Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1916-03-02 / 9. szám

1916 márczius 2

naoybAnya

s

varka fajtákat elvonja a civilektől és elsősorban a lövészárkokban küzdő és szenvedő katonáknak juttatja. Ezt a szempontot S K. ur nem méltatja eléggé, mert cikke elején panaszkodik a miatt, hogy nemcsak a küzdő katonáknál, hanem a «civil életben, a front mögötti hadseregben» is döntő szerepet játszik a dohány, de ha már az állam a dohányegyedáru- ságot magának foglalta le és a dohány árát is kénye-kedve szerint emeli, akkor a fogyasztó közönség is megköveteli, hogy igényei kielégítésénél a legelőzékenyebben és a legszélesebb körültekintéssel járjanak el. A cikk egész tartalmából kitűnik, hogy ennél a körültekintésnél két szempontot kifogásol S. K, ur, u. m 1. hogy a nagytrafikban nincs mindig mindenfajta dohány és 2. hogy a dohánynak az üzletben való elhelyezése kifogás alá esik. A fentiekben mind a két pontra válaszoltunk, de nem mulaszthatjuk el még annak a hangsúlyozását, hogy ha bár S. K. ur igy ir: «a jelenlegi háborús, tehát kivételes helyzetben nem szólunk arról, hogy néha heteken át sem lehet egy egy cigaretta fajhoz jutni», ebben a költői formulázá- sában, t. i., hogy nem említem és mégis — mondom — voltaképen a civilek, mint front mögötti (tehát háború ideje alatti) hadsereg dohány igényeinek kiszolgálásáról is szól, a mi a közbevetett mondat daczára kitűnik a czikk ; első hasábjából. Véleményünk szerint a front ! mögötti civileknek dohány igényeit a háború alatt mérsékelni kell és ezért a front mögötti hadseregnek, a civileknek említett sérelmeire voltaképen nem is volna szükséges a válasz mert mindenkit áthat a lövészárokban küzdő katonák iránt érzett nagyrabecsülés és tisztelet érzése és ha arról van szó, hogy a mi nélkülözésünk utján valamennyire könnyithetünk az ó helyzetükön, akkor emiatt nem panasz kodnunk, hanem őrülnünk kellene, hogy küzdó katonáink sorsán némi nélkülözés árán enyhíteni tudunk az által, hogy a cigarettákról, illetve annak kedveltebb fajairól az ő javukra lemondunk.

Helyénvalónak tartjuk a debreczeni m kir. dohány- és bélyegáruraktár kezelő hivatali főnökének többrendbeli sürgető megrendelésünkre adott válaszából közölni ezeket a szavakat : »Igazán sajnáljuk, hogy óhajtásának eleget tenni nem tudunk és azt sem tudjuk, hogy mikor leszünk abbau a helyzetben, hogy a forgalomnak leginkább örvendő szivarkafélékből szállíthassunk . . . Elsősorban a katonai megrendelés foganatosítandó ... De hát a helyzet, ha nehéz is, mégis bele keli törődnünk, mert a katonát kell, hogy elsősorban részesítsük mindazokban, amikkel szenvedéseit, fáradalmait enyhítjük. Akik itthon vagyunk, kényelmesen megkintgetett a sínpárok között végigfutó láthatár bizonyos pontja felé. A perrooon állva megismerkedtem egy Berberich Antal nevű német természettudóssal. E közben az utazóközönség idegessége egyre nőtt. Nem tudtam az okát. Még a hidegvérű angolok is szaladgáltak és lármáztak és zajongva foglalták el a befutó sínpár mindkét oldalát.

Berberichtől tudtam meg, hogy a különös viselkedésnek a »Mont-Blanc láz« az oka. Mikor Chamonyxban kisüt a nap és megvilágítja a magasságokban fekvő hómezőket, akkor az ösz- szes francia, angol és svájci alpesi klubbot és hegymászó társaságok telefonon értesítve lesznek, hogy a Mont-Blanc mászható. A ki Mont-Blanc túrát tenni szándékozó tourista van Svájcban, vagy hegymászó Francia és Angolországban, az a legelső expressvonattal Genfbe rohan. Mire ideér, már elfogta a «Mont-Blanc láz,» amelynek egy magasabb foka a La Fayet-St-Gervais-ben kitörő »Mont-B!anc düh» és a Chamonyxban fellépő »Mont-Blanc Őrjöngés.»

Berberich, a ki már többször volt Chamo- nyxban, figyelmeztetett arra, hogy Genftől La- Fayet-St-Gervaisig tartó vasúti vonal tájképei gyönyörűek ugyan, de innen kezdve az elektri- kus vasúton még szebbek következnek és igy nem érdemes a tolongásban részt venni. E percben tolták be a Ghamonyxi völgy felé indulandó vonatot Mint egyetlen egy óriás emelkedett fel vagy négyszáz európai és a mint ki se nem lát, se nem hall, a vonatra rohant. Álmélkodva néztem az előttem történő dolgokat. Berberich végre azzal biztatott, hogy ez még mind semmi; hanem az lesz egy jelenet, a mikor La-Fayet-St-Gervaissodorhnljuk a szivarkát a 25 és 100 grammos hosszú vágatu dohánynemüekből is, ilyen dohány pedig a raktáron volt és van elegendő.«

Arra kérjük ismeretlenül is S K. urat, hogy szívlelje meg ezt a hivatalos választ s ha megszívleli, akkor be fogja látni, hogy nincs igaza.

