Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1916-02-03 / 5. szám
SCIV. évfolyam. 101©. foTorviár lió 2. 5-ilr szám, Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér, ‘iejtjeleniis minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő:' ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. A béke. Február 1. Mély meghatottsággal olvastam XV. Benedek római pápának egy hírlapíró előtt tett egyik régebbi következő mondását: «Mindent megkíséreltem, ami lehetséges volt. Reméltem, hogy a háborúnak rövidesen vége lesz, de az uj kontliktús bonvolultabbá tette a helyzetet, mert na- gvobbarányuvá tette a tragédiát. Attól félek, hogy Olaszország beavatkozása bizonytalan időre meghosszabbította a háborút ... A béke, amely úgy látszott, hogy közeledik, távolodni látszik . . .» A római pápa úgy látja, hogy a béke, mely után ő is vágyakozik, melynek lét- rejöveteléért mindent megkísérelt, nem közeledik, hanem távolodik. Lesújt ez a vélekedés I Tizennyolcz hónappal azután, hogy a megindult a világrengető förgetegnek rettenetes áradatja. Pedig ha pár hónappal ezelőtt már imádkoztunk a békéért, mennyivel több okunk van erre az imádságra most, pár hónap után. Okunk? Hiszen ép az a bökkenő, hogy a béke után áhítozó vágyakozás okai csak a lelkekben vannak meg, az elméket pedig az események egész irtózatos rengetege lefoglalja a háború számára. «Elég volt már a szenvedésből, a pusztulásból, a milliók elvesztőn siránkozó gyászból» nyögik, sóhajtozzák, imádkozzák a lelkek. «Még nem jött el a béke ideje, mert még nem intéződtek el a háború okai:» okoskodnak az elmék. És tovább száguldoznak a háború vad fúriái. Angolok, franciák esküdöz- nek, hogy még csak ezután jön a java; hogy az ó erőik még csak ezután fognak igazán érvényesülni s büszke önér- ! zettel hirdetik, hogy addig le nem teszik a fegyvert, amig ki nem vívják végleges győzelmüket. Ezalatt pedig verjük, üldözzük az orosz hadseregeket és se an- I golok, se franciák, se olaszok egyetlen csatatéren se boldogulnak. Gyász és kárhozat üli meg a világot. De azért a világ mintha belebolondult volna a saját maga tragikumába: egyre növeli, fokozza, j mélyíti a maga gyászát és kárhozatát. Úgy tolakodik az elmébe a kérdés, hogy miért? De magamnak se merek erre a kérdésre felelni. Meil senki emberfia ma nem lehet olyan önlfitt, hogy megbízzék a maga gyarló elméjében, amikor erről a kérdésről okoskodik. Elvégre is minden hadakozó nemzel a maga érdekeit és a maga érzelmei szemüvegén át nézi a dolgokat és főkép*a maga dolgait. Honnan vegyem én a bátorságot ahhoz, hogy iléletei mondjak angolok, franciák, oroszok, olaszok, szerbek meg a többi velünk ellenséges állam és nemzet törekvéseiről? Az a rettenetes elfogultság, mely megvaditotta a lelkeket, mely keresztülgázolt hiteken, elveken és felfogásokon, ' mely vérbe, tűzbe fojtott fönséges áramlatokat nemes illúziókat, mely úrrá tette i minden nemes érzés és szenvedély i fölött a gyilkos gyűlöletet: lehetetlenné teszi a tisztánlátást és az okos bölcselkedést. Minden nemzet előtt a saját maga törekvése a legigazságosabb. Minden nemzet a maga vágyait és illúzióit tartja legbecsesebbnek. És ezért nem is tudunk, nem is lehet a háború okainak igazságai, vagy hazugságai által alkotott útvesztőben eligazodni. És ezért hagyom saját magam előtt is felelet nélkül azt a rettenetes nagy, szinte idomtalanul rejtélyes kérdést, hogy miért? Ámde más a béke kérdése, mert a béke minden jó emberre nézve áldásos, megszentelt jóság. A békére mindenkinek szabad törekednie, sőt kell érte fáradoznia. Minél inkább szenvedjük át a háború borzalmait, minél nagyobbra nő a háború által okozott károk rémséges tömege: annál erősebben gyűlöljük meg a szenvedés és kárhozat forrását, a háborút és annál jobban, melegebben, szerelmesebben áhitozzuk a békét. Hiszen tulajdonképen a háború is csak azért van, hogy béke legyen; hiszen tnlajdon- képen a háborúnak végső célja is csak a béke. Minden nagy háború a maga tüzén égeti el a háborús szenvedélyeket s a maga tüzével edzi meg a békesze- retetet Mindenkiben. A csatatereken egymást gyilkoló katonákban épp úgy, mint idehaza gyászolókban és szenvedőkben. Nemcsak jogom van ahhoz, hogy a háború legvadabb rémségei közt, diadal- mak örömmámorában, vagy veregések fölött érzett keservekben áhítozzam a béke után, hanem egyenesen kötelesséA „Nagybánya“ tárczája. Utazás egy üveg körül. Kovács Béla, az »aranyos kis Bélus«, a »sikes, herczig kis fogalmazó«, mint a leányos családoknál neveztek, tulboldogan, ragyogó szemekkel, derült arccal sietett szerény hónapos szobája felé. A finoman szitáló őszi eső apró, láthalallan cseppjeivel behomályositá fényesre vasalt czilin- derét. ; a sűrű, nehéz köd harmatként rakodott le kabátja asztrachán gallérjára, a fel-felsivitó szél végigsimitá kipirult arczát nedves, hideg kezeivel. de ő most mindezzel nem törődött. Egyet-egyet csettentve nyelvével, meg-meg- simogatá a fehér selyempapirba borított hosszúkás csomagot, melyet gyengéden magához ölelve tartott s Úgy látszott mintha e csomag foglalta volna le összes gondolatait, mintha más dolog ezenkívül nem létezett volna számára semmi e világon. A gyertya rezgő, halvány világa mellett féltett gonddal vagdalta fel a vékonyra sodrott, erős spagátot s óvatosan kezdett a selyempapir lehá- mozásához. Végre! Ott állott a kisded asztalon teljes épségben a tekintélyes hasú, sötétes zöldszinü üveg, halo váuy kékessárgás csillámokban verve vissza a gyertya sugarait. Kovács Béla keresztbe fonva karjait, édes mosolylyal, arczán a teljes megeléges kinyomatával egy ideig némán nézte a kékes sárgás csillámokat, majd hirtelen két kézbe kapva emelgetni kezdé, mintha a súlyát akarná megtudni, miközben élénken felkiáltott: Tyi haji Fókom- adta! Lehet vagy két litra ! Bontogatás közben vette csak észre a sziv- alaku fehér vignettet. melyen nagy ákombákomos belükkel e szó fekeléllett; Vitriol! Majd a csücskön apró, alig olvasható írással e két szó állott: Tokaj gyöngye! Édes nevetésbe tört ki. Eszébe jutott az ő zsörtölődő örege, aki valamikor még a bicska- nyitogató karcosokat is azzal a szóval vignet- tázta: vitriol; hogy miért, annak csak Mihály bá’, az öreg hajdú, meg a mindenes a megmondhatója. S tudj’ Isten, mégis utóvégre a vitriolhoz is csak úgy hozzászoktak, hogy úgy itták, mint a kefekötök a bort. Az el-eltünedezett üvegek dolgában meg a házhoz bejáratos kalapost iparkodtak befeketíteni, hisz az dolgozik vitriollal. — Ki a ménkűnek kéne má’ másnak vitriol, duzzogott az öreg Mihály bá’ nagy méltatlankodásában . .. ügy Iáiszik, valami oka lehetett ez óvatosságra az ő kedves Józsi bátyjának is. Kovács Béla egészen egyet értett az öreggel. Teljes méltánylással s elismeréssel adózott a Józsi bátya óvatosságának s elővigyázatának, hisz uram fia! hol terem most Tokaj gyöngye, mikor már a venyigéje is kipusztult a föld színéről. Hej I nem hiába félti az öreg! Hisz ő is csak orvosságképen kapta. Aztán, hogy a szivére kötötte, hogy megbecsülje, hogy csínján bánjon vele, mert ilyen még a király asztalán is ritkán járja. — Tudod öcsém, csak egy kis gyüszünyivel naponta, egy kis gyüszünyivel. Kovács Bélának nem volt gyüszüje. Csak konyakos és vizespohár volt a szobájában és ő ez utóbbit választotta. Azonban ha egy paraszthajszáit engedett a Józsi bátya* utasításából, a szigorú önmérsékletet nem adta fel teljesen. Egész komolyan elhatározta, hogy hajthatatlan lesz; csak egy negyed pohárral fogyaszt el naponkint s úgy hozzávetőleg mindjárt ki is számitolta, hogy igy is eltart vagy három hétig. A vörös viaszpecséttel hatalmasan körül- teremtettózeft dugó végre engedett s a szinarany, gyöngyöző, csillogó nektárt szürGsölve, félig behunyt szemekkel ürítette ki. — Vén mint a nagyapám, tüzes mint ifjú babám, szavalta pathoszszal, üres poharát magasra emelve. Ezt nevezem én aztán italnak. öakénytelenül ismét az üveg után nyúlt s egy ujjnyit újra töltött, majd meg mintha keve- selné, megint egy pár cseppet töltött hozzá, köz- be-közbe nagy figyelemmel vizsgálgatva az üvegen, hogy mennyi hiányzik. — Meg sem látszik rajta, hogy ittam! Mi az egy egészséges embernek egy-kót ujjnyi bor ? Nevetséges I Az igaz, hogy nem mindennapi, de ha már van, az ember hadd ismerje meg legalább az izét! (Iszik.) Nagyszerű felséges egy
