Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 27-51. szám)
1917-12-20 / 51. szám
2. oldal. NAOYBÁNYA 1917. deczember 20. ellenőrzést kevésbbé bántó módon gyakorolnánk. És mit szóljunk az általános nyomorúsággal szemben a fényűzés egyre nagyobb arányokat öltő méreteiről ? A szeszélyes női divatról, mely a kisebb exisztencziákat immár a gyökereiben támadja meg! Hát a mi asz- szonyainkban, leányainkban ne volna annyi lelkierő, annyi lemondás, hogy e bestiálisán véres napokban lemondani tudjanak a külföldi rongyokról ? A hivalkodásnak, a drága ruhákban való feltűnési viszketegségnek valóban csak csekély büntetése volna a társadalmi lenézés. Azok kerüljenek ma az első helyekre, akik a legnagyobb egyszerűségben tündökölnek. A háború vége, még sajnos, beláthatatlan. Akik megtévedtek, megszédültek, bűneiket még expiálhatják Fogjon össze az egész nemzet, mindenki megtántorithatatlanul álljon a helyén, mert eljön számonkérés ideje is. És a leszámolás valóban könyörtelen lesz! é. m. HÍREK. Deczember 19. Személyi hírek. György Gusztáv bányatanácsos az ünnepekre a fővárosból városunkba érkezett. — Vajay Imre főhadnagy pár napi itthon tartózkodás után az olasz frontra visszautazott. Tiszth»lyett«ai kin«v«céa. Sziklai András 12. honvéd gyalogezredbeli számvevőségi őrmestert gazdasági tiszthelyettessé nevezték ki. Kitünt*téa. Őfelsége a király Bommersz- bach Sándor tüzér hadnagyot az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért a kardokkal diszi- fett signum laudis-szal tüntette ki. Áthelyezés. Jékey Sándor főispán Szabó Tibor szolgabirót Szatmár-Németiből Fehérgyarmatra áthelyezte. Miniszteri megbízás. A közélelmezési miniszter dr. Lestyán Odón pénzügyi tanácsoshuszárfőhadnagyot Szatmármegye és Szatmárnémeti szab. kir. város területére miniszteri megbízottá nevezte ki. A nagybányai rokkant katonák alapja. A nagybányai rokkant katonák alapjára szeretetadományok czimén a következő adományok folytak be: Jancsovits József 2 K, Platthy Géza 5 K, Widder Péter 5 K, Frankovits Aladár 4 K, Boda Gyula 5 K, Szappanyos Jenő 3 K, Tréger Lajos 2 K, Klement Árpád 4 K, Steinfeld Béla 10 K, Radó Andor 5 K, Spinetti S. utóda 4 K, Rezső Gyula 5 K, Radó Dezső 5 K, Glavitzky Károly 5 K, Ze- linger Lajos 5 K, Hirsch József 3 K, Mandl Mór 5 K, Mórágyi István 20 K, Lakos Imre 5 K, Kovács Béla 5 K. Lapunk legutóbbi , számában 7267 K 81 fillért mutattunk ki. Az újabb adományokkal az alap 7375 K 81 fillérre növekedett. További szives adományokat kérünk. Orvosválasztás. A városi képviselőtestület tudvalevőleg elhatározta a városi t. orvosi állás betöltését. A városi tanács már föl is kérte az alispáni hivatalt a pályázat meghirdetésére s a választási határidő kitűzésére. Értesülésünk szerint a t. orvosi állásra dr. Gál Gyula és dr. Bernhardt István pályáznak. Msghosszabbitották a h&dikölcsön jsgysés határidejét. A hetedik hadikölcsön -jegyzésének határideje tudvalevőleg deczember hó 14-én lejárt. Tekintettel azonban az óriási érdeklődésre, mely a hadikölcsön iránt megnyilvánult, a jegyzés idejét deczember hó 31-ig bezárólag meghosszabbították. A deczember hó 15. és deczember 31. között történő aláírásoknál az aláírási ár az esetben, ha az aláíráskor az egész aláirt összeg befizettetik: a) a 6°/o-os járadék- kötvények minden 100 korona névértékért 96 K 60 fillérben, b) az 57»%-os járadékkötvények minden 100 korona névértékért 91 