Nagybánya, 1918 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1918-02-07 / 6. szám
2. oldal. NAOYBANYA Jöjjön a pusztulás után az épités, a hanyatlásra az erőgyűjtés, hogy a megtámadott ország és megtépett sebeitől vérző nemzet erőben, fényben nagyobb legyen, mint volt Valaha ! Székely Árpád. Színház. Szerdán Bernát bácsi Friedmann és Kotier társas cég vigjátéka került bemuiatóra. Nem lehet elvitatni a darabtól, hogy van a {elépítésében egy kis ügyesség, szellemesség is fel-felcsillan benne, bár a vicinális nívót nem haladja felül. Akik megnézték, elég jól mulattak. Az előadás is elég jól sikerültnek mondható. Miklósy Gábor a címszerepben, mint mindig, ezúttal is kiemelkedett, kívüle igazán derék alakítást Feleky (Ellinger) nyújtott. M Kovács Terus közvetlenséggel játszotta meg a három kérőjü Málcsit. Ágothay pompás figurát mutatott, Polgár utazója szintén a jobbak közül való. A darab elég gyorsan perdült, s ez a színészek igyekezetét dicséri. Csütörtökön Adorján Ödön, a háborúban megrokkant színművész vendégfelléptével Molnár Ferenc Ördög c. vigjátékát elevenítették fel. Közönségünk elég jól ismeri a darabot, s ha mégis oly zsúfolásig megtöltötte a nézőteret, akkor ezt a körülményt a rokkant vendégművész iránti nagyfokú érdeklődés számlájára kell elkönyvelni. S valóban a meleg figyelmet a vendég meg is érdemelte. Ha a nagy szuggesztiv erőt, amit a szemjátékkal kellett volna kifejeznie, nélkülöztük is játékában, megbocsájtottuk, hisz nem rajta múlik ez a fogyatékosság, a becsületes és méltányoló magyar szív szeretetével néztük el neki, kivált akkor, amikor láttuk, hogy előadásában, játékában oly kvalitásokról adott tanúbizonyságot, amelyek feljogosítanak arra a feltevésre, hogy nemcsak egyedül az ő kára, hanem a magyar színművészet? is, amikor reményteljes pályáját a haza védelmében a mostoha sors derékban kettétörte. Sok jó ördögöt láttunk már városunk színházának deszkáin, de köteles udvariasság mellett elmondhatjuk, ilyen jót még soha. A szerep tökéletes megértésén, a brillians meg- játszáson kívül benne volt játékában s hatalmasan kifejezésre is jutott az iró intenciója: megtestesítője volt az emberi természetben gyökeredző rosszra csábitó szuggesztiv erőnek. Méltó partnere volt M. Kovács Terus (Jolán), ki talán egyik legjobb szerepét játszotta. A túlságos lelki felindulásoktól ment szerep egyéni diszpozíciójának nagyon megfelel, igy kitűnőt nyújthatott. Emelte játékuk tökéletességét, hogy mind a ketten igen jól tudták szerepüket. Miklósy Aladár a festőt stílusosan játszotta meg, Andai Ella Selyem Cin- kája minden ízében élethű alakítás. Még az össz- játék is megfelelő volt, a darab elég gördülékenyen ment, igy a legkényesebb igényeket is kielégíthette, amint ez úgy is történt; legalább a néző közönség hangulatából bízvást erre lehetett következtetni. j, Pénteken, szombaton és vasárnap este Kálmán Imre bájos zenéjü operettje, a Csárdáskirálynő került bemutatóra. Kálmán Imre, a Bécsbe szerződött magyar zeneszerző, kit a jó bécsiek ki is sajátították már maguknak Emerich Kolo- man néven, (akárcsak Lehárt) és akinek sok-sok magyar tárgyú és motivumu opperettje ért el már fenomenális sikert, ebben a darabban szinte delelő pontján látszik állani. A legújabb divatu muzsika hatása alól ő sem tud szabadulni, de azért igyekszik magyaros lenni, már amennyire a bécsi légkör megengedi. Bájosabbnál bájosabb melódiák csendülnek fel a partitúrából s még a leglágyabb keringőn is mintha ki-kitetszenék a magyar szív lüktetése. Hiába a magyar zene ősforrás még, amelyekből avatott kéz szerencsés marokkal vehet. Viszont a szövegkönyv igazán silány. Szinte receptszerü kidolgozása a banális librettóknak. Végy egy herceget vagy grófot, szeressen az meg rangján alul valakit, szülei ellenezzék, végül azonban a mindent legyőző szerelem nyerje el jutalmát. Itt aztán át lehet térni az orvostudományról a szakácsművészetre. Spé- keld meg vásári trükkökkel, sózd meg, ha volna egy kis attikai