Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1917-06-28 / 26. szám
TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szára ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6—8 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLYMIHÁLY V» »luwuiiXMVHi • T VI MV »V/. 'í*'M Uil lapközletnények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. * Hirdetések felvételnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Sursum corda! Junius 27. A legmagyarabö ünnepnek: Péter és Pálnak, kasz-apengés a mnzsikája. A legma- gyarabb muzsika. Az éiet ujjong fel benne, az erő lüktet a ritmusában, arany és ezüst cseng ki ütemeiből. A magyar aratás, a magyarság ereje, a magyar kenyér gyúrja az aczélt a magyar fiuk izmaiba. Azt az erőt, mellyel ezer éven át megvédtük ezt az áldott földet és mellyel most is a vitézség csudáit műveljük északon és délen. Peng a kasza, az arany kalásszal borított magyar rónán felcsendül a dal és ujjongva hirdeti, hogy a magyar földet szent frigy köti fiaihoz, egyik el nern hagyja a másikat, inig a nap sütni fog. Egyik dolgozik a másikért,, hűséges összetartásban és soha meg nem szűnő szeretetben. Most a földön van a sor. A magyar vitézség, a magyar virtus, a magyar bátorság csak e föld segítségével tudja kivívni a végső győzelmet. És a föld, ime segit. A föld ontja az életet, a földből bőven dagadozik ki a kenyér, amelynek hijján ellankad a kardot és puskát emelő kar, de elerőtlenedik az a kéz is, mely a kardot és puskát készíti és elapad az a forrás, amelyből a harcoló hadsereg erejét meriti. A föld aranyakat igér és mi filléreket kérünk a jövendő kincséből előlegül. Előlegül annak az intézménynek gyarapítására, mely jótékony nemtőként jár a háború nyomában. Bármilyen gyors az ormótlan testű, véres kezű óriás járása, nem marad el mögötte egy lépésnyire sem. Olt van, hogy a sebeket, melyeket ütött, gyógyitsa, hogy a fájdalmakat, melyeket okozott, enyhítse, hogy a könnyeket, melyeket a szemekből fakasztott, letörölje. A Vöröskereszt számára kérjük a filléreket ... a Vöröskereszt számára, mely a szeretet, az irgalom, a könyörület képviselője a háború borzalmaiban! A Vöröskereszt számára, mely az életért harcol a halál birodalmában, mely az emberiség szent igéit hirdeti az embe télén pusztítások közepette. Most, mikor megnyílik a magyar föld, hogy kincseivel támogassa győzni akarásunkat, nem zárkózhatnak el a magyar szivek sem. Hiszen a Vöröskereszt intézményei is a győzelem eszméjének szolgálatában állnak. Nemcsak odakinn a hactéren, hanem itthon, messzi a front mögött is. A győzelmet segítik elő azzal, hogy a megsebesültek nagy részét harcképessé teszik, újra sorompóba állítják a győzelmet azzal is, hogy a megrokkan- iaknak módot nyújtanak, hogy újra hasznos tagjaivá váljanak a társadalomnak és igy önbizalmat adnak ezer csüggedőnek. Nincs a háború okozota nyomornak olyan területe, melyen a Vöröskereszt ne éreztetné áldásos munkáját. Gyámolitója az elesettek özvegyeinek, árváinak tanácsadója, felvilá- gositója, útbaigazítója mindazoknak, kik valamely drága hozzátartozóikat keresik, akiknek nyoma veszett a háború rettenetes forgatagában. Ki tudná a Vöröskereszt ezer és ezer ágú munkáját minden részletében megismertetni, hiszen ezt a munkát a szeretet vezéreli és a szeretetnek ezer a szeme, ezer a keze, ezer a szive és ennek az ezer szívnek A „Nagybánya“ tárczája. A magányból. — Hangay Sándor pilóta-főhadnagynak. — Szöllöhegyi gyümölcsös rétünk mélyén, Híís lombok árnyán vadgalambpár fészkel. Az egész környéket messzi betöltik Szerelmes, csókos, búgó nevetéssel. Hetek óta nap, mint nap, szüntelen, Búgásuk az ébresztőm, altatóm; Reggel — este, mig kertünk öntözöm, Szivemmel és telkemmel hallgatom. Hajnalodástól besölétedésig, Kedves enyelgésük mindegyre hangzik. Egy