Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1917-06-14 / 24. szám
XV. évfolyam. 1817. iuniur hó 14 24-ik szám. w TÁRSADALMI ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6—8 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉG LY MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 15. sz., ahova lapköziemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. = Hirdetések felvételnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. = Az utolsó küzdelem. Junius 13. Minden nagyobb megrázkódtatás nélkül, nyugalomban értük el junius hónapját. Nemcsak a harmadik háborús telet, de — ami még talán súlyosabb-— a harmadik háborús tavaszt is minden nagyobb keserűség nélkül hagytuk a hátunk megett; átadtuk a múltnak és a történelemnek dicső példa gyanánt arra nézve, hogy mire képes a mi nemzetünk, ha arról van szó, hogy megvédje magát, hazáját s becsülettel állja meg helyét szövetségesei mellett. Büszkén, emelt homlokkal állítjuk: letettük a vizsgát fényes sikerrel a létjogosultságból és az életrevalóságból, de letettük a nemzeti becsületből is. Sajnos és szomorú, hogy ez után a vizsga után nekünk nem pihenés, nem szünidő következik még, hanem ellenkezőleg, hónapokat betöltő nehéz munka, verej- tékes fáradalmak, a józan ész és minden külsőleg megnyilatkozó jel szerint egy utolsó és döntő offenziva. Junius, julius, augusztus hónapokban folyik le nálunk a mezei munka túlnyomó része. Béke időben is, mikor csak ezen a mezőn van elfoglalva népünk, nagy és nehéz feladat ennek a három hónapnak minden teendőjét idejében, becsülettel ellátni, mindenkire szükség van, az aczélizmu kaszás férfiútól az étel-italt hordó gyermek népségig, mennyire inkább szorgos lesz a munka most, mikor a munkaerőnek túlsúlya, a férfi népnek javakorabeli része itthon hiányozni fog, mert egy másik mezőn van elfoglalva, ahol ellenségeink hatalmasan széles vetésforgóin vág kövér rendeket. Ne kutassuk most, hogy a sors, vagy rossz emberek feje, keze zavarta-e meg már három esztendő óta a világ munkarendjét, ne okoljunk senkit, ne í zúgolódjunk most, nincs erre időnk, majd elérkezik az is, ezúttal Istennek hálát adva nyugodjunk bele és lássunk a dologhoz. Férfiúink a másik mezőn maguknak győzelmet, nekünk nyugalmát aratnak, hogy aggodalmak, veszedelmek nélkül végezhessük teendőinket. Gondolkozzunk ezen, becsüljük meg ezt a hatalmas munka eredményt és az ezzel járó végtelen boldogságot. Gondoljunk | csak arra, hogy ellenségeink egész sorának tagadta ezt meg a háborús végzet. Milyen csapás ez, mennyi keserűség jár ezzel és mi eddig mindig meg voltunk kiméivé ilyesmitől. Magában ez elegendő ok arra, hogy ne okoljunk senkit, ne elégedetlenkedjünk, ne zúgolódjunk. E helyett lássunk tűzzel-vassal a reánk váró nagy munkához* ős ezen a három hónapon át ez töltse be a lelkünket és ez foglalja el minden időnket, egész munkát kell végezzünk megfogyatkozott erőnkkel is, mert tény az, hogy az idén, mikor búzát aratunk, békét aratunk, mikor szénát kaszálunk, minden kaszasuhintás a háború összebogozott szálaiból is elvág egyet-egyet. Munkánk közben szeretettel ápolhatjuk azt a biztos tudatot, hogy utoljára végezzük ezt mi s jövőre már edzett férfi karok mentenek fel bennünket s pihenőt kapunk a három év fáradalmaira. Ebben a három hónapban ne legyen más munka e hazában sehol, ne vonja ki magát senki, mert ezt a munkát el kell végezni idejében jól, ha törik szakad is. Nincs kivétel, sorba minden emberrel, megverne az Isten és meg is érdemelnők ezt, ha nem folyna le ez a munka rendben mindenütt. Kenyér, szerszám, munkaerő kellő időben, megfelelő mennyiségben mindig rendelkezésre álljon. Ne magának dolgozzék most a munkás, hanem a hazának, a nemzetnek ; a segítség ott legyen mindenütt, ahol annak szüksége felmerül, anélkül, hogy néznők, hogy kinek miért segítünk, mert csak egy czél van most, az kell legyen mindenki előtt, a ki a békét óhajtja és ez az egy czél az, hogy ennek a három hónapnak minden munkája becsületesen el legyen végezve. Hivatott hatóságaink szeme is ott legyen ezen a három hónapon a mezőn, az ott foglalkozó munkásokon és minden fennakadás, minden zökkenésnél gyors intézkedéssel álljon segítségül. A rendelkezése alatt álló segédeszközök elosztása, csoportosítása által vezesse győzelemre ezt a vértelen háborút. Legyen a becsületes munkás hadseregnek igazságos apja, a renitenskedő és önösködővel szemben pedig szigorú bíró. Csodát kell miveljünk, mint tették ezt a saját külön mezeiken a mi drága katonáink. Méltók kell legyünk hozzájuk és méltók arra a boldog időre, mely munkánk után eljövendő kell legyen. A „Nagybánya“ tárczája. Háboríts apróságok. Éjszakai tűz. Enyhe, csillagos őszi est. A rajvonal csöndes, csak néha hallik egy-egy lövés, vagy elvétve egy raj-össziüz, aszerint, amint a csatárok kisebb vagy nagyobb célpontot látnak. A tüzérség a tőlünk mintegy 3000 lépésnyire, ellenség által megszállt falut lövi, szórványosan egy-egy élesen sípoló srapnelt vagy gyorsvonatszerü zúgással repülő gránátot küldenek át. Tüzelésük a sötétséggel erősödik, mig végre odaát megunják a dolgot és tüzűnk elhallgattatása végeit szintén néhány srapneit vetnek. Némelyik fölöttünk röviden robban, olyanféle zajjal, mintha hatalmas kezek óriási selyemdarabot szakítanának szét. A töltelék megzörgeti a cserépzsindelyt, töri a fák ágait, de kárt nem tesz. Megszoktuk, izgalmat nem okoz. De a mementó mégis használ, ütegeink — számszerűit négy — beszüntetik a tüzet. Ez igy megy éjfélig. Éjfélkor a vihart megelőző nyomasztó csönd áll be, melyet csak alig haihatóan zavar meg a szomszéd hadtest nehéz ütegeinek a messze távólból át hömpölygő mély hangja, melynek rezgését az ember inkább érzi, mint halija. Egy óra felé jobb szárnyunk előtt a mocsárban valami mozdul, szakasz-össztüzet kap, mely hirtelen terjed, bele vegyül az egész jobbszárny, álharapózik a középre, csatlakozik a balszárny is és pár perez alatt dandárunk mind a három ezrede, a föleregetett világitó rakéták és működésbe lépett fényszórók világánál ontja a golyózáport az ellenséges lövészárkokra. Azok a tüzet csak gyéren viszonozzák. A kézifegyverek ropogását tüzéreink sem hallgatják tétlenül; mintha most ébrednének, álmosan egyet- egyet lőnek. A lobbanás és a robbanás közti rövid időköz azonban elárulja, hogy most már közeire, a rajvonalra tüzelnek. A koncert percről-percre erősödik, mig végre 24 ágyutorok adja a gyors- tüzet és messze látható villanásukat irtozatos dörgéssel kisérve vegyül teljes erővel az éjjeli táncba. Gyönge a szó annak leírására, micsoda fenomenális je enet egy éjjeli harc! A bábeli hangzavar nem tart sokáig, a fényszóró nem világit, a rakéták nem röpködnek. A rajvonal közepe tüzet szüntet, csak a szárnyak munkája állandó, sőt fokozódik, mintha a közép rohamát készítenék elő. Úgy is van. A középen hirtelen az ezred- kíirt magas C-hangja vág az éjbe, átveszi 4, 6, 10 mélyebb hangú kiirt. Fújják a vérforraló rohamjelt, melyet egetverő hurrá-orditás követ. Megint fölcsattan a világítás. Látjuk a szerb gyalogságot, amint a fedezékből kiugrálva, veszett gyorstüzet adnak, amiben csakhamar egész tüzérségük is résztvesz. Ezt a pillanatot várja a mi dandárunk. A roham előkészítése és jelzése csak csel volt, hogy az ellenséget a fedezékből kicsalja ! Most hogy állva várják a rohamot, helyette nyugodt sortüzeket, célzott srapnelszériákat kapnak és akiket le nem kaszálnak lövéseink, rémülve menekülnek vissza lövészárkaikba anélkül, hogy csak láttak volna bennünket . . . A fegyverzaj elhal, ismét csend lesz. Roham nem volt, hisz ezen a helyen nem is lehet, a rajvonalak közt az esőtől erősen megdagadt, nyakig érő ingovány húzódik, az maga áthatolhatatlan, aki abba beletéved, elmerül. Az ellenséget ezenkívül háromszoros tüskés drótsövény és a rajvonalba, betonba beépített, kartácsot szóró ágyúi védik, hadállását csak oldalról vagy hátulról lehet bevenni. Az égen néhány futócsillag esik le. Jó jelnek veszem, hogy a szerbek felé. Velünk lesz az Isten! A nagy lövöldözés azonban nem volt hiába, a golyók ezrei nem vesznek kárba, mert meghiúsítottuk az ellenség éjjelente szokásos élelmezését. Azok most fáradtan, csüggedten, reményvesztetten szedik sebesültjeiket, temetik halottjaikat. Én pedig sokáig, hajnalig álmatlanul heverek kemény fekhelyemen. Másnap föiásattam a hozzám legközelebb lecsapott gránát fészkét. A puha tarlóba akkora gödröt vágott, mint egy tiz hektoliteres hordó. Volt benne egy csákóra való szilánk, a szivét azonban nem találtam meg, azt a robbanás ereje messzebb hajíthatta. A fészek oldalát a gránát pörgése szép simára pallérozta és mint otthon a gabonavermekét szokás, mindjárt ki is égette. Bizony, ha az irányzó tüzér csak egy hajszállal lejebb céloz, most már tudnám, milyen a túlvilág!
