Nagybánya, 1919 (17. évfolyam, 1-24. szám)
1919-01-09 / 2. szám
XVII. évfolyam. 1919. január hó 9. 2-ik szám. Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, félévre 6 korona, negyedévre 3 korona, egy szám ára 24 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel, sae Felelős szerkesztő NÉMETH BÉLA. Főmunkatárs RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utca 10. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. == Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Ihletében is. =*== Golgotha-járásunk. Mit hoz a jövő, egyikünk sem tudja. De a jelenlegi helyzetben a hivő lélek erős bizodalmával meghajtjuk fejünket. A hosszú háború tenger szenvedése után keserű a csalódás. Érezzük, hogy megtettünk mindent, ami emberileg lehetséges, s ha mégis alul maradtunk, nem rajtunk múlt. A mindeneket kormányzó Gondviselés igazságosztó hatalmába tesszük le magyar sorsunkat. A tegnap ezer éven át s a nagy világégésben is a mienk volt s ha már a ma nem a mienk, a holnap még megértést hozhat. Román testvéreink nem lehetnek mostoha testvéreink, hisz a múlt minden szenvedése közös volt, az ötödfél éves háborúskodásban közösen kiontott vér is megpecsételte együvétartozásunkat. S a fajszeretet nem lehet ellensége az emberszeretetnek. Várjunk türelemmel a döntésre. A pillanatnyi íelhevülés szavára ne hallgassunk, a felheviilés rossz tanácsadó! Szálljunk magunkba, lássuk be gyarlóságainkat. Lássuk be, hogy eddig nagyon is széthúztunk; legyünk valahára egyek érzésben, gondol kozásban, akarásban! E sorokat s lapunk minden sorát ezentúl a cenzor olvassa el először. Fáj, hogy csak azt Írhatjuk, amit szabad, azonban a helyzet parancsoló szava teszi szükségessé a cenzúrát. De kedves testvérek, érezzétek meg, hogy esorok közül magyar szív dobban felétek. Az éj csendjében feszülten dolgozó agynak ideg élete keresi e betűkön át veletek, a lelketekkel való érintkezést. Minden sorból, a legsztirkébb hírből is magyar együvétartozásunkat olvassátok ki. S amikor bekopogtatunk hírszolgálattal, jó barátként fogadjatok, de hírvivőnél többet lássatok bennünk : azt, aki megkérdi, hogy velünk vagytok-e még, azt aki megfigyeli, nem lankadt-e el a karotok a közös munkában?! Legyünk valahára egyek magyarságunkban ! A megszállás. Este 6 órakor hirtelen kiürült minden nyilvános helyiség, mindenki sietett haza. Halálos csend terült el a városon. Óra óra után múlt. Este 9 óra után jelezték a vonat megérkezését, dr. A. Nagy Gábor h. polgármester, Smaregla Mihály rendőrkapitány, Veress József bányaigazgató, b. Kovács Géza főbányatanácsos, Stella Sándor postafőnök és szerkesztőnk az István- szálló éttermében várták a helybeli román vezetőséggel való megbeszélés szerint a megszálló csapat parancsnokságát. 10 óra utján meg is jött Coro- amá Demeter őrnagy vezetésével nehány tiszt és a helybeli román előkelőségek közül néhá- nyan dr. Drágos Theofi1 -ügyvéddel az élükön. A bemutatkozás után dr. A. Nagy Gábor a város nevében üdvözölte a parancsnokot, kérve a város és a polgárság kímélését. Az elhangzott magyar, illetőleg román beszédeket dr. Drágos Theofil tolmácsolta kölcsönösen. Az őrnagy kijelentette, hogy a rend fenntartásáért jött s azt a reményét fejezte ki, hogy a város vezetőségével karöltve sikerülni fog a rendet általános megnyugvásra fenntartani. A rendőrkapitány felajánlotta a helybeli rendőrség szolgálatát, hogy kölcsönös támogatással sikerüljön a közrend biztosítása. Az őrnagy a helybeli rendőrség szolgálatkészségének honorálása jeléül megengedte, hogy a rendőrség az oldalfegyverét és revolverét hordhassa. A bányaigazgató kérte az őrnagyot, hogy a kincstári munkásság zavartalan ellátását biztosítsa. Az őrnagy készséggel ígérte meg a kérés teljesítését. Azután kiadta rendelkezéseit: a fegyverek, katonai felszerelések a főgimnáziumban elhelyezett megszálló csapat parancsnokságához szolgáltatandók be, a revolverek, vadászfegyverek pedig a polgármesterhez, aki igazolványt ad a névvel ellátott fegyverekről. A küldöttséggel még megállapodott abban, hogy másnap, 7-én d. e. 10 órakor megy a városházára a további teendők megbeszélésére s oda kérte az illetékes hivatalvezetőket is. Ezután kezet fogott a küldöttség tagjaival s a fogadtatás véget ért. Másnap a városházán a köv. megállapodás jött létre: Este 10 óra után nyilvános helyiségekben, sem az utcán, sem a tereken tartózkodni tilos. Kivételt képeznek az orvosok és szülésznők, akik külön igazolvánnyal lesznek ellátva. A telefont csak a polgármesteri hivatal, a rendőrség, a bányaigazgatóság és bányakapitányság használhatja, más nem. Levél és távírói cenzúra is életbe lép. Politikai gyűlést tartani nem szabad. A megszálló csapat ellátásáról a parancsnok gondoskodik, mindent hoznak, rekvirálni nem fognak. Ha pedig valamire szükségük lenne, azt piaci áron veszik és fizetik. A lei értékét 9 K-ban állapította meg. — A Szatmár felé való elutazásra engedélyt a