Nagybánya, 1918 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1918-05-30 / 22. szám

1918. május 30. NAGYBÁNYA 3. oldal. Urnapi istentisztelet. Űrnapján az ünnepi szentmise d. e. 9 órakor kezdődik. A nagymisén az alkalmi énekkar Kempter C dur miséjét énekli Németh Béla tanár vezetésével. Az orgona-kiséretet Damokos László zeneakad. növendék játssza. Be­tétként szólót énekel Lengyel Katica és Kupás Gyula közgyám. Mise után a szokásos ünnepi körmenet a városban felállított oltárokhoz, jó idő esetén. Sárosy Árpádnak, lapunk régi kedves mun­katársának most jelentek meg újabb költeményei egy kötetben Kassán. A verskötet bővebb mél­tatására még visszatérünk. Egyelőre mutatványul közöljük tőle a fenti kis költeményt. Gyászhir. Részvéttel vesszük a hirt, amely Szabó József m. kir. főerdőtanácsost, a körünkből csak nemrég távozott rokonszenves vezető tiszt­viselőt, jelenleg a máramarosszigeti erdőigazgató­ság főnökét a napokban érte. Anyósa, özv. Novák Istvánné, szül. Szabó Izabella 79 éves korában meghalt Máramarosszigeten. A megboldogultat nagy részvéttel helyezték örök nyugvóhelyére. Äz Ipartestület cipész- és csizmadia osz­tálya f. hó 26-án, vasárnap d. e. 11 órakor né­pes értekezletet tartott Kapás Mihály ipartestületi elnök előlülésével. Az iparhatóság képviseletében jelen volt dr. A. Nagy Gábor főjegyző is, aki a cipőrendeletet részletesen ismertette, megfelelő felvilágosítás kíséretében. Kupás M. elnök az öntudatos iparososztály komoly felfogását tolmá­csolta, mikor általános tetszéssel fogadott beszé­dében kifejtette, hogy a szakiparosok az érde­keiket nagyon sértő kormányrendeletet kellő tisz­telettel fogadják s veszik tudomásul, de nem hallgathatják el aggodalmukat, amely a feldolgo­zásra szükséges kellő mennyiségű és minőségű anyag hiányában támad bennük. Ez az anyag­hiány lehetetlenné teszi egyrészt az iparosok ál­landó foglalkoztatását, a szórványosan adódó munka pedig a leszorított munkabérek mellett a megélhetést veszélyezteti a legkomolyabban. Másrészt azonban a rosszminőségü anyagfeldol­gozásával nem vállalhatnak felelősséget munká­jukért, ez pedig erkölcsi tekintetben károsítja meg őket. Annak a reményének ad kifejezést, hogy a kormány be fogja látni e rendeletnek a mai viszonyok között való végrehajthatatlanságát s kellő módosítással enyhíteni fog a rendelet szigorán. Dr. A. Nagy Gábor főjegyző közölte, hogy a város tanácsa a szükséges anyag bizto­sítására a kellő lépéseket már megtette s a folya­modványban egyszersmind kifejtette aggodalmait is kellő hangsúllyal arra nézve, hogy a város közönségének kellő ellátása és az érdekelt ipa­rosok sorsa csak úgy biztosítható, ha a meg­felelő anyagról gondoskodik a kormány. Sólyom Ferenc ipartest, jegyző indítványára elhatározta az értekezlet, hogy egy szükebbkörü bizottsággal memorandumba foglaltatja az illetékes iparosok kérését és aggodalmait, s e memorandumot kül­döttség viszi fel Budapestre a megfelelően eny­hítő intézkedések sürgetésére. Gyászhir. Részvéttel közöljük a hirt, hogy nagy csapás érte Huszthy Mátyás, helybeli ki­váló fényképész polgártársunkat és családját. Anyósa, nemes mezőtelegdi Vörös Lajosné f. hó 20-án 54. évében hosszas szenvedés után elhunyt. 