Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1917-04-26 / 17. szám
XV. évfolyam. 1917. április lió 26. 17-iü szám. 'iám szépirodalmi heitilap. MM^scMEraBfiaa"*"«»"*»^«-asza«sHg^«aiga«g»a*4g*>3»p^ m'gp'i^n^i'riWBV.’a^JiT.Tice^.^BiJMrvwfiK^ ea«aea«a Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4| korona, Felelős szerkesztő : negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. ✓' Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6—8 oldalon EGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Uj vasúti terv. Aprilis 25. Merész, de a maga excentrikussága mellett nem lehetetlen, hogy gyakorlatilag a bányászat érdekében nagy eredményre vezethető előterjesztést tett id. Kuszkó József m. kir. építészeti művezető, mint régi felsőbányái vérbeli bányász család leszármazója, a pénzügyminiszterhez. Régi terv a felsőbányái, illetve a nagybányai vasúti végállomásnak a már- marosi vasúti vonalakkal való összekapcsolása, mire most a mi vasutunknak van előmunkálati engedélye, amely vasútnak szükségét a mostani tapasztalatok igazolván, biztosra vehetjük, hogy akár a háborúban, akár a békében, gyorsan ki lesz az építve. Van erre már több felvétel. Érdekes pályának tervezte Színik Antal budapesti igazgató-mérnök, midőn Gi- rodtótfalutól a Zazaron átvezetve viadukt és szerpentin rendszerével a legszebb vasúti vonal kivitelét tárta elénk, mindenütt a hegyek déli lejtőin biztosítva ezzel a kedvezőbb elhelyezést és az erdők faterményeinek szállithatását. A semering és körmöczbányai vonalaknak lett volna ez méltó társa. A szép terv azonban még előmunkálati engedélyt sem nyerhetett, mert talán a vasutunk reálisabb irányú eljárását vették jobban figyelembe. Id. Kuszkó József a vasútépítést bányászatiig ajánlja a pénzügyminiszter figyelmébe, úgy, hogy a vízválasztó hegységben a vasútépítés nehézségeit a felsőA „Nagybánya“ tárczája. Vázlat az orosz hadifoglyok életéből.- A katonai müvészestén felolvasta: Dr. Szentniiklósy Ödön. 1914. november elseje emlékezetes marad életemben. Aznap hajnalban estem fogságba, a cserkeszek egy századának jóindulatú (?) markaiba. Az első pillanatok érzései, benyomásai — mert legtöbben erre kiváncsiak — nem jelentősek. Az ember olyankor annyira kimerült, és fásult, hogy igazán nem is tudja, mi történik vele, csak a mikor viszik Szibéria felé, mind távolabb és távolabb szeretteitől, akkor kezdi érezni, hogy az apáthián túl is van egy érzés, mely fokozódik a wjersztek számával. Eleinte mentünk gyalog, paraszt kocsin, marhakocsin, húshütő kocsiban, — melyen a berendezés csak vashorgókból állott — melyek nagyon csábítóan ingerelték az embert arra, hogy magát fel kösse rá egy őrizetlen pillanatban. így értünk el Kievig. Ott számba vettek bennünket s osztályoztak a következő módon : magyarok, németek, zsidók : Szibériába ; szlávok, rutének, lengyelek : európai Oroszországba! Képzeljék azt az érzést, mikor megtudtuk, hogy a mi transzportunk Szibériába lett irányítva, mikor még nekünk is amolyan fogalmaink voltak róla, mint a publikum javarészének : az ólómbábányai pályaudvarból kiinduló alagúttal, még pedig nem is rövidebb mint 7—8 kilométeres hosszú alagúttal ajánlja megoldani, mi által a pálya hossza a tervezett 60 — 65 kilométerről 20—23 kilométerre apadna s igy a fentartás, tekintettel az alagutban való kedvezőbb helyzetre, egynegyedre devalválódna, mi tőkésítve kiegyenlítené a költség kiilönbözetét. Azonban nem ez az ő főóhaja, hanem az, hogy igy Felsőbánya és Mármaros között ezzel egy hatalmas altáró létesülne, mi az Ilobától Erzsébetbányáig elhúzódó Guttin- Vihorlát érezhegységet mintegy derékban, keresztmetszetben tárná fel bányászatilag s a bánya műveteleket a telérek átmetszése által a felső rétegekben víztelenítené, de esetleg e terv kivitele a Magúra, Sólyom, Zubák, Csonka, Hegyes, Világos hegyekben rejlő nagy bányareménységeket is valóra váltaná. Szép és merész gondolat, csak ne kerülne 20 millióba, vagy talán többe? A vasút reményvágatokra nem utazik, no de ép azért fordul a pénzügyminiszterhez, ki talán a mostani pönzforgatagban még ezt is eliminálhatná, hogy a kincstári bányászatban elérhető nagy szerencse mellett ezen bányaműben segítséget nyerjen hadi kölcsönei törleszthetésére. Biharban egy társulatnak a szomszédos két völgyben volt bányászata s az összeköttetést költséges sodrony-pályával tartotta fenn. De a bánya tüzelő anyagban is hiányt szenvedett a