Nagybánya, 1919 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1919-01-16 / 3. szám
2. oldal az szép és vidám, megosztani vele a gondot, a szenvedést . . . I. Az előadásnak vége. A rendezők jobbra- balra szaladgálnak, egyik sem tudja, miért, hova. Dr. Tatár Flóris megragadja az egyik rendező karját: — Legyen szives, mutasson be annak a szép asszonynak. Hogy is hívják? — Bert’nótynénak ? Kérem, nagyon szivesen — és kicsinylőleg mérte végig a doktor urat, mintha mondaná: mit akarsz te szegény ember azzal az asszonnyal; különb férfiak is próbáltak már szerencsét nála és eredményjnélkül! ... De már rohant is vele tovább. — Engedje meg Nagyságos Asszonyom, hogy bemutassam doktor Tatár Flóris urat, aki... Itt megakadt és gondolkozott egy kicsit, hogy mit is mondhatna még róla, azután hirtelen eszébe jutott, hogy a pincér említette az ebédnél, hogy valahonnan külföldről jött. Biztosan Hollandiából, ott viselnek ilyen szakállt. — Most érkezett haza Hollandiából és itt piheni ki a hosszú bolyongás fáradalmait. A rendező magukra hagyta őket. A férfi mélyen meghajolt. Az asszony ránézett, hosszú szempillái, amelyek eddig eltakarva beárnyékolták szemeit, felemelkedtek. Végig simogatta tekintetével az egész embert egyszerre. És a férfi belemerülhetett azokba a csodás szemekbe, amelyek megértést, szeretetet, üdvöt, mámort löveltek felé. Ismét átvillant az agyán, hogy már látta valahol ezeket a szemeket, de azok mégsem voltak ilyen vonzók, ilyen szépek. A hallgatás már kezdett kínossá válni. Mind a kelten saját gondolataikkal voltak elfoglalva ; álltak és nézték egymást mint két sorsüldözött, akik régen keresik egymást és amikor végre összetalálkoznak, nem tudnak szóhoz jutni a csodálattól, nem tudnak betelni egymás nézésével. Végre az asszony törte meg a csendet: — Ön Hollandiából jön? Ott nagyon szomorú lehet minden. Az a végtelen, nehéz szürke köd ránehezedik az ember mellére és fojtogatja. És azt hiszem, ott nem tudnak vidámak, boldogok lenni az emberek. — Nem, Nagyságos asszonyom, az a fiatalember tévedett, amikor Hollandiát emlegette. Én az örök tavasz, a napsugár, a művészetek hazájából, Itáliából jöttem. — Itália! — sóhajtott mély vágyódással az asszony — minden álmom ott kezdődik és ott fejeződik be, de sajnos, csak álom marad. Azt hiszem, sohasem fog megvalósulni. És ismét fájdalmasan sóhajtott, mint aki örökre búcsút mond az élet örömeinek. — Mondja, doktor ur, Ön művész?^ (Folyt, köv.) annyi időt velem vesztegetett, de most%iár ne hozzon több áldozatot. — Nézze, mennyi kedves, szép hölgy van itt s ezek meg is sértődnek, ha olyan csúnya és vén . . . — Ne tovább, kisasszony ! — kiáltott a kedves ember s roppant komolyan nézett Klárira. — Mennyi kedves és szép hölgy, — mer ön ilyet mondani? — Úgy is van. — Úgy is van, kedves Klárika . . . — Ne mondjon engem Klárikának ... az én koromban . . . — Úgy is van, kedves Klárika, — ismételte makacs nyomatékkai a kedves ember — de mutasson nekem köztük egyetlen Cleopatrát vagy orleansi szüzet s rögtön itt hagyom magát. Ezt már nem mutathatok — szólt megeny- hültén Klári s mosolygott. Meleg, jó érzés töltötte el. Egy kis elbizakodottság. — Hát akkor hagyjon engem itt, — szólt, kedves akaratossággal a kedves ember — s jegyezze meg magának, kedves Klárika, hogy ha én egy kosár almába nyúlok, nem vagyok sem szerény, sem ügyetlen. A legjobb akad a kezembe. S ha én valahol vacsorára vagyok hivatalos, akkor nyugodt lehet felőle, a jelenlevők