Nagybánya, 1918 (16. évfolyam, 27-52. szám)
1918-07-11 / 28. szám
2 odal. NAGYBÁNYA \ 1918. julius 11. akarnia. Nemsokára az Isar-partjára került magyar fiatalságnak ő a központja, ő, a gyermekkori iskolakerülő : szellemi vezér. Akkor már mindannak, amit emberileg s festészetében előbb is reprezentált, lassan öntudatára jut és fanatikus hirdetője a természet, az érzés, a közvetlenség kultuszának, haragos ellensége a póznak, a hazugságnak, a haszonlesésnek. A művészi becsületességnek a papja. Újságban még nem imák róla, itthon nevét sem ismerik, azért egyre többen keresik iskoláját, ismeretségét, kedvét. Barátai, tanítványai bámulják, szeretik, rajonganak érte. Alávetik magukat kényének, az ő szemével nézik a művészetet, az embereket, az egész világot és ő jól érzi magát ebben az észrevétlenül kialakuló Hollósy-centri- kus külön világban, külön törvényekkel, külön atmoszférával. De akkor még ő is fiatal, fogékony, van természetes kapcsolata a való élettel, tanítványai révén Párissal tart fenn szellemi összeköttetést. Szóbeli kontaktusa a nyugati fejlődéssel kihat munkásságára és tanítása irányára is, ez a hatás azonban nem mindig szerencsés. Egyre kevesebbet fest. Kezdődik az ő beszélő szereplése. A természetitek való feltétlen behódolás evangéliomát hirdeti fanatikusan, a hangulat, az érzés mindenhatóságát, mint egyedül jogos élet- principiumot és refrainként csendülnek fel valódi és képzelt sérelmei, indulatos kifakadásai a honi állapotok ellen. Lelkes, talentumos hallgatóság ad neki igazat, de nem elégíti ki őket ez az ősi magyar módon, gravameneken rágódó, egy helyben ülő forradalmiság: tettvágyuk, szellemi telítettségük feszereje, a milleniumi földindulástól lökést kapva, a nagybányai akcióba pattan ki. Hollósyt magával sodorja az események s a hangulat ereje és a mozgalom élére állítja. A helyzet megmámorositja, szelleme, temperamentuma fokozott fényben lobog, világit, gyújt. Ö az a tüz- oszlop, mely az ígéret földjét keresők előtt im- bolyog, de amikor az Ígéret földjére elérkezve, ennek megmunkálására kerül a sor, a tüzoszlop rendeltetését betöltötte. Amikor a hangulat helyébe a kitartó, produkáló munka princípiuma lép, ő, a változhatatlan, sehogy sem tud ebbe beleilleszkedni. Elmúlt az ünnep, haragszik a hétköznapokért. A tegnapot újra és újra akarja kezdeni ma. Az volt az ő vezérségének ideje, egyeduralmát megszokta, nem engedi többé s nem osztja meg senkivel. Erre csak az iskola felel meg neki. Fiatalsága folyton van és folyton áramlik feléje és ép úgy rajong érte, mint a tegnapi és tegnapelőtti. Egészen körülveszik, egy valóságos Hollósy-kultusz alakul ki, mely szeparálja őt a környező való élettől és magától a tulaj- donképeni Nagybányától is, amely képeivel harcol. Ezt ő már nem is érti meg, hajlandó ellene irányuló összeesküvésnek tartani. Ámbár a személyes jó viszony még fennáll, egy incidens mindkét részről elég, hogy a külső szakadás is bekövetkezzék. Nagybányára nem jön többé. A tüzoszlop újra elindul bizonytalan utján, határozott cél nélkül imbolyog gyérülő népe előtt s lassan eltűnik a nyilvánosság elől. Ez a változatos, szép és keserű v sors záródott le Técsőn, ahova, müncheni iskoláját végkép beszüntetve, a télen költözött, hogy egészen a festésnek adja magát. A befejezés végtelenül megindító, de összhangzó életével. Az álomjáró makacs küzdelme a valóság ellen véget ért: le- győzetett. Föl kellett ébrednie: meg kellett halnia. Mert minden álom ébredése a rettenetes való. Hollós^ itt vázolt sorsa lelki tulajdonságaival s ember/ természetével állott szoros össze függésben. Művészetét és nevelő hatását is csak ezen az alapon érthetjük meg s értékelhetjük helyesen. Ő volt az abszolút természetes ember. Csak ösztön, csak érzés. A belátásnak, a logikus értelemnek nem volt ez ellen semmi ereje, ép ezért nem lehet nála szó — ethikai értelemben — akaratról. Érzésének sodrával szemben tehetetlen minden külső hatalom, társadalmi kényszer, anyagi érdek és ő maga is. Alkalmazkodásra — még külsőre is — képtelen, ami aztán önmaga és környezete szemében a férfias hajolni nem tudásnak, az erkölcsi és szellemi függetlenségnek az illúzióját adja. Pedig hajthatatlansága nem jelentett egyebet, mint teljes passzivitását érzéseivel szemben. Ezek uralkodtak rajta egyre teljesebben