Bay-kertben változatos műsorral. Hirkó Miklós újonnan föl­szerelt dzezbändje mutatkozik be. Ezen dzezbänd felszerelés javára lesz az ünnepély. Tánc délutántól másnap reggelig. H ÍREK Naptár: május 26-tól junius 1-ig: Holdváltozás: Pénteken, 31-én 6 óra 13 perc­kor utolsó negyed. — Időjárás Herschel szerint: A hó vége változó; időjárás tapasztalás sze­rint: 26-tól derült napok. — Napok: Vasárnap, 26-án: Szent- háromság vas. — Hétfőn, 27-én: Béda. - Kedden, 28-án: Ágos­ton. - Szerdán, 29-én: Mag­dolna. — Csütörtökön: 30-án: Űrnapja, Nándor. - Pénteken, 31-én: Petronella. — Szomba­ton, jun. 1-én: Pamfil vt. — Közeli orsz. vásárok: Kedden és szerdán Kápolnokmonostoron, szerdán és csütörtökön Som- kuton. Urnapi vásár Nagybá­nyán 3-án és 4-én. Csodás, szép, tavaszi és nyári kalap különlegessé­geks a világ leghíresebb gyárt­mányai Radó-nál. ezután már csak félidőben ér véget mind két csapat csapko­dása. Il-ik félidő 5 percében cor­ner Barkochba ellen, amit azon­ban kapu mellé lőnek; 26-ikper­cében „Tricolor“ Zajác révén megszerzi csapatának a második, egyúttal a mérkőzés utolsó gool- ját. Bár a Barkochbának volt alkalma, 11-esek révén, mindkét goolt kiegyenliteni, de rúgásaikat balszerencse kiséri. A Tricolor- ból jó volt Kert I. Petrován, mig Berger csatár-poszton na­gyon rossz, kár volt védelmi he­lyéről elmozdítani. Ma, vasárnap Tricolor- C.S.B. bajnoki, d. u. 5 órai kezdettel. (K-sz L-s) A szatmármegyei ma- ! gyarság mai nagy ünne­pén, mely tudvalevőleg Szat- j máron fog lefolyni, az Országos I Magyar Párt nagybányai tago- ; zatát úgy a közgyűlésen, mint ! az ünnepélyen dr. Ajtai Nagy Gábor, Fülep Imre és Könyves Kovács Gyula képviselik. Munka s ott honu nk nyári hálja a most jövő szom­baton, junius 1-én lesz a ligeti vendéglőben. A Munkásotthon kulturcéljait szolgáló mulatság változatos szórakozásokkal, a tárogatós zenekar muzsikája mellett, teljesen nagyszabásúnak ígérkezik. — Olcsó ételekről és italokról Szeleszky vendéglős és a Munkásotthon vezetősége gondoskodott. Az összmunkás- ság szórakozása mellett ez lesz az idén az első ligeti bál. Meg halt Adorján Ödön volt neves színművészünk, .aki részben Nagybányán végezte iskoláit, majd kereskedelmi érett­ségit és szini-akadémiát végzett. A háborúban elvesztette fél sze­mét, de azért végig rajongója maradt a színpadnak. Komoly, drámai színész volt. Bukarestben halt meg fejoperációja követ­keztében, mindössze 37 éves korában. Múlt vasárnap temet­ték a fővárosban. Adorján Ödön halálával Zelinger Lajosné édes testvérét vesztette el. Adorjánt egyébként Zelingerék nevelték 4 éves korától. A művészlelkü ember és jóbarát legutóbb en- grosban árukereskedelemmel foglalkozott. Egy értékes nagy­bányai emberrel lett kevesebb Adorján elhunytával. Kötött kosztümöket, poulovereket, tenisz-szvettere- ket, fürdő-ruhákat és minden más kötött-árut a legjutá- nyosabb árak mellett és a leg­utolsó divat szerint készítünk. Simon és Kepes, Str. Lucaciu- Felsőbányai ucca 4. A hadirokkantak fe­lülvizsgálása rövidesen meg­történik. Ennek a revíziónak előkészítése céljából minden ha­dirokkant köteles most hétfőn vagy kedden a katonai ügyosz­tályban a Városháza udvarán megjelenni és adatait bemon­dani, Ennek alapján a Cercul majd megküldi az ingyenes uta­zásra szóló jegyeket és az idé­zéseket, amikor a rokkantaknak felülvizsgálatra meg kell jelen­niük. Gyógyszertári értesí­tés. Buzási Márton gyógyszerész, aki annak idején iskoláinak egy nagy részét városunkban vé­gezte, bérbevette Fodor Miklós kispiaci gyógyszertárát. Elegáns giraldi-kalap 140 Lei. Selyem-nyakendők, férfi-zoknik, férfi-ingek nagy választékban Feig Mártonnál Főtér, rendőrségi épület. A Leányklub majálisa közbejött akadályok miatt Űr­napjáról elhalasztódik júniusra. Csodás női és férfi cipö-különlegességek, gyönyö­rű választékban Radó-nál. A gyermekek oltása ma vasárnap délután 3 órakor be­fejeződik. Akik az elmúlt hétfőn még nem oltatták be 1 és 10 éves gyermekeiket, büntetés terhe alatt jelentkezzenek ma délután a Városházán gyerme­keikkel együtt. Mosónők felvétetnek a „Stella"-gyár „Schicht-Ra­dion“ mosópor osztálya részére. Hivatásos, jobb házakhoz beve­zetett mosónők a helyi viszony­latokhoz képest valamivel job­ban lesznek fizetve. Jelentkezni lehet naponta délelőtt 11 —12-ig és délután 2-3-ig a gyár tiszt­viselőnőjénél Str. Negru Voda Nagypénzverő-ucca 31 sz. alatt. Pouplinok és oxford- anyagok pazar választékban érkeztek. Mindennemű férfi-fe- hérnemü készítését a legszebb kivitelben, mérték után válalunk. Raktáron is óriási választék. Simon és Kepes divat-különle- ; gességek raktára, Felsőbányai- I ucca 4. Az alkoholizmus ellen jövő vasárnap, junius 2-án, az egészségügyi miniszter rende­letére, délelőtt 11 órakor elő­adás lesz a színházban. Önkéntes tűzoltóink népünnepélye junius 16-án lesz. Az előkészületek már foly­nak; a tűzijáték, melynek anya­gát külföldről hozzák, ‘szebbnek Ígérkezik az eddigieknél. Egy régi kereskedő halála. A városszerte jól is­mert Frenkel Testvérek édes­apja: Frenkel Wolf 81 éves ko­rában kedden elhunyt. A nagy részvét meliett eltemetett öregur több, mint 60 évig volt kereskedő. A legszebb és legjobb leányka, fiú és gyermek cipők Radó-nál. Egyfelvonásos film­éig játék mutatja be mozinkban a „Stella“-gyár „Schicht-Ra­dion“ mosóporának előnyeit. Nagyon érdekes film, ne mu­lassza el senki megnézni. Mészárost keres Strämbu- Baiutului-Kohóvölgy község, melynek húsellátását kellene biz­tosítsa a jelentkező mészáros­mester. Heti husszükséglet át­lag 500 kilogram. A lakosság műszaki tisztekből és segédtisz­tekből, kohómunkásokból és más közönségből áll. Ajánlatokat ed­digi működést igazoló bizonyít­ványokkal Ganz Kálmán Strämbu- Baiutului, Jud. Some$ címre kell küldeni. Férfi- és gyermek szalma kalapok legolcsóbban kaphatók Weisznál Vár-u. 2. Jó vasesztergapad eladó. Bővebbet a drogheriában. A Városháza nyári hi­vatalos órái hétköznapokon reggel 7 órától egészen déli fél 2-ig tartanak. Délután nincs hi­vatalos óra. Harisnyák és kéz­! tyük legolcsóbbak Weisznál, I Vár ucca 2. 1929. május 26. Eredeti f rancia audeco- lonok, parfümök, púderek óriási választékban vannak raktáron Simon és Képesnél, Felsőbá- nyai-ucca 4. Műkedvelőink a „Sza­mos“ napilapban szépen és objes- tiven vannak megkritizálva az „Ida regénye“ cimü vígjáték pünkösdi előadása alkalmából. Érdemes tehát megvenni a „Sza­mos“ tegnapi, szombati számát Sárközynél vagy a rikkancsok­nál. A „Szamos“ után, jövő szá­munkban, mi is méltatni fogjuk a szép estélyt. Ingyenes méhészeti tanfolyam Kolozsváron. Az E. M. E. a méhészeti szak­ismeretek terjesztése céljából 1929. évi junius hó 1.-től 15.-ig méhészeti tanfolyamot rendez. A tanfolyamon férfiak és nők, fiuk és leányok egyaránt részt- vehetnek. Jelentkezéseket má­jus hó 28.-ig elfogad az Erdély- részi Méhész Egyesület titkári hivatala Cluj-Kolozsvár Str. Andrei Muresan (Attila u.) 10. A tanfolyam hallgatói jelentke­zéskor 100 lei beiratási dijat fi­zetnek. Egyébként a tanfolyam ingyenes. Egy kollegánk kára. Egyik szatmári újságíró fele­sége, aki férjével nálunk töl­tötte a pünkösdi ünnepeket, az itteni római katholikus nagytemp­lomban felejtette női ernyőjét. Kérjük a becsületes megtalá­lót, adja be az ernyőt a Sár- közy-tőzsdébe. A Magyar Nőegyesület szinielőadása alkalmából jegy megváltás cimén Lányi Al- bertné úrnő 100 leit küldött a nőegyesület szegényeinek. Kö­szönettel nyugtatja az elnökség. Jó ízlésű emberek divat­szükségleteiket kizárólag csak nálunk szerezhetik be, hol min­den divatcikket a legutolsó di­vat szerint és a lehető legol­csóbb árban vásárolhatnak. Te­kintsék meg kirakatainkat! Si­mon és Kepes divatkülönleges­ségek raktára, Felsőbányai-u. 4. Horváth Jancsiék esti hangversenyei állandó tet­szést aratnak a sétáló és pi­henő publikum között -- az István-kávéház előtt és környé­kén. Horváth Jancsi komoly mestere a szép muzsikának, be­szél a hegedűje; zenekarának helyettes prímása, a jókedvű „Tojás" pedig szintén finoman fegyelmezi a hegedűt. Elsőrangú muzsikus társaság ez! Mosott sifon 1 méter 32 Lei; alsólepedővászon 1 méter 36 Let; opálbatiszt 1 mtr. 55 Lei; egy férfi-ingnek való angol oxford 270 Lei; flottir és sze- pességi törülközők 50 Lei da­rabja Feig Mártonnál, Főtér, rendőrségi épület. Lakásváltozás. Tiszte­lettel értesítem a nagyérdemű közönséget, hogy lakásomat Str. Calea Traian - Ilid ucca 14 sz. alá, özv. Rácz Józsefné úrnő házába helyeztem át, ahol ezen­túl is a legnagyobb készséggel állok a m. t. hölgyek rendelkezé­sére. Szives pártfogást kér: Özv. Dénes Józsefné szülésznő. Fürdőköpenynek való flottirok gyönyörű mintákban, úgyszintén fürdődresszek nagy választékban Feig Mártonnál, Főtér, rendőrségi épület.

Next

/
Oldalképek
Tartalom