Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1916-06-01 / 22. szám

i 1916. junius 1. ben (kenyérmagvak lisztje, burgonya, hüvelye­sek magvai) és elég bőven a tejben is tejczukor alakjában (majdnem 5%) és édes gyümölcsök­ben is. Használatos répaczukrunk persze tiszta czukor. Milyen mértékben van szükségünk fehérjére, zsírra és czukorra vagy keményítőre? Legfontosabb a fehérjeszükséglet ismerete, már azért is, mert ez a legdrágább tápanyagunk s mert éppen ezzel történik a legnagyobb pazar­lás. A fehérje felnőtt és teljesén kifejlődött em­berben két czélra használódik fel. Egy része pótlására szolgál annak a fehérjemennyiségnek, amely munka közben az emberi gépezetből mint­egy elkopik, egy másik részét pedig elégetjük mint fűtőanyagot. A növekedő, serdülő szerve­zet még egy harmadik czélra is használja a fe­hérjét, t. i. testének növelésére, mint építő anya­got. Felnőtt és teljesen kifejlett embernek az elfogyott fehérje pótlására nem sok kell, de ezt a keveset (naponta 40-50 gr-ot) feltétlenül meg kell kapnia szervezetének. Rendesen sokkal több fehérjét eszünk, mint amennyire szükségünk van. A középsorsu ember által elfogyasztott húsnak pl. egy negyedrésze is bőven elegendő ahhoz, hogy a szükséges fehérjemennyiséget szervezetünkbe vigyük. Ha ennél többet eszünk, akkor a felesleges fehérjét a szervezet elégeti s ezáltal meleget termel, amire ugyan szüksé­günk van, de felesleges fényűzés testünket fe­hérjével fűteni, mert éppen olyan jól fűthető az cukorral is és még jobban zsírral, amik sok­kal olcsóbbak, mint a hús. Ha több húst eszünk, mint amennyire szükségünk van, akkor úgy te­szünk, mintha kályhánkat közönséges fa he­lyett, drága mahagóni bútorokkal fűtenők. Per­sze nem jut eszünkbe azt tanácsolni, hogy a húst töröljük egészen étrendünkből. Ez egye­bektől eltekintve már nemzetgazdaságilag is ká­ros volna, mert van egy csomó növény, amit csak az állatok esznek meg s amiknek értékes részeit az állati szervezet hússá és zsírrá ala­kítja át és ilyen módon azok az emberi szer­vezetre közvetlenül értéktelen növényi anyagok közvetve igen értékesekké válnak. Azonban tel­jesen elég, ha napjában csak egyszer eszünk húst és azt is kisebb mennyiségben mint eddig. Fehérjét vehetünk azonban magunkhoz más alakban is, nemcsak hús alakjában. Kisebb gyermekek például, akiknek növekedésük miatt mint a test egyik építőanyagára aránylag több fehérjére van szükségük, mint a felnőtteknek, egész fehérjeszükségletüket a tejből fedezhetik. A gyermeknek főtápláléka a tej legyen s nem baj, ha emellett csak igen kevés húst kap. A tejet most főleg a gyermekek számára kell tartogatnunk, mivel nemcsak húsban, hanem tej­NAGYBÁNYA ben is szűkén vagyunk. A tejjel a gyermek a fehérje mellett még zsírt és czukrot is kap, sőt bizonyos fontos és szükséges sókat (mész- sókat) is. A tej fehérjetartalmát két módon tudjuk az eddiginél még jobban kihasználni. Egyrészt sajtok, túrók készítése által, ami lehetővé teszi azt, hogy nagymennyiségű tejet, amely külön­ben talán elromlanék, konzerváljunk és hosz- szabb ideig eltartsunk; ezáltal igen értékes és aránylag olcsó táplálékhoz jutunk. A zsíros saj­tok (emmenthali) és túrók (pl. liptói) tápértéke u. i. még meghaladja a középzsiros ;husok ér­tékét. Czélszerü tehát, ha a hús egyrészét már most is sajtokkal és túrókkal pótoljuk. Egy másik módja annak, hogy igen nagy fehérjemennyiségekhez olcsón jussunk a tej ut­ján az, hogy az édes tejből való vajkészitésnéi visszamaradó irót emberi táplálékul felhasznál­juk. Egyes vidékeken ezt meg is teszik, pél­dául a Szepességen; legtöbb helyen azonban a sertéseknek moslékul adják, sőt egyes vidéke­ken még ruha fehérítésére is használják. Az iró az édes tej összes fehérjeit és egész cukor- tartalmát magában foglalja, tehát jelentékeny a tápértéke, mert csak a tej zsírja, t. i. a vaj hi­ányzik belőle. Ha az iró elárusitását nagyban szerveznék, akkor óriási mennyiségű fehérje kerülhetne forgalomba s emellett a vaj ára is csökkenthető lenne és nem kellene a vaj ter­melését sem megszorítani, ami pedig már meg is történt. Az iró kevés cukorral megédesítve, igen jóizü italt ad és tésztákhoz keverve a kony­hában is igen jól