sód, elcsépelt szellemtelenséggel, egy kis disznóságot tégy mellé körítésnek s tálald fel, egye meg a közönség, nem lesz rosszul tőle, mert a gyomra már megszokta. Persze a jámbor bécsiek még mindig a gollyásnál, paprikánál, a tschardásnál tartanak, ha magyar dolog- j ról van szó, — s igen jóízűen tudnak rajta ne- I vetni, a velük született jókedélyük folytán. Mi viszont a még olyan ostobaságot is készpénznek vesszük, ha Bécsben sikert aratott, s nem kapunk észbe, hogy ha már gúnyolni kellene bennünk valamit, azt sokkal ügyesebben el tudnék mi magunk is végezni. Az előadásról sem mondhatunk sok jót. Szigethy Irén (Silvia) Máthé (Edvin) kivételével, akik jól játszottak és elfogadhatóan énekeltek, a többiek éneke nem bírja meg a kritikát. Hát még a kórusok ! Hatan hétfelé énekeltek, a partitúrában a kották tótágast állottak. Játék tekintetében azonban kivülök még említésre érdemesek Andai Ella (Stizi) és Feleky (Bonifác). Végül a legtöbbet ért epizódszerepében Rónai, ki utólérhetetlen tökéletességgel játszotta meg az ügyvédet. Közönség mind a három este zsufo- folásig megtöltötte a nézőteret s lelkesen tapsolt, •— ő tudja, miért. Szombaton este Bartos játszotta Edvint, játékban hidegebb mint Máthé, de énekben neki nyújtjuk a pálmát, bár nem elég biztos, ami érthető, mert igen ritkán játszik. Hétfőn és kedden Rényi Aladár Vandergold kisasszony c. operettje került bemutatóra. Már megelégeltük a silány operettszövegeken való sopánkodást, s azért nem szólunk róla, pedig ennél emeletesebb íércmunkát még libretto-iró soha el nem követett. .Zenéjét Rényi a Kis gyárkémény, melyeknek fekete oszlopaiból kacs- karingós füst szállott fel, s eltűnt a háttérben, , meg a vigasztalan, néma síkság, mely hosszan terült el a város határán kivül, s mely felett ólomszürke felhőtömegek úsztak. Gaudon ur, aki már megszerezte a szükséges ismereteket, felügyelt a Fleury házikójának építésénél is. Fleury csak vasárnaponként járt ki. A kút — mely közös volt — megbecsülhetetlen és kedélyes tréfákra szolgáltatott alkalmat. — Közös szolgálóleányt fogunk tartani! — mondá Gaudon. — Ő fog bennünket kiszolgálni. . . . Lesz közös kutyánk is! . . . És örömtől sugárzó szemekkel, vérpiros arczczal csapott a barátja térdére: — Úgy ám, édes öregem ! — szólt örvendezve — látod, te is közös tulajdon vagy . . . Közés barátunk: Mire Fleury megveregette a Gaudon vállát és igy szólt: — Nem leszünk magunkban, egyedül! . . . Mindenünk közös lesz . . . öreg barátom! . . . Nagy kujon vagy te, Gaudon ! * Fleury házikója már két hónapja készen áll. Egészen olyan, mint a Gaudon-é. A két kert is teljesen egyforma. Csak a virágok, melyek őket ékesítik, különböznek bennök. Gaudon ur szereti a gereniákat. Fleury ur jobban kedveli a petúniákat. De mind a ketten teljesen boldogok. Majdnem az egész napot a közös kút padján töltik, anélkül, hogy egy pillanatra is elhagyták egymást, s végtelenül nagyszerű beruházásokon tűnődnek. Csak akkor válnak el, ha lefekszenek. Közös szolgálóleányuk van, akivel úgy tisztaság, mint a konyhaművészet dolgában mindig meg vannak elégedve. Ami a tervbe vett kutyát illeti, annak beszerzését a jövő évre halasztották. És minden reggel, azonnal a felkelés után, leülnek a kút padjára. — Jól aludtál ? — kérdi Gaudon ur. — Ugy-ugy! ... És te? Jól aludtál? — Hm, hm! Fleury ur aztán megtekinti a baraczkfáját, egy törpe, levéltelen törzset, mely már-már száradni kezd. Gaudon ur hosszasan elnézi cseresznyefáját, amely azonban még nem termett cseresznyét. — Ma péntek van, nemde? — kérdi Gaudon ur. — Igen! Tegnap csütörtök volt! — Holnap tehát szombat lesz! — Mily gyorsan fut az idő! — Persze, öreg barátom, Fleury! — Persze, persze, öreg Gaudon! Karjaikat keresztbefonva, tekintetüket-a távolba meresztve, úgy látszott, mintha nagy dolgokon tűnődnének. Tényleg azonban nem gondoltak semmire. Az ut mentén a síkság kopár és mindig egyformán piszkos-sárga. A Szajna szinte láthatatlanul folyik végig ezen a síkságon Sem