Nagybánya, 1918 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1918-05-01 / 18. szám
XVI. évfolyam. 1913. május hó 1. 18-ik szám. YA SZÉFIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szára ára 20 fillér. _____Alcgjelenik minden héten csütörtökön reggel. ;—.....— lap közleményeiért az ideiglenes szerkesztő felelős. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Hid-utca 10. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. ===== Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében i sr === Akik hazatérnek. Ilyen címen fordult lapunk múlt száma a közönséghez, jóindulatába ajánlva azoknak támogatását, akik a hosszú fogság után hazatérnek s itthon, az édes magyar haza határán a várva várt hazatérés, viszontlátás első örömeiben kell, hogy részesüljenek. Akkori cikkünkben a szatmári polgármesternek, Vajay Károly kir. tanácsosnak az alispán útján a vármegye egész közönségéhez intézett felhívását szószerint közöltük. Alig jelent meg ez a felhívás, már megérkezett a Hadsegélyző Hivatal kérelme is, amely a határainkon felállított gytijtőállomások számára a legszükségesebb pótruházati és tisztálkodási cikkeket, továbbá olvasmányokat, játékszert, hangszert, stb. kér. Szószerint közöljük lejebb a Hadsegélyző Hivatal kérelmét is abban a reményben, hogy városunk nemesen érző és gondolkodó társadalma megérti e kérő szózatot és támogatását nem fogja megvonni ettől a valóban humánus hazafias céltól sem. Kérjük egyben vidéki olvasóinkat is, szervezzenek a maguk kisebb körében e célból mozgalmat, indítsanak a falvak pénzben ma bővelkedő lakossága körében is gyűjtést. A városok lakossága úgyis állandóan meghozza a maga áldozatát a súlyosabb megélhetési viszonyok dacára a hazafias jótékonycélok oltárán s hisszük, hogy kellő felvilágosítás mellett a falvak lakossága is megnyitja szívét és erszényét a kérő szózatra, annál inkább, mert a megélhetésnek gondjaival kevésbbé van terhelve, mint mi városiak. A szeretetadományok és a pénz továbbítására szerkesztőségünk készséggel vállalkozik. A Hadsegélyző Hivatal kérelme a következő: • A hadsegélyző Hivatal^'''mélyreható társadalmi mozgalmat indított a hazatérő foglyok gyámolitására és szeretetadomá- nyokkal való ellátására, —- s a nemes cél szolgálatába állította Katona-Otthonaink egész szervezetét. A nagyközönség megértő szeretettel törekszik arra, hogy a hazatérő foglyok az otthonukba indulás nehéz várakozási ideje alatt már az ország határán is érezzék egy hálás ország szeretetét, figyelmét és gyöngédségét. E célra azonban a gyüjtőállo- mások otthonait kellően fel kell szerelnie a Hadsegélyző Hivatalnak s ezért a társadalom sürgős támogatására van szüksége, — hogy a segítés és támogatás munkája fennakadást ne szenvedjen. A Hadsegélyző Hivatal ezért újból pénz és szeretetadományokat kér a társadalomtól. Ruházati cikkeket, kefét, fésűt, szappant, dohányt, gyufát, hangszert, játékszert, könyveket stb., hogy az otthonokat — a hol a foglyok a veszteg- zári határidő alatt tartózkodni kötelesek — felszerelhesse és pénzt, hogy a szükségben szenvedőket pénzzel is segíthesse. Tekintve, hogy a hazatérők nagy száma jogi és társadalmi támogatásra is rá lesz utalva, a Hadsegélyző Hivatal tájékoztató és útbaigazító irodát szervezett. Az erre vonatkozó bővebb adatokat a hazatérők jelentkezésükkor — parancsnokságuk utján kapják meg. Pénzadományok a Hadsegélyző Hivatal főpénztára (Budapest, Képviselőház), cimre küldendők, de irányíthatók ezek a m. kir. Postatakarékpénztárhoz is, mely esetben az utalványszelvényre rá kell írni: „Hazatérő hadifoglyok részére, a Hadsegélyző Hivatal 6458. sz. csekkszámlája javára.“ Szeretetadományok a Hadsegélyző Hivatal átvételi különítménye címére: Budapest, ÍV. Váczi-utca38. sz. alá küldendők. A bérelt lakásokról. Nemcsak Magyarországon, hanem a háborút viselő többi országban, sőt a semleges államokban is általános tünet, hogy bérbeadó lakások alig-alig kaphatók. Ez a helyzet nyilván a háborús állapot következménye. Talán nem té-. védünk, ha ennek az állapotnak az okát abban 1 a körülményben keressük, hogy a hadi szállítások és egyéb háborús konjungturák folytán meggazdagodott olyan emberek, akik eddig szerény igények között kisebb lakásokban húzódtak meg, megvagyonosodás után igényeiket a lakás tekintetében is fokozták és tömegesen foglalták el azokat a nagyobb lakásokat, amelyekre azelőtt nem is gondoltak, ezzel pedig kiszorították a lakásból azokat, akik korábban is több szobás lakást béreltek. Nehogy az újonnan felszínre került elemek térfoglalása következtében a régebbi középosztály lakás nélkül maradjon, a kormány rendeletet adott ki arról, hogy további intézkedésig a lakbéreket felemelni és a bérelt lakásokat felmondani csak egészen kivételes esetekben lehet. A lakbérnek kivételesen 10%-kal való felemelésére az engedélyt a lakáshivatalal teendőit végző polgármester adhatja meg, a kivételes felmondás jogosságának megállapítása pedig a lakbérleti bizottság teendőit végző Boitner Károly kir. já- tásbiró hatáskörébe tartozik. A „Nagybánya“ tárcája. Utszéli virág. — Irta: Révai Károly. — Ősz volt; szürke novemberi felhők lomhán úszkáltak a táj fölött; sűrűn szitált az őszi eső. A fák tele voltak még lombbal, de már erősen meglátszott a hervadás; rozsdavörös leveleket himbált a szél, s a békanyál alácsüngött az ágakról. A tarlón néhány száraz kóró s egy-egy elkésett katáng ingatta kékesszürke fejét. A varjak és csókák nagy csapatokban lepték el a mezőt s lakmároztak a hulladékokon. Az országút mellet egy kőkereszt állott s rajta csüngött egy megfakult buzakoszoru, melyet ájtatos szivek még az aratáskor tettek a megfeszitettd Üvöziíő vérző karjára. A szél erősen himbálta a koszorút, s zizegése mindegyre megriasztotta a rá szálló verebeket. A közeli faluban valószínűleg temetésre harangoztak; a harangok ércszava siratott valakit. A kis harangok éles hangját el-el kapkodta a szél s kihozta egészen a tarlóig, hol egy árok szélén összezsugorodva egy leányka feküdt. Alig lehetett több 14 évesnél; fejletlen, vézna teremtés volt, ki, úgy látszik, rossz napokat látott életében. Vézna testén a rátapadt ruhácska már teljesen át volt ázva; lábai meztelenek voltak, kis kezeit melengetve szorította keblére. Fején egy fakó fekete kendő volt, mely alól kilátszott hullámos aranyszőke haja, csinos kis arca, hajlott orra, nagy szürke szeme. Nem aludt; meredten nézett bele a ködös, párás légbe. Arcán nem volt egyetlen vonás sem, mely fájdalmat, vagy szomorúságot fejezne ki; inkább a dacos határozottság, a hajthatatlan erős akarat villogott szemében. A hideg esőtől néha összeborzongott, de azután megint élesen figyelte az országutat és hallgatta a harangszót. Különben a szitáló esővel nem sokat törődött, mintha őt nem is érdekelte volna. A lármázó varjak egészen közelébe merészkedtek jönni, mert oly mozdulatlanul feküdt, mint egy halott. Az országúiról nem lehetett a fekvő leánykát könnyen észrevenni, mert az árok martja eltakarta ; de a gyermek egyenesen kilátott a népiden országutra, melyen csak nagy időközökben ment egy-egy jámbor földmives, vagy asszonynép, kik az eső ellen védekezve, fejökre húzott viganóval siettek Csókás község irányába, honnan ide látszott az urasági kastély pirosra festett bádog fedele. A szerencsétlen gyermek már hosszabb idő óta fekhetett a tarlón, mert egészen meg volt meredve s ha nagy szürke szeme nincs nyitva, halottnak lehetett volna tartani. A közeli faluban a harangszó elnémult; az utolsó hangok lassú bánatos rezgéssel enyésztek el, — azután néma csönd lett. Egyszerre hirtelen fölkapta fejét. A párás, ködös légen át élesen figyelni kezdett az országutra. Valami különös zajt hallott. A föld jó hangvezető, messziről elhozza a hangot a földre fektetett fülbe. Nem csalódott. Egy urasági hintó közeledett a kis falucska felől, a lovak szilaj robogás- sal vágtattak a kavicsos országúton Csókás felé. Még jobban fölemelkedett, hogy oda lásson. A varjú sereg ijedten röppent föl a leányka mellől s hangos károgással szállt a patakmenti jegenyékre. A kocsikban ülők észrevették az árok mellett fekvő gyermeket, a lovak vágtatása hirtelen megcsöndesedett s a kocsi megállóit. Egy férfi szállott ki gyorsan a kocsiból s sebes léptekkel a lányka felé sietett. Fiatal, körülbelül 30 éves férfiú volt, ruházatán s egész magatartásán előkelőség látszott. Finom, urias vonásai rokonszenvesek voltak. A lányka meg sem mozdult a földön, csak a szűz ébredő ösztönével húzta meztelen lábait a nedves, vékony szoknyácska alá. Nagy álmatag szemeivel egy hunyoritás nélkül nézte a közeledő férfit. — Mit csinálsz itt ? — kérdé a gyermektől. — Semmit, — Beteg vagy ? — Nem tudom. — Mi a neved? — Lizike. — Miért fekszel itt a hideg esőben ? — Nem fázom. — Miért nem mégy haza? — Haza ? — No igen, szüléidhez! — Nincsenek szüleim. — Ki leánya vagy ? Hogyan hívják apádat ?