értékesíthető a főzésre hasz­nált drága tej helyett. A vaj kiköpülése után az íróból vagy az aludtejből leválasztható túró lehetőleg koncent­rált fehérje s nagy tápértéke van; a vele ké­szült ételek tehát jó húspótló vagy huskiegé- szitő szerepet játszanak. A húson, a tejen és a drága tojáson kívül, mely utóbbit épugy, mint a tejet, inkább a be­tegeknek tartogassuk, a növényi táplálékban is van fehérje, de - eltekintve a hüvelyes mag­vaktól - kisebb mennyiségben, úgy, hogy ha az előbb említett feltétlenül szükséges fe­hérjemennyiséget pl. kizárólag kenyérből, bur­gonyából és zöldségekből akarnók fedezni, ak­kor ezekből túlsókat kellene magunkhoz ven­nünk, amit gyomrunk csak nehezen birna meg. Ha azonban, ami éppen nem valószínű, a hús­ból egészen kifogynánk, akkor sem kellene még kétségbeesnünk. A hüvelyes vetemények mag­vai elég bőven tartalmaznak fehérjét (23-25 %-ot) és igen jól szerepelhetnek, mint a körül- belől éppannyi fehérjét tartalmazó hús helyet­tesitői, főleg ha áttörve (passzirozva) készitet­szobába. Az lesz az ő igazi otthona, ahol legfel­jebb az anyám halk lépteit, elfulladt sóhajai fogja hallani, ahol szabadon és vidáman trillázhat kedve szerint. Mi köze neki, szegénv kis madárnak, árva és magányos énekesnek a háborúhoz ? Miért kelljen neki szenvedni, reszketni, vagy meghalni olyasmiéri, amit tulajdonképp az emberek köl­csönös pusztítására talált ki valami gonosz isten ? Menjen, éljen és daloljon és ha már nem lehet szabad ligetek szabad lakója, legalább könnyit- sük meg a rabságát szegénynek. A kocsik fájdalmasan nyikorogtak az éj­szakában. Már nem lehettünk messze a malom­réti utkeresztezéstől és itt már attól lehetett tartani, hogy az ellenség figyelmes patrouille- jai észreveszik az országúton tovadöczögő lő­szeroszlopot. Csakugyan igy volt. Eldördült egy lövés, utána a többi és most már sürü ropogás­sal küldték felénk a golyókat. Attól nem féltem, hogy el is találnak, mert hiszen az éjszaka oly sötét volt, hogy czélzásról szó sem lehetett. De az oroszok az országutat tartották tűz alatt, a hova már nappal belőtték magukat. A mi las­san haladó kocsisorunkra pedig még ezek a bizonytalan lövések is veszedelmesek lehetnek, mert mialatt túlhaladja ezt a kanyarulatot, va­lahol. valamelyik része okvetlenül belekerül az ellenséges fegyverek szórásterületébe. — Csak gyorsan, gyorsan, vágtában to­vább! — kiáltottam az előttem baktató kocsis­nak, aki tovább adta a parancsot. Vágtatni ugyan nem igen lehetett, mert az élen haladó kocsis aligha láthatott messzebb a lova fejénél, de legalább gyors ügetésben hagytuk magunk mö­gött a malomréti utkeresztezést. A golyók sza­kadatlanul sziszegtek körülöttünk, némelyik kö­zel járt, élesen a fülünkbe fütyült. Kapkodtuk a fejünket, káromkodtunk, lekuporodtunk az ülés védelme mögé, miközben hallottuk, amint egy-egy golyó hangos csattanással beleütődött a kocsiba. A kalitkát azonban egy perezre le nem tettem volna az ölemből. Jobbfelől jöttek a go­lyók és ahogy leguggoltam az ülésen, egyik kezemmel a kalitka tetejét fogtam, a másikkal a kocsi korlátjába kapaszkodtam. — Csak gyerünk, gyerünk - sürgettem a kocsisokat, amikor a szemközti fekete hegyol­dalon, melynek gerincze összeolvadt az éjszaká­val, hirtelen elémragyogott a tábortüzek ezernyi apró csillaga. Sejtelmes mélységeivel, titokzatos fényeivel és láthatatlan kontúrjaival olyan volt ez az éjjeli panoráma, mintha egy pompás tenger­parti város távoli illuminátiója felé közelednénk. A lövések gyérültek, végül egészen elmaradtak és néhány perez múlva találkoztunk az országút mentén czirkáló saját előőrseinkkel. — Messze van még a csontosi állomás ? — kérdezgettem türelmetlenül. — Még félóra innen — hangzott a felelet. De nem telt egy negyedórába sem, már berobogtunk a községbe, amely akkor már zsúfolva volt mindenféle trainnel, parasztszeke- rekkel és sanitéts-kocsikkal, tábori kovácsmühe- lyekkel és málhás lovakkal, hordókkal, ládákkal és zsákpiramisokkal - mindennel, ami a környék magaslatain beásott csapatok harczi üzemének fokozásához nélkülözhetetlenül szükséges. Az állomást nem volt nehéz megtalálni. Arra tar­tottak és onnan jöttek a végtelen kocsisorok; különféle szinü lámpák, irányjelzők és fáklyák mutatták az utat odáig. 