Nagybánya, 1918 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1918-12-19 / 51. szám
KVL évfolyam. 1918. decem jer hó 19. —-------------———-----------------51-ik szám. NAGY TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, félévre 6 korona, negyedévre 3 korona, egy szám ára 24 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel. «■ÉattewÉieeswedeÉi" ■.rrxv^sjL .' ragra Felelős szerkesztő .\'ÉAíF.TH BÉLA. Főmunkatárs RÉVAI KÁROLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-uíca 19. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetőéi pénzek küldendők. ===== Hirdetések felvételnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. =* Adventi gondolatok. Nem volt még nemzetnek soha ilyen Adventje, mint most a magyarnak. A keresztyén világ Krisztusi Adventje a mi számunkra igazi, nagy nemzeti Advent. Amaz első Advent embere a boldogság túláradó érzésével érezte és várta az Idők teljességét, a Megváltó eljövetelét. Most, oly sok évszázadok múltán egy kicsiny, jobb sorsra érdemes elárvult nép borús hangulattal, maródó fájdalomérzetével érzi közeledni a rajta ítélkező napot. A magyar társadalom minden rétegét: a falusi kis fehér házak, akácos tanyák egyszerű lakóit, a városok polgárságát, szellemi, fizikai munkástömegeit, a győzelmes népköz- társaság lelkes harcosait épugy, mint a bukott rezsim elvonultjait egyként valami szorongó, olykor fásultságba siilyedő érzés, borongó hangulat fogja el, nyűgözi le. Mi lesz velünk? Hogyan fog kikerülni ifjú, ideálisnak Ígérkező köztársaságunk a béke- konferencia argumentumhalmazából ? Talán nem kiáltják majd oda igazságos ügyünket védő nagyjainknak a Prennusi kijelentést: „Vae victis! “ Vájjon ismernek-e minket igazán a győzők? Kinos bizonytalanságban találgatásokkal, jövőnk szövögetésével telnek napjaink. Bizony él bennünk a fájó tudat: eddig vagy nem ismertek, vagy félreismertek minket. Tőlünk érzésben és gondolkozásban merőben idegen, sokszor ellenséges indulatu uralkodóink takargatták a világ előtt népünk nagyszerű kvalitásait, hogy fajunkat annál simábban, szinte észrevétlenül szolgaságba döntvén majdan el is tüntethessék a drága haza földjéről. A csupán egy nyájas tekintetért, kitüntető megszólításért epedő szol- galelkek serege, rövidlátó politikusaink élesztették nemzetünk máglyájának lángjait. De hagyjuk ezeket! Azonban ne feledjünk, mert a-feledés halál! Az elmúlt idők erőtlenségéből merítsük az erőt ebben a kiáltó erőtlenségben! Most az a kérdés: ismernek-e, vagy legalább is kezdenek-e már megismerni bennünket, most, mikor az előzetes béke küszöbön van. E téren örvendetes jelenségekkel találkozunk. Leghőbb célunk elérésére végre egész társadalmunk akcióba lépett. Ellenséges érzületű, hamis informátorainkkal szemben bebizonyítjuk igazunkat: ősi jogunkat e földhöz, melynek szent határai között népünk a nyugati kultúra védelmében fogyott meg s hagyott oda országrészeket más népeknek. Hivatkozunk fejlett kultúránkra, feltárjuk, hogy Kelet előtt még mindig mi vagyunk a nyugati civilizáció védőbástyája. Itt helye van a reménykedésnek is. Mi is maradt meg számunkra a vértenger után, mint a reménység! Nem hihetjük, hogy Wilson, a pacifizmus bajnoka, magasztos ideáját, a népek önrendelkezési jogát reánk nézve ne ismerné el jogosnak. Nem képzelheti ő sem, hogy egy idegen érdekekért oly sokat szenvedett nemzet a réinitő sorsba belenyugodnék. Számos fájdalmas jelenség, bántó momentum ellenére is érezzük, hogy népünk faji kiválóságait, kulturális és politikai jelentőségét elismerik, a Nyugatnak, a keresztyén világnak évezreden át tett súlyos szolgálatait honorálni fogják. A Károlyi 'Mihály héroszi személyébe vetett bizalom csak táplálja reménységünket nemzetünk Advent- jében. Ha pedig reménykedésünk nem válik valóra, jogos ügyünk hajnalát nem engedi ránk virradni a Sors: ne essünk kétségbe, ne gondoljunk nemzetünk halálára. A keserűség, a hazafiui fájdalom égni, lánggal lobogni fog szivünkben. Széthullott nemzetünk minden fiának szivét a honszerelem nemes lángja fogja hevíteni; feledni ezt az ezeréves szent hazát, feledni nem lehet soha! Az egyiivé-tartozás érzete talán még a tömörülésnek utópisztikus gondolatát: az elvett részekről való kivándorlást is felszínre dobhatja, hogy ámulatba essék az egész világ. Ha eddig nem volt összetartás, egyetértés, ezután bizonyosan lesz. A nemzeti őserő csodákat művelhet, a céltudatos munka, a vaskitartás, soha nem csüggedés, egy boldogabb jövő fenséges Adventjére virraszt fel minket: árva, elhagyott, de elhagyatott- ságában is nemes, önérzetes magyar népnek mohikánjait. Csak hadd zengjen lelkünk titkos mélyén szüntelenül „Hazádnak rendületlenül légy hive, óh magyar!