és ezek révén lehetett befolyást gyakorolni rája. Érzéseinek hullámzása, a hangulat, később formai igazolást is nyert öntudatában, életfilozófia alakját öltötte és az ő — már említett — külön világában szinte vallási dogma erejével birt, ami természetesen nem nagyon engedte meg a céltudatos, kitartó akaratnak, a tervszerű munkásságnak, az organikus kultúra e legfőbb ható elemeinek a kifejlődését. Innen ered az a tragikus szakadék, mely rendkívüli tehetsége és élete tényleges eredményei közt tátong. Innen ered, hogy talentuma csak töredékesen fejeződött ki müveiben, másfelől egyéb szellemi értékei, képességei se gyümölcsöztek eléggé se az ő, se különösen a magyar kultúrának a javára. Mert ha ő nem tudott és nem akart természete ellen harcolni, külsőleg érvényesülni: nagy mulasztás történt, mikor meg se kísérelték itthon őt olyan helyre állítani, ahol nagyszerű képességei, a kedvező körülmények -« őzt, teljes virágjukban kibontakozva, neki megérdemlett nyugalmas életet, a magyar művészetnek pedig temérdek hasznot eredményeztek volna. így, hogy a saját természete szerint élhessen, egész élete passzív rezisztenciában telt el. A szeretet, az elismertetés melegét csak egy szűk körben kapta meg, ebbe zárkózott egészen a külső világ közönye, érdes hidege elől. Mig kifelé az abszolút raffineriamen- tes ember sok keserű tapasztalata, zavarodott megriadtsága mindenütt ellenséges indulatot sejtetett vele — és nála sejtelem és tény egyenrangú két dolog volt —, az ő külön birodalmában elragadta környezetét végtelenül kedves, gyermeki közvetlenségével, melegségével, meglepő, teljes nyíltságával. Mint az ingenuitas élő megtestesülése, nem ismert, nem tudott magában semmi hibát, rútat, tehát nem is volt titkolni valója, se cselekedete, se érzése, se szándéka. Az ilyesmit másnál se értette meg, mulatságosan és kedvesen indiszkrét volt, mindenkinek rögtön a legkényesebb témáját érintette, meg lévén győződve, hogy azt „úgyis az érdekli legjobban“. Az önzése is lelki jellegű, egyszerű, emberi, öntudatlan és ártatlan egocentrizmus. Roppant természetesnek érzi, hogy minden körűié forog, kedvére él, erre van teremtve és ő minden teremtett dologra ellen- vagy rokonszenvvel reagál, de soha sem közönyös semmi iránt. Ezért, és nem hiúságból, lázadoz az el nem ismerés miatt és ellenségének érzi a saját életét élő, vele szemben közönyös embert. A fiatalság hódolatában és odaadásában meg is találja azt a meleget, ami az ő lelkének otthonos kiimája, ő egész szivét, minden érdeklődését adja tanítványainak, barátainak, de cserébe szeretetüket ki is éli teljesen. Amint képtelenné öregednek a fiatalos, kritikát- lan rajongásra, amint az önmaguk életére is kezdenek eszmélni: száműzi őket szivéből és környezetéből. (Folyt, köv.) Hermann—Halász hangverseny. Benne vagyunk a fősaisonban. Soha annyi nyaraló Nagybányán nem volt, mint az idén. Természetes, hogy a nyaralással megindult a szórakozási kedv is, sőt közel-távolról művészek keresik fel városunkat és több-kevesebb műélvezetben részesítenek bennünket. Én azt hiszem, nem csalódom, mikor azt állítom, hogy az előjelek szerint a múlt szombati hangverseny a nyári saison legkimagaslóbb pontja volt. Lelkem elfeledte egy estére a hétköznapi szürkeséget és felemelkedett magasabb sphaerákba. Hermann Ella és Mili hegedűművész testvérek, Halász Baba éneke és dr. Lakatosné mesteri zongorakisérete ünnepség színhelyévé avatta a fehér Lendvay- szinházat. Nem volt senki a közepes számmal megjelent közönség körében, ki elégedetlenül távozott volna. Pedig most nem falakat rengető kabaré kacagtatott^ nem kétes értékű művészestély pergett le, de igazi lelket emelő, nemesitő hangverseny volt. A körülmények miatt a hangversenyt nagyon rövid időn belül kellett megtartani. Hermann Mili, miután hollandiai körútjáról hazaérkezett, ahol Domburg, Haarlem, Hága, Seveningen, Rotterdam városokban óriási sikerrel hangversenyzett és Kurt von Linden miniszterelnök és Laudon külügyminiszter estélyein is nagy hatással szerepelt, befejezte tanulmányait júniusban a zeneakadémián, hol Hubay mesternek, aki annyi kiváló, külföldön is elismert művészt nevelt hazánknak, a többek között Vecseyt, Kerékjártó Gyulát, Geyer Stefit, Pártos Istvánt stb., kedvenc tanítványa volt és ez évben nyerte el a művészi