között a legértékesebb és legérdekesebb hölgy lesz az asztalszomszédom. Lesz kifogása ellenem ? — Ó — hebegte Klárika s ismét magába csuklott. — Ön nem tudja . . . — Csakugyan, én még nem tudom, mert még csak a tenyerénél tartok, annak is csak a jelenénél. A múltjából épen csak futólag azt láttam, hogy ön csak másoknak tud élni. NAGYBÁNYA Én várom a fölébredósi! — Irta: Révai Károly. — Azt kérded tőlem kis leányom: Miért van bánat az arcomon? Miért redős a homlokom ? Szivem’ mily kínok tüze járja S alászivárgó könnyek árja Szánt barázdát az orcámon? Jaj! mit feleljek drága kincsem ? A gondolatim rabbilincsen, A toll, a szó rideg halott. Olyan vagyok, mint a viz árja, Ha télen páncélt vesz magára, Csak halkan, magában susog. Nem önthetem ki szivem terhét, A páncélt keményen leverték, Nincs rianás sehol, sehol! Pedig ha lenne, akkor sebten Fölbúgnék oly kétségbesetten, Mi eget-földet ostromol. Az égre mered pillantásom, A felhőket keresztül ásom, Fényt keresek, kicsinyke rést; Ne kérdezz hát édes leányom! Hagyd hinnem, hogy mindez csak álom S én várom a fölébredést . . . HIRE k. A vidéki előfizetőket tisztelettel kéri a kiadóhivatal, sziveskedjenek előfizetésüket — lehetőleg fél évre egyszerre — megújítani. Itt említjük meg, hogy a lap szétküldésében a megszállással járó cenzúra következtében némi késedelem állott be. E késést ne méltóztassanak a kiadóhivatal rovására irni, mert mi most is szerdán eáte adjuk postára a lapot rendes időben. Illetékes helyen azonban szives ígéretet kaptunk a késedelem lehető csökkentésére vonatkozólag. Áthelyezés, dr. Szabó Miklós törvény- széki jegyzőt, Szabó Albert ny. erdőigazgató fiát az igazságügyminiszter Ipolyságról Budapestre helyezte át és beosztotta szolgálattételre az igazságügyminisztériumba. Esküvő. F. hó 11-én d. u. 4 órakor vezette oltárhoz Orosz Béla kereskedő Füzesgyarmatról Jancsovits József polgártársunk kedves leányát, Margitkát. Az egyház áldását magas — Benne van a tenyeremben ? — kérdi fölgerjedve Klári. — Mennyi boldogságról mondott le, — folytatta elmemben a kedves ember — hány boldog asszony van itt, ebben a társaságban is, aki volta- képen azt az életet éli, melyről ön az ő javára lemondott! — A tenyeremben ? Bent van a tenyeremben ? — A szeme pedig némileg meghazudtolj» a tenyerét. Ott meg az van, hogy önnek kevés volt az, amit a többinek adott. Ön nem találkozott olyan emberrel, akivel beérte volna. — Ó! — És megint igaza volt. Ez épen a kiválasztottak tragikuma. Gyönge pirosság, a szemnek inegifjult föl- lobbanása. — ön hizeleg, kedves jó uram. — Hizelgek? Kinek? Mivel? Az a kérdés, igazam van-e, vagy sem? — Talán igaza van, magam sem tudom. Olyan csúnya, mint én, rég lemondott arról, hogy ilyenekről gondolkodjék. — Mondja csak, kedves Klárika, kinek tett fogadalmat, hogy engem el fog bolonditani? — Hogy-hogy? — Mert enyhén szólván, ilyesmit csak bolon- ditásul mondhat. De most gyerünk asztalhoz, majd vacsora után folytatjuk és meg fogom önt győzni róla, hogy ilyen komoly embert, mint én vagyok, nem helyes bolonditani. S kedvesen, udvariasan, kicsit atyásan a 1919. január 16. szárnyalásu beszéd kíséretében Szőke Béla plébános adta rá az ifjú párra. Szertartás közben az énekkar Liszt gyönyörű Ave Mária-jának elének- lésével vett búcsút a mennyasszonytól, aki értékes alt hangjával egyik kiváló tagja volt a vegyeskarnak. Az esküvő jelentőségét növelte az, hogy ez volt az első tisztán magyar nyelvű es- ketés. Domokos