Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1917-03-15 / 11. szám
XXV. évfolyam. 1017. március iió IS. TÁRSADALMI ^2^E3^3:3R_C>33^.X_,iVtZ HETILAP. V 0/i ^ U?j Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, j negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6—8 oldalon Felelős szerkesztő : ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Háborús kaleidoszkóp. Márczius 14, Még mindig sokan vannak, akik sehogyan sem bírják megérteni a mostani világégést. Hogy háború van, élet-halál- harcz, melynek kimenetelétől függ országunk területi épsége, nemzetünk, függetlenségünk jövendője. Még mindig igen sokan csak azt érzik, azt tudják, hogy a fronton belül is sokat kell szenvednünk, sokat kell nélkülöznünk, hogy a nagy drágaság immár elviselhetetlen és semmiféle arányban nem állanak a kereseti viszonyokkal. Most amily mértékben emelkednek a munkabérek, talán kétszeres arányban növekszik a legfontosabb s a legnélkülözhetetlenebb élelmi czikkek ára. Maximális árak! No igen, vannak maximális árak a hivatalos papirokon, de a gyakorlati életben úgy az eladók, mint a vevők csak gúnyosan, meg keserűen mosolyognak rajta. Ma már úgyszólván maximálva van minden, de maximális áron kapni semmit sem lehet. Még babot sem, amelyben pedig a mi vidékünk hiányt épen nem szenved. Hiszen épen a mai országos vásáron történt, hogy a száraz babnak 90 fillérjével árusították kilóját,^ holott az 56 fillérre van maximálva. És a vevőközönség szó- nélkül fizette a 90 filléreket, mert a spe- kuláczió az utóbbi hetekben úgyszólván minden babot eltüntetett a piaczról, mígnem akadt valaki, akinek eszébe jutott az 56 filléres maximális ár s annak rendőri asszisztencziával érvényt is akart szerezni. Igen ám, csakhogy a kofa szemfülesebb volt, mire a rendőrség közbe lépett volna, már sem a kofa, sem egy szem bab nem volt a piaczon. A maximális áraknak derék védője most gondolkozhatik arról, vájjon nem jobb lett volna, aa ő is szó nélkül fizeti a 90 filléreket s nem akadékoskodik, legalább ő is hozzájuthatott volna egy kis száraz babhoz. Hát igy festenek kérem a maximális árak nemcsak a száraz babnál, hanem mindennél, ami csak maximálva van. Ami pedig nincs maximálva, ott szabad a vásár, csakhogy nera titokban, hanem a legszemérmetlenebb nyíltsággal. Szóval visszatérve kiindulási pontunkra, még mindig igen sokan vannak, akik sehogyan sem bírják megérteni, hogy háború van s hogy annak kimenetelétől függ országunk területi épsége, nemzetünk, függetlenségünk jövője. Az árdrágítók, az uzsorások csak a saját zsebüket nézik, nem gondolván meg az arany borjú igézetétől való dőreségükben, hogy minden fűlik tel, melyet jogosulatlanul a más zsebéből kilopnak, a nemzet energiáját csökkentik. A fogyasztók pedig az árdrágítókkal, az uzsorásokkal való kegyetlen küzdelmükben a saját maguk nyomorúságát nem valami magasabb ethikai szempontból mérlegelik. Ők csak azt érzik, azt tudják, hogy nekik nélkülözniük,,szenvedniük kell és szidják az urakat, akik rekvirálnak, szidnak mindenkit, akik útjukban állanak, hogy igényeiket nem elégíthetik ki úgy, mint kielégítették normális időkben. Sehogy sem bírják felfogni, hogy mindazt a nyomorúságot, amely most ránk szakadt, a háború idézte föl, melyet reánk kény- szeritettek s melyet végig kell küzdenünk, ha csak ezeréves dicsőséges múltúnkat, melyért már oly sok tengernyi vér ömlött, dicstelen jövővel fölcseréini nem akarjuk. Nemzetünk amily kiváló erényeket csillogtat a harezmezőkön, itthon épen oly sajnálatos jeleit mutogatja annak, hogy a világrendiíő küzdelem harmadik évében sem tud fölemelkedni arra az ethikai magaslatra, melyet a szerfölött komoly helyzet