Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1917-02-15 / 7. szám

XV. évfolyam 7-íIsl szám. 1017. fe"bruár lió is. TÁRSAIBAX-ViVXX SSSÉSl? IRODALMI XSliS^XIL, Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szára ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6—8 oldalon Felelős szerr.ásztő : EGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvlzl*ut 14. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Á kötelező termelés és szállítás. Február 14. A német mérvadó körök nézete sze­rint a közélelmezés terén a maximális árak meghatározása egyedül nem vezet célra, hacsak ezt nem követi a kötelező termelés és szállítás elrendezése is. Ausz­triában erre már megtörtént az első lé­pés, még pedig a vajra és disznózsírra. Az osztrák népélelmezési hivatal ugyanis rendeietet bocsátott ki, melynek célja a zsiradékok termelésének, elárusi- tásának és fogyasztásának a rendezése. A rendelet előírja a rendelőnek, hogy a tehénállománya alapján, másrészt az elő­forduló és minden egyes esetben beje­lentendő disznó leszúrás esetén mennyi vaj, illetve disznózsírt kell beszállítania, mely a népélelmezési hivatal, illetve a po­litikai tartományi- és járási hatóság ren­delkezésére bocsátandó. A rendelet értelmében a termelő el­sősorban a saját tejszükségletét tarthatja vissza. Továbbá szállíthatja vevőinek a rendes tejmennyiséget, úgy, hogy csakis az a vaj szállítandó be a közélelmezési hivatalnak vagy az általa megjelölendő hatóságnak, mely nem tej formájában ho­zatott a forgalomba. - A helyi hatóságok különösen figyelnek arra, nehogy a tej- szálüíás netalán csökkentessék a vajter­melés által. Átlagosan egy tehénre na­ponta 20 gramm vajat számítottak, ami körülbelül egy fél liter tejnek felel meg. De nem minden tehén'ulajdonos köteles a vaj szállitáslírS.- Ha a vajtermelés az említett 20 grammos kontingenst tehenen­ként meghaladja, a termelő a felesleget elárusíthatja, de csakis az erre luiiön meg­hatalmazott testületnek mely alighanem valamelyik mezőgazdasági szövetkezet lesz. Az átvételi árat r. közélelmezési hi­vatal határozza meg és a szövetkezet ál­tal megjelölendő politikai tartományi vagy járási hatóság rendelkezésére bocsátandó. A disznózsírnak a szállítási kötele­zettsége fenáll minden leölt sertésre, még pedig fokozatosan a sertés súlya szerint. 60 kiogrammig beszállítandó 2 kg., 60— 100 kg.-ig 3 és fél, 100-150 kg.-ig 6 és 150 kg.-on túl 10 kiló szalonna. Ha szalonna helyett zsír szállittatik be, ak­kor a fentemlitett kvóta egy hatodrész­szel csökken. A közélelmezési hivatal szá­mítása szerint, ezen beszállítandó zsir, hozzáadva a magyarországi és a külföldi behozatalt, elegendő lesz az ausztriai szük­séglet fedezésére a feuálló fejkvóta sze­rint. A külföldről behozandó vaj és disz­nózsír csakis az osztrák központi bevá­sárlási hivatal (társulat) utján hozható for­galomba. A házi disznózsírnak beszállítására vonatkozó rendelet visszaható hatálylyal is bir. Tudvalevő, hogy a disznóölés na­gyobb kiterjedésben rendszerint a tél ele­jén, vagyis az év vége felé történik. A felhalmozott zsirkészletek részben igénybe vételéről a közélelmezési hivatal nem bir lemondani és a zsiradék beszállítása a jelzett mérvben nemcsak jövő üléseknél lesz kötelező, hanem a már fenálló kész­letekből is. Majdnem természetes, hogy ez a ren­delet az illető érdekkörökben bizonyos aggályokat keltett. Nevezetesen attól tar­tanak, hogy oly személyek, kik eddig a zsirtermeléssel foglalkoztak, a rendelet hatása alatt talán a sertés hizlalás, vagy a vajtermelés beszüntetésére fogják ma­gukat elhatározni. A közélelmezési hiva­tal azonban számit egyrészt az illetők kötelességérzetére, másrészt pedig arra, hogy az igénybe veendő mennyiségek aránylagosan nagyon csekélyek, végre pedig arra, hogy a termelő ezekért meg­felelő árral fog kártalanittatni. A zsiradékok kényszer szállításán kívül az osztrák közélelmezési hivatal foglalkozik még más fontos rendszabályok szükségessé vei is. Nevezetesen egy bi­zottság küldetett ki pótélelmi, és pótta­karmány czikkek beszerzése illetve ter­melése czéljából. Egy másik bizottság gondozása aiá tartozik a tavaszi vetés kérdése és a termények árának helyes meghatározása. Meglehet ugyanis, hogy az egyik vagy másik czikknek az ára jelenleg különös jövedelmezőséget nyújt egy harmadik fontos czikknek az árához képest, úgy, hogy a földmivelő szíve­sebben fogja az előbbieket termelni, az utóbbit azonban felhagyni. Hogy ily szem­pontok a termelésnél ne legyenek mérv­á „Nagybánya“ tárczája. BöScks repüíőkapiíáoy naplójából*) Az események most olyan gyorsan követ­keztek egymásra, hogy írással már nem is tudom utolérni. Január 11-én este kis ünnepünk volt, amely miatt a szokottnál valamivel tovább maradtam fenn. Reggel egyáltalán nem volt kedvem föl­kelni. Mivel azonban jó idő volt, kibandukoltam a repülőtérre, 9 óra felé felszálltam és Lille-be repültem, hogy ott lesbe álljak. Eleinten egyálta­lán nem volt szerencsém, egy órán át repültem, anélkül, hogy bármit is láttam volna. Végre Ypern táján robbanófelhőket láttam. Olyan messze repültem hogy láthattam a tengert, de a repülő­gépet, sajnos, már nem pillanthattam meg. Visz- szatérőben Lille-től nyugatra két angolt láttam átjönni a harcvonalon; közülök az elsőt szo­rongatni keztem. Ez azonban cseppet sem érté­kelte ezt, hanem mindjárt megfordult és vissza­repült. Éppen a harcvonal felett sikerült őt el­csípnem. Itt kölcsönösen üdvözöltük egymást a gépfegyvereinkkel, mire az angol jobbnak látta gyorsan a földre száüani. Én futni hagytam, hogy lehetőleg a másiknak tegyem borsossá a nálunk való felderítést. Hála gyors gépemnek, az angolt, aki Lille-től északra kelet felé repült, *) Bölcke kapitány, aki negyvennél több ellen­séges repülőgépet lőtt le, a német vonalak fölött szeren­csétlenség áldozata lett. lassankint megközelíthettem. Mikor mintegy 400 — 500 méternyire voltam tőle, úgy látszik, eleget látott már, mert nyugat felé repült, azaz hogy akart repülni. Eközben csíptem el. Egész nyu­godtan repültem mögötte, amig elég közel voltam hozzá. Az angol szemlátomást szintén avatott ember volt, mert nyugodtan engedett közeledni, nem lőtt. Csak amikor én kezdtem lőni, válaszolt ő is lövésekkel. Pontosan mö­götte röpültem és igen nyugodtan és szépen célozhattam, kivált miután az ellenfél egyenest repült előttem. Kétszer cserélte a tölténydobját. Egyszerre, nem is hosszú idő után az ellensé- I ges repülőgép zuhanásszerűen lefelé szállt. Tisz­tában voltam, mi történt; a vezető el volt ta- i Iáivá. Körülbelül 800 méter magasságban, ahova utána ereszkedtem, a gép egy pillanatra össze- I szedte magát, aztán megint függőlegesen zu- ! hant tovább. M. falunak egyik kertjébe esett, S.-től északkeletre. Mivel a talaj ott nagyon I rossz volt, a . . . . repülőosztályhoz repültem Lille-be. Telefonon jelentettem harcomat és mit hallok legnagyobb ámélkodásomra ? Immelmann ugyanebben az időben P.-nél lelőtt egy angolt. Erre igazán kacagnom kellett. A legnagyobb meglepetés este ért. Éppen vagyoránál ültünk, mikor a telefonhoz hívtak. A repülő testület főnökének hadsegédje beszélt és szerencsét kívánt a „Pour le mérite“ rend­jelhez. ^Azt hittem, tréfál. De ő közölte velem, hogy 0 Felsége Immelrnannak és nekem tá­viratilag adományozta a rendjelet. Almélkodá- som és örömöm igen nagy volt. Én visszamen­tem az asztalhoz, nem szóltam semmit, hanem K. kapitányt küldtem a telefonhoz, aki vissza­térvén nyilvánosan kihirdette a kitüntetést. Elő­ször általános nagy csodálkozás, azután nagy örvendezés. Még az este különböző szerencse- kivánatok érkeztek és másnap sem tehettem egyebet, mint fogadtam a szerenesekivánatokat. Az emberek mind oda voltak az örömtől. Egy öreg kegyelmes ur egyáltalán el sem eresztett s csak azzal az Ígérettel szabadulhattam tőle, hogy legközelebb meglátogatom. Mindenfelől távirattal és telefonon üdvözletek érkeztek. A bajor király, aki véletlenül ott volt a bajor trónörökösnél Lille-ben, január 14-ére ebédre hivott meg benünket. Most jött azonban a legmulatságosabb. Ja­nuár 14-én, tehát tegnap reggel, repülőidő volt. Kilenc órakor tehát a régi frisseséggel felszáll­tam, hogy kémszemlére induljak. Mivel Lille-nél felhők jöttek, vadászterületemet áthelyeztem Arrastól délre. Alig repültem egy órát, P.-nél robbanófelhőket pillantottam meg. Mialatt oda­repültem, az angol szemlátomást szintén észre­vett engem, mert visszafelé repült. Én azonban hamar utolértem. Mikor látta, hogy a nyakán vagyok, hir­telen szembefordult velem és megtámadott. Ek­kor kezdődött el az én eddigelé legnehezebb küzdelmem. Az angol minduntalan hátamba pró­bált kerülni, én pedig viszont. Vígan keringtünk tehát egymás körül. Mivel azonban megszívlel­tem december 28-iki tapasztalataimat, amikor teljesen kilőttem töltényeimet, most csak akkor lőttem, ha biztos, jó célom volt. így történt, hogy néha perceken át egymás körül röpköd­tünk, anélkül, hogy lőttem volna. Nekem ugyan ez a forgolódás egészen közömbös lehetett,

Next

/
Oldalképek
Tartalom