A tekintetes szerkesztő urnák ezen soraink közléséért köszönetét mondunk, tisztelettel a »Haracsek Vilmos utódai« czég tulajdonosai:

Harácsek Vilmos, Haracsek Károly.

♦

Az audiatur et altera pars elvénél fogva készséggel helyt adtunk a hozzánk intézett levélnek, azonban nem zárkózhattunk el az elől sem, hogy S. K. czikkiróuak a levélre adott rövid megjegyzéseit közöljük,

Az ellen a burkolt vád ellen azonban a szerkesztőség nevében is tiltakoznunk kell, mintha S. K. czikkében azt panaszolta volna föl, hogy a jelenlegi abnormis, háborús időkben a front mögötti s n*m a fronton levő hadseregé volna az elsőség vagyis elsősorban a czivil társadalom dohányszükségletét kell kielégíteni s csak azután az értünk küzdő katonákét. Aki figyelemre méltatja czikkeinkel s ismeri azt a készséget, melg- lyel lapunk a küzdő katonás ig szolgálatába szegődött minden téren, az nagyon jól tudja, hogy mi ilyen abszurdumokat tartalmazó czik- keknek helyt sem adnánk. De S. K czikkében ennek az elítélendő iendencziájának nyoma sincs meg, ez a tendenczia egészen önkényesen, olcsó halásvadászat czéljából van a czikkbe belemagyarázva. Ennyit a sz> rkesztőség reputá- cziója érdekében.

4Tekintetes Szerkesztő Ur! A nagytőzsdéről írott czikkemre beérkezeti válaszszal igen röviden végezhetek.

Tiltakoznom kell az ellen, hogy engem ez eminenter közügyben ellenséges érzület vezérelne Ennek a föltevésnek ellene mond hosszúra nyúló közszereplésem.

Éu tulajdouképen két dolgot kifogásoltam

Először azt, hogy a háború előtti időkben is előfordult, hogy a nagytőzsdében nem lehetett kopni egyes czigaretta és dohányfajokal, különösen egyptomi czigareltákat és purzicsán, herczegovinai dohányokat. Nem részleteztem, nem mondtam, hogy világos vagy sötét dohányokat nem lehetett kapni; azt sem firíattam, hogy ez kinek a hibájából történt, csak azt írtam, hogy a fogyasztó közönség megszokott (világos vagy barna, egyremegy) dohányához és czigarettáihoz néha heteken át sem juthatott. Ez pedig hogy igy volt, tudja az egész város fogyasztó közönsége, de elismeri ezt a nagyben ez a tömeg az eleklrikus vasutat megfogja támadni.

A vonat megindult. Berberich és én a vonatot kisérő kalauztól azt igyekeztünk megtudni, hogy utazik e a vonaton valami nagy európai »Név»? A kalauz egy vérbeli francia szellemességével, palástolhatatlan gúnnyal azt felelte: »Nem utaznak, csak dijbirkozók és tudok-e dijbirkozni, mert La-Fayet-St-Gervaisben egy óra múlva nagyszerű aréna lesz.« A zsúfolásig megtelt vonat minden ablakából öt—hat létcső volt neki fektetve az elő táruló tájképeknek és fényképező gépek igyekeztek a rohanó virányokaf, hegyeserdős és lankás részleteket megörökíteni. Egy pár állomással Annemasse után figyelmeztetett Berberich, hogy egy kanyargónál látni fogjuk a Mont-Blancot.

A kanyargó előtt az egész utazó közönség neki feküdt az ablakoknak. A vonat lassította futását Keresztül ment egy rohanó folyócskán. Megkerült egy hegyfarkat. A következő pillanatban felemelkedett előttünk egy hihetetlen magasságú bárok, három kupolás fehér szentegyház. A láng belecsapott a szivembe. Iszonyúnak, félelmetesnek, ijesztő magasságúnak tűnt fel. Azt a benyomást kelti, bogy még mindig folyton emelkedik, pedig már is 3 ritkuló levegő halálos szférájába nyúlik fel. Igen! Ott volt. ő a fenséges, a nagyszerű, a káprázatos, a leírhatatlan, A dicsfénye megbűvülő; a nyugalma ünnepélyes; az öltözet, amelyben trónol, hófehér. A trónja szilárdabb mint egy mesebeli királyé; tízszer esztendő viharja sem tudta elsöpörni ő maga büszkébb mint egy európai uralkodó. Az ő fehér kupolákkal és jégtornyokkal felékesitett udvarába

tőzsde válasza is azzal az indokolással, hogy ők rendeltek mindenféle fajlát, de nem küldtek, amiről ők igazán nem tehetnek.

