Nagybánya, 1919 (17. évfolyam, 1-24. szám)

1919-05-08 / 19. szám

1919. május 8. NAGYBÁNYA 3. oldal. Május hava az idén fehéren köszöntött be. 2-ára virradólag olyan havazás kezdődött, hogy jó arasznyira nőtt a hó. Képzelhető, hogy a rügyezésnek, virágzásnak indult gyümölcsösök­ben mekkora kárt tett ez a rendkívüli időjárás, amilyenre legöregebb embereink is alig emlékez­nek. A hosszantartó esős idő után ez valóságos csapás számba megy, mert nemcsak a tavaszi vetést késlelteti szinte helyrehozhatatlanul, hanem az őszi vetéseket is ellepte sok helyen a hirtelen hóolvadás következtében az árviz. A szatmári vasúti vonal mentén igen elszomorító kép tárult e napokban az utasok elé. A Szamos kiöntött, úgy hogy Iloba környékén a vasúti töltést nyal­dosta az árviz. Most már apadóban van a Szamos, amely azonban igy is megakadályozta a forgal­mat Zsibó felé, mert a Cikói-szorosban hegyom­lást idézett elő, amely a pályatestet megrongálta. Pár napig szünetelt a forgalom, ezért nem juthat­tunk kolozsvári lapokhoz sém. Ma, úgy halljuk már megindult a forgalom Zsibó felé. A Szamos áradása veszedelemmel fenyegette Szatmár váro­sát vasárnap és hétfőn. Hétfőn reggel már dob­szóval hirdették ki, hogy minden ép-kéz-láb em­ber menjen ki a darai gátra, ahol a hullámok már át-átcsaptak a töltésen. Szerencsére meg­szűnt az áremelkedés, úgy, hogy az árviz-veszede- lem elkerülte a kommunizmustól már amúgy is megsanyargatott Szatmári. Debrecen felé azon­ban csak kerülővel, Mátészalkán át lehet egyelőre menni, mert a Kraszna Gilvács körül megrongálta a vasúti töltést és a hidat megrendítette, mások szerint el is vitte. Eltévedt orosz repülőgép. Egy orosz repülőgép Zilah környékén leereszkedett, nem tudván, hogy a magyar csapatok visszavonultak. Mikor a repülőgép utasai — állítólag egy orosz és egy német tiszt — észrevették tévedésüket, ismét felszálltak, de a csendőrség üldözésére kénytele­nek voltak leszállani. Az utasoknál állítólag 400 ezer K pénz volt. A tiszteket Nagyszebenije ki­sérték, a gépet pedig Zilahon őrzik. A kommunizmus letörése Szatmáron. Nagy Pál ezredes székely dandárja, amely a vörös gárdába nem akart bele olvadni s amely ezért állandóan hadilábon volt a gárdával, Nagycsütör­tök éjjel előzetes terv szerint letartóztatta a szat­mári direktórium tagjait s a középületekét meg­szállta, miután a vörös gárdát lefegyverezte. Mire Nagypéntekre virradt a sok izgalmon átment város, már a székely dandár teremtett rendet, visszaállítván az előbbi, a köztársaság korabeli rendet. A direktórium letartóztatásának hire el­jutott Pestre is, mire Kun Béla külügyi népbiztos telefonon értesítette Nagy Pál ezredest, hogy, ha valamelyik direktóriumi tagnak baja esik, a budapesti székely nemzeti tanács vezetőségén fog- boszut állani. Erre a direktórium tagjainak ren­delkezésére bocsátottak egy vonatot, amelyen Bölcseség és megszabadulok a világtól s a világ én tőlem; tudd meg tehát — de lám, milyen ke­veset veszel észre s mily keveset értesz meg, ha ezt a titkot sem találtad ki! — tudd meg tehát, hogy akit ősidők óta keresek a világűrből a földre le-leszálló lények tömegéből, akit keresek — a Jóság! Bánat vonult el a Bölcseség márvány nyu- godtságu arcán, a Szomorúság pedig folytatta: — Ha a Jóság kezdene uralkodni ezen a mezőségen, vége szakadna a vándorlásomnak s visszatérhetnék a földöntúli világűrbe és békes­ségben nyugodhatnék örökre! A Bölcseség márványhomlokát tenyerébe hajtotta és hosszasan elgondolkozott; végre igy szólt: — Sajnállak, testvér és sajnálok mindent, ami él . . . / — Hogyan ? kérdezte a Szomorúság nyug­talanságtól reszkető hangon. — Talán azt hiszed, hogy egyáltalán nincsen ezen a mezőségen ? S a Bölcseség hosszas gondolkodás után felelte: — Nem tudom. És gondolataikba elmerültek mindketten. A Bölcseség tenyerébe hajtotta márványhomlokát s a halovány Szomorúság szétlebbentette fekete fátyolát — s igy álltak ott a lombtalan fák, az elhervadt virágok s az üres kalászok között. És magasan fölöttük a szürke pára, a sötét fellegek, a halovány szürkület mögül kidugta igéző arcát, angyali szárnyát a Jóság . . . Lengyel eredetiből fordította: Bányai Károly. elmenekültek, miután előbb az állítólag náluk levő 6 és fél millió K-t elvették tőlük. Másnap, szombaton délbe vonult be a román kir. had­sereg, amelyet az agyongyötört város szinte meg­váltóként üdvözölt. — Ugyancsak keserves na­pokon ment át Nagykároly, Nagyvárad, Debre­cen, Beregszász stb. is; főleg az utóbbi kettő. Debrecenben utcai harcok is voltak a vörösek és a székelyek között, a vörösek elmenekültükben állítólag 84 vezető embert vittek el túsznak és — ha hihetünk a hírnek — 24 millió koronát. Beregszászon az alispánt s még több vezető egyént kivégeztek, sokakat inzultáltak, megsebesítettek, így állítólag Nagyiday Ferenc főszolgabírót is vállon lőtték; nehányan elhurcoltatásuk közben agyonlőtték magukat, hogy a továbbiaktól meg­meneküljenek. Adomány- A veresvizi bányamunkások összegyűlt fillérjeiből a bányász árvák javára a kezelöség átvett 130 koronát. Hála és köszönet az árvák nevében. Ezzel az összeg 1254 k-t ért j el, melyből áldozócsütörtökön lesz segélyezés. 2 drb. jó karban levő fűszeres ajtó-tábla eladó. Gim a kiadóban. Arany keretűi szemüveget talált a Hid- utoában lapunk egyik olvasója a Lovrich-ház előtt a behavazott gyalogjárón. Tulajdonosa je­lentkezzék szerkesztőségünkben déli 12—1 óra között. Csecsemők himlőoltása. Az 1918. márc. 1. és 1919. márc. 1. közti időben született cse­csemők himlő elleni beoltását az elmúlt vasárnap kezdte meg a főorvosi hivatal. A következő be­oltás május 11-én és 18-án (vasárnap) d. u. Va 4 órakor kezdődik a városi kórházban. Az érde­kelt szülők figyelmét felhivjük a kötelező védő­oltásra. Drágább a villany. A városi tanács hozzá­járult ahhoz, hogy ápr. 1-től visszamenőleg a Ganz-áram egység árát az eddigi 14 fillérről 20 fillérre emelje fel. Ezt az áramdrágitást a mai nehéz viszonyok teszik megokolttá, amennyiben a szükséges anyagokhoz csak igen nehezen jut­hat hozzá a cég, igy tehát áz áram ellőállitása tetemesen megdrágult. Mihelyt a normális viszo­nyok helyreállanak, ezt a rendelkezést visszavon­ják. A bányamüvek 1 K-s, a magán ipari üzemek 1 K 20 f-s egységárat fizetnek. Gyászhir. Részvéttel értesülünk, hogy özv. Tatár Lászlóné, lelkész özvegye ápr. hó 28-án elhunyt 68 éves korában végelgyengülésban. A megboldogultat ápr. 30-án temették el nagy rész­véttel. Béke poraira! Egy magányos özvegy nő albérletbe lakást keres nemealelkti magányos nőnél. Bővebbet Malom-köz 6. »zám alatt. A harangozó. Irta: Lengyelből fordította : Sienkiewicz Henrik. Bányai Károly. Hogy mi okból nem nevezem meg a várost, amelynek különlegességeit a múlt nyáron meg­tekintettem, kitűnik ennek az elbeszélésnek a további folyamán. Egyelőre érjük be annyival, hogy a lengyel királyság1 határán terül el és mindenképen méltó a megtekintésre. A téren a házak mentén érdekes fedett gyalogjárói vannak, amiket podcienie-nek2 neveznek, aztán vén tanács­háza és még vénebb, nagy, mohos székesegyháza, telve érdekes maradványokkal és oly emberek sírjaival, akikről a költő mondja, hogy a világot fenyegették s bár ma sírban nyugosznak, mégis márvány-szemeikkel büszkén néznek szanaszét. Amint a fogadóba érkeztem, olyasvalaki felől tudakozódtam, aki hamarosan, de azért alaposan megmutogatná a várost, mert csak estig maradhattam. Azt felelték, hogyha a székesegy­házról van szó, legjobban kalauzolhat az egyházfi, aki egyáltalában nem a szokásos templom-szolga, hanem felügyelője az egész helyi őrszolgálatnak s egyúttal harangozó is és negyven és egynéhány esztendeje szolgálván a székesegyháznál, úgy