Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 27-51. szám)
1917-10-04 / 40. szám
1917. Október 4. NAGYBÁNYA 3. oldal. padjaiból szólított el, hősi halált halt az 1916. év augusztus hó 4-én Zalosce mellett vívott ütközetben. Az első hetekben, amikor a fiatal katona levelei elmaradtak, minden jel arra mutatott, hogy orosz fogságba került, ahonnan még nem adhatott hirt magáról; de ahogyan a hónapok teltek, mindegyre bizonyosabbá vált, hogy aligha maradt életben, mert időközben részletek érkeztek a zaloscei véres, borzalmas ütközetről, melyben Beregszászy hadnagy százada is részt vett. Most végre messze idegenből, kétségbeesett szüleinek hónapokig tartó fáradozásai, kutatásai után, tiszttársaitól érkezett meg a szomorú híradás, hogy Beregszászy hadnagy a zaloscei ütközetben tényleg hősi halált halt. Tiszttársai erősitik, hogy látták őt holtan a csatatéren feküdni . . . Egy fiatal, virágzó, szép reményekre jogosító élet tragédiája tehát véget ért . . . Fájdalmas, igaz részvéttel fogadjuk mi is a megdöbbentő hirt s a porig sújtott szülők fájdalmában bizonyára osztozik az egész város közönsége. Vajha az irgalmas Isten elég erőt adna rettentő megpróbáltatásuk elviselésére. A fiatal hős emlékét pedig kegyeletes érzelmekkel fogjuk megőrizni többi hőseink sorában. A gyászoló család a következő gyászjelentésben tudatja nagy veszteségét: A Hazáért. Hazánkért és Királyunkért küzdve, legszentebb kötelességének teljesítése hőssé avatta drága gyermekünket, testvérünket, unokánkat, keresztfiunkat. Lelkűnkben mérhetetlen a fájdalom, de az Ő szép emléke által nyújtott vigaszunkkal tudatjuk a résztvevő rokonokkal, ismerősökkel és barátokkal, hogy forrón szeretett .gyermekünk Beregszászy Ferenc, a császári és királyi 32-ik gyalogezred hadnagya, a nagybányai állami főgimnázium volt növendéke, életének tavaszán, 18-ik évében az észak-keleti harcztéren, Galiczia keleti részén Zalosce mellett 1916. év angusztus hó 4-én hősi halált halt. Szeretett kis hősünk a Markopol melletti harczmezőn alussza örök álmát. Drága emlékére f. évi október hó 4-én név- és születésnapján csütörtökön délelőtt 9 órakor engesztelő szentmise-áldozatot fogunk a helybeli róm. kath. plébánia templomban az Egek Urának bemutat- tatni. Hős lelked örökké élni fog — s kik szeretünk követünk téged ! . . . Viszontlátásra! Isten veled! Beregszászi Kálmán és neje Strino- vich Flóra szülei. Kálmán (orosz fogságban), Laczi, Pista, Icza és Lolika testvérei. Strinovich Leó és neje Tapolczai Tóth Franciska nagyszülei. Wienerberger Béláné szül. Beregszászi Ilka keresztanyja. Tűz. Szombaton délben könnyen végzetessé válható tűz támadt városunkban. A bányaigazgatóság kórházának mosókonyhája ugyanis kigyuladt s a tető a nagy szárazságban több helyütt is égni kezdett. A tűzoltóság azonban Widder parancsnok vezetése alatt gyorsan a helyszínén termett s sikerült is a tüzet eloltani. A kár jelentéktelen. A tüzet valószínűleg egy kipattant szikra okozta. Uj főszolgabíró. Szatmárvármegye legutóbb tartott törvényhatósági közgyűlésén a fehér- gyarmati járás főszolgabirájának Kál/ay Szabolcs, Tóth Tibor és Dienes Dezső jelöltek közül nagy szótöbbséggel Tóth Tibort választották meg. Az Érdekes Újság október 1-ével uj előfizetést nyit. Az Érdekes Újság majdnem ötéves fennállása alatt bizonyságot tett arról, hogy ez az újság a leggazdagabb magyar képes hetilap. Ünnepi számait, melyek eddig is feltűnést keltettek színes képeikkel, gazdag