Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1916-05-11 / 19. szám

1916. május 11. NAGYBÁNYA 3 és zeneszerzők a legnagyobb készséggel siettek a művésznő segítségére s meg­küldték legújabb slágereiket, melyeknek betanítása már folyamatban is van. A művészestély programmja oly kápráza­tosán változatos s magas nívójú, hogy a legkényesebb művészi igényeket is ki­elégíti. Legközelebbi számunkban az egész programmot közölni fogjuk. A művészestély jövedelmét részben a nagy­bányai rokkant katonák alapjára fordít­ják s már e nemes intenczió is megér­demli a legszélesebb körű pártolást. Slel- láné Aradi Aranka nagy népszerűségére vall, hogy alighogy kipattant a művész­est hire, máris megindult a helyek elő­jegyzése. Jól teszi tehát mindenki, ha helyéről idejében gondoskodik. Jegyek válthatók Kovács Gyula könyvkereske­dőnél. A mérsékelt helyárak a követke­zők: Nagy páholy 8 K, oldal páholy 7 K, kis páholy 6 K. Földszint I —IV. sor 2 K, V—VII. sor 1 K 50 f, a többi sor 1 K. Földszinti állóhely 60 f. Diák-jegy 40 f. Karzati ülőhely 60 f. Karzati álló­hely 40 f. Vármegyei ülések. A számonkérő szék f hó 23 án d, e. 11 órakor ülést tart saját helyisé­gében; a vm. állandó választmánya 24-én d. u. egynegyed 4 órakor tartja ülését; a rendes köz­gyűlés pedig 25 én d. e. 10 órakor lesz. Lesújtó csapás érte ismét Károly Imre nyug. telek- könyvezetőt. A háború kitörése óta a harcztó- ren elvesztette vejét, Demjén főgimnáziumi ta­nárt, majd fia halt meg tífuszban, a fővárosban, aki szintén bevonulás előtt állott. Most az orosz harcztérről jött meg a szörnyű híradás, hogy másik fia: Károly Imre hadapród, aki a nagy­bányai főgimnáziumban tavaly tett érettségit, súlyos sebeibe a koveli kórházban elhunyt. A porig sújtott apa iránt általános a részvét váro­sunkban. A fiatal hős emlékét kegyelettel fogjuk megőrizni többi hőseink sorában! A nagybányai rokkant katonák alapjára. Nem mulaszthatjuk el, hogy minduntalan a nagy közönség szives figyelmébe ne ajánlanók a nagybányai rokkant katonák alapját. Az alap a leg­szerényebb kezdetből immár túlnőtt a másfélezer koronán s ez a tekintélyes dolta ezt, mint olyasvalaki, akinek még van ereje és bízik magában. — Nem lehet, — mondta Plessen. A fiatal nő előrehajolva beszélt tovább; hallani lehetett a lélegzetét: — ön bátor em­ber. Mindent megtett és mindent koczkáztatott volna a hazája megmentéséért. Elvállalta volna ugyanazt, ami most az én vesztemet fogja okozni. Boldog asszony voltam, ünnepelt mű­vésznő, kedvese valakinek, aki önnek ellensége, de akinek az ereiben mégis az ön családjának vére folyik. Kedvese egy olyan férfinak, akit sze­retek és akiért százszor is feláldoztam volna ma­gamat. A legmagasabb rangú tisztek megszorí­tották a kezemet, mikor erre a vakmerőségre vállalkoztam Legnagyobh pillanata volt az éle­temnek, mikor ezt a szörnyűséget a telkemre vettem, mert a hazámért koczkáztattam meg min­dent, a hazámért harczolfam, és a hazám vesze­delmének legborzasztóbb napjaiban elátkoztam az életemet, amért nem vagyok férfi, csak gyönge asszony. De most felszabadultam, most én is el­vállalhattam a magam osztályrészét, mint annyi ezer más ... Ön katonatiszt, önnek minden idegszálában éreznie kell, milyen naggyá tette az életemet ez az áldozat. Hát becstelen vagyok én, nem vagyok méltó a részvétére ? — A ki igy harczol, annak tudni kell meghalni is — mondotta szemét lesütve a fő­hadnagy. — De nem tudok — felelte meredt tekin­tettel a nő — fiatal vágyók I Van lelkem, tes­tem, amely még élni akar, nevem, emely ezre­ősszeg szinte parancsolólag kötelessé­günkké teszi, hogy a gyűjtést fokozatos buzgalommal folytassuk s idők folytán oly alapot teremtsünk, melynek kama­taiból évtizedeken át jelentősen segé­lyezhetjük pár nagybányai rokkant ka­tona