Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1916-02-10 / 6. szám
1916. február 10. NAGYBÁNYA s HÍREK. Február 9. Személyi hir. Dr. Makray Mihály polgármester Budapestről, hol pár napot töltött, haza érkezett. Kitüntetés. A király ujfalusi Ujfalussy Miklós szolgálaton kívüli viszonybeli százados, egy népfelkelő huszárszázad parancsnokának az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül a hadiékiíményes 3-ik osztályú ka tonai érdemkeresztet adományozta. Ezüst vitézségi érem. Kovács Miklós soffőr szakaszvezetőt, Kovács János v. hajdú fiát, ki az olasz harczléren van, vitézsége elismeréséül az ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. Megyóspüspökünk beteg. Mély aggodalommal vesszük a hirt, hogy dr. Boromisza Tibor megyéspüspftkünk, előzetesen fellépett influenza után tudőgyuladásba esett Az agg egyházfő komoly természetű betegsége aggódással tölti el az egész egyházmegyét, melynek templomaiban fölhangzik a könyörgés, hogy az Egek Ura a szeretett főpászfort, ki egész ielkével, minden áldozataival egyházmegyéjének él,' tartsa meg nemes hivatásának. Szatmárról jelentik ma telefonon, hogy az egyháznagy állapotában némi javulás állott be. Szép adomány. Özv. Turmann Olivérné a nagybányai vörös kereszt kórház fehérnemű szükségletének fedezésére 200 koronát adományozott. A szép adományért e helyütt is köszönetét mond a kórház vezetősége. Nóta vitézségi érmet kapott. Mi is csak Nótának Írjuk, amely néven ismeri az egész város Almeréknak volt mindenesét. Ha azt Írnok, hogy Klein Náczit tüntették ki, mint amely Nótának becsületes anyakönyvi neve, senki sem tudná, hogy ez a kitüntetés Nótának szól. Nóta már a háború kezdete óta mint huszár a harcz- téren van s egyre másra Írja a leveleket, hogy igy vágják a muszkát, úgy vágják és sokszor úgy szalad, hogy utói sem tudják érni. Hogy Nóta nem igen nagyit, bizonyítja az, hogy most vitézségének elismeréséül a vitézségi éremmel tüntették ki. Adakozás. A hadsegélyző pénztárába e hó folyamán befolyt 30 korona. Ezt, adták februárra : Czárich Ida 10 K, helyi rokkantak segítésére 5 K, Égly Mihály, Smaregla Mihályné, Lakos Imre 6—5 K, L. Berks Lajos februárra 10 K. Mi kell a népnek? A becsületes magyar népet nem egyszer elrágalmazzák, hogy ami nívós, ízléses és igazán szép, az magas neki és nem szívesen vásárolja,. Ezt a rágalmat egyszeriben agyonütötte Az Érdekes Újság csodálatosan gyors hódítása. Az a három évi fennállása óta országhóditónak bizonyult képes hetilap művészi képeivel, ízléses beállításával s olvasmányainak irodalmi hangjával egyaránt meg tudta hódítani az úgynevezett intellektueleket s a nagy közönséget. Az Érdekes Újság a kunyhótól a palotákig mindenüvé eljutott s ezt a nagy népszerűséget még fokozni fogják azok a harctéri, irodalmi, művészi és szociális pályázatok, melyeket a gyönyörű hetilap most tűzött ki 7500 korona értékben. Halálozás. Borisok Samu kiváló festőművészünk anyósa, kisrhédei Rliédey Ferenczné szül. csicseri Ormos Maliid f. hó 2 án, életének 76-ik évében jobblétre szenderült. A boldogulta! f. bó 4-én helyezték örök nyugalomra nagy részvét mellett. Élelmiszer kiviteli tilalom. Városunkban egyszerre azért szökött fel oly horribilisra a tojás, tej s túró ára, mert amint már többször megírtuk, ez árukat idegen ügynökök szedik össze részint a városban a hetivásáron, részint a közeli vidéken és elszállítják legtöbbször Szatmárra, állítólag a kórház élelmezésére. Azonban nekünk is van kórházunk, ahol sokszor százan felül vannak a katonai betegek s bizony ezek is megsinylik az ilyen élelmiszer áru kivitelt, mikor annak mi sem vagyunk bőviben. Hogy az ilyen ügynökök ellen mégis lehet tenni valamit, bizonyítja a nagykárolyi járás főszolga- birájának, Madarassy Istváunak körrendeleté, melyet a járás községeihez és csendörőrspa rancsnokságaihoz intézett, amelyben újból szigorúan utasítja őket az élelmiszer uzsora meg gátlása iránt. Hangsúlyozza a rendeletben, hogy ! igen sok panasz merült fel amiatt, hogy idegen ; járás területéről élelmiszer kereskedők jelennek I meg a községekben, akik maximális áron felül összevásárolják a fogyasztási czikkeket és egyes vasúti állomásokon feladván, kiviszik a járás területéről. A rendeletben meghagyja az elöljáróságoknak, hogy a fogyasztási czikkek összevásárlását csakis az általa kiadott engedéllyel biró élelmiszer kereskedőknek engedjék meg s azoktól, akik ilyennel nem bírnak, a megvásárolt élelmiszereket kobozzák el, azokat a maximális áron árusítsák ki és a kihágás megtorlása végett tegyenek hozzá jelentést. A csendőr- őrsparancsnokságokat utasítja, hogy a vasúti állomásokat kisérjék figyelemmel és akadályozzák meg a tojás, tej és tejtermékek kivitelét. Két nélkülözhetetlen dolog manapság: az újság és a naptár. Intelligens ember ma már egyiket sem nélkülözheti. Mindakettőt egyszerre szerezheti be, aki 8 koronát posta utalványon beküld a Pesti Hírlap kiadóhivatalának (Budapest V kerület Vilmoscsászár ut 78). Ez összegért megkapja a Pesti Hírlap negyedévi folyamát, 1916 február 1-től április 30-ig és — mig a megmaradt készlet tart — díszes kiállítású, tartós vászonboritékba kötött, nagy képes naptárt, melynek egész éven át hasznát látja. A Pesti Hírlap a háborús viszonyok dacára is a legbővebb tartalommal jelenik meg, a Pesti Hírlap Naptára pedig az olvasóközönség minden rétegének igényeit kielégíti. Van benne minden hónaphoz három rovatozott oldal följegyzésekre, minden hónapra gazdasági, kertészeti és egészségügyi tanácsok, szépirodalmi közlemények ismeret- terjesztő cikkek vásárok jegyzéke ésjsok egyéb tudnivaló, továbbá 16 mélynyomásu aktuális kép, 4 színes haditérkép és 40 szövegközti ábra. Ily pontos térképeket ma egy újságolvasó sem nélkülözhet. Siessen hát, akinek még nincs naptára és rendelje meg a Pesti Hírlapot egy negyedévre 8 koronával, mert akkor a kiadóhivatal azonnal igyen és bérmentve megküldi a Pesti Hírlap Naptárát az 1916 ik évre. Aranyat — papírpénzért. A háborúval járó oktalan aggodalom egyik szomorú jelensége, hogy a nép, de a városi polgárság egy része is összegyűjti és rejtegeti az arany pénzt abban a tévhitben, hogy a háború után a papirbankók értéke csökkenni fog. Eltekintve attól, hogy a most már biztosra vehető győzelem eloszlatja ezt a tévhitet, az aranypénzt elrejteni hazafiat- lansáy, mert hisz az, hogy az Osztrák-magyar bank által kibocsátott papír bankójegyeknek minél nagyobb aranyfedezete legyen, biztosítja leginkább, hogy a papírpénz érléke megmaradjon. Németországban átérezte és megértette ezt minden polgár, hazafias Jkötelességludással beváltotta mindenki aranykészletét papírpénzre és igy érték el, hogy a márka árfolyama nem csökkent. Ezt a példát hazánk s a magunk jól felfogott érdekében követnünk kell nekünk is. Az Osztrák-magyar bank mindazoknak, kik a birtokukban levő korona értékű aranyérmeket, vagy pedig cs. és kir. vert aranyat a bank főintézeténél bankjegyre cseréli be, ezen hazafias cselekedetük maradandó emlékéül budapesti főintézete utján díszoklevelet állíttat ki. A díszoklevél, amely késő unokák előtt is bizonyítéka marad annak, hogy a mai nehéz időkben minden magyar ember teljesítette hazafias kötelességét, merített papiroson kék alapra van nyomtatva és szövege a következő: Osztrák Magyar bank. Tekintetes ......................... urnák Elismerjük, hogy 1916-ban, midőn a világháború dúlt, 20 drb 10 koronás slb...............aranyat hazafias készséggel a bank szatmári fiókinté- zeténél beszolgáltatott. Budapest, 1916. évi ...........hó. Kiv áló tisztelettel Osztrák-magyar bank Budapesti fiókintézet. Azzal szó nélkül, a hogy jöttünk, kimentünk a temlomból. Nyolcz nap múlva el kellett mennie — vendégszereplésre, Párisba. A szerződés meg