3 jük el azokat. Ma ugyan ezekből is kevés áll rendelkezésre s ezért drágák is, de már a ta­vasz végén nagy mennyiségek fognak piacra kerülni, különösen, ha foganatja lesz annak a hasznos tanácsnak, hogy minden használható, eddig parlagon álló kis földdarabkát, kerítés- mentét kertjeinkben, udvarainkon, babbal, bor­sóval vessünk be. Állati tápanyagaink egyik főalkotórésze a zsir is jelantékenyen drágul és mind nehezeb­ben lesz hozzáférhető. A zsir szerepe a táplál­kozásban ugyanaz, mint a cukoré és a kemé­nyítőé, t. i. testünk fűtőanyagaként szerepel és munkaképességünket biztosítja. Épugy, mint a gőzgép is csak akkor működik, ha fütjük, szer­vezetünkben is munkaközben folyton lenni kell olyan anyagoknak, a melyeket a szervezet el tud égetni. Ilyenek a zsir, a cukor s a kemé­nyítő. A szervezetnek egészen mindegy, bogy ha zsírral, vagy cukorral, illetve keményítővel íüt- jíik-e, de tudni kell azt, hogy ugyanarra a mun­kára körülbelül kétszerannyi kell az utóbbiak­ból mint a zsirból. A mai helyzet arra kénysze­rít bennünket, hogy a rendesnél kevesebb zsírt és több cukrot együnk, mert cukorral — úgy tudjuk — bőven el vagyunk látva. Az állati zsírok közül hazánkban főleg a disznózsírt hasz­náljuk, de ha szükséges, éppen olyan jól hasz­nálhatjuk fel a marhazsirt is (margarinná fel­dolgozva,) amely csak izében különbözik a disz­nózsírtól, do tápértéke ugyanakkora. Ugyanez áll az úgynevezett növényi zsírokról is, amelye­ket olajos magvakból állítanak eló és amelyek­nek tápértéke teljesen azonos az állati zsíroké­val, A növényi zsíroknak, olajoknak kezdetben idegen izét is hamarosan meg lehet szokni, mint azt mindenki, aki Olaszországot megjárta tapasz­talhatta, mert ott tudvalevőleg túlnyomóan nö­vényi zsírokkal főznek. Végül a cukorról és a keményítőről kell még szólanunk. Cukornak, mint már említettem, bővében vagyunk és ezért ezt a becses fűtőa­nyagot minden módon és oly nagy mennyiség­ben kell most ételeink készítésénél felhasznál­nunk a zsir helyett, a mennyit csak lehet. Per­sze ennek is van határa. Kizárólag cukorból nem fedezhetjük összes fütőanyagszükségletün- ket, mert az emésztő szerveink el sem tűrnék, s mert a sok cukrot alkalmas ételformákba sem tudnók mindig feldolgozni s kizárólag vele élve. csakhamar megundorodnánk tőle, sőt bélmükö- dési zavarok is keletkezhetnének. De a cukor tápértékével bírnak lisztjeink is, melyek kemé­nyítőt 70°/o-on felül tartalmaznak, amiből cukor lesz szervezetünkben. A lisztféleségek mostani pillanatnyi hiánya meg fog szűnni, ha a hatóság bölcs intézkedését kellő becsületességgel meg Jelentkeztem a parancsnoknál. — Hány kocsija van ? — kérdezte. — Nyolcz — feleltem. — Akkor ötvenhat ládát vihet magával. Elintéztem ezt is, felpakoltattam a ládákat és ekkor vettem észre, hogy a kalitkát még mindig ott szorongatom a kezemben. Hát persze a kanári! Hiszen a hanári sor­sáról is gondoskodnom kell. Odasiettem a sebe­sültek csoportjához és kerestem valakit, aki aradi kórházba utazik. Akadt egy, akit tényleg oda- irányitottak; jóképű, bekötött fejű magyar, erre fogom bízni a madarat. Egy lámpa alá mentünk, ahol felírtam a czimet és magyarázgattam, hová menjen és kinek adja ál a kalitkát. A katona kezébe vette, forgatta nézegette, rázta, egy­szerre megszólal:-- Kérem, hiszen ez döglött! — Bolond vagy ? Kiveszem a kezéből a kalitkát, nézem, hát csakugyan: a kis madár szétszaggatva hevert a kalitka fenekén. Szép világossárga tollazata fel­borzolva, megtépve és összetapadva a kevéske megalvadt vérben. Már nem is volt madárfor­mája, csak egy pihés kis husezafat volt az egész . . . Tűnődtem : mi történt, hogy történt ? A kalitka egyik oldalán egy drótpácika ketté volt szakítva: itt ment be az ostoba golyó és eltalálta épen őt, ezt az ártatlan énekest, sze­gény, szegény fegyvertelen baj társamat, aki nem volt katona, nem volt kombattáns, nem viselt csukaszürke uniformist, nem harcolt és akinek mégis ugyanaz lett a sorsa, mint a többi sok-sok ezernek : hősi halált halt az Ur ezer- kilencszáztizenötödik esztendejében . . . Franyó Zoltán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom