Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1916-03-30 / 13. szám
XIV. évfolyam. ISI©, máirczivis Hó 30. 13-lls: szám. Klöfizetési Arak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő:] ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Ozletében Is Tavasz jöttén. — Irta : Csiky Lajos, a Ferencz József-rend lovagja. — Márcziug 29. Bátran adhattam e czimet e soroknak, hiszen még mindig a tavasz elején állunk, amennyiben a tavaszi napéjegyenlőség, mikor tehát a mi világegyetemünk központja, a Nap, az egyenlítőbe jutott, e hónap 20. és 21. közötti éjszakán volt s ezzel kezdődött el, legalább is csillagászatilag a tavasz. A tavasz, a poéta lelkek e kedvelt évszaka, melyről ők legszebb dalaikat zengették, zengik és fogják zengeni mindaddig, tehát még millió évekig, mig ki nem hül a nap, vagy amig esetleg egy nagy világkatasztrófa romokba nem dönti ezt a mi, Isten által oly szépen megalkotott világegyetemünket. A tavasz, a vidám, az üde ifjúság e remek jelképe, mely színes képeket rajzol a jövőről, sejtelmeket ápol, légvárakat épit, szárnyakat bontogat s boldog reménykedések hajóján evez még ismeretlen tájakon levő kikötője felé. A tavasz, mely egyúttal a kezdődő munka évszaka, mikor a friss levegő áramlatára feszülni kezdenek az inak, a karok és lábak megerősödött izmai dologra hívnak s a rügyekbe fakadó fák, a föld rögeiből kiserkedő fűszál és virágbimbó, a teremtettség minden atomja megmozdulván, átzendül földünkön az üdvözlő szép szózat: „Munkára föl 1“ „Szerencse föl!“ Bizony egyik évszak sem hasonlít a tavaszhoz abban a tekintetben, hogy abban mintegy két véglet érintkezik egymással: a sejtelmes vágyakozás, a reménykedés sugárzó idealizmusa és a munkálkodni akaró tetterő, a dologra készen álló fizikai erők megszentelt realizmusa. A lélek a testtel, az akarat a kivitellel, a jószándék a végrehajtással, az emberben minden felsőbb és alsóbb, de egyformán szükséges energia, kézkezet fogva egyesül és indul meg a kitűzött czéi felé, mely a kultúrának, az emberiség haladásának, a természeti erők küzdve-küzdő legyőzésének zászlaját lengeti egy távoli, magasan álló szirtfokon. A tavasz tehát a kezdődő munka évszaka. És a magyarnak, sőt e földi világ népeinek talán soha sem volt nagyobb — azt nem akarom mondani, hogy jobb — alkalma leikébe vésni, majd onnan, megvalósítás végett, kezébe mintegy átvenni e gondolatot, mint az ez évi tavasz jöttén. A rettenetes, minden eddigi ismert méretet messze átlépő világháborúban sok-sok millióra menő munkáskéz hever a béke művei: az ipar, a kereskedelem, a földmivelés és sok más emberi tevékenység számára tétlenül, vagy porla- dozó hamvaival végleg el is veszett szá* mára, mert öldöklő harczok csataterein kénytelen vérvirágokat ültetni, vagy már odalenn a föld porában alulról hallgatja a fölfelé induló fűszálak zizegő mozdulatait. Az itthonmaradottakra vár tehát a nagy feladat, hogy erőik minden megfeszítésével a távollevők, a munkáról végleg lemondottak helyett is ők végezzék el mindazt, amit a tavasz megkíván, hogy elfogadható jó éve legyen a magyarnak, mely adja meg a lehetőséget arra, hogy legalább gazdasági tekintetben ne kelljen ez évet nemzetünk lcg- szomorubb évei közé írnunk be, ha már a dúló háború fergetege fekete színnel vonja is be azt. Nagy hazaíiui, tehát igazán becsületbeli kötelessége ma mindenkinek, hogy szent fogadást tegyen s váltsa is be azt: édes hazám, szép anyaföldem, tavasz jöttén a lágyan simuló napsugár, az éltető lehelletü levegő munkára hiv s én megértem e hívást, dolgozni akarok és fogok is dolgozni, mert távol akarom tartani tőled s mi tőlünk, gyermekeidtől az Ínséget, mely bizony eljő, ha csak annyiból áll hazaszeretetünk, hogy kebledre hajtjuk fejünket. Ám hajtsuk hazai anyánk keblére is, szeretetünk jele gyanánt, fejünket, de kezeinkkel ragadjuk meg mindama munkaeszközt, melyet csak képesek vagyunk forgatni, hogy amit ez anya a maga házában, ez elénk terített főidőn, elvégzendő dolgunk gyanánt reánk biz: híven és becsületesen elvégezzük azt. Ti népvezérek, kik tudtok e föld fiainak nyelvén