22-én kisérte örök nyugalomra Budapesten a nagy számú rokonság és a jóbarátok, jóismerősök őszinte részvéte. Béke hamvaira! — A család gyászlapja a következő : Mezőtelegdi Vörös Lajos m. kir. állami legfőbb számvevőszéki irodaigaz­gató mint az elhunyt férje, ifj. mezőtelegdi Vörös Lajos igazságügyi miniszteri számvizsgáló, Mal­vina férj. Huszthy Máíyásné, Valéria és Lenke mint gyermekei úgy a maguk, mint az összes rokonság nevében is mély fájdalommal tudatják, hogy felejthetetlen jó neje, legjobb édesanya és rokon nemes mezőtelegdi Vörös Lajosné szül. Such Karolina folyó hó 20-án esti 8 órakor, életének 54-ik, boldog házasságának 28-ik évében, hosszas betegség után az Urban csendesen elhunyt. A drága halott földi maradványai folyó hó 22-én délután 3 órakor fognak az uj köztemető halot­tasházában az ágostai evang. hitvallás szerint megáldatni és ugyanazon temetőben örök nyu­galomra helyeztetni. Budapest, 1918. május hó hó 21-én. Áldás és béke lengjen drága hamvai felett! Hősi halál. Lapzártakor értesülünk, hogy Policsek Nándor egyéves önkéntes katonai szol­gálata alatt szerzett tüdőbajának áldozata lett. Temetése pénteken d. e. 11 órakor lesz. Zélinger Adolf tánctanfolyama jun. köze­pén kezdődik. Beiratkozni lehet Zélinger testvérek üzletében. A kiváló eredményeket felmutató tánc­tanár tanfolyamára ismételten felhívjuk olvasóink szives figyelmét. A régi Nagybányának tősgyökeres polgárai közül ismét elment egy. Az országszerte borzal­masan pusztító tüdővész követelte a tekintélyes kádármestert is áldozatul életének 62-ik évében. Folyó hó 28-án délben halt meg a magában, visszavonultan élő derék polgártársunk, kiben Égly János, a városi adóhivatal főellenőre sógorát gyá­szolja. A megboldogult fiatalabb korában 18 évet Pesten töltött s ott tökéletesítette magát az ügyes kezű ember annyira, hogy hegedűk javítását is többször sikerrel végezte, Ez volt egyedüli szen­vedélye, a hegedülés. Naturalista módjára, de igen ügyesen kezelte ezt a hangszert. Folyó hó 29-én d. u. 5 órakor temették el ref. szertartás szerint nagy részvéttel. Béke poraira! A Zsidó Leányegylet jun. 8-iki hang­versenyére nagyban folynak az előkészületek.' Az érdeklődés igen nagy, úgy, hogy már csak a hátsó sorokban kapható nehány jegy. Jegyek előre válthatók a Widdder-patikában. Ozv. Lengyel Lajosné fogmütermé­ben egy kiváló török asszisztenst alkalmazott, aki a fogászat minden ágában teljesen jártas. A döntő harcok a nyugati fronton immár megkezdődtek. A békét áhítozó világ fe­szült érdeklődéssel várja a harctéri híreket. Van-e, lehet-e intelligens ember, aki ily időben nem ol­vas újságot? Azért figyelmeztetjük a tisztelt ol­vasóközönséget, hogy a Pesti Hírlap junius 1-ével uj előfizetést nyit. Á Pesti Hírlap a magyar ol­vasóközönség kedvenc lapja, mert kormányokkal és pártokkal szemben mindig megőrizte függet­lenségét és politikája évtizedeken át szabadelvű, demokratikus és nemzeti irányú volt. Melegen ajánlhatjuk magunk részéről is a Pesti Hírlapot t. olvasóink figyelmébe. A Pesti Hirlap előfize­tési ára negyedévre 13 korona, egy hóra 4 ko­rona 60 fillér. Az előfizetési összeget legcélsze­rűbb postautalványon a kiadóhivatal címére kül­deni. (Budapest, V., Vilmos császár-ut 78. sz.) A béke ób a háború eseményei, a mai mozgalmas idők szenzációi és mindaz, ami ellen­ségeink táborából bennünket érdekel, mind pom­pás mélynyomásu fényképekben vonul fel az Érdekes Ujság-ban. Ez a képes lap ma verse­nyen kívül áll a magyar illusztrált lapok sorában. Szépirodalmi rovatában a legjobb magyar irodal­mat hozza, kedvezményei és ünnepi számai pá­ratlanok. A most belépő előfizetők teljesen ingyen megkapják a szenzációs pünkösdi számot mel­lékleteivel együtt. Előfizetési ár 7* évre 10 K. Lichnovszky herceg emlékirata. Az „Esztendő“, a magyar irodalomnak ez az egészen uj és eddig el nem képzelt arányú nagy revüje, most megjelent kötetében hatalmas szenzációval szol­gált. Közzétette a világpolitikának egyik legki­magaslóbb érdekességét, a diplomácia boszor­kánykonyhájának évtizedek óta legintimebb do­kumentumát, az utóbbi hónapok világhírű Lich­novszky emlékiratát. A volt londoni német nagy­követ leleplezései megdöbbentő távlatokat