Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1916-01-27 / 4. szám
1916 január 27, NAGYBÁNYA 3 szegezve megállnak a küszöbön, a parancsot várják. A szoba egyúttal konyha persze és istálló, oiyau, mini a többi. Megolvadt hó csepereg a puszta falakról, sáros szalma úszkál a földön. A kemence mögött a sötétben, mintha mozogna valami Még nem tudjuk, állat, vagy ember. OdaviJágitok, a honvédek a puskalussal hadonásznak a sárga villamos fényesség irányában. Három mezítelen ember fekszik a vacakban. Elő! öreg asszony, rongyos lepedővel övig letakarva, egész sárga már, rövid ősz haja alig ér a válláig A lábánál egy kis leány kuporodik össze, véres ingben rázza a hideg, az ő sóhaj- tozását hallhatta Csónakos honvéd Sovány', kékre fagyott, összekarmolt testű gyermek, íiz- tizenkét éves lehet, kis arcocskája eltorzult a kíntól, a kétségbeeséslől. Leghátul egy öreg férfi fekszik elnvujíózkodva, mozdulatlanul, már nincsen benne élet, megfagyott, kimúlt, vége vau. A honvédek iüzet raknak, a vén asszonyt és a leányt a máglya mellé vonszolják és betakarják katonaköpenyükkel Bütykösök kerülnek elő, a szájukba pálinkát öntenek, aki tótul, vagy lengyelül szólni tud, jó szívvel biztatja a szerencsétleneket: Ne féljetek, emberek vagyunk, a kozákok elmentek arra ni messzire! A leány hamarabb visszanyeri öntudatát. Sírni kezd, a feje reszket, bizalmatlanul nézi a katonákat. Folyton azt hajtogatja: »Jaj, jaj, ne bántsanak, meghalok, jaj, jaj« ... Az öreg néne is mozog már, a Miatyánkot mormolja, de a pálinkáról le nem veszi a szemét. Walter hadnagy észreveszi. — Belülről fázik, fűteni kell. Újra belé önlenek másfél deci snapszot, most kilör belőle a zokogás: — Három nap előtt kozákok nyargaltak a faluba, két család lakott még itt rajtuk kívül, ezek elmenekültek, ő nem akarta beteg urát itthagyni, azt gondolta, hogy két vén embernek meg egy gyermekleánynak nem eshetik báuió- dása. A kozákok dél táján nyitottak a házukba, az öreget úgy fejbekólintotia az altiszt, hogy elterült a kemence mellett, meg se mozdult azóta. Elvették az ennivalójukat, fél zsák burgonyát, két szakajtó répát és egy fél kenyeret, aztán erőszakkal letépték róluk a ruhát, a kis Unokáját pedig a szögletbe cipelték. Rémesen sikoltozott a szegény kis féreg könyörgött, Máriához imádkozott, de nem kegyelmeztek neki, véresen rúgták a kemence alá. Délután elmentek, az ajtót lekötötték, a háztetőt is magukkai hurcolták; ők mezítelenül maradtak a februári éjszakában Három nap, két éjszaka . . . Csónakos honvéd a kis leányt ölbe kapja, mások a nagyanyját támogatják, indulunk visz- sza szótlanul, szikrázó undorral és gyűlölettel. Havas eső szitál, de a felhők közül kibújik a nap. Talán a köd is eltakarodik estére. Hagyjuk Bedő uramat pár pillanatra, hadd bajlódjék fifikájával, mi térjünk vissza a tudósokhoz, akikkel egy elég érdekes incidens esett meg. A fölséges vacsora után az egyik azt indítványozó, hogy jó volna a holdas, csillagsugá- ros éjt kint a szabadban tölteni. Az eszmét nagy örömmel fogadták ; akadt ugyan egy-két pedáns c-mber is közöttük, de hát tudósokról van szó, kik előbb megmérték a hő- mérséket, a csapadékokat annak rendje és módja szerint, hogy nem lesz-e a kinthálás veszélyes; miután semmi aggodalomra szolgáló okot nem talállak, az indítványhoz hozzájárultak. Nyomban előkerültek a duzzadó hófehér párnák, takarók s a társaság egy-két negyedórái kedélyes tere- fere után édes álomba szenderü t. Feltűnt már a Göncöl szekerének négy kereke is, az elhajlott rúd mellett a kis pásztorral, midőn az egyik juhász legény fellármázza az egész társaságob — Nagysás uraim, keljenek föl s húzódjanak födél alá, mert nagy vihar lesz ! A természetvizsgálók ijedten ugrálnak föl, nézik, vizsgálják a bejelentett vihar felhőit, sehol semmi! Az ég kékjén nincsen egy tenyérnyi felhőcske, az ágak lombjait még a legcsekélyebb szellő sem ingatja meg. Kétkedve tekintgetnek egymásra, mintha kérdeznék: Mitől tart ez a legény ? S a másik percben újra Morpheus karjaiban ringanak, hisz ők, a természettudósok, azt csak jobban tudják, hogy mi lesz. A barométer sem mutat semmi változást. Megjegyzések az Életről. Anélkül, hogy nagyképüsködnék, hogy filozofálnék, mondom el, ami itt következik, ami minden jelentéktelensége és jeleutőségtelensége ellenére is, meghatóit. Egy kedves kis lánytól csaknem leleirf, vászonkötésü füzetet kaptam Olyan emlékkönyv- féle. Kért, hogy Írjak bele. Ma elővettem, lapozlam benne, minden oldalon kérdés. Ezekre kell felelni, most már nekem is, őszintén, ahol lehel — álnév alá rejtőzve — füllentve, ahol kell . . . vagy — úgy veszem észre — az ember akarva sem találja el az igazságot, mikor magáról akar vallomásokat lenni. A cél úgyis az a pár kellemes perez, amit a külömböző kézirásu válaszok olvasása és — írása szerez. Humor is van benne, szellemes megjegyzések a sorok között — talán ezek a legmulatságosabbak. Lapozgatok a könyvben — nem is olyan régen írtak bele: ezerkilenczszáztizenhárom a legrégibb dátum . . . akkor még béke volt. Béke. Milyen különbözők a vélemények, felfogások, temperamentumok. Megtudtam azt is, kik rejtőznek az irói álnevek mögött — nem is gondolná az ember, mi minden történik két év alatt. A szereplők közül — nem egészen száraz statisztika — két lány férjhezment már, a harmadik jeggyürüt visel — vőlegénye a fronton — egy fiatalember orosz fogságban . . . három hősi halált halt azóta, mind az orosz harctéren. Valahogy nagyon különös és érdekes ezzel a tudatta! nézegetni a változatos vallomásokat, elgondolkozni az igazságon, elmosolyodni a naivságokon . . , Jelige az első legyen — valaki utólag oda- biggyesztette — helyesírás mellőzése kéretik, ebek csak pórázon töretnek — aztán a kérdések és a válaszok, szépen-óegymás alatt. Van, aki filozofál — a »Jellemed fővonása« cimü kérdésnél —■ és igaza van: Jellemünket magunk sem ismerjük, amit ide Írunk, csak szeretnénk, hogy az legyen; a hibáit senki se fogja nyilvánosságra hozni . . . (ahol hibákról van szó, oda általános jó tulajdonságokat Írnak.) — Milyen szemeket kedvelsz — erre falán az a fiatalember válaszolt ieglalálóbhan, aki a — lesütött szemeket kedveli. — Mikor szeretnél meghalni — érdekes és kissé gondolkodóba ejti az embert, erre a legnegativabb feleletet azok adták, akik már a Hősök rovatába kerültek.-- Soha — írja az egyik, — Fiatalon örökké élni, — irja a másik. A harmadik még csekély száz évet adna magának . . , Mintha az Életet látnám küzdeni a ha állal — falán a béke örömeit a háború kegyetlenségével. — Mi tesz boldoggá — a szerelem, az egyik szerint — a hozomány — a másik szerint. Nincs igazuk egészen. — Ä nehézségek után elért siker, — ez a legtalálóbb. Minden benne van. •— Mi a csók — a menyország ajtaja — a legfrappánsabb válasz, (megjegyzés hozzá: Kár, hogy Péter bácsi úgy őrzi a kulcsot) — Mi szeretnél lenni — hiszen