volt már kötve, mielőtt ismertük volna egymást. Napjában ötször irtunk egymásnak és a legőrültebb táviratokat váltottuk. Senki sem ismerte ezt a nyelvet rajtunk kívül. A leveleit egy darab égre irta . . , Annyira belémelegedett az öreg ur, hogy figyelmeztetnem kellett: tomphsa a hangját. — Erre halkabban folytatta : — Nyolcz napig tartott ez, akkor ezt a köt sort kaptam tőle: »Ne irj többet, elp^rzsel ennek a szenvedélynek a lángja. Nem tudok dolgozni, ha Írsz nekem.» Engedelmesen hallgattam nyolcz napig és úgy jártam a világban, mint egy holdkóros. Nyolcz nap múlva nem birtam tovább és újra Írtam. Semmi válasz. Most aztán írtam, táviratoztam éjjel, nappal, reggel, este. — Végre egy levelezőlap — mint valami alamizsna, a mit egy tolakodó koldusnak odavenek: • Hagyj nyugtom, dolgoznom kell. Szeretlek, de nem irhatok. Ma Londonba utazom vendégjátékra.» Minden londoni lapot végigkutatíam a repertoárjáért. — Sehol egy hang sem. Uram — hazudott. Nem volt Londonban. Nem is tudtam, hol van. Csak azt az egyet tudtam, hogy neon kellek többé neki. Ugyanez időtájban elvesztettem az állásomat és kenyér nélkül maradtam. A gondot, a sóvárgást — uram, ezt mind megismertem. Még megvolt az a reményem, hogy visszatérése után meggondolja magát. El iebet-e a szenvedélyt egy hitvány hót alatt felejteni ? És miért unt volna rám ? Volt bátorságom, hogy korbácsoló szeszélyét elviseljem, de arra nem, hogy vádolni merjem. Idáig elhanyagoltam régi barátomat, a bort — most vigaszt ígért nekem és a bohémok közé csalogatott. Találtam társaságot; hamarosan Kal- listossal vívott párbajomra fordult a szó 1 Ez még most is, hat hét elmúltával, cause célébre volt színházi körökben. Éjfelután egy óra tájban megoldódtak a nyelvek s az egyik ur különböző szempontokból kezdte megítélni az ügyet. — Én kelletlenül követtem a fejtegetései terére. Akkor felkiáltott egy másik : — Hafha nem is hazudott Kaliistos ? Hátha igazán a dívától jött ama bizonyos reggelen? A felháborodásomra mentegetőzéssel felelt: csak elméletben teszi föl ezt. — Bocsánat uram, — szólt egy harmadik, — bizalmasan mondom önnek: Kaliistos nem ! olyan bűnös, mint hiszik Csak indiszkrét volt, ■ gyalázatosán indiszkrét. Nem birtam tovább és hevesen követeltem I magyarázatot. — Kérjen Kalíistostól. És elcsentem hozzá. Álmából költöttem fel. I Meílenragadtam és sértéseket kiáltottam a fülébe. ö pedig gúnyos, félős mosolygással lépett i nz Íróasztalához, odaadott nékem egy levelet és tartotta a gyertyá*, hogy elolvashassam. Mikor a diva Írását megismertem, elsápadtam. Mikor az első szót láttam, azt hittem, villám csapott belém. Ugyanaz a becéző név volt, a min engem szeretett szólítani. — A levél tele volt szelid szemrehányásokkal, a fecssgése miatt és ezekkel a szavakkal végződött: »Hát ez a jutalma az én odaadásomnak ?» Aztán, aláirásképen megint egy beczéző szó következett, ugyanaz, amin velem szólitatta magát . . . Az öreg ember küzdött az elkeseredettségével. A hangjának valami olyan árnyalata volt, a mit eddig soha sem hallottam. Megfagyott a vér az ereimben. — És az'tán? — kérdeziem türelmetlenül. — Aztán — Istenem — mit beszéljek még í Frázis volna mindon, a mit mondhatnék. — Kisírtam magamat. Láttam egy olyan világot és megkóstoltam egy olyan édességet, a mely nélkül nem tudtam meglenni többé — és mégi3 csak meg kellett lennem. Boldogtalan voltam — ó, olyan boldogtalan, hogy nem értettem azokat, a kik büntetés gyanánt osztják a halált. Nekem megváltás lett volna. Hogy vigasztalhatott volna ez a gondolat; méltatlant szerettél ? — Bolondság! A napom volt ő és a mért nem ragyogott többé, azért nekem épen annyira ragyogott a káprázatal — Egyedül voltam és ez megháromszorozta a nyomorúságomat. Sohasem volna szabad egyedül hagyni a nyomorultakat. A bátorságom msgtört, az életem semmivé lett. És ebhez járult még a mindennapi kenyér