szépirodalmi tartalmukkal, ingyen mellékleteik sokaságával, az idei karácsonyi szám minden tekintetben felül fogja múlni. Az Érdekes Újság előfizetői a gazdag karácsonyi számot, melynek bolti ára 2 K lesz teljesen ingyen, minden ráfizetés nélkül fogják megkapni, úgy, hogy aki legalább egy negyedévre előfizet, az október—decemberi évnegyedben 1.5Ü K-át takarit meg. Az Érdekes Újság eddigi nagyszerű kedvezményein kívül az előfizetők 2.50 K ráfizetéssel megkapják az Érdekes Újság könyveinek kemény tűzött díszes kiállítású köteteit, melyeknek sorozatában a legújabb kötet: Szomaházy István, „Egy éjszaka Péter- pusztán“ czimü műve. A most belépő uj előfizetők kívánatra teljesen ingyen kapják Molnár Fe- rencz „Az aruvimi erdő titka és egyéb szatírák“ czimü müvét. Az Érdekes Újság előfizetési ára egy negyedévre 6.50 K. Szerkesztőség és kiadó- hivatal V., Vilmos császár-ut 78. Hősi halál. Részvéttel vesszük a hirt, hogy Dézsy Mihály nagybányai születésű 34 éves kádár, ki 1914. év deczember 15-én Mihálovánál (Oroszország) súlyos sebet kapott s felgyógyulva ismét a frontra ment, a bukovinai harcztéren szerzett betegségében szeptember hó 22-én a dési vöröskereszt kórházban elhunyt. A vitéz katonát katonai diszszel a dési rózsahegyi hősök- temetőjében helyezték örök nyugalomra. Gyógyszerész gyakornoknak Widder Péter gyógyszertárába a főgimnázium VI. osztályának elvégzését igazoló bizonyítvánnyal felvétetik fiú vagy leány növendék. Elesett? Az olasz frontról ma szomorú levél érkezett. Lapunk egy barátja, Matuss Lajos írja, hogy Nagy Oszkár zászlóssal, a nagybányai festőiskolának volt növendékével úgy állapodott meg, hogy ha kettőjük közül valamelyiket baj érné, a hátramaradott fogja értesiteni a bajba- került bajtárs ismerőseit, jóbarátait. E megállapodáshoz képest most Matuss azt írja, hogy a 11. isonzói offenziva alkalmával, szeptember hó 9-én Nagy Oszkár zászlós több emberével pat- rulba ment s azóta nem tért vissza. Emberei egy része azt állítja, hogy súlyosan megsebesülve olasz fogságba került; másik része pedig azt mondja, hogy golyótól találva holtan maradt a harcztéren. Mi mély részvéttel közöljük e szomorú hirt. Vajha az a feltevés bizonyulna igaznak, hogy fogságba jutott. Októbernek elsején be kell vonulni mindenkinek, férfinak és asszonynak, öregnek és gyereknek egyaránt a Képes Újság előfizetőinek és olvasóinak hatalmas táborába. Mert a Képes Újság a legtartalmasabb, legszenzációsabb és mégis legolcsóbb mélynyomásu képes hetilap. Minden számban 100 korona készpénzzel díjazott rejtvénypályázat. Az október 1-én belépő előfizetők teljesen ingyen kapják a Képes Újság szenzációs naptárát az 1918. évre, amelynek bolti ára 2 korona. A Képes Újság előfizetési ára egy negyed évre 5 korona. A Képes Újság szerkesztősége és kiadóhivatala V., Vilmos császár-ut 78. sz. alatt van. Szüret. A város tanácsa az ez évi szüret megkezdését október 1-től engedélyezte. A korcsolyások dija a következő: 100—300 1. hordó leeresztéséért 2 K, 300—500 1. hordó leeresztéséért 3 K, 500—600 1. hordó leeresztéséért 4 K. A panaszokat a rendőrkapitányság bírálja el. A Vasárnapi Újság szept. 