sodrony-pálya miatt s igy, hogy sodrony-pálya vonalát rövidítse, a két völgyet egy alagúttal kötötte nyák és fegyenc telepek stb. A tisztek III. osztályú vaggonban meglehetősen összezsúfolva, a legénység marhakocsikban még jobban összezsúfolva. így mentünk három heten át szüntelenül, ezen idő alatt talán háromszor engedték meg, hogy restaurációba bemenve rendes meleg ebédet együnk. Különben az útközben öszevá- sárolt kolbász félék, tojás, vaj, kenyér és tea volt táplálékunk. Néha kaptunk 75 kopeket, amit minden nap kellett volna kapni és nem 75-öt, hanem 150-et, de hát ez igy megy Oroszországban. Hja, a transzport kommandánsnak is kell valamiből élnie. Minél beljebb mentünk, a hideg fokozódott Cseljabinsz — Acsinszk-Tomszkban 24-28-32° volt a hideg, a kocsiból kilátni nem lehetett, az ablakon egy-két cm. vastag jégréteg volt, melyet hiába kapargattunk, újból befagyott. Különösen éjjel volt kellemetlen a hideg, a padlón ujnyi hóréteg képződött a lecsapódott páráktól, alig vártuk a reggelt, mikor embereinket forró vízért küldhettük, hogy kellő mennyiségű forró tea elfogyasztása után némikép felmelegedjünk. Mosakodni nem lehetett, mert befagyott a víztartály. A tisztaság kezdett ismeretlen fogalommá válni, ruhát nem válthattunk, mert nem volt mit. Azonkívül meg kell emlékeznem a piszkos ruhák egy kedves élősdijéről, mely nagy számban lepett el benünket, hogy alig győztük irtani. Eleinte kellemetlenül érintette az embert ez az állapot, de később bele szoktunk, úgy, hogy szenvedélyes szórakozásunkká vált az irtás össze; s mi történt? Az alagút áttörése közben lignitre (kőszén) akadtak s e szerint az alagút nem, hogy költségbe került volna, hanem tüzelőanyag forrása lett. Ha ott szerencse követte a bányász munkáját az alagút építésben, miért ne követhetné itt is? Merész a terv, de gondolatnak jó, csak ne jusson a Götmann-féle terv sorsára. Götmann volt ugyanis a múlt század elején az itteni kincstári bányák egyik vérbeli, szakképzett fő bányász tisztviselője, ki ezen bányavidék érdekében egy altáró tervet dolgozott ki, mely az Iloba alatt levő kezdő ponttal az ilobai, sikár- lói, misztbányai, láposbányai, borpataki, veresvizi, fokhagymási, kereszthegyi, ama- dei, Herna, kisbányai, Felsőbánya keleti, nyugati, hegyeshegyi, sujori alsó, felső, kapniki és rótai bányák alatt vezetve érte volna el Erzsébetbányán a végpontot, mintegy 60 kilométer hosszban. A költséget úgy kívánta fedezni, hogy az összes bányavidék beváltmánya — a kincstárt is beszámítva — egy kis százalékot áldozzon e czélra. A bányász tudja csak mi lenne előnye s ha akkor ennek a tervnek a kivitelét megkezdik s évenként 500 méter hajtás történik, a mű már be lenne fejezve és a bányavizek lecsapolva. Ez a terv a bányakapitányságnál van mint emlék kifüggesztve, talán még rá kerül a sor; vajha ne érnA annak sorsa a felsőbánya-rciármarosi összekötő vonalat is. Bányászatiig ezért kívánhatunk hozzá Jó szerencsét! st. b. és este köteles volt mindenik beszámolni az az napi eredményről. Ilyen körülmények között értünk Irkutzba, a baraktáborba, ahol az a nap második transzport voltunk. Ideiglenesen az orosz tiszti kaszinó egyik helyiségébe helyeztek el bennünket, hol fonott szalma szőnyegeket kaptunk, s arra feküdtünk, persze uj társaink előtt titkolva azt, hogy mivel vagyunk ellátva, de később rájöttünk, hogy nekik is hasonló esetük van. A mosakodás úgy végeztük, hogy vállalkozó természetűek reggel kimentünk a szabadba, ott hóval mosakodtunk, persze sietnünk kellett, mert kissé kellemetlen volt a hideg. Képzeljék el ezt az állapotot azok, kik a hideg víztől is irtóznak ! Az étkezés egy kicsit nehezen ment, különösen egy hónapig. Eleinte harmincznyolczan voltunk tisztek, majd ötvenen, — de a menázsé- nak csak 10 ember számára volt felszerelése, ^tehát 4-5 csoportban voltunk kénytelenek enni. Mindenki igyekezett első lenni, itt megszűnt a szubordináció kérdése, igy történt az, hogy az első turnus, ha az orosz szakácsok elkészültek az ebéddel, V* 1 — 2-kor evett, az utolsó pedig d. u. 5-6 óra között. Vacsorával szintén igy voltunk, 9 —11 óra között. Szóval előkelőén ! Ez ment mindaddig, mig ennyien voltunk, de később, mikor nap-nap után szaporodtunk, képzelhetik a többit. A fehér ruhaneművel kissé baj volt mert legtöbbnek csak az volt, ami rajta volt, s igy a mosatás csak úgy történhetett, ha az ember az nap ágyban maradt. Ez kissé komplikált volt,