családját. Használjon fel mindenki minden alkalmat, hogy ez alapot nö­velje. Gondoljuk meg, hogy a mi vérein­ket fogjuk segíteni, támogatni ez alap­ból, akik most miérettünk küzdenek, szenvednek, véreznek. Sursum corda 1 Lapunk legutóbbi számában 1503 K 70 fillért nyugtáztunk. Újabban a követ­kező adományok folytak be: dr. Barna Samu 20 K, a Nagybánya és Vidéke utján 11 K 40 f, Kovács Gyula könyv- kereskedő 10 K, Gurszky János névnap­megváltás czimén 10 K. Ez újabb ado­mányokkal az alap 1555 K 10 fillérre növekedett, mely összeget a városi ta­karékpénztárban gyümölcsözőkig kezel­tetünk. Pro patria. Mély részvéttel vesszük a hirt, hogy Lovassy László távirda vonalfelvigyázó, ki hosszabb időt töltött a fronton is, Horodenká- ban kiüléses tífuszban elhunyt. A Nyugat. Ignotus, Ady Endre és Fenyő Miksa szerkesztésében megjelenő szépirodalmi folyóirat 1916 évi május 1-i száma a kővet­kező nagyrészt aktuális és igen érdekes tarta­lommal jelent meg: Tartalom: Schöpflin Ala­dár: Aforizmák a Szekfü ügy körül. Tóth Ár­pád: A Fleurä du Mal .élőhangja — Pantheis­mus — Ilda (Versek). Kassák Lajos: Misilló ki­rálysága (Regény II) Halász Imre: Törők-ma gyár vonatkozások (Második folytatás), Ambrus Zoltán: Háborús jegyzetek. Jékei Aladár: Tava­szunk kérdez (Vers)..' Ifj. Gaal Mózes: Félho­mályban (Novella) Ady Endre: A földi kuny­hóban — Bercsényi marsai huszárja (Versek). Figyelő: Tóth Árpád: Várady István halálára. Ady Endre: Egy ifjú költő. Disputa: Névay Aladár: Nem bús, de szomorú magyarok. Fő- munkatársak: Ambrus Zoltán, Babits Mihály, Elek Artur, Halász Imre, Kaffka Margit, Lackó Géza, Móricz Zsigmond, Osvát Ernő, Schöpflin Aladár. Szerkesztőség és kiadóhivatal: IX, Ló- nyai-utca 18 Szerkesztőségi órák d. u 4—6 ig Előfizetési ára: Egy évre 28 K, félévre 14 K, egyes szám ára 1 K 40 f. Megjelenik minden hónap 1-én és 16-án. Telefon: József 40—60. Mutatványszámot kívánatra küld a kiadóhivatal. Tarnay Alajos magyar estélye. Azon keve­sek között, kik a zeneművészetben a magyaros jelleg kidomboritására törekednek s ennek ki­ket hoz lázba, én, a mi legnagyobb Íróink da­rabjait játszottam, én ... én szeretem azt, aki önnek talán több, mintha testvére volna . . . jobban szeretem mindennél a földön — és ön megmenthetne engem neki, meg nem történtté tehetne mindent . . . — Nem, — felelte Plessen. A nő felállt — és valami kétségbeesett, meg rendült extázisbán állt előtte: — Hát semmi mód nincs — uram Isten, semmi mód? — Semmi — mondta a főhadnagy tompán, hangtalanul. — Hát akkor fogasson el — felelte a nő daczösan, sértődötten, mint egy végtelenül sze­rencsétlen gyermek. A főhadnagy elkerülte a tekintetével; a hangja fáradtan, de határozottan csengett. — Huszonnégy órán belül egy fal melló állítanák és agyonlőnék . . . A nő szeme felvillant. — Hát van valami remény, hogy ez nem fog megtörténni? — Igen — mondta Plessen — épen azért jöttem, ön most leteszi az írásokat ide a kan­dallóra, én kárpótlást adok érlük. Kis elefánt- csont-agyu revolvert vett ki a zsebéből, letelte a kandallón álló nagy, aranyozott tükör elé és igy folytatta: — Akkor magára hagyom néhány pil­lanatig Mikor aztán megint belépek a szobába, halva találom önt. A nő elsápadt és tógrameredt szemmel dadogta: — Iszonyatos emberi — Olyan szolgálat ez, amit csak legjobb bajtársamnak tennék meg , . . fejezésre juttatásában a zenei műfajok között a dalköltészetet választották, kétségtelenül a legel­sők között áll Tarnay Alajos, a budapesti m. kir. zeneakadémia tanára, a kiváló zongoramű­vész. Évek óta ismeretes ő a zenekedvelő kö­zönség legszélesebb rétegeiben s ismeretesek azok a dalok is, melyeknek melegsége, intimi­tása, közvetlensége megkapóau tudja elébünk állítani mindazokat a thémákat, melyek a lelkek húrjait rezgésbe tudják hozni. Tarnay