Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1916-12-07 / 49. szám

2 NAGYBÁNYA 1916. december 7. Nagybánya gyásza. November 6. Az országos gyászból mélységesen kivette a maga részét ez ősi bányaváros is. Bensőségesen igaz, lélekemelő volt a mi gyászunk, mely nem a külső, hivságos gyász­pompában, hanem inkább a szivek érzelmeiben nyilvánult meg, méltóan az elhunyt nagy király puritán egyéniségéhez. A temetés napján városunkban mintha minden élet kihalt volna. Az összes üzletek zárva voltak, semmi forgalom nem volt, csupán az utczák népesültek be később feketeruhás közönséggel, kik az egyes templomok gyász­istentiszteleteit keresték föl. A g. kath. 'egyház templomában reggel 8 órakor volt a gyászistentisztelet, melyet Brebán Sándor esperes-plébános celebrált a hatóságok s igen nagy közönség előtt. A r. kath. plebánia-templomban hatalmas katafalkot emeltek, melyet délszaki növények, kandalaberek s a gyertyák sokaságai vettek körül. A szentély gj'önyörüen volt díszítve gyászdrapériákkal, de nem hiányzottak a nem­zeti színek sem. A katafalk körül a sebesült katonák nagy csoportja sorakozott, inig a tem­plom hajóját zsúfolásig megtöltötték a hatósá­gok képviselői s az előkelő nagy közönség. A nőegyesület testületileg a szentélyben foglalt helyet. Mikor kilencz órakor a gyászmise kezde­tét vette, már alig lehetett a templomba be­jutni. A gyászmisét Szőke Béla plébános mon­dotta nagy segédlettel s a mélységes áhítatot, a gyászszertartások meghatóságát nagyban fo­kozta a templomi kórus, mely Németh Béla főgimnáziumi tanár vezetésével meglepő pre- czizitással és hatással gyászénekeket adott elő. A beszerelésnél előadták Liszt Ferencz Libera- ját is Gurszky Lujza orgonakiséretével s a nagy vállalkozás méltó lett volna bármely ka- tedralishoz is. Meg kell még emlékeznünk Zupka Bella szólójáról, ki gyönyörű szopránjával egy gyászéneket adott elő. Szőke Béla plébános szárnyaló imája a szivekhez szólt. Tizenegy órakor az izraeliták tartották gyászistentiszteletüket a szombat-utczai zsinagó­gában. A gyászünnepség fénypontja Fuchs Ben­jamin főrabbi magyar ünnepi beszéde volt, mely történelmi keretekben mozgott, kiemelve, hogy | a magyar zsidóság s az ortodoxia mily sokat j göny érkezik a hadseregparancsnokságtól: „Rög­tön visszavonulni Skwyrtnerre; visszamenni az eredeti megerősített állásokba és az elfoglalt pontokon csak járőröket hagyni“. Kivonják a két gyaloghadosztályt; elviszik Grybowra és vo­natra teszik. Duklára kell-e az erő vagy Buko­vinába? — mi tudhatjuk legkevésbé. Nem történt semmi; csak éppen ezerkét­száz sebesültünk és vagy 120 halottunk van a küzdő csoportokban; igaz, hogy az oroszoknak jóval több. Nincs annyi dicséret, ami sok volna a hu­szárainknak, akik a nekik szokatlan gyalogsági harcmodorba már egészen beleszoktak, de meg­tartották a kedvüket a kalandos vállalkozások­hoz; csak ebben az egy harccsoportban 31-en voltak, akik önkéntesen csinálták a legnehezebb kiküldetéseket és kitüntetésre vannak felter­jesztve; nincs rá eset, hogy nálunk valakit egy kalandra ki kellene parancsolni; mindig akad rá önkéntes vállalkozó. Legrosszabb kalandja Vo- lostyuk tizedesnek volt közülük. Csak éppen í arra vállalkozott, hogy czivilbe öltözve be­megy Banicára az ellenséghez és megtudja, hol áll a tüzérségük, amelyet hiába keresnek az ágyúink. El is ment egy paraszttal, akit meg­fogadott apjának és vitt magával a szekér dere­kában egy csomó kiáltványt orosz katonákhoz címezve, meg gyufaskatulákat, amelyekben a gyufa alatt vannak a proklamációk. Bement, el- | fogták. Kivágta magát, eleresztették. Megkereste j az ágyukat. Ekkor vérszemet kapott és még köszönhet a most elhunyt bölcs uralkodónak, ki fenkölt gondolkozásával s jószivével századok bűnét és szégyenét tette jóvá, midőn a magyar zsidóságnak is szabadságot adva, az embert egyenlővé tette az emberrel. A főrabbi kiváló magyar szónoknak bizo­nyult s beszéde nemcsak híveire, de a zsinagó­gában nagy számban egybegyült hatósági kép­viselőkre s más vallásuakra is igen nagy ha­tást tett. A ref. templomban délután '3 órakor volt a gyászistentisztelet, melyen Soltész Elemér lelkész mondott magasan szárnyaló imát. A templom itt is zsúfolva volt gyászoló közönség­gel, a hatóságok képviselőivel. Eleve kellett volna megemlékeznünk arról, hogy az ág. ev. templomban nem a temetés napján, hanem az ezt megelőző vasárnapon tartották a gyász­istentiszteletet. Az evangélikusok kis temploma alig bírta magába fogadni a meghívott hatósá- i gokat s az előkelő közönséget. A gyászbeszé- | det Révész János lelkész tartotta az ő ismert ékesszólásával. A gyászbeszéd a legmélyebb | hatással volt az előkelő gyászoló közönségre, j Ugyanaznap a vöröskereszt-kórházban tar­tott gyászistentiszteletet lovag Csiky Lajos theologiai tanár, megható beszédet intézve jó­királyunkról a sebesült katonákhoz. A temetés napján az istentiszteletek után az iskolákban gyászünnepélyeket tartottak. Az elemi iskolákban a tanítók és a tanító­nők magyarázták meg a növendékeknek a nagy temetés szomorú jelentőségét. A polgári leányiskola a Kaszinó nagyter­mében tartotta gyászünnepélyét, melyen az is­kolai énekkar s a növendékek szereplésein kí­vül különösen ki kell emelnünk Waigandt Anna igazgató fenkölt beszédét. A főgimnázium ifjúságának gyászünnepélye a tornateremben zajlott le. A gyászünnepélyen résztvett a zene és énekkar, majd dr. Rencz János igazgató mondott igen magvas beszédet. . . . Felséges jó királyunk immár ott pi­hen ősei mellett. De megdicsőült emléke már is ott él minden magyar szivében ! HÍREK. Deczember 6. A hó elseje alkalmából kérjük hátralékos előfizetőinket hátralé­kaik szives beküldésére. A mostani rendkívüli időkben teljesen előfize­tőinkre vagyunk utalva s nekünk is igen terhes kötelezettségeink van­nak. Személyi hirek. Dr. Erdődy Ignácz honvéd fő­törzsorvos és neje téli tartóz %Iásra Bécsbe utaztak. — Papolczy Gyula szatmári kir. tői vényszéki elnök hi­vatal-vizsgálat czéljából városunkban időzött. Áthelyezés. A földmivelésügyi miniszer Fii- löp András m. kir. erdészeti számvizsgálót, ki mint többszörösen sebesült főhadnagy jött vissza a harcztérről, Beszterczére helyezte át, hol a kir. erdészeti számvevőség vezetésével megbízta. Kitüntetések. Őfelsége a király Ürmössy Zoltán vadász hadnagyot, gépfegyverosztag pa­rancsnokot az ellenség előtt tanúsított vitéz és bátor magatartásáért a hadiékitményes 3. oszt. katonai érdemkcreszttel tüntette ki. - Dr. Ver­mes Hugó felsőbányái ügyvédet vitéz magatar­tásáért az első oszt. ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. Elismerő oklevél. A pénzügyminiszter őfelsé­gétől nyert fölhatalmazása folytán dr. Makray Mihály polgármestert a hadikölcsönök sikerének előmozdítása körül szerzett érdemeiért elismerő oklevéllel tüntette ki. A nagybányai rokkant katonák alapjára. A nagybányai rokkant katonák alapjára újabban a következő adományok folytak be: Dr. Almer Sándor főorvos és neje Lovrich Gusztáv elhunyta alkalmából koszorú megváltás czimén 40 K, az anyakönyvi hivatal gyűjtése 10 K, a N. és V. utján Ember Béla 5 K, Deák Ká- rolyné 4 K. Legutóbbi számunkban 3236 K 88 fillért mutattunk ki. Az újabb ado­mányokkal az alap 3295 K 88 fillérre nö­vekedett. További