A végső eredmény mégis csak az, hogy megesett, hogy sokszor egyes fajok hiányoztak — én tehát valótlant nem írtam.

Csak az a csodálatos dolog, hogy ezek az egyes fajok miért nem hiányoztak más tőzsdékben soha, például a szatmári tőzsdében!

A második kifogásom az volt, hogy a nagytőzsdét, melyben a legfinomabb dohányfajták vannak, nem volna szabad egy oly lokalitásban elhelyezni, melyben egyúttal vegyes, fűszer nagykereskedés is van, mert a füszerkereske- désben fölhalmozott fűszerek, petroleum, só, olaj, terpentin stb. nagyban befolyásolják a dohány izét, mely egyike a legérzékenyebb növényeknek.

Hogy a dohány egyike a legérzékenyebb növényeknek, azt nem én találtam ki, sok tudományos czikken kívül igazolja az is, hogy a havannai legfinomabb termékeket, szivarokat csak üveg bura alatt hozzák be, ha azokuak eredeti izét és zamatját megakarják őrizni.

Ha a dohánynagytőzsde úgy vélekedik, hogy az áruda fülkéjétől a »helyiség túlsó zugában kezelt petroleum s más hasonló czikk« a finomabb dohányokat és szivarfajlákat nem be- j folyásolja, ez bizonyára az ő sajátos meggyőző- [ dése, de nem ez a meggyőződése a nagyközön- I ségnek. S a közönséget e hitében és felfogásában még az a fölemelő tudat sem fogja megingatni, hogy a nagytőzsde Nagysomkuton és Szi- nérváratján is a vegyeskereskedésekben van elhelyezve. (Egy kissé ugyan bizar dolog, hogy egy sz. kir. r. t. város nagyközségekhez szaladgál követésre méltó példák után.)

Azt elismerem hogy a dohánynagyraktár egy külön és kifogástalan helyiségben van, de viszont kétségbe vonom azt, hogy az »árufülkébe« csak a napi fogyasztás kerül. Bizony sokszor hetekig is ott áll a vegyeskereskedésben levő árufülkében egy-egv fmomabbfajta szivardoboz, mig az teljesen kiürül. Ez az idő pedig teljesen elég a különböző izek és átható szagok impregnálására.

Meg azután mi is az az árufülke? Egy pult és egy negyed ajtó, mely a 2 lépés széles területet a vegyes kereskedéstől elválasztja.

Arra a vádra pedig, mintha én ebben a háborús világban a civiltársadalmat előbbre tenném a küzdő katonaságnál, nem is válaszolok, hiszen az ilyen képtelen állításokra nincs felelet. Aki olvasni tud, olvashatta Írásomat, melyet semmi ellenséges érzület nem vezet s melylyel bizonyára egyetért mindenki, aki az itteni sajátos viszonyokat ismeri.

Megkülönböztetett tisztelettel s. K.

csak avatottak nyernek bebocsáttatást, s kívül marad azon a jogosulatlan felfelé törekvés mar- talocz hada, mert ő mint a Magasságok és Mélységek ura szövetségre lépve a Viharokkal, mint szigorú biró ítél elevenek és holtak felett. A sa- voyaiak istenként imádják, mert ez a hatalmas hegy nekik nem csak parancsoljuk, hanem a leggondosabb eltartójuk is. A Mont-Blancot erről a pontról csak egy pillanatra láttuk. Ds e pillanatnak hatása bámulatos az emberi lélekre. Megdöbbentem. Éreztem, hogy erre felkapaszkodni lehet erény, de lehet egyúttal magam iránt való megbocsáthatatlan bűn. A szilárd elhatározásomon azonban már nem változtattam. Megfogom tehát mászni a Mont-Blancot, még az esetben is, ha az ut szenvedéseken vinne keresztül.

Ugyanezen érzelmeket láttam egy angol tourista társam arczán, aki az angol nevelés nyugodtságával csak ennyit mondott: Én felmegyek a Mont-Blancra még akkor is, ha biztosan tudom, hogy holnap azon egy szerencsétlenség történik* Ugyanezen angol volt az — mint később látni fogjuk — kit a 4367 méter magasban levő menedékház előtt tultrainirozás következtében, kimerülve a »soroche«-nak nevezett hegyi betegségtől kínozva, letörve a hóra félholtan kifeküdni láttam.

A vonat e közben több állomást érintve fenyő ligetek között haladt. Lassankint megnyíltak a mélységeknek és magasságoknak sorai. Az alagutak egymást követték. A vonat La-Fayet- St-Gervais előtt egy párkány szóién fut végig. A kőszálak között katlanok tűnnek elő, melyből a szurdokok csörgedező, rohanó patakjai csillog-