Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1916-10-19 / 42. szám
1916. október 19. NAGYBÁNYA 3 lopott és nem a megélhetését akarta biztosítani, hanem vagyont szerezni a háborún. Aztán jöttek a vizsgálatok, a tárgyalások és megteltek a tömlöcök. Most már aztán ott állunk, hogy csak nagyon néha hallunk hirt ilyenfajta üzel- mekről, megritkultak a tárgyalások és a hasonló esetek. A talaj nem volt alkalmas ; ezen a téren a munka veszedelmes volt, a kockázat olyan nagy, melylyel nem ért fel a keresett milliók üdve sem. A pálya kényelmesebbnek, a térség szélesebbnek és a koczkázat sokkal kisebbnek mutatkozott a polgársággal szemben. A jelszó: vagyont szerezni a háborún, megmaradt, csupán az történt, hogy objektumul a hadsereg helyébe a polgárság lépett. A választás, illetve változtatás kitünően bevált. — Az alkalom, a mód ezerszeresen szétágazóbb, az objektum butább, gyávább, az ellenőrzés számba se vehető, a kockázat úgyszólván semmi. A czéh munkában van. - A czéh tagjai napról-napra, sőt talán óráról-órára szaporodnak, olyan rettenetes arányban és mértékben, melyek a kétségbeesést nem csak indokolják, de teljesen jogossá teszik. Oda fajult már a helyzet, hogy az előkelő társadalmi állás, közbecsülés és elismert jó hírnév mögött láttuk a börtön ajtóját becsukódni, de az ilyenek mellett tagjai lettek a czéhnek most már olyanok is, akik vagyont akarnak keresni a háborún, soha sem rendelkeztek az előbb elsorolt morális kincsekkel, hanem vígan futnak a pénz után a becstelenség, a tömlöcz, vagy akár az akasztófa közötti keskeny utvezetőn is, rizikó nélkül. Gyárak létesülnek ilyen céllal, üzletek alapit- tatnak direkt ezzel a rendeltetéssel, személyi és erkölcsi garanczia nélkül. Tej, tojás, zsir, szesz, kávé, szappan, bőr, posztó, ruházati dolgok készülnek szemétből, érték nélküli rongy anyagokból, veszélyeztetve ezekkel az emberek egészségét, talán életét is. Üzleteket kötni, szerződni, valamit megrendelni csak a kereskedelmi, ipar és magánjogi törvényekben lefektetett nem kell, nem is lehet magammal törődnöm, magamra vigyáznom, becses személyemmel foglalkoznom. Mit is tehetnék magamért ? Ha aggodalmasan félrekapnám a fejemet, akkor is eltalálhat a golyó — nincs tehát gondom, szabadnak és könnyűnek érzem magamat, gondtalannak és szinte gyerekesen bizalommal teltnek: becses személyemről most a véletlennek kell gondoskodnia, én magam mit sem tehetek érte, ez a tudat valami jókedvű biztonságot ad! Mi ez ? Előttem az ut sárga talajában érthetetlen módon, látszólag minden külső ok nélkül, egy barna tölcséralaku kis lyuk mélyed be a szemem-láttára. És ott pár lépéssel távolabb még egy! Milyen különös, mi lehet ez ? Valami sir, elsikit a fülem mellett. És hirtelen, mintha valami távolfekvő, éppen nem aktuális dolog volna, csodálkozva feldereng bennem: hiszen itt ellenséges golyók csapnak le! A következő pillanatban szinte gépiesen lehajolok - kiások egyet, csak éppen egyet, emlékül ezekből a furcsa golyókból. Hiszen az enyém - nekem szánták! — De az Isten szerelmére, nagyságos asz- szony, mi jut eszébe ? Gyorsan, gyorsan előre ! — kiált a mögöttem haladó tiszt, félig nevetve, félig haragosan. Csakugyan, hiszen itt nem okos megállni. Gyerünk tovább. Kár, még egyszer szeretettel nézek vissza a kis gödör felé, ahová a nekem szánt golyó szives volt lecsapódni. Aztán tovább masírozunk. jogok és kibúvók teljesen ismerete mellett is a legnagyobb óvatosság mellett lehet. — A vett vagy megrendelt áru kicserélése, helyettesítése kivételnélkül van renden. — Ugyanaz az áru ma jó, holnap értéktelent árulnak ugyanazon kereskedelmi márka alatt. A nagy kereskedés ezt a piszkos manőverét ma már követi a falusi szatócs is. Az áru elrejtés és kellő pillanatban hatszoros áron való feltalálás bravúrjában valósággal egymást múlják felül a legnyomorultabb grájzlerek is. Egyes közszükségleti cikkek ináról-hónapra tűnnek el a piacról, egy két hét múlva ijesztő árban ismét forgalomba kerülnek. Legújabban egy csereüzlet eszméje lett uj. Egyik vagy másik boltos valamely utón olyan cikkhez jut, mely a piacról hiányzik, de elsőrendű kereseti cikk lévén, hamar elkelne még a nagy áron is, ennélfogva pénzért nem eladó, hanem csirke, tej, vaj, tojás vagy más hasonló élelmiszer felajánlásával lehet csak hozzájutni, folyik tehát a többszörösen száz percentes üzlet. — Ilyen petróleum, só, dohány árulásról beszéltek e héten széltére városunkban. Jó Isten, hát hol fog ez végződni? Meddig megyen ez az őrült tulhajtása a gonoszságnak. Mikor jön valaki, aki szétüssön ezeken a becstelen fajzatokon. Az erkölcsnek ez az ijesztő elfajulása vájjon véget ér-e a háborúval, vájjon nem megy-e át a háború utáni békés időre is? Hinni sem merjük ezt s éppen ezért, ha hős hadseregünk majd leveri az ellenséget, a dicsőséges győzelmet azzal kellene tejessé tenni, hogy megmaradt lőszerkészletét ennek a másik ellenségnek a kiirtására használja fel. HÍREK. I Smaregla János, j Október 18. Mélységes megindulással jelentjük a megdöbbentően szomorú hirt, hogy városunk népszerű s általánosan beczézett aljegyzője, SmaA nehéz ágyuk menydörgése most már egyszerűen őrjöng, valamennyi egyszerre dolgozik. Kár, hogy nem látni a gránátok útját, i amint ezt ezelőtt laikus fejjel képzeltem. Még húsz lépés, azután védve leszünk. Még csak a hídon jussunk át. A kedves öreg tiszt megfordul a hid közepén, világoskék szemei nevetnek — lemutat a folyóba, ahol cuppogva verődnek fel vizkarikák: még mindig lőnek ránk! És most . . . befordulunk a városfal mögé. Itt már nincs veszedelem. A város kapuja alatt csendesen beszélgető polgárok állanak és várnak, amig véget ér a táncz. Éppen úgy, mint ahogyan mi a Teréz- köruton behúzódunk egy kapu alá és megvárjuk, mig a nyári zápor elhúzódik. Mikor a kis térre beérünk, még követ bennünket egynéhány lövés; a városháza, a mu- niczipó tetején koppannak le. Összenézünk, ösz- szenevetünk, átbeszéljük mégegyszer az ut eseményeit, azután megyünk ebédelni s egyben hármunk tűzkeresztségét illetően megünnepeljük. A kis korcsma ajtaja becsukódik, csak távolból leszordinázva zug az ágyukonczert s nem halljuk a tányércsörömpölés zajában a fejünk fölött át- süvitő gránátok elnyújtott sírását. Vészi Margit. reglet János tart. főhadnagy pár napi kínos szenvedés után ma, kedden délben váratlanul elhunyt. A halálhír villámgyorsan terjedt el városunkban s óriási részvétet keltett városszerte, hisz a boldogultnak csak jóbarátai, tisztelői voltak, kik rövid betegsége alatt is aggódva várták súlyos helyzetének jobbra fordulását. Ám a végzet könyvében másképen volt megírva. Hiába volt a leggondosabb ápolás, a fiatal, erős ember összeroskadt a gyilkoló kór terhe alatt s a katasztrófa bekövetkezett, kimondhatatlan mély gyászba döntve szerető agg édes anyját, kinek szeinefénye volt, menyasszonyát s hozzátartozóit, kik rajongó szeretettel csüggtek a boldogultan. Smaregla János városunk szülötte volt. Régi, törzsgyökeres nagybányai családból származott s a középiskolákat városunkban s az egyetemet pedig Budapesten végezte. Egy ideig a vármegyei közigazgatásnál gyakornokoskodott, majd 1901 deczember 8-án a város közgyűlése egyhangú lelkesedéssel városi aljegyzővé választotta. Mint tisztviselő egyike volt a leglelkiismeretesebb s legszorgalmasabb tisztviselőknek s teljes bizalmát bírta fölebbvalóinak, szeretetteljes ragaszkodását tisztviselőtársainak. Hivatalos elfoglaltsága mellett élénk részt vett a társadalmi mozgalmakban is. Évek óta biztosa volt az ipartestületnek s e minőségben kifejtett működésével nagyban hozzájárult az ipartestület ügyeinek konszolidásához. Midőn a nagy kataklizma kitört, mint honvéd hadnagy az általános mozgósítás alkalmával ő is bevonult. Kezdetben Mármaros megyében teljesített katonai szolgálatot s az 1914. évi orosz betörés alkalmával az ő osztagja is harezokat vívott a betörő oroszokkal. Később Montenegróba helyezték át s legutóbb Sztari- Barban volt helyőrségi s vonatbiztositási szolgálaton. Pár heti szabadságra hosszú, nehéz utazás után e hó 8-án érkezett meg városunkba, látszólag egészségesen, csupán nagy kimerültségről panaszkodott. Alig egynapi ithonlét után azonban ágyba döntötte kínos betegsége, melynek csiráit minden kétségen kívül a katonai szolgálatból hozta magával. Hozzátartozói minden emberileg lehetséges önfeláldozást elkövettek, hogy megmentsék életét, de erős szervezete daczára sem birt megküzdeni a gyilkoló kórral, mely oly rettenetes erővel tört ifjú életére. Még csak negyvenkét éves volt, szép, kecsegtető kilátásokkal a jövőre, a vőlegény sejtett, sóvárgó boldogságával szivében s most egy keresztvonással mindent keresztül húzott a halál. A messze idegenből hazajött meghalni, az édes szülőföldbe megpihenni. . . Halála hirére a városházára azonnal felhúzták a gyászlobogót. Gyászlobogót tűzött ki a Kaszinó, a Polgári kör, az Ipartestület. A város tisztikara koszorút helyezett a boldogult ravatalára s súlyos vesztességét külön gyászjelentésben tudatta. A boldogultat a Szent Miklós-téri gyászházból f. hó 19-én, délután 3 órakor helyezik örök nyugalomra. A család a következő gyászjelentést adta ki: Alig egy lépés van köztem és a halál között ... (1. Sám. 20, 3.). Sajnállak, testvérem ... S kedves valál nékem nagyon ... (2. Sám. 1, 26.). Legmélyebb fájdalommal tudatjuk, hogy a legjobban szeretett fiú, testvér és rokon, Smaregla János Nagybánya sz. kir. r. t. város aljegyzője, m. kir. honvéd főhadnagy életének 42-ik évében rövid, de súlyos szenvedés után folyó hó 17-én délben meghalt. Csütörtökön, folyó hó 19-én, délután 3 órakor temetjük a ref. egyház szertartása szerint. Nagybánya, 1916. október hó 17. Béke poraira, áldás emlékére!