is­meri, akár „a püspök maga“, És nagy kedvtelés­sel mutogatja. Negyedórával később bekopogtattam a házi­kóba, mely úgy festett a hatalmas székesegyház 1 Tudniillik az oros. uralom alatt lévő Lengyelorszá * Árnyékos hely. mellett, akár egy kis gomba, amely óriási tölgy tövében bujt ki a földből. Maga az egyházfi nyitott ajtót — ahogy kitűnt, ő volt a házikó egyetlen lakója — és megtudván, hogy mi a célom, szívesen vállalkozott, hogy kalauzol a templomban és a temetőben. Aggastyán volt, szürke, konyuló bajusszal s a szemébe lelógó hófehér hajjal. Amolyan bocs- koros nemesnek látszott. Feltűnt nekem rendkívül finom, fiatalos arcszine és kiálló, fürkésző, bizal­matlan nézésű kék szeme. Ez a bizalmatlan tekintet különös ellentétben állott arcának jósá­gos, csaknem jámbor kifejezésével. Az első szavak után, miket az öreg kiejtett, láttam, hogy nem abba a városba való. — Ugyebár, Litvániába való ? —kérdeztem. Úgy látszik, süket volt, vagy legalább is úgy tett, mintha nagyot hallana, hogy érkezése legyen meggondolni, mit feleljen, mert megál­lóit, tenyeréből tölcsért formált a fülére és csak némi idő múlva felelte lassan, vontatottan: •— Miért? — Mert litván módra ejti a szót. Nyilvánvaló elégedetlenséggel vonogatta a vállát. / — Litván módra ejtem a szót! — mondta szakadozottan, mintha egyenként mérlegelne min­den szót. — Ki tudja azt? Itt is váltig ugyanazt állítják, pedig hát mi az a litván szójárás? Én mondom, hogy noga és itt is nagyon mondják, . hogy noga; én mondom, glowa és itt is úgy mondják: glowa.1 No, mit akarnak hát tőlem? Mondják, hogy nyújtom a szót, pedig hát tud­juk, hogy a királyságbeliek is nyújtják és ha ezt megmondja nékik az ember, hát még nevetnek. — Én nem nevetek: de észrevettem, hogy maga, bátyám, litván, mert sokat jártam Litvá­niában, sőt írtam is azokról a dolgokról, amelyek valamikor ott végbementek. — A tekintetes úr író ? — Az. — És „micsoda könyvet“ irt a mi Litvá­niánkról ? — A János Kázmér korabeli svéd hábo­rúkról. Az aggastyán arca földerült, mintha nap­sugár világította volna meg és most már gyor­sabban, élénkebben mondta • — Tekintetes_ur! A „Vízözön“, ugy-e? Is­merem ! Hogyne! És szinte csodálom, hogy nem ismertem meg egyszeribe, mert láttam az arc­képét egy papnál és meg is bámultam nem egy­szer és nem kétszer. Ah, édes Istenem! Igen, odavaló vagyok! . . . Nem messze Laudy-tól. Arra van Butryma, Goscievics, Domaszevics és Pacunelka, ahol vajmi gyakran megfordultam fiatal éveimben. — És a pacunelkai nők mindig olyan szépek voltak ? — Voltak bizony! . . . Ah, édes Istenem ! hát a tekintetes úr irta a „Vizözönt“ ? És bizonyára nem más valaki, mert láttam az arcképét. Mi­csoda szerencsés jó óra. Hanem meg is mutatom a tekintetes urnák a templomot és mindazt, ami benne van, azért a históriáért úgy, ahogy sen­kinek másnak! Bementünk a székesegyházba és valóban jó szívvel kalauzolt, de lehet, hogy mégsem muto­gatta meg oly tökéletesen, ahogy Ígérte, mert gondolatai szemlátomást elkalandoztak a múltba, szülőföldjére. Mind a mellett eléggé részletesen megtekintettük a templomot és a sekrestyét, meg­nézegettük az oltárképeket, a vén gótikus trip- tikont, a renesszánsz lovagsirokat — a sírjait azok­nak a lovagoknak, akik „a világot fenyegették“ — a kelyheket, szentségtartókat, sőt még az or- nátusokat is, melyek a kincseskamrában nyugosz­nak századok óta. Aztán elmentünk megtekinteni a tornyokat, amelyek közül az egyikben volt a harangláb, több kisebb-nagyobb haranggal. 1 A m Uh fej (Folytatása következik.) Kiadó laptulajdonos: NÉMETH BÉLA. Másila.ff kóssiilt finom, passzirozott és passzirozat- lan szilva-lekvár kisebb és nagyobb mennyiségben eladó Mikszálh-u. 17. Ugyanott kapható egy jó karban lévő házi jégszekrény, ebédlő dí­vány és más bútor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom