Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 27-52. szám)
1916-09-14 / 37. szám
2 NAGYBÁNYA 1916. szeptember 14, a gazdák métermázsánként (a 46 koronás búzaárak mellett) 30 koronát kapnak a búzáért, 25 koronát a rozsért, árpáért, zabért, a kereskedő 1 koronát, a malmok raktározásért és őrlésért 5 koronát, az állam pedig hadisegély címén 10 koronát kapna, úgy a 46 koronás búzaárak mellett az állam 40 millió mázsa búza, 30 millió mázsa rozs„ árpa és zabtermény eladásból a bel- és külföldi fogyasztóktól 70 millió mázsa termény eladásával 700 millió korona jövedelemhez jutna. Bizony ez a dohánymonopólium 114 millió koronát tevő jövedelméhez képest óriási ösz- szeg, pedig nincs beleszámítva a nyerstermények feldolgozása folytán előállítható jövedelem, ha mint tészta kerül külföldre a magyar búza. Valamint a több termelésből remélhető nagyobb jövedelmek is figyelmen kívül maradtak. Azonban erről az eszméről mélységesen hallgatott az egész magyar sajtó és igy szóba sem került aztán az a kérdés, hogy vájjon a gabonamonopólium óriási haszna legyen-e az egész magyar társadalomé? Kétségtelen azonban, hogy ez a kérdés foglalkoztatni fogja a magyar közönséget. Az is megfontolást érdemel, hogy vájjon nem lenne-e olcsóbb az élelmiczik- kek ára, ha a gabonakereskedelem monopóliumát nem egy magánczég, de az egész magyar társadalom a városok és községek bevonásával csinálják meg? Természetes, hogy ezt csak akkor tehetné meg a magyar társadalom, ha mint magyar nemzet, tehát a kormány, a városok és a községek is szintén részt vennének a munkában. Mert a közélelmezést javítani, illetőleg a közönség megélhetését olcsóbbá, jobbá tenni, állami érdek, községi érdek lévén, régóta kötelessége lett volna az államnak az élelmiczik- kek forgalombahozatalát is feladatának tekinteni és azt szervezni. Ha már mosta megélhetés olyan nehéz és bizonytalan, hogy a meglevő lakosság is kénytelen kirándorolni onnét, vagy a halálozási arányszám egyre kedvezőtlefa tövéhez szorítja a fejét, a sok ólombogár felettünk vijjog el halálos füttyével . . .- Papapapa . .. papapa...papa . . . pa... A kattogás megáll. Megszorítom a mellettem fekvő káplár kezét, ez a szomszédjáét és végig a százöt ember egy eleven láncz, egy vezeték, amiben az egyakarat árama ömlik végig . . . Megvan mindenki . . . Most lassan csúszni kezdek le a szakadék szélén s velem együtt, utánam egyenkint csúszik a százöt árnyék . . . Végtelen perczek ezek, de már lenn van a fele. Egy kicsit körülnézünk, egy kicsit kifújjuk magunkat s a másik oldalon föl. Ez már nehezebben megy, valami neszt is ébreszt, de segítenek az ágak és a gyökerek s mire a százötödik ember is leért a szakadék fenekére, öten már fönn vagyunk. A következő pillanatban monoton katogás- sal megint elkezd egy géppuska: — Pa ... papapapa...papa...pa. .pa ... Úgy látszik, észrevették valami mozgást. Mint a halottak, belelapulunk a mély hóba. Derékaljunk, ágynak egyformán széles és puha ... A káplár megfogja a kezemet s egyetlen hang nélkül mutatja: vérzik a válla. Közben a golyók egyre vijjognak felettünk. Egy bokor mögött két-három arasszal lejjebb csúszom, a káplár följebb s jó erősen átkötöm a vállát. — Fiam, te bújj vissza a fád mögé s ha majd lesz egy kis tüzszünet, akkor mássz visz- sza a szakadékba . . .