örök — édes vallomás a létük. Amíg a tájon minden el nem alszik. Sas-nemzedék harcol túl a határon. Hős nagyapákhoz méltó unokák! Aczélos karral és aczélos szívvel: — Ki ellenség — csak eddig s nem tovább ! S a vér tajtékzik határunk körül, És ellenségből hulla-torlaszok . . . — Öt nemzet ellen vették föl a harcot Győzelmesen a hős magyar sasok! De győzelmüknek oly magas az ára! A négy égtájon mennyi jele kél: Honvédtemetők fej farengetegje Szomorú, szent büszkeséggel mesél! \ in. És nem elég teher a gyász — szivünknek ? Még ólomsulyként rányomul a gond: Túl a határon vériszapban áznak, S itt a mezők esőre szomjasok. Egész valójuk tiszta, szent megértés, Benső gyöngédség, mély, hű szeretet! Mily boldogok, hogy rnitsem tudnak arról A rettenetes pusztító viharról, Mely három éve dúl a föld felett. II. Bár itt a Kárpátok övén belül Veszélyek nélkül foly tovább az élet; Oly csorbítatlan áll hazánk! Szilárdan, Mint sziklák közzé épített sasfészek. Mező, rét, kert szöllőhegy, egyre mind Szenvedve némán, esőért eped! Vagy nyári nap tűzcsókja perzseli, Vagy szikkasztják száraz, tikkadt szelek. IV. Mégis e tájon minden oly nyugalmas! Nincs rettegés, csak szürke gond s robot; De egy pár völgyön, egy pár bércháton túl A pusztulás vad nemtője robog. minden egyes dobbanása, egy egy szenvedésnek, gyásznak, siralomnak megérzését jelenti. Nincs intézmény, melynek olyan része volna a háború okozta gyász enyhítésében, mint a Vöröskeresztnek! Es minden fájdalom, minden egyes gyásznak enyhítése hozzájárul ahhoz, hogy a front mögötti hangulat el ne sötétedjék, hogy az iithon- maradottak lelkét meg ne szállja a csüggedés. és az itthonlevők hangulata irányítja a fronton harcolókét is. A dal, amely itthon csendül meg a szivekben, ott visszhangzik hőseink lelkében is ... és ha itthon csak gyászénekek hangzanának, fáradt madárként hullana alá bátor katonáinknak fennenszárnyaló lelkesedése és elernyednék a milliónyi magyar kar, a mely most réme és félelme az ellenségnek. A háború győzelmes befejezését segíti elő, ki a Vöröskeresztet és intézményeit támogatja. Hőseink utolsó, nagy erőmegfeszitései- ket teszik odakinn a harcztereken, mi itthon harczolók mutatkozzunk méltóknak hozzájuk és mutatkozzunk méltóknak az áldott magyar földhöz, mely a háború kitörése óta harmadszor siet ebben az élet-halálharczban segítségünkre. Adjunk mi is, mint ő ad. Jó szívvel, bőségesen, szeretettel. A tízezernyi kasza pengése hatalmas győzedelmi énekké csendül össze és büszkén hirdeti, hogy lesz újra kenyér, mely katonának és polgárnak egyaránt erőt ád a háború további diadalmas folytatására. Es ebbe a győzedelmi énekbe egy másik haE hegyvidék egy rejtett, csöndes éden: Lomb, lomb mindenütt — dús lombsátorok; Csak ők nem sinylik azt, hogy egyre késnek Az áldásos, bő, nyári záporok. Csalfa felhőkre oly reménnyel nézünk, — S ha messziről dörej-dörejre kél, Hajh! Nem a felhők ütközése, óh nem! — Dgy fáj tudni, hogy ,az‘ miről beszél. Sikárló, 1917. junius. Takács llus. Az örökmées. i. Lenszőke hajú, papirbőrü, sápadt, diákos megjelenésű fiatal ember volt a tanár ur, akit a felesége Till néven beczézett. A nagyvilág számára jóhangzásu tudományos neve is volt, amelyet sűrűn szoktak idézni egyiptomi régiségekről szóló szakmunkákban. A felesége színésznő volt előbb, vagy legalább is tánezosnő. Borostyánkőszinü hajával, sápadt olajbarna bőrével, kihúzott nagy szemöldökével, lángoló, nagy, sötét szemével, előkelő szabású finom orrával feltűnően hasonlított egy Bu- basztitdinaszttabeli herczegnőre, akinek csábitó képemása megmaradt örök emlékül egy régi mú- mia-arczképen. A herczegnőt, ahogy a múmia fölirataiból kiderült izisznek hívták (az istennő nevéről) és ezért Till is ezen a néven beczézte a feleségét. Izisz és Till boldogan éltek három észtén-
