Nagybánya, 1928 (19-26. évfolyam, 3-26. szám)
1928-04-29 / 18. szám
1928. április 29. NAGYBÁNYA 3. oldal Művészeink a bukaresti szalonban. Az ország lapjai és a bukaresti kiállítási szalon látogatói a legnagyobb elismeréssel emlékeznek meg a nagybányaiak műveiről. Tőlünk Mikola András, Ziffer Sándor és Szolnay Sándor szerepelnek, kikről a román zsűri is nagy dicsérettel nyilatkozott. Himenhir. Hárnory Nándor és Nopcsa Etelka házasságot kötöttek Aranyos-Med- .gyesen. A kath. kulturelőadá- sok múlt heti programján dr. Vass Dezső theol. tanár tartott minden tekintetben érdekes előadást a spiritizmusról, majd Pfeiffer Tibor pompásan előadott humoros szavalata után Heffler József karikirozta a .Ci- bere-kántus karmesterét, harsogó kacajra fakasztva nem egyszer a nagyszámú közönséget. — A mai kultur-előadáson dr. Selegian János fog érdekes előadást tartani az egészségtan köréből. Heppes Béla dr. legújabb grammofon lemezeivel fogja szórakoztatni a közönséget. Az előadások alkalmával a terem költségeinek fedezésére szives adományokat köszönettel fogadunk. Számos látogatót kérünk ! A vezetőség. Zongorát, vagy piani- nót, jókarban levőt, keresek jutányos havi bérletre. Címeket bérmegjelöléssel a Minerva- (Morvay-) nyomdába kérek. Vizbefult Hobán László, az ismert és gazdag blidári gazdálkodó. Múlt péntek délután még az István-kávéházban nagy kiabálva sörözött; nem is került többé haza élve, mert holttestét a Bay-kerttel szemben lévő Zazarpart kis patakjában találták meg vasárnap a reggeli órákban. Csak egy fél kiló sertéshús volt nála, pénz, okmány semmi. Rendőrségünk megállapításai szerint ittasan befult a patakba. Fiai a városi kórházból hazavitték Blidárra és ott temették el kedden nagy részvét mellett. Jobb fiatal ember keres azonalra szobát teljes ellátással. Megkereséseket „2000 Lei“ jeligére a Minerva nyomdába kér. Május 1. hivatalosan kötelező munkaszünet. A munkásság nálunk és a környéken is megünnepli nagy ünnepét. Városunkban délelőtt 10 órakor térzenével kezdődik a nap méltatása; délután szép idő esetén nagy népünnepély a foghagy- mási tisztáson lacikonyhával, tánccal egybekötve. Felsőbányán reggel 5 órai ébresztő, délelőtt gyűlés, délután kirándulás. Ferneselyen és Kapnikon ugyanígy. Az olasz mester vívó- tanfolyama. Pellegrini Virgi- lio a neves olasz vivó-mester május 7-én, hétfőn kezdi meg a hirdetett 6 heti vivó-kurzust a Lakatos-utca 1. szám alatti Ná- násy-féle nagyteremben. Tanítás minden hétfő, kedd és szerdai napon lesz kora reggeltől. Kérjük a vivó-ivet aláírókat és az érdeklődőket, hogy 7-én beosztásuk végett a mesternél jelentkezzenek. Addig is lehet jelentkezni a Plathy-féle kereskedésben. A kurzus junius 15-ig fog tartani. A résztvevők a kurzus diját két részletben is fizethetik. Nők és gyermekek tanítása külön kolónokban, mérsékelt díjazás mellett. A vivő-klub. Zefirek, vásznak, csipkék és opálbatisztok nagyon olcsó árban érkeztek Farkas kelengyéshez, Főtér. Megvételre keresek használt, de jó állapotban levő 12 drb. vasúti-sínt. 5. 