megszálló csapat parancsnoksága ad, melynek hivatalos helyisége a bányaigazgatóság épületében van, az Erdély felé való utazásra pedig a román Nemzeti Tanács ad igazolványt. Egészben véve az őrnagy komoly gondol- kozásu, előzékeny úriembernek bizonyult, akinek személye biztosíték arra nézve, hogy a kölcsönös megértés révén sikerül e nehéz időket mindnyájunk számára elviselhetővé tenni. A „Nagybánya“ tárcája. ' Szepsi Csombor Márton. Háromszázegynehány esztendővel ezelőtt egy Szepsi Csombor Márton nevű vándordiák jött Nagybányára. Bejárta már Erdélyt, sok mindent látott, tapasztalt. Hogy idejött, megszerette ezt a várost, „minden scholáknak felette a nagybányai scholat . . . megszerettem s két esztendeig csak egy hónap hia ott laktam. De annak utánna barátaimtól intetvén . . . nékik engedék és először Mármarost eljárván kijövék hazám felé.“ Eltelt egy pár munkás esztendő. A volt vándordiák, mint iskolamester, összegyűjtött egy kis pénzt. Tudnivágyása nem hagyta nyugodni s 1616-ban egy szép tavaszi napon újra útnak indult, most már külső országba, a danzigi hires iskola látogatására. Sok szenvedés volt osztályrésze, de elérte, amit akart: két évig (1616—1618) látogatta a danzigi iskolát. 1618. májusában folytatta vándorlását nyugatra; Dánián, Hollandián át Angliába jutott, onnan Francia-és Németországon keresztül hazájába tért meg most háromszáz esztendeje. Hazatérése után Alvinczy Péter lelkész ajánlatára iskolaigazgatónak választják meg Kassán. Mint ilyen Írja meg s nyomatja ki utazásának történetét 1620-ban „Europica varietas“ címmel. De természetével nem fér össze nyugodalmas foglalkozása; több (viselkedésére vonatkozó) intés után elhagyja Kassát. 1623-ban, mint varannói tanító írja „Udvari schola“ c. munkáját s még abban az évben meghal 29 éves korában. Csombor utazásának leírásában mindent leír, amit csak megtudhat. íme, egy pár részlet a volt nagybányai diák művéből. írja, hogy Angliában nincs farkas. Okául először azt mondja; hogy „az föld természeti nem szenvedheti“ s mindjárt analóg esetet hoz föl: „mint az közellévő Irelandba az kígyót ha beviszik és akármely mérges állatot, Dániának egy felől megnevezett szigetében az egeret mi- helt az földre leteszik, szörnyű halállal hal meg.“ Ez a magyarázat és az analóg esetek nevetésre késztetik az embert, pedig ő komolyan veszi ezeket. De igy folytatja: „In annalibus Civit. Angliáé más okát mondgyák miért itt farkas ne legyen s igy szólnak felőle. Mivelhogy ez országban legnagyobb haszon az juhoknak tartásából jő, azelőtt való időkben midőn a farkasoktul az polgárok nagy károkat vennének, országnak közönséges rendeléséből jött ki oly articulus, hogy mely bűneiért halálra Ítéltetett embert tellyes gratiajából, kegyelmébül valamely város elbocsátana, tehát tartoznék az tanácsnak tizenkét farkasfejet esztendő alatt bemutatni szabadulásáért, mely dolog gyakorta lévén, az farkasoknak minden neme közzülök kiveszett és mivelhogy mindenfelől tenger között vagyon, semmiképpen bé nem származhatik.“ Ezután mintegy boszankodva, hogy két ok is van s nem tudja, melyiket tartsa igaznak, ezt írja még: „No akárhogy esett legyen az dolog, bizonyos ez, hogy sohul Angolországban farkast nem találnak.“ A csehek és a németek rossz viszonya Csombornak is feltűnt. Kladrau város lakóiról írja : „Nyelvek kétféle : német és cseh, de németül nem örömest szólnak.“ Kladraut különben fekvésére, külsejére nézve Gönczhöz hasonlítja. A cseh-német viszonyt jellemzik Prágáról szóló következő sorai is: „Academiája nagyon szép épület, kinek régenten az mint írják, mása nem volt, mert volt benne negyvenezer deák, de az professorok minthogy két nemzetből, németből és csehből voltának, meg nem alkuttanak, hanem az csehek az németeket kiűzték, ez okon az egész academiának régi tisztessége elvonyaték, csak szintén egy napon is ötezeren jöttének ki belőle és igy alább szállván méltósága, privilégiuma Lipcsébe vitetett és Prága helyében Lipcse kezdett virágozni.“ Mikor Párisból a német határ felé igyekezett Csombor, egy lovas „főember“ társa akadt, aki őt a magyarok felől kérdezgette s „elcsudálko- zott rajta, hogy hogy állhat ily kevés nép a po- gányok ellen ily sok ideig; holott az pápának nagy ereje, az spanyol királynak nagy sok országa féli és rettegi az törököket és nekik semmit nem tehet." De a tokaji bort már nem csak csodálta, hanem „dicsérte" is és „az ő értelme szerint oly ítéletet tett felöle, hogy ég alatt soha jobb bor nem terem annál, maga ő soha egyszernél többször életében nem ivott volt tokaji bort, azt is a lotaringiai herceg asztalánál.“ Mikor Csombor a lopdoni nagy halakat és rákokat csodálja, nagybányai emlék jut eszébe. Halnak soksága; — Írja — rákokat oly nagyokat láttam, bizonnyal mondom kisebb nem volt tized- napi malacoknál, én nem hogy éve, de reá nézve sokára megcsemerlettem volna; eddig csudálkoz- tam, de már semmit nem, az Istenben elnyugott