oklevelet; e nagy hangversenyt újabb külföldi körútja előtt akarta rendezni, igy az előkészületre nagyon kevés idő volt. Nővére, Hermann Ella egy év óta a kecskeméti zenede jeles tanára. Halász Baba Anthesnek, az opera volt kitűnő tenoristájának növendéke, szintén innen indul ki a tátrai fürdőhelyekre művészi körútra. A hangverseny a közönség késlekedése miatt kissé későn kezdődött. Először Herman Mili játszotta Bach Chaconneját, a nagy német mester solo hegedűre írt, nagy technikát és mély értelmet kívánó darabját. Éz az izig-vérig classikus mű, mely első számnak kissé erős volt a mi közönségünknek, nagyszerű interpretálom akadt a még gyermekszámba vehető Miliben, aki ezt a súlyos feladatot korát felülmúló értelemmel, mélységgel oldotta meg. A Chaconnet egyszer Bécsben hallottam. A németek valósággal ujjongtak, lázban voltak e darabért, oly frenetikus, tapsban törtek ki, hogy a művész alig győzött hajlongani a nagy közönség előtt. Mi csak egy súlyos problema mesteri megoldását láttuk, hallottuk. A műsor második számát Hermann Ella Mendelssohn E moll concertje töltötte be. Ha Mendelssohn zeneírói vénája ebben a versenyműben teljesen kimerült volna, ez az egy alkotása nevét örökéletüvé tette volna. A mű első tételében a fülbemászó gondolatok egész halmaza kering, forog, újra meg újra visszatér. Az Adagio tétel csupa mélység, bánat és mélabú. Az Allegro tétel csupa élet, derű, jókedv. Bár sokszor hallottam játszani, mégis szívesen hallgattam az Ella interpretálásában, ki művészi képességének legjavát mutatta ki. Egyformán jelesen oldotta meg a brillians részeket, mint a szívbe markoló, lágy, de mélységes Adagiót. Mily szép volt az idősebb nővértől, hogy a dédelgetett ifjabb nővérnek engedte át most is a főszereplést. Hiszen a hegedtiszámok legtöbbjét Mili adta elő. így a harmadik számban, Wieniavszky Tarantellájában újra Milit hallottuk és mig ebben csodás technikáját, virtuozitását ragyogtatta, Vieuxtemps hegedű versenyében a vonó széles kezelését, az elmélyedő lelket láttuk és elismertük. Ugyancsak Mili játszotta mesterének, Hubaynak Zephirjét és egyik Csárdajelenetét. Mindkettőt nagy routin- nal és falsettjeit tükörsimán, tisztán.. A csárdajelenet felejthetetlen lesz sokáig. Ella még Kreisler két kisebb darabját játszotta nagy hatással. Az est harmadik szereplője Halász Baba volt. E bájos művésznő bölcsője a szomszéd Szinér- váralján ringott. A dal iránti érzéseit édes atyjától szívta leikébe, aki előbb Váraljának, majd Kolozsvárnak hires kántora. Mikor legutóbb hallottam őt, igazán Baba volt, piciny baba és akkor Nagybányán megfordulva, a nagytemplomban énekelt, orgonáit, kicsi lábaival alig érte a pedált. Akik akkor hallották, szép jövőt jósoljak neki. És ez bevált, mert a baba már is művésznő. Grieg, Bizet, Volkmann egy-egy apróságát énekelte átlátszó meleg orgánummal. Del Aqua Villa- nellejében egyenletesen kifejlesztett coloraturáját ragyogtatta. Mozart II Re Pastore operájának áriájánál pedig érdekes dolog történt. A budapesti vigadóba sonata estélyre jött össze a művészvilág három titánja. A forró Spanyolországból eljött Casals Pablo a cellista, Franciaország elküldötte Pugnot a hires zongoristát, Oroszországot Hubermann, a magyar honpolgárrá lett hegedűs képviselte. A főváros közönsége lázasan várta e művészi eseményt és — a maga nemében mindegyik nagyszerű művész, az együttesben nem vált be. A mi színházunkban hirtelen összeverődött Szatmár, Kolozsvár, Nagybánya és egy próba után pompás együttesben hallottuk Mozart classikus operájának egy részét. És amit elmondtam eddig, ismételnem kell mindazt, mikor dr. Lakatosné művészi kíséretéről adok számot; csakhogy ő nem kisért, hanem mint Istenáldotta művész játszott. Nem csoda, ha Svärdström, Geyer Stefi és Hermannék esdve kérik, hogy művészi körutjokban kisérje el őket. Bizony nagy műélvezetben volt részünk. Uraim, hölgyeim, kik otthon maradtak, mi sajnáljuk' önöket! sz. B. A hangversenynek folytatása volt a kath. templomban a vasárnapi misén, mikor Halász Baba egy Salve Reginát, azután Proch örökszép Ave Maris Stelláját énekelte Hermann Mili és Damokos Laci kicéretével. A mise többi zenei részét a bánászzenekar töltötte ki, mely most kitűnő con- ditióban van. A templomi ünnepség a veresvizi bánya névnapja alkalmából volt. /