60 cm. hosszúságban; 5 drb. kis méretű dupla- ablakot; 3 drb közép-méretű dupla-ablakot; 1 drb kis méretű külső-ajtói; 1 drb. közép-méretű külső-ajtót-, 1 drb erős pinceajtót. Ajánlatokat a Főtér 18 számú üzlet közvetít. Közgyűlési beszámoló. A nagybányai Iparos Ifjak önképző Egyesülete f. é. ápr. 22-én, vasárnap d. e. 11 órakor tartotta évzáró közgyűlését. Elfogadták és jóváhagyták a felülvizsgált zárszámadást, vagyonmérleget és az évi költségelőirányzatot; tartalmas évi jelentését a titkárnak egész terjedelmében jegyzőkönyvbe venni rendelték. A könyvtárnok évi jelentését szintén tudomásul vették; uj könyvek beszerzésére 3000 Leit fo- lyósittatfak. Megválasztattak: elnöknek Szűts Jenő főmolnár, alelnöknek: Fáczki András; titkárnak: Szentkirályi József; se- gédtitkárnak: Kupsán Gyula; könyvtárosnak: Vancza István, pénztárnoknak: Gavrillás Leó; ellenőröknek: Petky Károly, Hevő Gyula és Petky Gyula, A választmány 12 tagból áll. Harisnyák legújabb színekben, nagy választékban, legolcsóbban kaphatók Weisznál, Vár u. 2. Férfi-kalapok, ingek, nyakkendők, úgyszintén férfi- és női harisnyák, gyermek-zoknik nagy választékban Farkas kelengyésnél. Sok nagybányai adófizető kívánságára a „Brassói Lapok“ szerkesztősége annak közlésére kér bennünket, hogy szerdai számából, melyben Nagybánya közügyei és Szeleszkiék vannak tárgyalva, mára több példányt küldött pótlólag, miután az eddigi példányok mind elfogytak, sőt 50 Lejt is ígérnek egy számért. A „Brassói Lapok“ e közérdekű számai tehát ma, vasárnap és holnap, hétfőn ráfizetés nélkül : 5 Lejért kaphatók lesznek. — A sürgönyi kérést kollegialitásból természetesen szívesen adjuk közre. Különb ej á ra tu butoro- zatlan szobát keresek azonnali beköltözésre. Cim a Minerva- nyomdában. Keresünk két-szárnyu üveges ajtót. Ugyanott kisebb ajtók, ablakok és kis boltberendezés eladó. Czim a Minerva- nyomdában. Érdekes ap r ó h i r e k. Szlatina közelében gyújtogatás folytán leégett Bratianu Vintila miniszterelnök 3 hektárnyi erdeje. - A Pécs melletti Kéthely község grófi sírboltjában most temették el Hunyady László grófot, akit Afrikában széttépett egy oroszlán. A gróf lelőtt egy hatalmas oroszlánt, amely össze- roskadt, amikor azonban a gróf a bestiához lépett, a fenevad utolsó erejévil talpraszökkent s összemarcangolta a bátor vadászt. - Taramagiu Grigor jasii katona az ottani „Korona“ szállodában golyót röpített homlokába. Amikor a tükörben meglátta a kiömlő vért, megbánta tettét és újságpapír galacsinnal tömte be a lyukat, melyet a revolvergolyó okozott. Állapota halálos. — Kószics szerb hadnagy repülőgépe 1000 méter magasságban egyensúlyát vesztette és Sabác főutcájára zuhant. A gép három utasa előzőleg kiugrott az aeroplánból és ejtőernyőikkel szerencsésen földet is értek. Kószics a halál torkából megmenekülve egyenesen hazasétált s anyja ölébe hajtotta fejét, hogy kötözze be azt a sebet, melyet egy faág hasított rajta. — Prágában megalakult az elvált asszonyok szak- szervezete, melynek eddig 2000- nél több tagja van. Csehszlovákiában az elvált asszonyok száma 80.000. Mozi-műsor. Ma, vasárnap: délután 3 órai kezdettel megismétlik a szombat esti bemutatást. A film cime : „Egy házasság tragédiája“ dráma 9 felvonásban. Főszereplők : Alfréd Abel, Verebes Ernő, Paul Richter és Iso- bel Elsőn. Érdekfeszitő cselekményekkel telitett tragédia ez, melynek minden egyes jelenete valósággal lebilincseli a közönség figyelmét. Ma, vasárnap délután 5 és este 8 órai kezdettel bemutatásra kerül: „Madame Du- bary“ vagy: „Munkáslányból királyné“. Biró Lajos világhírű regénye után hatalmas filmfreskó ez 11 felvonásban, telve változatos kalandokkal és sok szerelemmel. Főszereplők : Korda Mária, Alfréd Abel, Friedrich Kalper és Szöreghy Gyula. Anyakönyvi közlemények. Születtek: 131. ápr. 17. Fune- tyán György kohóaltisztnek Ottilia Anna; — 132. ápr. 14. Veinstock József kereskedőnek Szeréna; - 133. ápr. 18. Feldheira Lajos szabónak Lázár; - 134. ápr. 23. Incze László bádogosnak Béla László; — 135. ápr. 25. Tunz Dömötör bányamunkásnak Flórián; — 136. ápr. 18. Balázs Gábor ácsnak György nevű gyermeke. Elhaltak: 87. ápr. 21. Hobán László gazdálkodó, g. kát. 78 éves, baleset, vizbefulás; — 88. ápr. 22. özv. Feriancsics Antalné magánzó, ref. 85 éves, tüdölobban; - 89. Lengyel Dömötörné gazdálkodó neje, g. kát. 40 éves, vérmérgezésben. Kihirdetés alatt állanak: 42. ápr. 22. Domsa János távirda-vonal őr Szatmár és Markotán Anna; - 43. ápr. 25. Rogozsán Péter gazdálkodó és Kopestyák Dominika; - ápr. 25. Rusz János gazdálkodó és Pap Rebeka; — 45. ápr. 27. Bogye György gazdálkodó és Rohián Flóra helybeli lakosok. Házasságot kötöttek: 42. ápr. 20. Dumitran Athanász erdőmunkás Fernezely és Kosztin Ludovika helybeli lakosok. No. G. 2259/1927 Publicatiune de iicitatie. Subsemnatul portärel prin aceastä publicä, cä in baza deci- ziunei No. G 2259/1927 a Jude- cätoriei mixte Somcuta la cerea urmäritorului firma „Steirier §i Dr. Erdős“ repr. prin contra ur- märitului dom. in pentru incas- sarea creantei de 1752 Lei capital dobändä de 12°/0 din 20 IV, 1926 §i spese de Lei 2943 se fixeazä termen de licitare pe ziua de 2 Maiu 1928 orele 12. a. p. m. la fata locului in Läpu?el, unde se vor vinde prin licitare publicä judiciarä 3 vaci in valo- are de 15.000 Lei, in caz de nevoe §i sub pretul de estimare. Baia-Mare, la 13 III. 1928. Alfréd Herskovits portarel. Helybeliek, vidékiek! Kérjük, fizessék be laphátralé kaikat megbizottainkhoz. Mogyorósi gyógyvíz mely chemiai összetételeiben megállapítottan versenyképes a többi ásványvizekkel, minden üzletben kapható. Lerakat Dobb Lajosnál, Kispiacz hol nagyban és kicsinyben megrendelhető. Primaria Orasulul Baia-Mare. No. 953/1928. PUBLICATIUNE DE LICITATIE Sä aduce la cuno?tintä publicä, cä dreptul de vänat din hotarul fosta comuna Täu- tii de sus (cca. 882. Hectare) sä dä in arändä pe 6 ani prin licitare publicä. Licitatia se va rnea in conformitatea cu dispozitiunile art. 72-82. din legea contabili- tätii publice in ziua de 10 Julie 1928. or a 10 la Primäria ora^ului Baia-Mare in localului oficiului silvic. Pretul de strigare pentru arenda anualä va fi lei 2000. (Douamii lei.) Licitatia va fi vorbalä §i participantii la inceperea licitatie vor depune in numerar un vadiu de 10 °/0. Participantii la licitatie au sä dovedeascä cä au drept in sensui legi a vänatului a lua parte la licitatie §i iau garanta pentru restituirea pagubelor ca- uzate de cäträ fierele sälbatice Baia-Mare, la 10 Apr. 1928. Primär: Seful serviciului: A. Pocol. Ing. Bálint. MT A világhírű Bata-cipök óriási választékban érkeztek RADOhoz. A legszebb tavaszi és nyári Bata-cipő ÚJDONSÁGOK Gyönyörű színek, csodaszép formák pazar választékban. Párja 675.-LEI Bata-cipők egyedüli árúsitása RADÖnál. Fürdő-dresszek, | f tenisz-ruhák, ■ ■ sport-szvetterek legjutányosabb árban készülnek a KÖTŐDÉ-ben Erzsébet-köz, Hoffmann ház. Ugyanott kőtónók és varrni tudó tanuló-lányok felvétetnek.