Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1916-02-10 / 6. szám
lÉX'V. évfolyam. 1916. fe’toru.ár lió ÍO. ©-i3s szám. T-A.ÉiS.A.XD.A.X-.Ik'CI ÉS SZÉPIEOXALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő ÉG L Y MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. Kenyeret és nem pikántériát kérünk! Február 9. Az egész ország szinte leírhatatlan érdeklődéssel tekintett a képviselőház tárgyalásai eié, mely hivatva volt, hogy a hallatlan drágaság okai mellett megtalálják azon eszközöket is, melyek, ha kell, drákói szigorral is, véget vetnek annak a tűrhetetlen állapotnak, amit nyögünk mindannyian, akik a háború viharait a front mögött küzdjük végig. S az ország nagy érdeklődése mindjárt a vita első napjai alatt óriási csalódásba fulladt. Kaptunk pikántériát eleget, de arra nézve semmi irányítást, hogy a kátyúból, amelybe az országot a háborús viszonyok, a lelketlen kufárok s a felbur- jánzott uzsora döntötte, mikép vergődhetnénk ki. Pikántériákból azonban, ha még oly ingerlők is, megélni nem lehet s mi alig tudunk lelkesedni a képviselő urak egymás ellen indított személyes hajszáján, mikor mi búzát, húst, uzsoramentes árakat, tisztességes közszállitásokat és elviselhető életet várunk azoktól, akik most az ország sorsát irányítják. A merkantilistáknak az agráriusok ellen és viceversa indított hajszája nem érdekli az országot. Nem olyan időket élünk, hogy az ilyen személyes élű hajszák a legolcsóbb A „Nagybánya“ tárczája. A Diva. Az öreg úrral valaha a szünidei utazók kitaposott utain ismerkedtem meg és nemsokára barátjaként ragaszkodtam hozzá. A társasága kellemes volt. Sokat beszélt, de nem fecsegő haj iámból vagy oktató önhittséggel, hanem a magános bölcs ama szükség-érzete miatt, hogy felhasználatlanul ne vigye sírba a tapasztalatait. Egy délután, mikor a múzeumokat már szerencsésén elintéztük, együtt mentünk a kávéházba, ő olvasott, én halálosan unatkoztam. Egyszerre csak félretette az újságot és igy szólt: — Nem kéne ilyesmit olvasni az embernek, ha tudja, hogyan készül. Megzavarja az ítéletét. — Nem értem — — Nézze például ezt. Itt azt írja valaki: mindenkinek, a ki müveit ember számba akar menni, legalább egyszer látni kell, hogyan hal meg Teenen Maria, mint kaméliás hölgy. — Tudom, hogy csak handabandázik. Hanem azért ez a gondolat: «meg kell nézned» — most már hosszú időre megzavar. — Ma itt játszik. E'jön velem ? X — Szívesen, — mondtam. — Jó, majd szerzek jegyet. Szerencsénk volt és még az utolsó órában megkaptuk a színpad mellett levő páholyt. Óit ültünk — az öreg ur szótaian izgalomban. hatást is ki bírnák váltani a közönségből. Kit érdekelnek az elhangzóit leleplezések? Hogy ki melyik banknak az igazgatóságában ül, mennyi a tandemje? Most, amikor a nemzet fiai immár tizenkilenczedik hónapja vívják élet-halál tusájukat, a nemzetért, az országért, mindnyájunkért, agráriusokért és merkantilistákért egyformán. Mikor a nemzet kenyeret vár, kap helyette izetlen, személyes torzsalkodást 1 Mintha a képviselőház a Rip Van Winkle álmát aludta volna; mintha li- zenkilencz hónap óta nem történt volna semmi és nem borulna a jó Isten fehér takarója Galiczia, Lengyelország, Szerbia, Tirol és az opál szinü Isonzo földjén sok ezer meg tizezezer bús magyar tetemére. Megdörzsöltük a szemünket, valóban kortársai vagvunk-e a világháborúnak, vagy csak átaludtuk az elmúlt két esztendőt? Ugyanazok a hangok, ugyanazok a gesztusok, ug}ranazok a jelszavak, ugyanazok a kopott szenvedelmek, elnyűtt bárgyuságok, — hát minden megváltozott volna, csak a parlament nem? Dehogy is akarunk mi politizálni 1 Csak hangot akarunk adni azon érzelmeknek, amelyek »jó« vidéket elfogják annak olvasására, amik e históriai napokban a magyar parlamentben történnek. Mennyire csalódnak e jó urak, ha azt hiszik, hogy a nemzetnek tetszik az a szerep, amelyben magoknak tetszeleg— Rilkén járok színházba, — mentegetőd* zött később. — A színjáték túlságosan élénken hat rám, szinte megárt. . . Mikor Teenen Mária a színpadra lépett, úgy tetszett, mintha a közönség egész érdeklődése, egy áramköteggé egyesülve, áthuliámzolt volna az öreg ember testén. De már az első felvonás után nem figyeltünk valami túlságosan az elcsépelt darabra. — Kü önös korszakban élünk, — mondta a felvonásközben az öreg ember. — Alexandria, Róma és Flórencz romlottabb volt, mint a mai Európa, Athén erkölcsösebb, Jeruzsálem csökönyösebb — de egy nép és egy kor sem sietett olyan hatalmasan előre, mint mi. — A technikai eredményeinkre gondol? — Eh, mit törődöm én azokkal! Az Ízlésünket értem. — Seneca levelei a maguk korát értékelik. Elavultak? Nem. — Dumas alig ötven évvel ezelőtt irt egy drámát a kaméliás hölgy becsületének megmentéséért. A kortársai körülrajongják, Gautier Margit a divat istennője lesz. — És ma ? Csak egy holdkoros bolond szerethetne bele ilyen nőszemélybe. Hallgattam. — Különös eset történt velem, — folytatta az öreg. — Akarja, hogy elmondjam, vagy inkább odafigyel? — Kérem, mondja el 1 — Hát hallgasson ide. — Egy barátom a ki gazdag volt és szívesen érintkezett magánál szegényebbekkel, mert kényelmesen kezében tarthatta őket, meghívott egyszer egy nagy estélyre. A házát majd fölvette a nagy előkelőség. A társaság középpontja egy diva volt. nek; ha azt hiszik, hogy a perifériákon visszhangra találnak azon teliszáju rikol- tozások, melyek egymás tekintélyének sárba tiprását czélozzák akkor, amikor az ország a drágaság, az uzsora letörését várja a törvényhozó uraktól s nem pedig vitézi tornát a liberaiismus és kleri- kálisraus elcsépelt jelszavai mellett. Talán helyén való lesz, ha már egyszer a jó vidék is kijelenti, hogy immár szörnyen unja ezt a személyeskedő játékot, mely a parlamentben lábrakapott, sőt a jelenlegi viszonyok között, amikor milliók és milliók kékre fagyva és farkasszemet nézve a halállal, virrasztanak kint a frontokon és milliók gyászolva, de elhatározóban koplalva és kiuzsorázva kitartanak itthon, ez a méltatlan, heccelő játék kínos, kegyetlen és kiábrándító. A drágaságról van most szó, a drágaság okairól s annak letöréséről, nem pedig apró heccekről. Ha azok a milliók és milliók, akik lövészárkokban oly hősiesen megállják a helyöket olasszal, szerbbel, orosszal egyaránt, álljuk meg mi is a helyünket idehaza, amikor a magyar középosztály megmentéséről van szó. Amikor arról van szó, hogy a távoli frontokon küzdő katonáink hozzátartozóit mentsük meg az uzsora karmaitól s ne engedjük kiültetni kezükből azt a falat kenyeret, melyet esetleg az államsegélyből vagy a társadalom humanizmusából szerezhetnek. Az egész ország népének leikéből — Már most megvallom önnek: attól a pillanattól fogva, hogy megláttam, középpontja lett az én gondolataimnak is. Nem csuda: az első kiváló asszony volt, a kivel találkoztam. A hire bejárta a kerek világot. — Volt köztünk egy ember, a kit — hogy is nevezzek el hamarjában? — Kallitosnak hívták; kinyalt tacskó volt. Mikor a habzsoló tekintetével ránézett és a karját bizalmasan a széke hátára tette — akkor tudtam már: dühöngök arra a nyegle fiezkóra, tehát : szerelmes vagyok ! — Hogy merészelheti ez? ... Ma látta a dívát először — épen mint én. És mig én félő tisztelettel viseltettem a nagysága, a neve a tekintetének hideg csillogása iránt — egy Kallistos, a kinek pedig ez az asszony nem is több mint akármelyik bárónő, vagy egy ünnepelt ballerina, szóval: asszony — ez a Kallistos meg meri kívánni őt ? Volt akkoriban egy másik barátom is. Annak szoktam minden bajomat megvallani A bor volt. — Épen, a mint nekiláttam, hogy leöblítsem ennek az utálatos históriának a benyomását, a diva belévont a társalgásba, s mikor Kallistos mohón beléegyeledett, olyan jéghidegen utasította rendre, hogy elment a kedve minden további szeretetreméltóságtól. Én természetesen módfelett örültem. A diva soká beszóit velem, udvariasan, okosan •— a csudáiatom hamarosan imádássá növekedett. Boldoggá tett. — nem: üdvösséget adott ennek az asszonynak a kegye. Barátom — a bor — együtt érzett velem. Mikor a diva haza akart menni,j felpattantam a