- Papapa . . . papapapa ... pa . . . pa . . . papa . . . papapa ... A géppuska egyre kattog, érzem, hogy egészen közel van. A revolver remeg a kezemben. Csak a hold ki ne süssön! Csak a hold ki ne süssön! - reszket bennem nebb s igy a közjövedelmek helyett a közterhek emelkednek, mint ez valamikor Angoiországban történt Cromwell idejében, amikor ott a képmutató angoloknál a jelszavak szaporodtak, de a lakosság kivándorolt és megfogyott, akkor be kell látnunk, hogy a közélelmezést is minél hamarább állami és községi feladattá kell tenni, különben a magyar birodalom népességének számát a szabad kereskedelem visszaélései még nagyobb arányokban fogják leapasztani, mint a kivándorlás és mint a világháború véráztatta csatamezői. Ma már kétségtelen, hogy a mostani világháború nagy veszteségei után jóvá kell tenni az utolsó századok mulasztásait, amelyek az ország elnéptelenedését okozták. Úgy látszik, hogy a kényszerűség az okulás útjára vezette a városok közigazgatását, mert azt látjuk, hogy bizonyos társadalmi törekvések arra irányulnak, miszerint nálunk is jóvá tegyék azokat a mulasztásokat, amelyeket az utolsó évtizedek okoztak, amelyekben ölre tett kezekkel nézték az egyre fokozottabb drá- | gaságot s az élelmiszerkereskedelem vakmerő kalózkodását. Mert tagadhatlanul nagy mulasztás volt, hogy idáig enged- j ték fejlődni a dolgokat, bár a kivándorlás egyre növekedett. Igazán kétségbeejtő, hogy volt idő, amikor az ország vezetői azt hitték, miszerint a kivándorlást orvosolhatják, megszüntethetik azzal, ha megnehezítik. Éppen akkora bölcseség volt ez, mint ahogyan a kirendeltségekkel akarták a ruthén nép nyomorúságát megszüntetni. Az eredmény az lett, hogy több mint két millió magyar ember vándorolt, menekült Amerikába, az olcsó megélhetési források hazájába az utolsó 30 év alatt. Ha ezek visszatérését lehetővé akarjuk tenni, ha a telepítés országos fontosságát végre fel fogják ismerni a magyar városok is, akkor okvetlenül rá kell majd térniök arra, hogy a közélelmezési czikkek forgalomba hozatalát hatósági feladatokká tegyék, még pedig minél előbb. Dr. Hollósy István. egy óhajtás, ami szinte az agyamat égeti már, mire elhallgat a kattogás. Semmitől sem félek most, csak a sárga holdvilágtól. Ha elárul, foglyok vagyunk, de inkább halottak ... Már egészen benn vagyunk az oroszok elővonalában. Azért újra megindulok, meg kell találnom a géppuskákat. A káplár ottmarad, de csúszik utánam a száznégy többi. Itt már törpe bokrok vannak, szerencsére sűrűn s mögöttük megbújik az árnyékunk. Egyetlen, de végtelen negyedóra alatt mindenki fönn van. Mindjárt kezdődik a tisztás, attól száz-százötven lépésre húzódik az orosz fedezékvonal. Délután egész pontosan láttam s ha nem tévedtem el, ide akartam jönni. A mellem már zihál az izgalomtól, a szivem őrülten kalapál és villámgyors filmekként víziók peregnek előttem. A bakák kezükkel kaparják el a havat, meg a levelet a fák mögül, odafeküsznek, keményen fogják a puskát és csak néznek előre daczosan és mereven, mint a végzet. Bámulnak előre, a sötétet nézik, a halált talán ... s én most az életemet látom. Az ósdi rokkant várost, ahol születtem s ahol büszke volt rám az apám, a régi utczákat, a miket úgy szerettem s a friss asszonyokat, a kik szerettek. A napsütéses korzón a lányokat, akiket imádtam, mert fehéreknek láttam és törékenyeknek hittem és a ligetet, ahol tele orgonák között langyosak a májusi esték. Mindent látok, ami a multam és keményen össze- vicsoritom a fogamat, mert újra kezdődik a táncz. Most már nemcsak a gépfegyverek kattogása, de itt velem szemközt alig párszor tiz lépésre ropognak a muszka puskák is. Már tudom, hol vannak; a fák mögül nagy és élénk tüzet nyitok reájuk; elkezdődik a mi Az egész termés rekvirálása. Szeptember 13. A hivatalos lap legutóbbi számában jelent meg a kormány rendelete, melynek alapján a gazdáktól rekvirálni fogják és átveszik az idei gabonatermésnek a termelő háziszükségletét s vetőmagszükségletét meghaladó egész mennyiségét. Mihelyt a cséplési munkákat a törvény- hatóság területének túlnyomó részében befejezték, a törvényhatóság első tisztviselője köteles a termelők búza-, rozs-, Jíétszeres-, árpa- és zabfeleslegének közszükségleti célokra való igénybevételét (rekvirálását) és átvételét haladéktalanul elrendelni és foganatosítani. A törvényhatóság első tisztviselőjének fel- j hívására köteles minden termelő a birtokában i (őrizetében) lévő búza-, rozs-, kétszeres-, árpa- és zabkészletét az igénybevétel tárgyában eljáró hatóság utasítása szerint a hatóság előtt feltárni és a készletnek a saját házi és gazdasági szükségletét meghaladó feleslegét a hatóság utasítása szerint a hatóság megjelent kiküldöttjének a Hadi Termény R.-t. részére közczélra átadni, illetőleg a hatóság utasításához képest a termelőhöz legközelebb fekvő raktárba vagy a Hadi Termény által az illető körzetre kijelölt bizományosnak beszolgáltatni. Arra nézve, hogy a termelő termeléséből saját házi szükségletére mit tarthat vissza, a fennálló rendelkezések irányadók, a gazdasági szükségletére visszatartható mennyiséget pedig a földmivelésügyi miniszter utasítása szerint az igénybevétel tárgyában eljáró hatóság állápitja meg. A közszükségleti czélokra igénybevett felesleggel a termelő nem rendelkezhetik, azt fel nem használhatja Átvételi árak. A jelen rendelet alapján igénybevett (rek- virált) készletekért az illető terményre nézve az átvétel idejében érvényben álló, hatóságilag megállapított legmagasabb ár fog térítésül fizettetni. A térítés, ha a készletet a termelőnél veszik át, az átadáskor, különben a készletnek a kijelölt raktárba vagy az állomásra történt szállításakor fizetendő, Ha a készlet a termelő hibáján kívül eső okból az igénybevételtől számított harmincz napon belül át nem vétetik, az halálos párbajunk, amelybe azonban egyetlen emberi hang nem vegyül a mi részünkről. így legfeljebb sejtik rólunk, hol vagyunk, de mi látjuk is a födözéket. A golyók szinte záporoznak már, de inkább fölöttünk, mintha mesz- szebbre sejtenének bennünket s ezalatt odaát egyre nagyobb a jajgatás. Nálunk most nem jajos a seb, a halál is csak fogcsikorgatás, hogy el ne áruljuk magunkat. Már négy jajtalan halottam van, mindegyik úgy fekszik a fája mögött, mintha most is lőne. A szurony a puska csövén az oroszok felé, a szemközti árok felé . . . Odaát lassan elhallgat a puskatűz, csak a gépfegyver kattog: Papapa ... pa ... pa ... papapapa ... pa ... — Mi történhetett ? - gondolom s próbálok fölfigyelni. A karomon egy ütés; a balkezemen pedig, mintha egy tüzes hangya szaladt volna át. — A keserves angyalát, — mondtam magamban és nagyon dühös lettem. Bekuporodom a fa mögé s már csupa vér vagyok. A köpenyem, a nadrágom, a kardom, a revolverem, minden csupa vér. Az én vérem csöpög a hóra is, rothadó falevelekre is a tönk mögött. Szerencsém, hogy készültem rá, nagynehezen bekötöm magamat, azután egy járőrrel visszaküldöm a helyzetjelentést. Jöhetnek a szapőrök a bombavetőkkel, megvannak már a géppuskák. A karom szerencsére hamar elzsibbad, de csurog rólam a hideg verejték. Már nyolez halottunk van és borzasztó a sebesültek elfojtott nyögése . . . Másnap a segélyhelyen kaptam egy ezédulát: „Lőtt sebek a balkaron, kórházba megy.“ Szabó István.