fasor, sem hajó nem jelzi futásának irányát, mely elvész a homokos talaj lapos egyhangúságában. Ám ők ezt nem látják. Néha megvillan elméjükben valami visszaemlékezés-féle a minisztériumra, 1918. február 7. ! gróf és a Leányvásár szerzője komponálta. Nem I oly melodikus, mint az előbbi szerzeményei, j talán önmagának plagizálásától sem idegenkedik, de az egész muzsikán érezhető a megállapodás, az érettség. Az előadásról szólva Szigethy Irén (Diana) mintha kissé fátyolozottabb hangon énekelt volna. Hiába, a színpadon kissé nagyon hüs a levegő, kevesen bírják azt sokáig ki. De ennek dacára elég tisztán intonált bét hallottunk, természetesen ez mégsem vetekedett valamelyik előző előadáson kivágott céjével. Játéka is megfelelő volt, kosztümjei pedig pazarul elragadok, s hozzá divatosok. Máthé (Sámson) ügyesen játszott és szépen énekelt. Polgár (Napoleon) gyenge hangjával az énekben kevésbé tudott érvényesülni, de viszont stílusos játékával és tetszetős táncával nagy sikert aratott. Különösen Pintér Rózsikáva! (Halifax), eljárt tánca frenetikus tapsra késztette a közönséget. Pedig ez a tánc Terpsichore berkeiben az akrobata mutatványokat honosította meg. Ellenben Andai Ellával és Miklósy Juliskával tánctriója igazán művészi volt. Különösen Andai graciozus táncmozdulatai keltettek élénk érdeklődést. Ágothai (dr. Morfin) ismét nem tudott határt ismerni, s igy nem is volt olyan jó, mintha túlzás nélkül játszott volna. A kórusok most is gyengék voltak, az I. felvonásbeli 1. számot kivéve. Hová lettek a hatalmasan felépített finálék. E gyengét a betanítás hiányos voltának kell tulajdonítanunk, mert a karban vannak Ám olyanok, akik tudnának énekelni. Szerdán és csütörtökön (B. 14. és A. 14. bériét) Berstein leghíresebb drámája, a Baccarat, pénteken és szombaton (A. 15. és B. 15. bérlet) Bisson Névtelen asszony c. drámája került bemu- tóra, vasárnap délután Három a kislány c. operettet újítják fel, mig este Szulamit Goldpaden zsidó tárgyú, nálunk is elég jól ismert operettje kerül sorra. Gáliért Béla. A bányakincstárnak egyik volt főtisztviselője halt meg Gellért Béla kir. bányatanácsos személyében, aki több, mint egy év óta betegeskedett s ma 6-án éjjel 12 órakor jobblétre szenderült. Gellért Béla Nagybányán született 1857-ben, Gellért Ferencz ügyvédnek volt a fia, mostoha atyja Gellért László polgármester volt, aki őt gondos nevelésben részesítette. Gimnáziumi tanulmányait Nagybányán végezte, a selmeczi akadémián fémkohászati oklevelet nyert 1878-ban, amikor gyakornok lett Kolozsváron, majd 1881-ben h. pénztári ellenőr Körmöczön, 1883-ban pénztári ellenőr. 1895-ben főmérnök Nagybányán és fö- pénztárnok, 1909-ben czimzetes bányatanácsos, 1912-ben kir. bányatanácsos. de már ez is igen nagy távolságban tűnik fel előttünk; elmúlt és el van feledve! Abból a har- minezöt évből, amit ott töltöttek el, csak egyetlen tiszta kép marad az emlékezetükben : a portás méltóságteljes alakja, amint nagy ezüst botjával ott állott az ajtóban . . . — Óh, milyen boldog is az ember, ha független ! — mormogott néha-néha Gaudon ur. — Független! . . . Ja, ja! . . . így van ez: — ujongott Fleury ur. — Függetlenek vagyunk, a saját otthonukban! . . . Füg-get-le-nek! Ezt a szót nagy kéjjel ismétlik s művészi pauzákat tartanak az egyes szótagok között. S mialatt itt a gereniák, ■ amott a petúniák elvirulnak, más közös gondolatuk nem is támad. — Egy este, vacsora előtt, Gaudon urnák pompás terv jutott az eszébe: — Most már végre mégis csak t>e kell má- zoltatnunk a kerítésünket! — Igen, igen, igazad van! — viszonzá Fleury ur. — Es milyen színűre mázoltassuk? — Zöldre! — Óh nem, fehérre! — De a fehéret én ki nem álhatom! — Én pedig utálom a zöldet! Zöld — az nem szin! — Micsoda! . , . Zöld, az nem szin ? . . . Hogyan mondhatod, hogy a zöld nem szin ? — Mert a zöld szin utálatos! — Micsoda? ... A zöld szin utálatos? És Gaudon ur feláll, izgatottan, vérvörösen és nagyon méltóságteljesen. — Czélzás akar ez talán lenni?
