Nagybánya, 1918 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1918-04-18 / 16. szám
1918. április 18. NAGYBÁNYA 3. oldal. művészi kvalitásnál s a kettőt elválasztani egymástól érthető okokból nem tudta. A közönség ízlése mindenesetre csiszolódott ennek a társulatnak itten való szereplésén is s bizonyára jobbat vár, de jobbat követelhet is a jövőben anyagi támogatásának ellenértékéül. S egész biztosan megjósolhatjuk, ilyen nívóval ezután már nem lesz megelégedve közönségünk, ízlése finomultával a kritikai szelleme is fejlődik s nem éri be mindennel. Ép ezért jóeleve üdvös dolog azzal foglalkozni, milyen társulat jöjjön ezután városunkba. Három hónapos idényt már nem bir még- egyszer ki egy társulat sem, mert a mostani lejátszott előtte mindent, csak a jövő évad újdonságai bírnak majd vonzóerővel. Hat hetesei azonban újra fényeset csinálhat egy ennél jobb társulat. A jövendő társulattól nemcsak azt várják el, hogy tagjai szerencsésebben legyenek összeválogatva, hanem hogy legalább 12 tagú zenekara legyen: 6 vonós, 1 trombitás, 1 kürtös, 1 puzonos, 1 flótás, 1 klarinétos és 1 dobos; ez a minimum. Természetesen ez egy kissé megterheli a társulat budgetjét s ezzel szemben esetleg kéri a helyárak felemelését. A jegyek drágításába már azért sem szabad belemenni, hogy el ne szokjék a közönségnek az a rétege, amely most kapott kedvet a színházhoz. Zenészeket ugyan nehéz most szerezni, leghelyesebb volna azért olyan nagyobb társulatot idehozni, amelyiknek katonazenekara van. Legcélravezetőbbnek tartanók Szatmárral újra összeállani. Akkor volt nálunk a legjobb társulat, mikor Szatmárról jött Heves. Előtte Szabados és Neményi alig voltak valamivel jobbak a mostaninál. Egy ellenvetést lehet ez ellen a terv ellen tenni. A szatmári társulat nem jöhet csak nyáron. Inkább jöjjön elsőrendű nyáron, mint tized- rangu télen. Végtére is nem kell annyira adnunk a bankot itt a vidéki kisvárosban, hogy minket csak a téli szezon boldogít. A fontos: bármikor, de az aztán a lehető legjobb legyen. Az okos vevő pénzéért mégis csak a jobb árut igyekszik vásárolni, ha csak álszeméremből vagy nagyzási hóbortból be nem engedi magát csapni. A szatmári társulat most úgyis nyári állomást keres, meg kellene ragadni az alkalmat (persze most nyáron már ne jöjjenek, Isten őrizz, elég volt.) Ez volna a legtermészetesebb és legokosabb, mert igy valóban elsőrangú szórakozásban lenne részünk. Nem természetes társulás volna, amit rebesgetnek : Deés, Zilah, Nagykároly és Nagybánya. Először is csak gyengébb társulat lesz biz az, mint a szatmári, zenekara se lesz olyan, ha talán lesz is, — s végül a városok között a szezon idején való vetélkedés úgyis rövidesen szétrobbantja. Ha viszont városunk enged a versengésben, az idény újra nyár felé esik és igy ott lesz, ahol Szatmárral, — persze a nívót nem kapjuk azt. A nagykárolyiak pl. annyira ragaszkodnak a téli szezonhoz, hogy inkább nem társulnem változott mosolygásoddal közeledni fogsz hozzám és halkan, minden nyomaték nélkül igy fogsz suttogni: — Evelin, kellek magának? Evelin fölugrott ágyából . . . papucsba bujt . . . hálóköntösébe merült ... és egy karosszékbe temetkezett. Abba a karosszékbe, melyben életének legsúlyosabb perceiben szokott fészkelődni . . . Azért kelt föl és menekült ide, hogy dr. Rajmond Flóris arcától és hangjától megszabaduljon . . . A ki folyton ránézett és édes, békességes türelmű hangon sugdosta: n,Evelin, kellek magának?