szives adományokat kérünk. A nagybányai festőiskola gyásza. A legmé­lyebb részvéttel vesszük a hirt, hogy Holló Bertalan tüzérzászlós, a nagybányai festőiskola tagja, ki 1914. év őszén városunkból vonult be katonai szolgálatra, hősi halált halt. A boldo- gultban Holló Lajos orsz. képviselő fiát siratja. Adományok. A Lovrich-család Lovrich Gusz­táv temetése napján 150 koronát adott át a polgármesternek, hogy 100 koronát a helyi szegé­nyeknek osszon szét, 50 koronát a nőegyletnek adjon át. A polgármester az adományokat még aznap rendeltetési helyére juttatta. Pro patria! Megemlékeztünk már azon ször­nyű csapásról, mely váradi Stoll Géza tüzér­zászlós hősi halálával hozzátartozóit érte. Porig sújtott édesanyja most a következő gyászjelen­tést adta ki: Pro Patria! Özv. váradi Stoll La- josné szül. Novotny Emma és orosz fogságban egy faluval hátrább akart sétálni, hogy azt is megtudja, mennyi a tartalék. De majdnem pórul­járt. Megint megfogták, de szerencséjére csak éppen megverték és sikerült megszöknie. Ott akasztófa várta, itthon a nagy vitézségi érem. Sziszeg a szél: ezüsttel prémezett szürke bársonyfelhők borítják az egész láthatárt, amikor Grodekra indulunk, mert 8 napi harcz után ki­vonták a Talián-dandárt a tűzből és felváltották. És 8 napi harc után, 8 napi élet után vi­harban, sárban, hóban, fagyban : bokáig érő víz­ben állás után a fedezékben : beteg nincs, vagy j jóformán nincs! És, amióta itt vagyok az ezredemnél, még nem láttam szimulánsot; még sohasem láttam huszárt, aki kérte volna, hogy küldjem kór­házba, — de valahányszor muszáj vagyok egyet elküldeni, akkor mindig hallom : „Ne tessen azt tenni, jól leszek én itt is.“ Grodek egy ici-pici falu a hegyek közt, de tele van typhussal. Első nap 24 esetet látok és 11 kutat záratok le. Csak már a vízszűrőim meg­volnának ! Fehér zuhatagokban ömlik a hó és mikor idejöttünk, megkóstoltuk az oroszjsivatagok hó­zivatarját ; nem volt jó . . . Millió hegyes dárda repül élesen sikoltozva a levegőben ; mind, mind forró, mint a tüzes vas, a szemet kinyitni nem lehet; a reszkető lovak korholnak és fújnak,az utat még elképzelni sem tudjuk. A szél úgy fuj szembe, mintha egy szilárd fal tolna bennünket hihetetlen vehemencziával visszafelé; egész fe­hér torlaszok keverednek, kavarodnak fel előt­tünk és csapódnak a másik percben a fejünkre, félig eltemetve lovast, lovat. Az élen eltévesz=- tik az utat és beleesnek az árokba; amott egy lezuhanó fa majdnem agyonütt egy huszárt. Felhők a hegyeken, köd a földön; vihar­paripákon vágtat a szélvész és hókisértetek tán­colnak a levegőben. A megmerevedett kezünk nem érzi már a kantárt, az elzsibbadt, majdnem élettelen lábunk a kengyelvasat, tűzben ég a szemünk, jégálarc vonja be az arcunkat — az irányt eltévesztjük s a leszálló éjszakában már a Vereschagin hóban eltemetett katonáin jár az eszem. A szemünk előtt keletkeznek a fuvatok, az utón régibb drótakadály mellett meg egy hosszú, hosszú dombról egyszerre felkerekedik a hó, mintegy lerántott lepedő és katonasírok üdvözölnek. Ezek már állandó kvártélyon van­nak, már megharcolták a maguk harcát - és megmutatják nekünk is, hogy: jó utón va­gyunk. De a tavasz elfogyott, megcsalt kegyetle­nül — akárcsak öregedő embert az álmai. Este gratuláló sürgöny Bissingcn gróf had­osztályparancsnoktól, aki éppen most kapta a Lipót-rendet. Baintner őrnagyunk, az ezredpa­rancsnok meg Böszörményi főhadnagy a kato­nai érdemkeresztet, Havasy, Füzesséry, Márton E. meg én a Signum laudist kaptuk, Szlat- kovszky a koronás érdemkeresztet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom