Nagybánya, 1917 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1917-01-04 / 1. szám
XV. évfolyam. 1917. Január 1jl<5 4. 1-so szám NAGYBÁNYA És BZEPirtooiLLMii ^ •¥=». Elöfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6—8 oldalon Felelős szerkesztő : ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség ős kiadóhivatal: Veresvizl-ut 14. sz., ahova lapközleinányek, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. A mi közönségünkhöz. Január 3. Jelen számunkkal a „Nagybánya immár tizenötödik évfolyamába lép. Tizenöt év nagy idő egy ember éle- j tében is, még nagyobb idő egy lap éle- : tében, melynek életideje, épen úgy, mint 1 a harczos katonáké, kétszeresen számit. Ütközetben állunk mi is folytonosan. Küzdünk, viaskodunk az elvek, az előretörtetés nagy ütközeteiben s zászlónkon ma is ugyanazok a jelszavak- ragyognak, melyek ezelőtt tizenöt évvel életre hívták lapunkat. Fölemelt fővel vallhatjuk, hogy a lezajlott tizenöt év alatt fiúi hűséggel s megalkuvást nem ismerő elszántsággal s törhetlen szeretettel szolgáltuk a magyar hazát s a mi édes szülőföldünket. Igazság és páratlanság volt minden szavunknak, minden testünknek vezérlője, irányitója. Az igazság védelmében nem tántoríthatott, nem félemlithetett meg bennünket senki és semmi s az igazságért volt bátorságunk síkra szállani akkor is, ha annak védelmében sajgó, vérező sebet kaptunk is. Mert a mi lapunk nem egy klikk, nem egy felekezet, nem is a város orgánuma, hanem lapja a köznek, a város lakossága egyetemének, melynek kell, hogy éltető napja az igazság, a pártatlanság legyen. Legjobb tehetségünkkel dolgoztunk szülőföldünk s ősi lakossága szellemi s anyagi érdekeinek föllenditésén, fölvi- rágoztatásán s nem minden önérzet nélkül jegyezzük föl, hogy immár nem egy alkotásunk van, melynek létrehozatalában lapunk derekasan kivette a részét. Az utóbbi évek gazdasági tönkje, a reánk erőszakolt világháború rettenetes pusztításai városunkat is megakasztották ; a fejlődés útjában, sőt olyan súlyossá, j szinte elviselhetetlenné növelték terheit, • melyek nemcsak polgárságunk tehervise- | lési képességét teszik nagy erőpróbára, ! de a legtépdesőbb gondok elé állítja a vezető köröket, kiknek kötelességük a békés idők beálltával a rekonstruálás munkáját azonnal megkezdeni. Az újjáépítés nagy művéhez, melyből egy szebb, csillogóbb perspektíva ragyog felénk, ajánljuk fel mi is becsületes munkánkat, tehetségünket. S ha erőink, tehetségeink fogyatékosak is, mindjárt teljessé válnak, ha mint eddig is, a jövőben is velünk lesz városunk társadalma, polgársága. Reméljük is, hogy „z a megtisztelő kapocs, mely lapunkat a lezajlott tizenöt év alatt a közönséghez fűzte, a jövőben sem fog meglazulni, sőt bensőbbé, erősebbé kovácsolódik az együttes küzdelmek kohójában. Hiszen a mi közönségünk: a mi sziklaerősségünk ! Ez a sziklaerősség teszi lehetővé nekünk azt, hogy a jelenlegi válságos idők nagy mostohaságaival is meg bírunk küzdeni, mert bizony a vidéki lapok helyzete sohasem volt rózsás, de különösen küzdelemteljes a mai háborús időkben, amidőn a küzdő osztálynak erősen megcsökkentek a bevételei, de meghatványozódtak a kiadásai. Es bántó megdöbbenéssel kell tapasztalnunk azt, hogy a hivatalos és más erkölcsi testületek, melyeknek legelső sorban volna hivatása és kötelessége s legkönnyebben tehetik is, hogy a sajtót támogassák, hova-tovább nagyobb közönynyel és érzéketlenséggel mennek el a sajtó mellett, de alkalomadtán annál nagyobb hangsúlyozással hivatkoznak a sajtó nemes, magasztos és hazafias misszióira, kötelességeire s veszik igénybe annak szolgálatait. Mert a sajtót nem támogatni, az legkevésbbé sem megrovásra méltó; de ha a sajtó egyetlen egyszer is elmulasztaná, hogy a hivatalból vagy nem hivatalból hozzá küldött sokszor a legselejtesebb dolgoknak is, melyek a haza- fiság vagy jótékonyság olcsó patinájával vannak bevonva, megfelelő propagandát ne csináljon, természetesen a legdijmen- tesebben, akkor már ez a sajtó hazaáruló, az az egoizmus és nem a közélet szolgálatában áll. Hogy mi kik vagyunk, azt a lezajlott tizenöt év alatt tettekkel mutattuk meg; de megmutattuk különösen a nagy kataklizma lezajlott hosszú hónapjai alatt, midőn nem volt oly hivatalos tényező, melyeknek közleményei részére a legA „Nagybánya“ tárczája. Olasz ellentámadás a Kis Pálon. — Irta: Luigi Barzinl. — Az ellenség nem ült tétlenül az elfoglalt lövészárokban, hanem sietve elfoglalta a mi összekötő folyosóinkat is. Ez a mi menhelyünk, melyet elfoglaltak az osztrákok, nekitámaszkodott a bérczoldalnak s egészen eltakarta volt a hó. Innen a következő lövészárkaink sorához rövid, meredek bérezi sövény vezetett. Ezt a meredek utat némely helyütt lépcsőzetesen robbantottuk ki a sziklából, másutt meg keskeny falajtorja hidalta át a szédítő szakadékot alatta. Ezek a falajtorják két szűk, hóbavájt alagútba vezettek s ezek az alagutak azután egyenesen bevittek a belső lövészárkainkba. Az ellenség végigjárta ezt az egész rettentő utat, letörte az összekötő falajtorjákat és a kőberobbantott lépcsőzetet teljesen elzárta nagy homokzsákokkal. E homokzsákok mögött, mintegy kicsiny jégbarlangokban ültek az osztrákok és onnan lőtték a mi futóárkainkat. Jégbezárt olasz csapat. A futóárkokból csapataink hiába igyekeztek kijutni. Az osztrákok tönkretették a közlekedő ösvényt : arra se támadni nem lehetett többé, se menekülni. Kétségbeesésében e kis csapat megpróbálkozott egy kirohanással a gépfegyverek tüzétől felkavart mély hó között és sikerült is eljutniok az u. n. Castello Rosso-ig, melyben azután meghúzódtak és ott várták a megmentést. Az utakat hóból épített mellvédekkel zárták el. Mindez még éjszaka történt, csak a jégtömbök sziderikus fénye világított a sötétben és időről-időre fellángoltak az osztrák röppentyűk, mint meteorikus kék villámok, miknek azúr fényében felfehérlettek Zellenkoíel és Timau távol hegyormai, kísértetiesen, áttetszőn, mint kulisszái a rémszinpadnak. Az elszigetelt csapatot köröskörül jégesőz- ték az osztrák gránátok. A telefon drótja rég elszakadt s a százados a hány stafétát küldött, azt mind leteritették a tiroli vadászok útközben. Egyik sem jutott el sehová. Az ellenség pedig vidáman munkálkodott lövészárkainkban; kiáltoztak, énekeltek az osztrák katonák. Ahány uj csapat megérkezett, az mind ujjongó lármával foglalta el állását, hurrát kiabált és a maga nemzeti himnuszát zengette. Sohasem láttuk ilyen boldogoknak az osztráko- I kát. Olaszul kiáltoztak a mieink felé : Eredjetek a fenébe! Ide nincs többé visszatérés! Hátra I olasz, az istenedet! Ma a Kis Pál a miénk; holnap miénk a Nagy is! Késő estig folytatták ezt az örömujjongást és ingerkedést. Kilenczkor este mindnyájan lelkesen énekeltek még; a mieink nagyon jól hallották, hisz az osztrákok előretolt árka alig húsz méterre volt a mieink állásától. Másszor a mi lövészárkaink hangosak; kaczagnak, énekelnek, vitáznak az olasz katonák; az osztrákok viszont csendesek, hallgatagok, gondolkozók; a lövészárkaik mintha kihaltak volnának s üresek. Most azonban az esti órán hirtelen végigfutott minden közeli s távoli pozicziójukon a diadalos öröm. A mieink elcsodálkozának ezen s azt gondolták eleinte, hogy valami ünnepet ülnek odaát; pedig ez az ujjongás a sikeres oífenzivát követő napiparancs felolvasásakor tört ki. Meg kell adnunk, hogy elég okuk volt az örömre. Az elfoglalt állásokat akkor már berendezték a védelemre. Rengeteg tömegű véd- ; anyagot halmoztak össze ott. Nagy homokzsákokat, vastag érczlemezeket, egész raktárra való kézibombát, temérdek municziót, sőt négy gépfegyvert is. Éjszakára elkészültek mindennel, berendezkedtek és kitanulmányozták a helyzetet. — Azonnal munkához kell látnunk! — kiáltotta a parancsnokunk. Minden óra, mely most eltelik, százak életébe fog kerülni; mert minden óra nehezíti majd az ellentámadást. A Kis Pál lövészárkait védő alpinikről akkor még mindig nem tudtunk semmit; fel kellett tennünk, hogy azok mind ottvesztek, akcziójukra számítanunk nem lehetett; hogy ezek még tartják magukat s hogy jég és tűz közé vannak szigetelve a Castello Rossoban, azt ugyan nem i tudta senki sem. Ezért a parancsnok a Cantore hegyről előszólitott egy tartalékos bersaglieri- csapatot - ezek ottan kicsiny kunyhókban üdültek, melyek félig sziklába voltak robbantva, félig hóból építve — és azokat küldte előre támadásra! A bersaglierik támadása. A bersaglierik meg is indultak tüstént a friss hóba vágott utakon, de nem jutottak tovább ama hegymasszánál, mely a sereg menedéke volt. Alighogy beléje kezdtek ereszkedni