30-iki száma feltűnően érdekes képeket közöl egy német tengeralattjáró útjáról a Földközi tengeren, ez az első eset, hogy a buvárhajóharcz részletei ily módon a közönség szeme elé kerülnek. A többi képek Tompa Mihály életére, Katona József festményeinek kiállítására, a király látogatása az olasz fronton stb. vonatkoznak. Szépirodalmi olvasmányok : Pékár Gyula regénye, Peterdi Andor verse, Schöpflin Aladár czikke Tompáról, Lévay József emlékezései Tompára, melyeket Vadnai Béla jegyzett föl, Szőllősy Zsiginond tárczája, Macziejowski lengyel novellája stb. Egyéb közlemények: Kornilov és Butier tábornok, a rigai győző arczképe s a rendes heti rovatok stb. — A „Vasárnapi Újság“ előfizetési ára negyed évre hat korona, a „Világkróniká“-val együtt hét korona. Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivatalában (Budapest, IV., Egyetem-utcza 4. sz.) Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap", a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 K 40 f. Halálos szerencsétlenség. Halálos szerencsétlenség történt a veresvizi bányanegyedben. Nagy Mária, néh. Nagy Károly hősi halt katona kis lánya, mig édes anyja a közeli boltba ment, beleesett egy nagy tál forró vízbe s annyira összeégette magát, hogy pár napi kínos szenvedés után elhunyt. Tompa Mihályról, születésének mostani századik évfordulója alkalmából, érdekes emlékezést irt Váradi Antal a Jó Pajtás legújabb számába. Benedek Elek képes gyermeklapja e_ számába írtak még Feleki Sándor verset, P. Ábrahám Ernő elbeszélést, Lakatos László folytatja regényét, Haranghy Jenő szép képet rajzolt Endrődi Béla verséhez. Tarka mese, sok szép kép, az Emrni Csodaórszágban czimü regény, a rejtvények, szerkesztői üzenetek egészítik ki a szám gazdag tartalmát. A Jó Pajtás-t a Franklin Társulat adja ki: előfizetési ára negyedévre 3 korona, fél évre 6 korona, egész évre 12 korona. Egyes szám ára 24 fillér. Előfizetéseket elfogad és mutatványszámokat küld. a „Jó Pajtás“ kiadóhivatala Budapest, IV., Egyetem-utcza 4. A szatmári házi ezred. Vajay Károly szatmári polgármester a legutóbb tartott törvény- hatósági közgyűlésen jelentést tett arról, hogy a szatmári házi ezredek, az ötösök és a honvédek rövidesen ismét vissza fognak kerülni Szatmárra. Ezt a bejelentést mi is nagy örömmel vesszük tudomásul. A most Szatmáron állomásozó 65. gyalogezredet Munkácsra helyezik át. Megnyílnak az iskolák. A vérhas járvány annyira szünőfélben van, hogy a'közegész- ségügyi bizottság javaslata alapján a városi tanács előterjesztést tett az elemi s polgári leányiskolák, nemkülönben az ipar- és kereskedelmi tanoncziskolák, valamint az óvódák megnyitására. A tanácsi előterjesztésre az alispán el is rendelte az iskolák megnyitását. Mit igér Wekerle a tisztviselőknek ? Wekerle az állami tisztviselők küldöttségének adott válaszában kijelentette, hogy a tisztviselők helyzetén segíteni fog, főkép az élelmezés kérdését óhajtja sürgősen rendezni. A szolgálati pragmatika megvalósítását szükségesnek tartja, de újév előtt nem ígérheti meg annak megvalósítását. Anyakönyvi közlemények. A nagybányai anyakönyvi hivatalnál újabban a következő bejegyzések tétettek: Születtek: Szept. 17. Pap Sándor kovácssegédnek „Jolán“ nevű gyermeke. — Elhaltak: Szept. 23. Hermel Sarolta menhelyi gondozott, izr. 3 éves mellhártyalob; szept. 24. Heffler Károlyné asztalos neje, r. k. 64 év, mellhártyalob; Csiják Margit menhelyi gondozott, r. kcth. 11 hó bélhurut; Gersch Ilona Sára mészáros gyermeke izr. 20 hó agyhártyalob ; Fröhlich Ernő kincst. lakatos gyermeke, r. kath. 3 hó bélhurut; Moldován Dömötör napszámos g. kath. 16 éves tüdővész; Nagy Mária, háztartásbeli, r. kath. 3* 2 éves égési sebek. Kiadólaptulajdonos: EGLY MIHÁLY. a legmagasabb árban most szállítható kilogramonként Felsőbányai-u. 20.