“ j. qy. A Magyar Nemzeti Tanács f. lió 15-én d. e. 11 órakor tartotta meg tiltakozó népgyülését, melyen az édes hazánk területi épsége ellen irányuló minden törekvéssel szemben tiltakozását fejezte ki. A gyűlésen román ajkú polgártársaink is igen nagy számban vettek részt, tiltakozván közbeszólásaikkal a román királyságba való bekebelezés ellen. Az ünnepi szónok Szőke Béla r. k. plébános, a Nemzeti Tanács elnöke volt, aki évezredes történelmünk derüs-borus napjaira vetette az emlékezés fényszóróját. Lelkes beszédjében, melyet a helyeslés zaja többször szakított meg, mindnyájunk tiltakozó érzésének adott határozott kifejezést a gyulafehérvári határozat ellen. S mikor lendületes beszédét Vörösmarty és Kölcsey Himnuszának egy-egy imaszerü szakaszával fejezte be, a termet zsúfolásig megtöltő közönség a percnek ünnepi magasztosságában lélekben együtt fohászkodott a Magyarok Istenéhez a megérdemelt jobb jövőért. A következő szónok Ohn Lajos volt, aki a helybeli szociáldemokrata pártnak csatlakozását jelentette be nagyhatású beszédében, amelyet szintén történeti adatok alapján épített fel, a dolgozó népmillióknak évszázadokon át elnyomottat! összegyülemlett s most annál elemibb erővel kitörő vágyainak, érzéseinek hangoztatásával. Ezután az Orsz. Propaganda Bizottság 2 kiküldöttje beszélt, Wéber János magyarul, Mun- tyán Viktor pedig románul. Mindkét szónok a haza földjéhez való törhetetlen ragaszkodás mellett a fokozott erőkifejtésre, a feltétlen munkára buzdította hallgatóságát, a munkátlanságot a népköztársaság ellen irányuló árulásnak tüntetvén fel azon az alapon, hogy aki most, a régi rendszer leíüntekor kerüli a munkát, az ellensége az uj népköztársaságnak. Utána dr. A. Nagy Gábor h. polgármester néhány lelkes szó kíséretében a következő költői szárnyalásu határozati javaslatot terjesztette elő: A Nagybányai M. Nemz. Tanács 1918. dec. 15-én tartott és a város lakosságának minden rétegét jelentékeny részben nemzeti hovátartozandó- ságra tekintet nélkül magábanfoglaló ünnepélyes népgyülésen lelkes egyhangúsággal a következő határozatot hozta meg és hirdette ki: Magyarorság az elmúlt évezreden át olyan rettenetesen súlyos, sokszor túlságosan hosszantartó szenvedéseket állott ki és küzdött át szerencsésen, hogy a sokat szenvedett népeinek hibáján kiviil most reázudult csapások türelmes elviselésére kellő lelki és testi erővel, acélozott akarattal rendelkezik. Hatalmas lelkierejének ma is csorbítatlan birtokában a magyar nemzet a világ sorsát átalakító önrendelkezési jogon kivül, melynek most általában egyoldalú érdekek szerint magyarázott mibenlétét a nemzetek békekongresszusa lesz hivatva illetékesen és elfogulatlanul magyarázni és megállapítani, elsősorban a lét, a fennmaradás jogát követeli a maga számára. A harmonikus világrendben ezeréves kuitur- szereplésével szükségesnek mutatkozott és biztosított létének erős fundamentumát nem engedheti megbontani, mert ez teljes összeomlását, végelsorvadását eredményezné és az európai történelem lapjai fényesen tündöklő nemes hivatásokra prae- desztinált nemzet halálát jelentené akkor, amikor a világ sokkal jelentéktelenebb, kis nemzetei újjáéledésüknek diadalmámorában ujjonganak. A magyar nemzet kipróbált és értékes létének természetes joga követeli az ország határainak sértetlen fennmaradását. Szikla szilárd hittel és csüggedetlen bizalommal kell tehát abban reménykednünk, hogy a nemzetek világkrongresz- szusa velünk fog tartani akkor, amikor tiltakozunk és vétót kiáltunk minden olyan győzelmi mámortól ittas törekvések ellen, melyek magyar hazánk területi épségének megcsonkítására, a magyar nemzet és a vele egy népköztársaságban az önrendelkezési jog helyes magyarázata szerint teljes szabadsággal és egyenlő jogokkal megkínált más nemzetek békés együttélésének erőszakos megbontására irányulnak. A haza bölcse szerint tűrni fog a magyar nemzet csüggedés nélkül, mint ősei tűrtek és szenvedtek, hogy megvédhessek az ország jogait, mert ne feledjék el a velünk ezeréven át együtt élt nemzetek sorsának szószólói, hogy mit az erő és hatalom elvesz, azt idő és kedvező szerencse ismét visszahozandja. S mi magyarok mondjuk a nagy Kossuth példájára, hogy velünk rendelkezhetik az Isten, bocsáthat reánk szenvedést, bocsáthatja reánk egy újabb háború rettenetes pusztításait s bocsáthatja reánk a saját honunkban élve való eltemetés minden rettenetes kínját, de azt nem, hogy mi magyar hazánk csorbitatlanságáról és területének sértetlenségéről lemondjunk. Magyarország sértetlen fennmaradása érdekében tett ezen fogadalmunkról szerezzenek tudomást annak testéből leszakadni törekvő román polgártársaink is, akik Gyulafehérvárott rólunk, nélkülünk határoztak s nem akarnak többé ez ezeréves hazánknak független, szabad és teljesen egyenjogú polgárai maradni! De szerezzen tudomást fogadalmunkról az egész művelt világ is, mely ma még a felülkerekedett nyers erő tobzódó hatalmi szavával teszi gúny-