“ Az óra egyet ütött! Evelin kezdte fel-alá róni a szobáját. Miközben ezek a szörnyeszmék kisértették: Hát ő legyen az én bizonyosom ? Egy doktor — egy tanár — a kit esetleg Kolozsvárra, vagy Pozsonyba fognak kinevezni ? . . . És én Kolozsvárrá menjek lakni ? Erdélybe ? Ha legalább nem Erdélyben volna Kolozsvár! Pozsonyba szívesen mennék, ha Erdélyben volna. S én tanárné legyek s engem úgy hívjanak, hogy dr. Rajmondné nagysága, én pedig a férjemet úgy nevezzem, hogy Flóris — édes Flóris! És ha ő meg akar csókolni, azzal hárítsam el, hogy ma nem, Flóris, — máskor csókolj meg édes Flóris! Az óra felet üt . . . Félkettőre . . . Borzasztó 1 Hát ma éjjel nem fogok aliiatni ? Hogy nézek ki holnap ? Rajtam az álmatlanság mindjárt meglátszik! A szememen körül karikás lenak senkivel, csak nekik megmaradjon a téli idény s ezért tengeti magát oly nehézséggel az ottani társulat. Lám itt lesz az első ok a viszályra. Nagykárollyal nem lehet majd megegyezni. Viszont a másik két város sem fog Nagybánya előtt meghajolni, a terv igy dugába dől, — nem jut majd kerülethez városunk, úgy hogy vagy kénytelen — kelletlen beereszt egy épen kopogtató társulatot, amelynek nívója nagyon szerény magaslaton áll majd, vagy egyáltalában nem nyílik meg a színház kapuja újra vagy négy évig. Hogy a jövendő szatmári színtársulat színvonala minden kritikát ki fog állani, elég garancia igazgatójának, Kovács Imrének, a debreceni nemzeti színház volt drámai főrendezőjének ismert neve, akinek most legutóbb a vallás- és közoktatásügyi minisztérium adta meg a koncessziót minden intrika és az orsz. szinészegyesület tiltakozása ellenére. Ebből az látszik, hogy a minisztérium gondolkodása szerint is, Kovács Imre működése a vidéki szinészetben csak lendíthet, mert máskép nem csinált volna frontot Kovács Imre érdekében a tiszteletreméltó és tekintélyes orsz. szinészegyesülettel szemben. Mindezen körülmények számbavétele után még egyszer felhívjuk az illetékes intézőkörök figyelmét a kedvező alkalomra: a szatmári szín- társulat nyári állomást keres. Berks Lajos halálára. A menyországi nagy kórház teremben Magyar bakák fekiisznek sorbán-rendben; Kinek a lába, kinek a keze, Kinek a szive széttöredezve. Nagy busongással nyugosznak a párnán, Egyszerre zaj kél odakünn a vártán: „Fegyverre! Őrség, vigyázz, jobbra néz!“ ... És talpig díszben jön egy vén vitéz. Lépése kemény, büszke, daliás, Magyar katona! Ki is lenne más? A kórház ajtón mosolygva benyit És köszönti beteg vitézeit. Azután végig vizsgálgatja mind, Biztató szóval enyhíti a kint, Egyik-másiknak nyögdelő szavára, Ráteszi kezét lázas homlokára. Ó, mint elsimul égő arcukon A barázdát vert kínzó fájdalom! Vonagló ajkuk mosolygóra válnak S egyszerre fittyet hánynak a halálnak . . . ... A menyországi nagy kórház teremben Derűs mosolynak fehér 'szárnya rebben; A bénák, csonkák megindulnak már is Hisz’ velük van az öreg generális! Révai Károly. szék és Piroska, a ki mindig tud kellemetlen kérdéseket tenni és szívesen teszi, azt fogja kérdezni : „Miért nem aludtál éjjel, talán Kálmán miatt ?“ A ki t. i. holnapután esküszik . . . Őt is elszalasztottam . . . Mint annyi mást. . . . Legalább hetet . . . Az óra megint üt... Az az utálatos óra .. . Evelin megállítja . . . Lefekszik ... mégsem alszik el . . . És elvonulnak előtte, a kiket elszalasztott! És ránéznek különféle tekintetekkel. Elek diadalmasan, mintha mondaná: „Nem kellettem neked ? Pukkadj meg! Emmát vettem el. Emma szép és gazdag!“ Gyula mélabúsan biccent feléje: „Miért nem értettél meg? Veled tán boldogabb lettem volna . . .“ Az óra negyedet üt háromra! És ott áll előtte Ödönke . . . Mosolyogva int feléje, kissé gúnyosan : „Jó volnék most? Sírni fogsz még utánam, haszontalan. “ Hát Jenő és László, a kik karonfogva sétálnak el előtte? Jenő igy szól: „Nem házasodtam meg, még megkaphatsz, ha szépen beadod a derekadat és megkérsz, hogy ne haragudjam rád . . .“ László pedig ... Már ezt nem hallja Evelin, mert sírásba tört ki . . . zokogásba! . . . Az óra hármat üt . . . Eveiig még mindig zokog . . . Lassanként elhallgat . . . HIKE K. Jubiláló erdőtauáosos. Rövid időn belül ez a második jubileum, amely 25 éves működés határkövét jelzi s amely a mai komoly és nehéz időkhöz méltóan csöndben ment végbe. Ápr. 10-én volt ugyanis 25 éve annak, hogy Bálint Imrét Nagybánya város erdőtanácsosának választották meg. A jubiláló Makón született 1865. okt. 18-án s a középiskola elvégzése után a selmeci erdészeti főiskolára került, ahol 1891. nov. 18-án szerezte meg az erdészeti oklevelet. Pályáját Bánffy báró szász- régeni uradalmában kezdte, aztán a mára- marosszigeti kir. erdőrendezőségnél, majd a Károlyi László gróf uradalmában szolgált, végre fiatalon, 28 éves korában Nagybányára került, ahol az eddig erdész nélkül, házilag kezelt erdőségek vezetése, rendezése lett feladatává. S e nehéz' feladatot mint buzgó tisztviselő s mint kiváló munkaerő végzi immár 25 esztendeje. Hivatalos elfoglaltsága mellett társadalmi életünkben is tevékeny részt vett mindig. A rokonszenves, népszerű városi tanácsost ez ünnepi évforduló alkalmából számosán üdvözölték szerencse- kivánataikkal. Mi is csatlakozunk jókivána- tainkkal az ünneplőkhöz, további pályájához erőt, kitartást kivánva. Kinevezés. Bujdos Balázs tábori lelkészt, aki városunkban két Ízben is működött mint r. kath. segédlelkész s másod ízben a helybeli főgimnáziumnak gyakorló tanárjelöltje is volt, a kultuszminiszter a szatmári kir. kath. főgimnázium h. tanárává nevezte ki. Vári Lajos alsófernezelyi r. kath. plébános 3 hónapi szabadságot kapott egészségének helyreállítására. A népszámlálás megkezdődött e hó 16-án és 30-ig fog tartani az elemi iskolás nebulók nagy örömére, akik igy váratlanul jutottak egy kis újabb szünethez, mert a tanítói kar végzi ezt a nehéz, de fontos munkát. A bevetett területek számbavételét Lengyel Andor és Szentkirályi József városi tisztviselők végzik. A tanév korai bezárásáról adtunk hirt múlt számunkban a pesti napilapok hírrovata nyomán. A fővárosi lapok a pünkösdi évzárást rövidesen meg is cáfolták. Egyelőre tehát mi is közöljük a cáfolatot. Ssembery Elvira művészi sikere. Márc. 31-én este az oravicabányai Kaszinó 100 éves jubileuma s egyben az átalakított uj helyiségek Mikor az óra négyet üt . ,. már azt nem hallja. Kimerült . . . elaludt . . . Másnap Piroskáéknál találkozott dr. Raj- monddal. A tanár bejelentette, hogy kinevezték Kolozsvárra. ' Evelin felkiáltott: — Kolozsvárra! k:ilyen szerencse! A szép Erdélybe . . . Dr. Rajmond figyelmes lett. — Szereti Erdélyt ? Evelin lelkesedik: — Nagyon, kivált Kolozsvárt. Rajmond arca földerül, a doktor mindent megért. — Evelin, tudna Kolozsvárott lakni? Evelin egyet gondol ... de csak egy nagyon rövidet, aztán gyorsan megfelel: — Miért ne? Dr. Rajm’ond Flóris nagyot lélekzik: — És eljönne velem oda? Evelin érezte, hogy ez a nagy pillanat és dr. Rajmond az a bizonyos. A jelenet nem volt olyan regényes, a milyennek ő kifestette magának. Semmi rajongás, semmi ábrándozás. Egyszerű köznapi valóság. Rajmond még egyszer föltette a kérdést: — Eljönne velem Kolozsvárra? És Evelin azt felelte nyugodtan, csöndesen : — Szívesen!
