Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 27-52. szám)

1916-07-06 / 27. szám

2 ez nem csak az itthon maradottakra, ha­nem a katonákra is. uk tanulhatták meg legjobban, hogy ebéd után nem feltétlen szükséges a két órás alvás, sőt a napi két-három órával tovább tartó munkába se bal bele az ember, pláne mikor bizto­sított éjjeli nyugalomban és jó táplálko­zásban lesz része és a több munkának ő veszi hasznát. Ugyancsak megtanultuk a föld és ez­zel a haza szeretetét. Milyen ragyogón tűnt ki a háború alatt, hogy mindent a föld ad és a magyar föld mindent ad. Ka­tonáink egyike-másika sok országot, vi­déket látott, megismert, de a hazájánál különbet sehol sem talált. így tanulta meg ő is, hogy mi a hazafiság, mi a hazasze­retet. Minden vagyonnál többet érő kin­csek ezek a tanulságok s minél többen szerezték meg azt, annál értékesebb zá­logot szereztünk egy boldogabb jövőre, mely jönni fog a békével, mint egy jobb kor, mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán. A nagybányai főgimnázium és a háború. Julius 5. A nagybányai főgimnázium ez évi értesítője részletesen beszámol azon háborús események­ről, melyek a főgimnáziumot a legközelebbről érintették. Az érdekes beszámolóból közöljük a következőket: Az 1914. augusztusában elrendelt általános mozgósítás folytán katonai szolgálatra bevonul­tak: Baktay Albert h. tanár tart. őrmester, Balezer György r. tanár népf. hadnagy, Gás­pár Albert h. tanár pótt., Kerekes Sándor r. tanár népf. hadnagy, Nagy Endre h. tanár tart. hadnagy, Pásztor István r. tanár népf. hadnagy, Uj Gyula r. tanár pótt., dr. Varga Sándor r. tanár tart. hadnagy és Viezzoli József r. tanár tart. hadapród. Hadbabonult tanáraink közül eddig heten voltak hosszabb-rövidebb ideig a harctéren. Bak­tay Albert és Nagy Endre h. tanárok még 1914-ben orosz fogságba jutottak, ahonnét az intézet igazgatójának többször küldöttek tudósí­tást. Kerekes Sándor r. tanár 1915. tavaszán a kárpáti harezokban balkarján súlyosabban meg­sebesült s ezen idő óta katonai szolgálatot nem is teljesített, azonban a hadsereg kötelékéből hova lépjen, hogy ne az ellenség torkába. Mintha a -gyeplőt bedobná a lovak közé, rábízza magát a bakkancsaira s már a következő perezben a kerítés tövén guggol, a sárban, a sövény alatt s lopódzik előre az árokban, a jó mély és sáros árokban, amelyben olyan hűségesen eltűnik; s most haragszik a szürke köpenyre, az opossum- prémre, amely kiviláglik a sár kényelmes sötét­jéből. Nyitott szájjal lélekzik, mélyen lélekzik s meg-megáll, a mellében szúrás van, a térdében reumát érez, a gerincze meg van meredve, de csak egy pillanat s tovább, gyorsan csak tovább. Mintha mindig itt járt volna, biztosan s bátran siklik be jobbra egy sikátorba, az orosz házak közt, amelyek kerítés nélkül, egymástól mind külön állanak s most oly rettenetesen némák, szinte zörög a félelemtől a lelkűk. Egyszer csak suttogást hall. Hopp, lehúzódni egy lépcső mögé, amely, orosz szokás szerint, az ajtóból mindjárt az utczára nyílik. Beszéd. A revolverét görcsösen szoron­gatja; megadni magát? villan át agyán. Nem, harcz nélkül nem, sebesülés nélkül. Sebesülés! A kötözőhelyek rémségei villannak elé, a ko­ponya-, mell sérülések, a jódtinkturák szaga, nagy vérző sebek, Peru-balzsammal kitöltve, kéregpapirból csinált sinkötések, organtin-pó- lyák . . . Felhúzta revorverét, nagy kitűnő Ma­user . . . a'szemére vér borul . . . vájjon mindez nem láz ? . . . Magyar szó. — Itt volt ! . . . Délután még itt volt . . . A keze elernyed s olyan megkönnyebbülés fogja el a szemébe köny szivárog. — Tóni . . . — Halt! NAGYBÁNYA még nincs elbocsátva. Balezer György r. tanár a jelen tanév folyamán egy fogolytáborban tel­jesített katonai szolgálatot. Pásztor István r. tanár és Viezzoli József r. tanár a jelen tanév folyamán leginkább a kiképzésnél nyertek al­kalmazást. Uj Gyula-.r. tanár egy járványkór­házban, Varga Sándor r. tanár pedig az orosz hareztéren a hadtápnál szolgált. Balezer György, Pásztor István és dr. Varga Sándor r. tanárok főhadnagyokká ne­veztettek ki, Viezzoli József r. tanár pedig hadnaggyá lépett elő. A tanári karnak kilencz tagja vonulván be katonai szolgálatra, az iskolai munka végzésére az igazgatón kívül csak hét tanár maradt itthon. A megmaradt tanári létszámmal pedig a főgim­názium nyolez, illetőleg a jelen tanévben kilencz osztálynak összes tárgyait ellátni még redukált óraszám mellett sem volt lehetséges. Ezen nehéz helyzetben a helybeli városi társadalomnak hivatott szakemberei szives kész­séggel jöttek az intézet segítségére s az ellátat­lanul maradt mathematika, fizika, természetrajz, r.-geometria és szabadkézi rajz tanítására min­den díjazás nélkül vállalkoztak: Beyer Jenő m. kir. erdőmérnök, K. Paner Viktor m. kir. bánya­mérnök, Mikola András festőművész, ifj. Mól- esány Gábor m. kir. s. erdőmérnök, Sipos Dezső államvasuti mérnök, Szkicsák Ödön gé­pészmérnök, a városi villamos művek főnöke és Veress József m. kir. főbányatanácsos. Sőt az idén - az I. osztályt a tanulók nagy száma miatt kénytelenek lévén párhuzamo- sitni — tanitást vállaltak az intézetben ugyan­csak díjtalanul: Fischer Károly, Huszár Kornél, Szeleczky János m. kir. erdőfőmérnökök és dr. Péchy Alán róm. kath. hitoktató. Ezen szakférfiak tehát immár két éven át buzgó, kitartó és hozzáértő munkával szolgálták az intézet tanitásügyét, melynek szokásaihoz és rendjéhez is megértéssel alkalmazkodtak oly­annyira, hogy kivételes szereplésük az intézet­ben nem érdekes különlegességszámba ment, hanem hasznos munka volt. Önzetlen és a nem­zet ifjúságának érdekeit átértő, hazafias vállal­kozásuk és munkájuk valóban minden elismerésre és példaadásra méltó cselekedet s mint ilyen fog megmaradni a tanári kar és a tanulóifjúság emlékezetében s az intézet évkönyveiben. A háborúval kapcsolatos segélyakeziót a tanári kar tagjai teljes erejükből felkarolták és előmozdították s mindjárt a háború kitörésekor, az 1914/15. tanévi alakuló tanácskozáson hatá- rozatilag kimondották, hogy fizetésüknek meg­határozott százalékát havonként hadsegélyezés czéljaira juttatják. Ezen határozatot a tanári tes­tület mind a mai napig fentartotta s ezen ha­tározat folybmányaképen a tanári kar itthon maradt tagjai és az intézet szolgái részéről kü­S egyszerre egy csomó emberi arcz mered rá ugyanazzal a riadt, vad, rémült felhorka­nással. Aztán megismerik egymást. — Hol az ezredzászló ? . . Délután még itt volt . . . Az orvos kábultnak érzi a fejét. — Ja? Az ezredes megmentette. Miért mondta ezt, hogy „megmentette ?“ S mikor a lélekzetek nagy fölsusogásából meg­érzi a nagyszerű megnyugvást, hogy az ezred­zászló meg van mentve, s hogy az ezredes maga is ; hogy van hát valahol valami biztos pont, van már valami bázis, amire számitani lehet. . . Mért nem vonja vissza — maga sem érti, hogy történt — hazugságát ? . . . Csak áll, a két ke­zét lógatja, vastag teste bután áll s a kopasz koponyája szédül a sapkában, véreres nyilván a szeme és a láza túl van a 39 fokon . . . S hátha az ezredes lemészárolva fekszik az utczán s a zászló a kozákok markában van . . . De valami nagy megkönnyebbülés, bizalom, fölujhodás! Az ezredes megmentette a zászlót. Nem, ezt nem lehet többé visszavonni. S magyar beszéd körülötte, szók, miket nem ért, nem hall, emberek gyűlnek, magyar fiuk, honvédek, már egész csapat, 80-an, 100-an, halk kommandó, sorakozás úgy hevenyében; távolról egy-egy orditá.s, de közben irtóztató, mély csönd, komor, viaskodó, fekete csönd . . . Hirtelen kigyul egy ház! Ijedtség tör ki! Káromkodás! „No, már világítanak, már meglátnak!“ S végig fut a remegés mindannyiunkon. Azután fölkiált valaki. A Pici, az ezredes kisebbik segédtisztje. 1916. julius 6. lönböző hadsegélyezési czélokra befizetett ado­mány eddigelé (1916. júniusáig) 2286 K 50 f. Ezen összegből jutott: 1. a helybeli hadsególyző bizottságiak 965 K; 2. a kárpáti falvak felépi- sére 329'50 K; 3. a Vöröskeresztnek 422 K; 4. a hadi árváknak 216 K; 5. a rokkant katonák­nak 125 K; 6. a vak katonáknak 100 K; 7. ka­tonai melegítőkre 95 K; 8. bevonuló katona (intézeti szolga) szolga segélyezésére 20 K. — Ezen adományaikon felül az intézet tanárai és családtagjaik többféle adománnyal és munkával támogatták a Vöröskereszt-egyesület helybeli fiókját, valamint a háborúval kapcsolatos egyéb jótékonysági ügyet. A hadikölcsönből az intézet tanárai és szol­gái összesen 55200 K-át jegyeztek és pedig: az I. hadikölcsönre 9350 K, a II. hadikölcsönre 3500 K, a III. hadikölcsönre 7050 K, a IV. hadi­kölcsönre 35300 K-át. A háborús események, különösen a hazánk határain folyt harezok már a múltakban tettre- kész hazafias elhatározást ébresztettek tanulóink­ban s VI., VII. és VIII., sőt V. osztályú tanuló­ink közöl számosán harezba kívánkoztak s min­den áron be akartak állani a magyar honvéd­ségbe. Hiába volt a szülők aggodalma és lebe­szélése, tanulóink kierőszakolták a belépéshez szükséges szülői beleegyezést s jelentkeztek a legközelebb eső, szatmári katonai parancsnok­ságon. Itt azonban fiatal koruk miatt olyan ne­hézségeket támasztottak belépésük elé, hogy csak két VIII. osztályú tanuló léphetett be ön­ként: Farkas István és Petrován István s hoz­zájuk csatlakozott Szerencsi Zoltán VIII. oszt. tanuló, ki azonban fiatalsága miatt csak a lengyel légióba vétetett föl. A jelen iskolai év folyamán is több tanuló óhajtott önként belépni, azonban az 1998-nál későbben születetteket nem vették föl, az 1898-ban, vagy korábban született alkal­masok pedig amúgy is besoroztattak. Besorozott, illetve a népfölkelői szemléken alkalmasnak talált tanulóink közül katonai szol­gálatra bevonultak az 1914/15. tanév folyamán: 1914. decemberében Berindán László és Ilaup- tricht István Vili. o. tanulók és Kozma Gábor VII. o. mt.; 1915. májusában: Benutz László, Ketney Zoltán, Nyisztor György, Papp Sándor, Tibit Gusztáv VII., Bánhidi Géza, Buda László, Goldenberg Pál, Kerezsi János, Márkis Simon, Mike Imre, Papp Sándor, Spáczay Artur, Spá- czay Zoltán és Vajda Miklós VIÍI. o. tanulók. A jelen iskolai év folyamán bevonultak tanulóink közül: 1915. októberében Papp György V., Pongrácz Lajos, Répászky Géza, Romocsa László VI. Bobrovszky Sándor, Drágos László, Gavallér Béla, Gedeon Sándor, Markovics József VII., Beregszászy Kálmán, Doroghy Ist­ván, Hiilter Sándor, Mezey Béla, Nagy Imre, Papp László, Varga Andor VIII. o. tanulók; — Éljen ! — Mi, mi, mi az ? — Ez a jel! - és hangosan kaczag, ahogy vacsoránál szokott borsos adomán. — Mi jel ? — Titokban megbeszélés volt, hogyha va­lami baj van, ki fognak gyújtani egy házat, vagy valamit, magaslaton, hogy odagyülni . . . Egyszerre vad bizakodás, öröm, mintha már vége volna minden bajnak s neki direkt az égő háznak. Az orvos oly ügyetlen lett, minden pilla­natban megbotlik, kétszer is térdre esik; a sár hideg, tele van a keze, marka, ruhája, didereg, elmarad s a fogát csikorgatja, olyan dühös magára. A revolvere egyszerre csak nincs meg. Fogalma sincs róla, hova lett, beleharap az aj­kába s tovább rohan. A dombon már négy-ötszáz embert vesz számba egy pillantással. A tűz lobogó vörös meleg fényében sütkéreznek, mint a disznópör­kölés körül a falusi gyerekek. Egy főhadnagy rákiált: — Szervusz öregem! - s vígan fütyörész, inig fehér rongygyal igyekszik bepólyálni a karját. — Nini — mondja aztán — hisz ez a te mesterséged. Az orvos elmosolyodik, sáros kezeire néz, körülpillant lysofortnos viz után s kábult, szét­pattanó agygyal a Jendrassik-klinikára gondol. Jó volna már ott feküdni tiszta ágyban, a kis erkélyszobában, napsütésben, tréfálva, ahogy az öccsét látta, mikor odahaza volt az őszszel . . . Móricz Zsigmond.

Next

/
Oldalképek
Tartalom