korona 70 fillérben állapittatik meg. Az aláírási felhívásban foglaltak egyébként mindenben kiterjednek a f. évi deczember 15-től 1917. évi deczember 31-ig bezárólag terjedő határidőben teljesítendő aláírásokra is. Orlowaxky Frigyes búcaúhangvoraanye. Orlowszky Frigyes főgimnáziumi tanár, a kiváló gordonkaművész szombatra hirdetett hangversenye a közbejött akadályok miatt elmaradt s azt ma, szerdán este tartja meg a Kaszinó nagytermében Lakatos Mihályné és Gurszky Gabi közreműködésével. Előre láthatólag e hangversenynek, melyen Orlowszky Frigyes búcsúzik városunk közönségétől, nagy "közönsége lesz. A nagybányai rokkant katonák alapjának hadikölcsön jegyzése. A háború kitörésének második évében, 1915. augusztus havában gyűjtést indítottunk a nagybányai rokkant katonák alapjára. A gyüjcsak szüksége volt, hogy őt is a nyomorúság kényszeritette a hadikonyhára? Vagy nem olvassuk-e haditudósítóink leírásaiban, akiknek az a kiváltságos osztályrész jutott, hogy egy?egy koronás hadvezér asztalánál foglalhatott helyett, hogy minő szigorúan betartják az élelmezésre vonatkozó rendeleteket, hogy még a hatalmas császár asztalára is csak olyan vegyes, kevert lisztből sütött kenyér jut, mint akár a legutolsó grájzferos asztalára. Teremtő Isten! Hol állunk mi ettől a szigorú tervszerűséggel keresztül vitt közös önvédelmi harcztól? Ha nálunk nagy ritkán valami okos rendelet megjelenik, ami a közös czél előbbre vitelét czélozza, nincs az a furfang, nincs az a csalfintaság, amit ki ne eszelnének, csakhogy e rendeleteket kijátszhassák. Talán egy pillanatra sem él bennünk az a tudat, hogy mindén megszorítás, igényeinknek minden lefokozása a végső győzelmi czélt szolgálja, mi csak azt látjuk minden megszorító intézkedésben, hogy a mi bőrünkre megy! Ezt pedig sehogyan bírjuk elviselni. Szinte pironkodva Írjuk le, hogy a hazát mindenki a más vérével akarja megvédeni; a gazdasági háborút pedig mindenki a más koplalásával akarja megnyerni. Csak néznénk be a magán háztartásokba, hogy a zsirtalan és hústalan napokon mi van a konyhákon! Zsírt és húst nem találunk ott, ahol a tilalom nemlétben sem találnánk, mert nem engedi a szegénység; a legtöbb konyhán azonban azt sem tudják, hogy vannak-e zsirtalan vagy hústalan napok! Hát csak az volt a rendelet czélja, hogy a zsirtalan és hústalan napok kényszerű' bőjtjs csak azokat érje, akik vendéglőkben vagy kifőzőkből étkeznek, a magán háztartások pedig továbbra is nebántsvirágok maradjanak ? Akkor ez a rendelet aligha szolgálja eredményesen a czélját. A czélt csak akkor közelitenők meg, ha a zsirtalan és hústalan napokat szigorúan kiterjesz- tenők a magán háztartásokra is s az nagyon szegény ördög úgy csinálta, hogy kisebb lábon, nagyobb lábon egyformán megsimuljon. A leány egy szál ingben táncolni kezdett s a cipőkön a verébszemek ragyogtak, a harminc éves asszonyok rózsaszínű orreimpái kéjesen reszkettek. — Egy pár kis lakkcipő is boldoggá tett volna s most ilyen csodacipőket találok az ágyam előtt! Óvatosan simogatta a cipőket. — Azt hiszem, nem viselhet szebbet egy főhercegnő sem. Ilyen fejedelmi cipőhöz talán szegényes is az én egyszerű fehér ruhám, — mondotta egy kis szomorúsággal a leány. A máskülönben nagyon szegény ördög röhögött befelé: — Majd szerez neked az én cipőm fejedelmi ruhát is az egyszerű, fehér ruha helyébe. A leány ezen a vasárnapon nem volt oly nyugodt, mint rendesen. Egész nap izgett-moz- gott s mikor déltájban az udvari ablak vászon- függönye mögül sokáig nézte a szomszéd diákot, a máskülönben nagyon szegény ördög húsz kilót hízott. — Már viszik a cipőim. Az első férfi, kit meglátott, nyugtalanítja. Egész vasárnap délután öltözködött a leány. Az egyszerű fehér ruháját hol fölvette, hol levetette, mert mindig talált rajta még valami igazítani valót. Csak a gyönyörű cipők miatt. Egyszer egy pár rózsaszínű szalagot varrt inég a derekára, a ruhaaljra, mert a cipőkön is ott reszkettek az asszonycimpák, a szép rózsaszínű pillangók. Majd egy sor tarka gyöngyöt varrt a keble fölé, mert a cipőkön is tarkán csillogtak a verébszemek. Este lett, mire valahogyan meg volt elégedve öltözködésével. Akkor megint kinézett az udvari ablakon. Két fiatal leány, rosszul öltözködött, munkában meggörnyedt leány kopogott az ajtón, a barátnői. Be akartak hozzá jönni, mint máskor este. A leány meglapult a sötétben, úgy tett, mintha senki sem volna otthon és nem nyitott ajtót. Az ördög megint röhögött befelé: — Ma nem akar tudni a barátnőiről. A cipők ... A cipők . . . Tíz óra tájban a leány óvatosan leszökött az emeletről, kisurrant a kapun s egyszerre ott volt az utcán. Nyugtalanul sietett s az első sarkon szó nélkül befűzte karját a várakozó diák karjába s immár együtt indultak a külváros felé. Egy villanyosán világított helyiségbe tértek, ahol megvacsoráztak s aztán ármentek a tánchelyiségbe. Éjfélig jóformán szakadatlanul táncoltak, akkor a diák valamit súgott a leány fülébe s azt a tizenhét esztendős liliomos arcocskát elfutotta a láng. Künn voltak az utcán. A máskülönben nagyon szegény ördög boldogan röhögött: — Viszik a cipőim. Viszik. A kis cipők lassan kopogtak a kövezeten, aztán egyszerre elhalt a kopogás. A diák eltűnt a leánynyal. Az ördög a levegőbe vágta magát, táncolni kezdett a házak között kifeszitett telegráfdróto- kon és szakadatlanül röhögött. A leány félrelépett ... V. Két hónap múlva a ieány szerecsikát ivott és megindult a pokolba. Az ut végén elébe került a máskülönben nagyon szegény ördög és megszólította a szegény gyermeket, aki most nagyon fehér volt s azzal bajlódott, hogy elkergessen a balmelléről egy kis piros egeret, mely folyton a szivét ütőgette a nedves orrocskájával. — Hát megérkeztél, leányom ? — vigyorgott az ördög. * — Megérkeztem S most égni fogok a poklok tüzén. — No, nem olyan forró az, ahogy ráfogják, — nevetett az ördög és lehúzta a leány lábairól a nevezetes cipőket. Még egészen ujjak voltak. Az utcai leányok bőréből préselt talpat a pokol országutja sem tudta elkoptatni. — Látod ezeket a cipőket, — mondotta büszkén az ördög, ezek hoztak a pokolba. A leány csöndesen válaszolt: — Szegény, jámbor cipők, mit tehetnek ők róla? A máskülönben nagyon szegény ördög nem engedte lesajnálni az ő remekét. — De már bizony ezek a cipők vittek a diák után. Nem tudod te, mi van ezekben a cipőkben ! — Elmentem volna én a diák után mezítláb is, — zokogott csöndesen a leány. Szép cipők voltak, örültem is nekik, kivált addig még azt hittem, hogy a diák csempészte az ágyam elé, de a pokolba nem ők<vittek. Ha csak az kerülne a pokolba, aki ezeket a cipőket viseli, most egymagám jönnék az országúton. Pedig pézz csak vissza a hátam mögé. Az ördög visszanézett. Szép hosszú sorban sétálgattak a fehér leányok, asszonyok és mindnek a mellén játszott egy olyan piros kis egér.