sok minden szeretne lenni az ember, ami nem lehet. Egyik férfi felelet: Asszony asszony, az akarok lenni . . . (Női megjegyzés: Igaz, maga anyámasszony katonája !) — Kedvelt virágod, — amiből legolcsóbb egy csokor — irja egy pesti fiatalember. Van valami igaza. Mi a véleményed a nőkről, — iegőszintébb váiasr. (természetesen a férfinem köréből:) Az ő révükön fogalmat alkothatunk magunknak a paradicsomról — de a pokolról is. — Szabad még a szived, — erre falán legtöbb ötlettel felel a pesti fiatalember váiasza: Szivem olyan, mint az omnibusz, mindig »Megtelt«, de azért mindig férnek még bele. — Mikor szerelnél férjhezraenui, vagy megházasodni, — legjózanabb felelet: A lányok bármikor, csak vinnék, én meg akkor, ha lesz elég pénzem, mert stb. — Milyen férjet óhajtasz, — Igazi férfit, — felel egy kis leány, (megjegyzés: minden férfi igazi, egy sincs gipszből.) Női válasz erre: Hol van az ideálod: A szivemben, (szegény, hogy izzadhat, — megjegyzés). — Kedves költőid — erre egyik fiatalember, aki a harctéren elesett azóta a hazáért — ezt irta: Petőfi! Egy megjegyzés mellette, — női Írás — : »De maga ágyban, párnák közi óhajt meghalni!« Tovább nem forgattam a könyvet. (b—nt.) HÍREK. Január 26. Kinevezés. A pénzügyminiszter a nagykárolyi pénzügyigazgatóság mellé kirendelt számvevőség főnökévé Szilágyi István számtanácsost nevezte ki. Uj miniszteri tanácsos. Őfelsége a király Terszlyánszky Kálmán miniszteri osztálytanácsost, a városi ügyosztály közigazgatási osztályának vezetőjét miniszteri tanácsossá nevezte Alig telt azonban egy órai időköz, hatalmas zápor keletkezett. — No ugy-e megmondtam a nagysás uraknak, hogy vihar lesz, dicsekedett a legény. — De hát honnan tudta, hogy lesz ? faggatták nagy kíváncsian. — Honnan ? Hát a szamaramtól, nagyon rugdalózott az ebadía. A tudós urak többé egy árva szót sem kérdezősködtek. Másnap a Bedő uram tanyájára rándult ki a társaság. Á legelső, amivel Bedő dicsekedni kezdett, a visszhang volt. — Visszhang sikföidön ? Lehetetlen! Lehetetlen ! — Sohse lehetetlen az, rőt még csak ez a valami, erősködött Bedő s a másik pillanatban jobbra fordul s a sik fekvésű búzaföldek felé elkiáltja magát: — Huh! — Huh 1 felelt rá a visszhang. — Majd balfelé: — Iluhhuhhuh! — Huhhuhhuh! csendül vissza háromszorosan. — Csodálatos! Bámulatos! hangzik mindenfelől. — De ez még semmi, folytatá Bedő dicsekedve az örömtől ragyogó szemekkel. És azzal elkezdi dalolni a «Hazádnak rendületlenül . . .» első két sorát. A visszhang egész nyugodtan végighalgatta az éneklést s miután Bedő elhallgatott, nyomban a visszhang kezdte iá, bámulatosan érthető hangon, teljes nyugodtsággal : Hazádnak rendületlenül Légy hive óh magyar . . . — Hihetetlen ! hihetetlen 1 hangzott fel a csodálkozás moraja. — Ich muss probiren, mondá az egyik tudós és a német mindjárt is reá kezdé stentori hangon szavalni: Wer reitet so spät durch Nacht und Wind ? Es-ist der Vater mit seinem Kind . . . Bedő ur elhalványodott s a visszhang pedig újra visszaénekli tiszta, bámulatosan érthető hangon, teljes nyugalommal: Hazádnak rendületlenül Légy hive óh magyar . . . — No, was ist denn ? faggaták Bedő uramat. — Mit, hát azt hiszik az urak, felelte kelletlenül vállát vonogatva, hogy a magyar visszhangot német szóra lehet fogni ? A Jancsiról és Marciról még csak azt jegyzi fel a krónika, hogy szomorúan kelt fel számukra aznap este az esthajnali csillag . . . Égly Mihály.