művész- leikét megrázták a háború borzalmai. Segítésre, a szenvedések enyhítésére törekvő nemes am- bicziói kielégítést kerestek azon a téren, ahol a háború szerencsédéinek fájdalmán enyhíthet. Hangversenykörutra indult az országban, nem anyagi előnyök, vagy ünnepeltetési vágytól sar­kallva, hanem azért, hogy mindazt, ami a hang­versenyek jövedelme czimén befoly, azt teljes összegében, még saját költségeit sem vonva le, a rokkant katonáknak adja. Végigjárta már Ma­gyarország majd minden nagyobb városát. Fel­tűnésre nem vágyó reménységével, de az igaz hazafi szívósságával dolgozott és fáradt — s már az eddigi működésével elért fényes anyagi ered­mény is felülmúlja igen sok hitbizományi örö­kösnek vagy latifundiumok tulajdonosainak nagy­hangú áldozatkészségét. Ez a czél hozta váro­sunkba is. Estélye, melyet ő magyar estélynek nevezett, pénteken este zajlott le a Lendvay- szinházteremben. Érthetetlen volt közönségünk közönye ez estéllyel szemben, de kárpótolhatja a művészt az a tudat, hogy akik jelen voltak, igazán az előkelőség soraiból kerültek ki. Szinte reá lehetett volna fogni ez estén színházunkra, hogy egy intim, zárt előkelő társaság összejöve­tele volt, mely nagy művészi igényekkel jött össze s e művészi igények teljes kielégítésre ta­láltak. Tarnay ezúttal is, mint mindig, brillíro­zott. Bájos, szentimentális melódiái s ötletes, vidám dalai, melyeket jobbára Farkas Imre, Heltai Jenő, Makai Emil, Kisfaludy Atata, Jókai Mór, Kiss József, Endrődi Sándor, Falú Tamás, Jörgtuf Draskóczy Ilma verseire irt, hol megri- katták, álmodozásba ringatták, hol pajkos jó kedvre hangolták a közönséget. Csengő, kelle­mes tenorja egy csöppet sem fáradt bele a mű­sorba, szívesen is megismételte egy-két dalát a zúgó tapsviharra. Konferencziája pedig, mellyel zeneszámait tarkította, élénk, ötletes volt. Akik e hangversenyen jelen voltak, bizonyára feled­hetetlen emlékekkel távoztak. Tarnay, aki itt­léte alatt Szőke Béta plébános vendége volt, szombaton már Szatmáron tartotta meg művész­estélyét a szatmári rokkantak javára. Rendkívüli fáradhatatlansága már ezideig is 20000 koronáu felül hozott a rokkantaknak! Sejteni, kifürkészni nem lehet biztosan, hogy mily számú sorsjegyek lesznek kisorsolva az uj, május 24 én kezdődő osztálysorsjátékban, de szerencséjét kipróbálni nagyon ajánlatos Mintha hirtelen valami rettentő, félelmes levegő borult volna a szobára. Mindaketten le­vegő után kapkodtak, mintha lidércsnyomás ülne a mellükön, vagy légüres térben állnának szem­ben egymással. A nő ismét visszaroskadt a székbe és gyer­mekes gyámoltalansággal kezdett beszélni: — De gondolja meg hát, én mégsem tudok meg­halni . . . mégsem tudok . . . Görcsösen össze­kulcsolta a kezeit, arcza elfehérült izgalmában. Plessen nem felelt. Megint hallgatódzott, mind a kettő, mintha valami szörnyűség, valami bor- ralom közeleledett volna feléjük perczről-perczre. — Engedjen szabadon — jajdult fel ismét. — Gondolja meg, ki vagyok . . . mit használhat önnek az én halálom ? — Az ön élete ezernyi katöna életét teszi koczkára. Még ha mindent elszednék is öntől, borzasztó következményei lehetnének ránk egyes apró részleteknek, amik megmaradtak az emlé­kezetében. Ezrek hallhatnak meg a miatt, ezrek, akik asszonyt és gyereket tartanak el, a kikért asszony és gyerek reszket . . . A nő felálit. — De hiszen bezárhat . . . — Él az igazság törvénye, — mondta Plessen, ön aszony létére férfi szerpét válalta magára, ügy kell bűnhődnie, mint egy férfinek . . . legyen erős, nézzen szembe a sorsával, mint a katona . . . Ott állt előtte a nő. Álla leesett a mellére. Könyek folytak végig az arczán, a szájába. — ügy érzem, mintha kőt retlentes kéz szorongatná a nyakamat és lassan megfojtana, — dadogta. Károly Imre.

Next

/
Oldalképek
Tartalom