beszélni, most mutassátok meg, hogy mi is tulajdonképen az a szocializmus, mely a maga nemes ér- telméb en a társadalmi erők hasznos ezéA „Nagybánya" tárczája. trains mii, a IMA». — Irta: Paul Goldmami. — Azt az életet, a mely nyugati bareztér állásaiban folyik, igen sokan Írták le kivált német irók és sok érdekeset lehetett olvasni róla német lapokban, alkalmi könyvekben. Egyike a legérdekesebb ily leírásoknak a bécsi Neue Freie Presse egyik czikke, melyben a lap németországi munkatársa, Góldmann Pál szemléletes képet ad arról a lövészároki életről, a mely a francziaor- szági Armentiéres környékén folyik. Lille-en keresztül utaztunk — mondja Gold- mann — elmentünk a régi katonai gyakorlótér mellett, a melyen egykor a forradalom idejében testvériség ünnepét ülték. Most német lovasság gyakorlatozik rajta. A mint a városból kiérünk, jobbra és balra tőlünk szántóföldek terülnek el, mind meg vannak művelve. Az utón, a melyet erősen őriznek, élénk katonai élet uralkodik. Társzekerek mindenütt. Egy szakasz gyalogos jön velünk szemben, — most jönnek a lövészárokból. Volna még sok más érdekesség is az utón, de részletesebben leírni nem engedik katonai okok. Pompás reggel van. Az ég kék és tisztán ragyog a tavaszi nap. A természet nem tud semmit a háborúról, — az ember azt szeretné mondani, nem akar róla tudni, a táj, a melyen a harcz lejátszódik, derült nyugalommal van eltelve. Egy házcsoportnál megállunk. Az angol állás lövés-távolságában vagyunk. Az autónk nagy port ver fel, jő czélpontot adva az ellenségnek. Kiszállunk és az ut további részét gyalog tesszük meg. A házcsoport mögött egészen nyílt az ut és nem ad semmiféle fedezéket. Nem szabad itt, mint kísérőnk, a főparancsnokságról való kapitány mondja, széles fronton fejlődnünk. Egymás nyomában megyünk hát. Egy mély gödör, a melyet egy gránát ütött az ut földjében, mutatja, hogy itt kellemetlen is lehet a dolog. Mi azonban bízunk abban, hogy az angolok csak nem fognak gránátot vesztegetni három emberre, a kikn ek egyike még hozzá czivil is. Ebben az időben, a mikor Kitchener gránáthiányról panaszkodik! S csakugyan, nem csalódunk bizalmunkban, békén hagynak. Nem túlságos hosszú menetelés után eljutunk a faluhoz, a melyre a német állás támaszkodik. Flamand neve van, a melyét nem szabad megmondanom. Csak annyit mondhatok, hogy nincs messze a sokat emlegetett Armentiórestől. A falu kedvelt czólpontja az angol tüzérségnek. Valahányszor az angolok a frontnak ezen a részén próbálkoznak valamivel a németek ellen, mindig ebbe a faluba lövöldöznek. Az oka ennek ismeretlen.» Nyilván baragusznak erre a falura» — mondja a főparancsnokságtól való kapitány. Az angolok antipatiája a falu ellen nem maradt következmény nélkül. A hosszú, kanyargós utczán, a mely az egész falut jelenti, a szokásos téglaépületek közül egy sincs már, a melyet a gólyók épségben hagytak. Minden ház kapott gólyót többet is, az egész utcza szét van lőve. A legtöbb ház mégis áll, ha a gránátok elfujták is a födelét vagy homokká lőtték a belsejét. A fiamandfalusi házak szívósak mint az a paraszt-faj, a mely építette őket. Német kezek is segítettek a házon s itt-ott megtámogatták, ami öszedőléssel fenyegetett. így vált lehetségessé, hogy az az állandó angol ágyutüz alatt álló falu még mindig hajlékot tud adni a nőmet katonáknak. Sőt még lakói közül is maradtak nébányan, a kik inkább összeomlanak a házaikkal együtt, semhogy elváljanak a hazájuktól. Egy tiszt jön velünk szemben a falu ut- czáján, egy magas termetű fiatal hadnagy, a kit a lövészárokból küldtek, hogy üdvözöljön és vezessen minket. Az utcza balodala mögött áll a templom — vagyis inkább csak a helye, Itt az angol tüzérség különös alapossággal végezte pusztító munkáját. Szép kis kőtemplom volt, mint a hadnagy beszéli, kapuja fölött az 1620 óv számot viselte. Most csak két gót ablak-iv emelkedik a levegőbe és mellette egy fehér csonk maradt meg a templomból. Némi távolságra egy másik templomtorony látszik. A torony még áll, de csúcsát lebontották a németek, mert nagyon is jó czélpontótt adott az ellenségnek.