mindenkitől, a legelsőktől épen úgy, mint a legutolsóktól, megkövetel. A német példa, mely a német népek egységes és összetartó küzdelmének oly fenséges példáit csillogtatja, úgy látszik, nem valami nagy hatással van reánk. A hetven milliós német népnek szinte a vérébe ment át: hogy mindnyájan egyért, egy mindnyájáért! Van-e ennek inaghatóbb példája, mint gróf Zeppelin megrendítő ó-sete? Akiről azt írták a lapok, hogy azért esett a tüdőgyuladás áldozatává, mert a hiányos táplálkozás folytán meggyöngült szervezete nem birt a gyilkoló kórnak ellentállani! Vagy azt hisszük, hogy a német hadsereg beczézett szemefénye, a hatalmas four nem szerezhette volna meg magának mindazt, amire csak szüsége volt, hogy őt is a nyomorúság kénysze- ritette a hadikonyhára ? Ah, dehogy! Az ő pozicziójában dús- kálkodhatott volna mindenben, amit csak A „Nagybánya“ tárczája. Ifjúságomról. Ó mennyi szép napom volt te benned ifjúságom! S valamennyit megölte akkori gyávaságom. Egyre remegtem, féltem, hogy mit hoz majd a holnap? Percnyi derük után, a fellegek már ott voltak. A mát sose becsültem, csak a holnapot féltem. S mindennap hálát adtam, hogy valahogy megéltem. Boldog lehettem volna s nem voltam az egy percre. Minden boldog órám a gyávaság tönkretette. Most már, ma már nem félek; holnapom nyugton várom. Csakhogy hiába jön már Oda a tavasz, a nyár! S egy holnapomba’ sincs már Egy cseppnyi boldogságom . . . Vértesy Gyula. A Rajna fiai. Tűzkeresztség. . . A frankfurti 81. háziezred augusztus 22-én ment át a tűzkeresztségen, Bertrixnél, belga Luxemburgban. A bertrixi csata lefolyását igy Írja le egy sebesült : „Kitünően ettünk, a szakács ugyancsak kitett magáért. Azután rajvonalba feküdtünk és vártuk az ellenséget az előttünk levő erdőből. A nap gyönyörűen sütött, olyan jól esett volna ebéd után egy kicsit szundikálni. Rágyújtottam kis pipámra, tréfálkoztunk egymással — Bumm ! — hallatszott egyszerre a hátunk mögött. Bumm!- felelt rá a mellettünk levő üteg, mintegy jelezve, hogy ő is itt van. Most fölhangzik a vezényszó : — Zászlóalj, hátra arc, indulj ! Gyülekezés a fehér háznál ! Eddig egyedül feküdtünk, a fehér ^háznál azonban összejöttünk mindnyájan, az egész hadosztály. Amerre a szem lát, mindenütt katonák, pajtások. Mindegyik kap még egy csomag töltést, azután előre a Libramonttól délnyugatra vezető utón. — Fedezz! — hangzik a vezényszó, akárcsak a gyakorlaton és mindenki az előtte menő után igazodik. Az ut egy erdő mellett vezet el. Agyudörej és fegyverropogás hangzik föl közvetlen közelből és megrengeti a levegőt. — Első század állj! Szuronyt szegezz ! A tisztek menjenek szakaszaikhoz ! Jobbra át! — az erdőbe. Mindnyájunk élén rohan századosunk. Ötszáz lépést megyünk már, egyszerre hirtelen puskatüz áraszt el. — Teljes fedezés ! Jobbra át! Rajta ! Rajta! Hurrá] És jobbra van az ellenség. Sűrű, embermagas páfrány a puha, iszapos talajban, meggátolja az, előrehaladást. Egy őserdő terül el előttünk. És ott vannak az átkozott francziák, fejüket bedugják az iszapba és ezélzás nélkül lőnek a levegőbe. — Előre, pajtás, hurrá ! hurrá ! Bumm ! Bumm ! A mögött a sor mögött, amelyik épp lőni akar, van egy franczia ágyú és szórja ránk a gránátokat száz és ötven méter távolságból. A nyílt mezőn már a mienk lenne ez az ágyú. De itt alig lehet előre menni, minden lépést fegyverrel kell kiküzdeni és hozzá ez az örökös ropogás, golyók sivitása, sebesültek nyögése. — Előre ! Rajta ! Megállj! — itt fekszik egy, Pitié ! Pitié! — nyöszörgi. Oh, te gyáva francia! Már ott vagyunk mellette. — Ne bánsd pajtás, van nekünk most egyéb dolgunk. Csak a fegyvert, meg a töl i tést vedd el tőle. És most tovább előre. Hurrá !