nyit­nak, a világpolitikának és az európai helyzetnek teljesen uj lehetőségeit sejtetik s azok a kulisz- szatitkok, amik benne napvilágra kerülnek, érthe­tővé teszik, miért korbácsolta fel egész Német­országot ez a megdöbbentő és hatásában ki sem számítható titkos emlékirat. Az „Esztendő“ uj kö­tete, amelyben a Lichnovszky-irat egész terje­delmében, szószerint jelent meg — országos ese­mény. De nagy érdeklődést válthat ki az „Esz­tendő“ gazdag és változatos szépirodalmi tartalma is, Karinthy Frigyes nagyszerű humoros regényé­vel és Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Lengyel Menyhért, Erdős Renée, Herczeg Géza és mások ragyogó Írásaival s a sok napló, kritika és egyéb tartalmas feljegyzéssel, amelyek együtt egy ha­talmas szépirodalmi almanach gazdag tartalmát nyújtják. Az „Esztendő“ uj kötete is egy teljes vaskos könyv, mindamellett csak 3 koronába ke­rül. Itt is megemlítjük, hogy a népszerű Pesti Napló azt a rendkívüli kedvezményt nyújtja, hogy aki a Pesti Naplóra negyedévi 9 korona 50 fil­lérrel előfizet, az „Esztendő“ köteteit havonta 3 korona helyett 1 koronáért kapja. Közélelmezési hírek. A város részére a jun. 1-től 15-ig terjedő időre csak tengeri liszt fog érkezni és kiosztásra kerülni. |Monoki József. A közélelmezési hivatal értesíti a kö­zönséget, hogy cukorjegyeinek junius havi szel­vényét beválthatja a kereskedőknél. A kereskedő urakat pedig ez utón is figyelmezteti, hogy előre cukrot kiadni, tehát júniusban a júliusi szelvényt beváltani' nem szabad. A Rézgálic 2-ik, esetleg 3-ik részlete is átvehető a délutáni hivatalos órák alatt. Szerkesztői üzenetek. V. Gy. Veszprém. Köszönettel vettük és mai számunkban hozzuk is. Szives üdvözlet mind­kettőnk részéről. 5. Á. Kassa. Örömmel vettük kötetét s átadtuk kíván­sága szerint munkatársunknak. Szives üdvözlet. F. E. Nagynyires. Legközelebb hozunk valamit. Addig is szives üdvözlet. Melyik szám nem érkezett meg? Bányai M. V. Kassa. Szerkesztőségünk felelős min­den közleményért, ép ezért tudnunk kell, kitől ered. Szíves­kedjék velünk valódi nevét stb. tudatni. B. személyére vonat­kozó minden adat, sőt a valódi név is — ha kívánja -— szerkesztőségünk titka marad, de nekünk tudnunk kell. Mindkét rendbeli küldeményét hozzuk a kért adatok beér­kezte után szívesen. Kiadó laptulajdonos: NÉMETH BÉLA. Vcresvizen Schwelczer-u. 72. számú HÁROM SZOBÁS MÁZ mellékhelyiséggel SÜRGŐSEN ELADÓ. Esetleg nyaralónak is alkalmas. Bővebb felvilá­gosítást nyújt szívességi megbízott: Haracsek Károly ur, Nagybányán. Cim: Nánásy István könyvnyomdájában. vizsg. fogtechni­kus Vár-u. 17. sz. (Rumpold-ház.) A fogászat terén szükséges munká­latokat a legjobb minőségű anyagból jutányos áron készít. Faiad vasárnap és hü kivélelévol fl. a. 7-tz-it d. u. z-fi-ij. Egy napra 12 fillér! 60 magyar író mestermiiire. Hatvan magyar iró teremti meg Önnek a legjobb magyar újságot a PESTI NAPLÓ-t. Hatvan magyar iró s a legtökélesesebb hírszolgálat bravúrjait hozza el a házához a PESTI NAPLÓ. A régi áron fizethet ' elő reá. A PESTI NAPLÓ kedvezménye az ESZTENDŐ, ­a legnagyobb magyar folyóirat. Havonta megje­lenő vaskos kötetei a magyar és külföldi irodalom válogatott remekléseit adják. A tehetségek újságja, a jólértesülés újságja, a szórakozás ujs^ja, a modern újságírás pompás mesterműve, a legjobb és legérdekesebb újság a PESTI NAPLÓ. A PESTI NAPLÓ előfizetési ára: Egy hónapra ... 3 korona 30 fillér. Negyedévre ... 9 korona 50 fillér. Félévre ...................19 korona — fillér. Egész évre . . ! . 38 korona — fillér. A PESTI NAPLÓ előfizetői az ESZTENDŐ-t ne­gyedévre 9 korona helyett 3 koronáért kapják. Kiadóhivatal: Budapest, VII. kér. Rákóczi-ut 18.

Next

/
Oldalképek
Tartalom