Laci művésznövendék orgonajátéka fokozta az esküvő ünnepélyességét. Tanuk voltak Kupás Mihály és dr. Orosz István. Illy ősfalvi dr. Fapp Viktor ügyvéd, ki a világháborút tartalékos tiszti minőségben végigszenvedte, ügyvédi irodáját Vár-u. 17. sz. házában ismét megnyitotta. Berendelő«. Lánczky Antal pénzügyi szám- vizsgáló, járási száinvevőta pénzügyminisztériumba rendelte be a magyar pénzügyminiszter. Kinevezés. Krizsán Györgyöt, a veresvizi bánya intézőjét bányaművezetővé nevezték ki. A beszerző« csoport tagjait értesítjük, hogy folyó hó 15-én egész nap és 16-án délelőtt azok, akik áruikat a legutóbbi kiosztáson nem vehették ki, megkaphatják. Továbbá a város az általa ellátandók részére petróleumot utalt át, melyből azonban sem kincstáriak, sem erdészetiek, sem pedigvidékiek nemhaphatnak. Avárosiakközül csak az tarthat igényt, kinek könyvében a Ganz állal igazolva van, hogy villanyvilágítása nincs. Kiosztás sorrendje: Szerdán d. e. A—H betűsök, szerdán d. u. I—N, csütörtökön d. e. O—Z. Az iskolák megnyitása. A hosszú járvány szünet után legelőször a Kossutn-u. elemi iskola nyitotta meg kapuit, majd — a fahiány miatt csak pár napra rá— a polgári leányiskola. A kereszthegyi elemi iskola lett kiszemelve arra, hogy a főgimnáziumba elszállásolt megszálló csapatot magába fogadja ; igy kilátás volt arra, hogy a közel jövőben a főgimnázium megkezdheti a tanítást. Időközben azonban egyre több román csapat érkezett meg városunkba, úgy hogy az elszállásolás szükségessé tette a Kossuih-u. elemi iskola lefoglalását is. Ma tehát az az állapot, hogy a polgári iskola működik, a többi intézet szünetel. S mivel a szülők, helybeliek is, vidékiek is attól tartanak már, hogy a diákok ez évet elveszthetik, ami mindenesetre igen nagy kulturális kár volna, megnyugtatásul közölhetjük, hogy, értesülésünk szerint, van remény ahhoz, hogy az elszállásolás kedvező megoldásával a főgimnázium a közel jövőben megkezdheti működését. Koszorumegváltás címen a hadiárva-alap javára a bányaigazgatóság tiszti és altiszti kara Simon László számvizsgáló elhunyta alkalmából 130 K-t küldött be szerkesztőségünkbe. Ez ösz- szeget köszönettel nyugtázva, a múlt számunkban említett s a városi takarékpénztárba helyezett 411 K-nyi alaphoz csatoljuk, amely igy összesen 541 K-t tesz ki. karjába tette a lány kezét s enyhén magához szorította. A kéz remegett. —- No hála Istennek, hogy ismét a kuckónkban vagyunk. Tudja-e, hogy egész vacsora alatt nem tudtam, mit beszélek ? Szándékosan nem foglalkoztam önnel — szóval, de mindig csak magát néztem, s magára gondoltam. A méltóságos asszony rám is pirított, hogy kedves Klárikának szólítottam. — Valóban?— Klári édesen nevetett. Oly kómikus volt, ahogy szikár, vén nyaka fiatalosan megcsuklott. — Igen és most, — most végre megint egyedül. Igazán furcsa. Egy félóráig nem tartott a vacsora, két órája sincs, hogy először láttam, s most úgy érzem, mintha száz év óta ismerném és hosszú válás után viszontlátva kérdezhetem : hogy van ? — Köszönöm, jól, — felel hisztérikus kis kaczajjal Klári, — s elhiszi-e? Én ezt nem is találom különösnek. — Maga is a régi, régi, jó barátjának érez? Angyal! A leány arca elborult. — Nem, — mondja — de nagyon jó, nagyon jó, nagyon kedves embernek, aki a mai estét örökre emlékezetessé tette nekem. — Micsoda tragikus beszéd ? -— Igen, — folytatja a leány — mert ön csakugyan el tudta velem felejtetni, hogy éltéktelen, csúnya, öreg néni vagyok, akit a jó em-
