Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1916-06-01 / 22. szám
XIV. évfolyam. 22-ils. szám 1916. Junius lió 1. ESS SZÉPIR.OD. HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6—8 oldalon Felelős szerkesztő : ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizl-ut 14. sz., ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében is. Mozaik.- Irta: Oláh László. A béke és a divat van most felszínen. Ugyanis a béke ügye vajúdik, mivel hogy Amerika a háborúnak leszedte a tejfölét és vérbe fullasztotta a vén Európának alig megszámlálható vitézeit, gyászt, siralmat, könnyet teremtett, de másfelől pedig mivel megborzadt Wilson ur rémséges cselekedetének következményeitől, de különben is az amerikai mindenható ur mondása szerint a háború „holt pontra jutott“ és mert ő a közeledő elnökválasztás idején „holt pontra jutni“ nem akar, tehát pengeti a lantnak béke húrjait, a harczi kürtöt és a további kufárkodást sutba dobja, fuvolázik, furulyázik mélán, busán, hogy hallgassák és tudják meg mindenek akiknek illik, hogy ő, t. i. Wilson ur sohasem volt háborús párton, amit tett, amu- niczió-szállitást és milliárdok harácsolását, nem háborús szándékból, sőt nemis üzleti érdekből (a kis hamis!) hanem csupa em- beries ókból tette, mert a municzió-szálli- tás révén remélte, hogy ténykedése folytán gyors győzelemre segiti elleneinket s ezzel hamarosan vége lesz a háborúnak. De miután eme feltevésében alaposan csalódott és abban is, hogy a központi hatalmak az ő szives működése folytán kiéheztethetők lesznek — tehát már elérkezettnek látja az időt a békére. A béke ideje már régen elérkezett s hogy mielőbb meg is lesz, az kétségtelen, mert nemcsak az olaszok (ezeket most A „Nagybánya“ tárczája. Hősi halál. Márton, az ezredorvos tisztiszolgája ijedten esett be az ajtón. — A muszkák idelőnek be a faluba ! — lihegte. Csakugyan: néhány perc óta mi is hallottuk, amint az ellenség nehéz gránátjai tompa robbanásokkal megrezzentették az ablakokat — de ügyet se vetettünk rá. Négyen voltunk a szobában: az ezredorvos, aki naplójegyzeteket irt a noteszébe, én, aki vázlatokat kopiroztam a részletes térképről, a fiatal háziasszony, aki a tűzhely körül foglalatoskodott és egy kalitkába zárt kanári. A falu legszélső háza volt ez, kissé nagyobb is, csinosabb is, mint a többi; itt ütöttük fel a segélyhelyet. Alig ötven lépésnyire tőlünk — fedett állásban — egy taraczkütegünk dolgozott; nyilván azt keresték a sűrűn zuhogó ellenséges ágyulövedékek. Most nem idegesített minket a másodper- czenkint felrobbanó gránátok mennydörgése; azt, hogy a közelünkben explodáljanak, már rég megszoktuk, idegzetünk már rég elérzéktelene- dett e pokoli hangverseny iránt, fásult életösztönünk már nem riadt föl a halálnak ilyen távoli — százméteres! — fenyegetéseitől. Mindenki közömbösen dolgozott tovább; az ezredorvos tánczoltatjuk) muszkák, belgák, Szerbiák, montenegrók jutottak holt pontra és meg vannak verve, leverve, letiporva, hanem a francziák is nyögik Vilmos császár bus hadát és az angolok kapkodják a béke pipát. Nodehát hagyjuk most ezt a világháborús, véres, borzadalmas mezőt, térjünk át arra, ami háborúság itthon van és mi nem vág bele most a világ nagy rendjébe, csak az ember erszényébe. Ugyanis háborúnk van itthon is és pedig a divat ellen folyik a háború mindenütt e hazában. Mindenfelé alakulnak a fényűzés elleni ligák (A napokban alakult meg a liga Szolnok-dobokában.) A rövid szoknyák förtelmes hivalkodó divatja ellen megindult a hajsza, no meg a hosszú szárú czipő ellen is. (Még szerencse, hogy a legtöbb hosszuszáru czipő nem hamisítatlan bőrből való, hanem valamelyes a bőrhöz hasonló imitátió, avagy pedig selymes, vagy bársonyos anyagból gyártott divat majmoló készítmény.) E lap hasábjain volt már arról szó, hogy bár nagynevű, történelmi neveket viselő uriasszonyok állanak a fényűzés elleni liga élén, nemsok eredményt várunk e mozgalomtól, mert a fényűzést nem ligákkal, hanem a gúny mindig hathatós és eredményt biztositó fegyverével kell agyonütni és ezt a fegyvert vegye kezébe a sajtó, sújtson vele mindenütt, de ám elfogulatlan ítélkezéssel mérlegelve, igy biztosak vagyunk benne, hogy az ilyen eljárás teljesen lefegyverzi és észre téríti a mai komoly időkhöz egyaránt nem illő, L ■JB1!HE™'»BMgMgBagrSBBBgiaBBLUllHWiliPjm'HBgi THEgg!'g éppen a tegnapi étrend megörökítésénél tartott, én a zászlóaljtartalékok kék koczkáit rajzoltam a vázlatomba, az asszony egy fazekat tolt a kemencze parazsa közé. Csak a kanári volt nyugtalan; nem értette, mit jelentsen ez az idegen lárma. Lubnyán, a csöndes kárpáti falu legcsöndesebb házacskájában ? Egészen homályosan és határozatlanul sejtette talán, hogy valami gonosz hatalom az élete ellen tör, megremegteti a házat, melynek falán az ő kalitkája függ és meglóbálja a kalitkát, melyben az ő csendes élete folyik. Ha sohasem fájt neki a rabság, melyet már európai földön, talán itt Magyarországon Budapesten vagy Ungváron örökölt, most fel- sajdult benne a tropikus ligetek, a kék ég, a határtalan tájak fájdalmas nosztalgiája és szeretett volna elmenekülni innét, vinni a maga kicsike életét ki a kalitka börtönéből, túl a ház falán, arra, a merről az a halvány kékség kandikált be az alacsony ablakon. Nyugtalanul rep- desett a megáporodott kendermag fölött, egyik drótról a másikra ugrált és minden! detonációnál ijedten össserezzent. Bumm!!! Megint egy robbanás. Ezúttal oly öblösen visszhangzott a zárt szobában, mintha közvetlenül az ablak előtt, alig egy-két lépésnyire tőlünk, talán a ház oldalába vagy a tetőbe vágott volna a gránát. Az ablakok beszakadtak a hirtelen légnyomástól, az üvegszilánkok csörömpölve fröccsentek a szoba közepére, úgy, hogy valamennyien felugrottunk . . . Odarohantunk a pitvarajtóhoz, megnézni mi történt ? hivalkodó, javainkban kárt okozó és csak elleneink javára szolgáló divatozókat. Mi, hála a jó Egeknek, megbirkóztunk egy nagy ellenséggel, a kiéheztetés veszedelmével. Megszoktuk szép csendesen a koplalást a husnélküli életet és igen jól érezzük magunkat. Birkózunk azonban most is egy nagy ellenséggel, ez az ellenség túlszárnyalja valamennyi ellenségünket, mert ez ellen a valóságos Isten csapása ellen védekezni csak úgy tudnánk, ha nem ennénk. Büszkén vallhatjuk azonban, hogy most jó kenyerünk van, volt ám rósz is, ha eszünkbe jut, hát bizony borzalom, keserű volt a múlt év hasonló szakában a kenyerünk, de mégis volt kenyerünk és még akkor több jó volt ahhoz ami édessé tette a keserű kenyeret s ha mégis fájt a gyomor, volt Kotró és Bon- lax (mindkettő nagybányai specziálitás) és rendbe hozott mindent, ami romlott a gyomorba került. Most van ám jó kenyerünk, de hozzá való minden jó, amit már megszoktunk hiányzik, vagy olyan szűkön van, hogy csak mutatóba járja és ritka vendégként köszönt be a házba. Kutya világ, kutya drágaság, ez ellen a drágaság ellen panaszol ország, világ és nem tudják letörni a drágaságot, mert nem akad egy erős kéz, mely gyökerestől kiirtani merészkednék minden drágasági és uzsoráskodó törekvést. Sajnosán fájó állapotok ezek, dehát érdek mindig volt és az egyéni érdekért a közérdek szenved és fog szenvedni, mert az egyéni érdek legtöbbször agyonnyomja a közérdeket — az bizonyos, ha Semmi se történt. A gránát nem itt explo- dált az ablak előtt, nem lyukasztotta keresztül a ház falát. Nem vágott a tetőbe, hanem fölöttük repült el, kissé balra belebotlott valamelyik vaskos fatörzsbe és csak azért dörrent olyan közelről, mert a szél épen ide fújta a hangját. Visszatelepedtünk az asztalunkhoz és folytattuk a békés irodai munkát, mintha valahol az aradi kaszárnya falai közt lennénk. Most már egyra gyakrabban hallatszott a shrapnell-pukkanás, szinte másodperczenként követték egymást a közeli detonácziók... itt ... ott .. . előttünk . . . jobbra ... a taraczkütegnél ... az országút fölött ... az állomágnál ... és minden dördülés előre bejelentette magát egy hosszú, elnyújtott jajgatással, mely most már minden ideggyilkoló árnyalatával] behallatszott a tört-üvegü ablak- nyiláson. Amig az ablak ép volt, csak a robbanást hallottuk: hirtelen jött, még arra sem volt időnk, hogy megremegjünk és igy legalább nem kínozhatott meg egy örökkévalóságig tartó félelmes prelúdiumával. Az orvos jegyzett, azonban most már minden jajgatásra idegesen torpant meg a plajbász a papíron és ilyenkor az én kaligrafikus betűim is széthúzódtak, mintha eltorzult vonalaik grimaszával a félelmemen gúnyolódtak volna. Most már csak hárman maradtunk a szobában. Az asszonyt annyira megijesztette a közeli robbanás, hogy mindent itthagyott, menekült ki a házból, talán maga se tudta hová, csak ment, szaladt, mert itt a körülpitykézett taraczkjaink szomszédságában egyáltalában nem
