Nagybánya, 1916 (14. évfolyam, 1-26. szám)
1916-04-06 / 14. szám
2 naqybAnya 1916. április 6. érnek, de a jó és nemes érzésű, magasztosan gondolkodó finom elméjű urhöl- gyek a hazafiságot, a mai nehéz idők által szült szükséget nyomják előtérbe, hogy az észnélküli fényűzésnek némileg útját vágják s a fényűzésre vágyó, a luxust űző ónagyságáikat megfékezzék és visz- sza szorítsák azok fényüzési vágyát abba mederbe, amelyben annak mostan a helye van. Hiszen az igazi urihölgy, az igazi magyar nő nem fényűző. A költő azt irta: magyar nőnek születtél, áld érte sorsodat, magyar hölgynek születni szép és nagy gondolati . . . A magyar hölgyhöz czimü költeményében irta a fentidézett sorokat Vörösmarty. És pedig azokhoz a magyar úri hölgyekhez, akik műveltek, előkelőek és mindenek fölött a kor intő szavát megértve, a hazát imádásig szerető honleányok voltak. Az a hölgy, aki ebben a válságosán komoly, fergetegekkel, viharokkal és ezernyi-ezer veszedelemmel bőségesen telitelt szörnyűséges korban felébe helyezi a fényűzést a honleányságnak, az lehet ugyan hölgy, de sohasem magyar úri hölgy. A női fényűzés ellen előkelő magyar nők körében mozgalom indult meg, amely már túl van a kezdeményezésen. ötven főrangú nő, élén őrgróf Palla- vicini Györgynével és Tormay Cecillel avégből állott össze, hogy valahogyan gátat vessenek a jobbmódu nők világában lábrakapott nagy fényűzésnek. Ez ellen a fényűzés ellen, mely a háborús idők százezerféle baja, gyötrelme és tragikuma mellett annyira kirivó, már nagyon sokat írtak és beszéltek. Az őtven főrangú magyar nő most egyenesen a cselekvés terére lép. Ligát alkot a felesleges és bántó női fényűzés ellen. A napokban már nyilvános felhívást ad ki és felszólítja a módos osztályok asszonyait és leányait, hogy ruházkodásukban legyenek mérsékeltek és tüntető pazarlással ne sértsék azoknak érzelmeit, akik a háború minden borzalmait átszenvedik. A bizottÁz erdélyi Fráter György szent keresztje . . . A város parancsnokához érnek, Ajkukon elhalkul az ének, Szól a prior: «Vitéz tábornok ur, A lengyel Pálosrend ide vonul, Magyar, lengyel barátok állnak itt: Vegyék lelkünk szentsége« lángjait . . . Nézzék az ódon, órjás templomot, Minden oltárán minden láng lobog, A megváltó magyar sereget várja : Ki hozta, védte — a centosztochói Márja* . . . S véres-porosán megy a Bereg, Nem fáradtak, most mindenki örül, Lágyan csókolgatják nyári szelek, Hajnali sugárzás köröskörül; Feléjük perzselt lombok ingának, A csukaszürke világhírű had így megy . ■ . Köszönti ezer hang 3 égi falvak a völgyben, alant. És fenn a dómban a szószékre lép Egy délceg, vállas, fehérhaj u pap, Arcán, szemén, gyönyörök láza ég, Csorog a könnye, mint patak ; Két öreg karját áldásra tárja, — Tégedet ölel, Duna, Tisza tája — Szólni szeretne ... De a hang, a szó, Nem tud feltörni, csak emészti, rázza, ügy áll, mint bérc, amelynek feje hó, Bent szaggatja a vulkánok izzó lángja, Könnyitni szeretne nagy honszerelmén, Szólni kunsági édesanyja nyelvén . . . És szól • . . mikép szent Mihály harsonája, Ha éj szakad ezer csillagvilágra, ! ság gondoskodni kivan arról, hogy egy ! központ alakuljon, mely a franczia és I amerikai divattól független uj női divatot fog kreálni. Az uj divat egyike jelen- I tős része az lesz, hogy mellőzi a sely- : met, bársonyt, csipkét és mindazt az I anyagot, melyet az ellenséges külföldről kell beszállítani. A felhívás arra is fel ; fogja szólítani a nőket, hogy csatlakozzanak a női fényűzés ellen alakítandó ligához és aláírással kötelezzék magukat a megállapítandó feltételek megtartására. A liga tagjai látható jelvényt fognak viselni. Hallgassunk tehát a kor intő szavára I Jelszavunk legyen: Le a fényűzéssel! Oláh László. A főgimn. ifjúságának matinéja, — Az elesett lengyel leglonlsták síremlékének költségeire. — Április 5. A világégés kitörésének évében, a korán téliesre fordult fázós októberi napok alatt történt, hogy az ellenőrizhetetlen rémhírek egyre nagyobb idegességbe, izgalomba ejtették városunkat. A kozák áradat áttört a bevehetetlennek hirdetett Kárpátokon s az öreg népfölkelők, kik régi Werndl-féle puskákkal, ágyuk nélkül napokig állottak ellent az inváziónak, a jól felszerelt, nagy túlerőben levő kozákok elől kénytelenek voltak visszavonulni. A felvidéki muszka betörések kegyetlen embertelenségeiről, áilatiassággal versenyző véres bachanáliáiról oly borzalmas hírek kerültek forgalomba, hogy a kozákok elől rémülten menekült mindenki, aki csak tehette. És utczáin- kon megjelentek az első menekülők szekerei. A fagyosra fordult esős-havas időben mélyen megindulva néztük a túlterhelt szekereket, melyeken egy egy egész család szorongott apró gyermekekkel, a hidegtől elkékült, fagyos ar- czokkal, szemeikben a nem palástolható rémület kifejezésével És az ő híradásuk csak még vigasztalanabbá, reménytelenebbé tette a helyzetet. Mikor pedig egyre másra, beláthatatlan hosszú sorokban érkeztek a menekülők szekerei s a mármarosi hivatalos személyek is kocsira kaptak és hire járt, hogy Mármarossziget S mindeneket majd Ítéletre szólít, Napok, csillagok élő s holt lakóit; ügy kiált hosszan, merengve, zokogva, Mintha lelke ezerre szakadozna, S egyszerre öntené ki mennydörögve, Mit éltén át bilincsbe összetörve, A lelke mélye félön, fogva tart: «Fiaim . . . Isten áldd meg a magyart !*..•. A champagnei téli csata. Dr. Wegener György tanár, német haditudósító érdekes módon mondja eí azoknak a harcoknak az eseményeit, a melyeket a német hadvezetőség a champagnei téli csata elnevezés alatt foglalt össze. Ezeknek a harcoknak kezdetét, mely még december 20-ára nyúlik vissza, Joffre tábornok hadparancsa mint a németek elleni döntő támadást állította be. A harcok egész januárban és februárban tartottak s csak márciusban értek véget, A terület, melyen ez az elkeseredett, hosszas harc dúlt, Reim3 és az Ar- gonneok közt fekszik, legfontosabb része a Per- tbestől nyugatra és keletre fekvő terület, Souain és Massiges között. Itt volt a németeknek a természettől legkevésbé védett állása, tehát itt kecsegtetett a legtöbb sikerrel az áttörés. Dr. Wegener előadásából a következőket közöljük: A nagy főhadiszálláson levő haditudósítóknak nem volt szabad e harcok területére lépni, a mig a harc a németek minden erejének megfeszítésével járt. Csak messziről hallottuk az ágyuharc tompa dörgését, a borzalmas gyorslü- zelést, a mellyel a franciák a német állásokat is elesett, egyszerre a legteljesebb mértékben kitört a pánik városunkban is. És megismertük mi is a menekülés borzalmas keserveit. Az induló vonatok olyan megrohanásoknak voltak kitéve, hogy boldog volt, aki első osztályú jegyet szorongatva a kezében, egy harmadosztályú állóhelyhez juthatott. Sokan, hogy hamarább menekülhessenek, kocsikon indultak el. S a hatóságok minden megnyugtató kijelentése sem volt képes az általános felfordulásnak elejét venni. És ekkor, a tizenkettedik órában, midőn a kozákok előőrsei már jóval Krácsfalun innen portyázlak, érkezett meg a lengyel légió egyik zászlóalja. Fiatal, jókedvű, csupaszképp többnyire tanulóifjúságból állqtt a zászlóalj. Harczi tűz lobogtatta sziveiket s nótázva indultak útra, midőn a vonat velők Felsőbánya felé elrobogott. És alig hogy a vonatból kiszálltak, máris ellenséggel állottak szemben. És egy hét sem telt bele, hogy a hős lengyel ifjak a Krácafalu- tól VÍ8Óvölgyig terjedő területet megtisztítsák az oroszoktól, ők foglalták vissza Mármaroaszige- tet, Bocskót, Visóvőlgyét, mialatt kemény napjaik voltak. Egy alkalommal már szinte ingadoztak az ellenséges túlerővel szemben. Ekkor hanzottak el Zielinszki ezredes szavai: — Lengyelek vagytok 1 A lengyelek sohasem hátrálnak! Előre I És a hős ezred rohant előre, mig csak ki nem verte az ellenséget állásaiból. Az első kisebb csetepaté Krácsfalunál történt. Itt találkoztak először a kozákok erősebb előőrseivel s ez ütközetben három lengyel légionista esett el. Jeltelen siruk ott domborul Krácsfalu határában. A főgimnázium vezetősége és ifjúsága érezte, hogy talán első sorban reájuk, az ifjúságra bárul a kegyeletes gondoskodás, hogy lengyel tanuló társaiknak, az ország és vidékünk védelmében elesett hős lengyel légionistáknak sírja jeltelenül ne maradjon s méltó emlék hirdesse időtlen időkig azt a testvériességet, bajíársias szellemet, mely a magyar nemzetet a lengyel nemzettel századokon át összefűzte. És e kegyeletes czél érdekében rendezték nagyszabású matinéjukat, mely f. hó 2-án, vasárnap délelőtt zajlott le a Lendvay-szinházban. A színházterem e matiné alkalmával elragadó, megkapó képet öltött. A páholysorok zsurohamra előkészíteni igyekeztek. Végre egy aránylag könnyű napon mégis csak szabad volt a látogatás. Először von Einem tábornok hadseregparancsnok hadseregének főhadiszállását kerestük fel. A hadseregparancsnok, nemkülönben vezérkari főnöke nagyon szívesen fogadtak a az utóbbi térképek és általa készített vázlatok segítségével áttekintést nyújtott az eseményekről. A halottakból és foglyokból ítélve nem kevesebb mint 50 különböző francia szrsd V8tt részt a harcokban, s az eredmény, melyről a franciák kezdetben mint nagy sikerükről beszéltek, semmi: a területi eltolódások a nagy csata végén még nagyobb térképen sem voltak észrevehetők. Több mint hat francia hadtest küzdött tehát teljesen hasztalanul. A franciáknál rendszer volt, hogy lehetőleg minden ezredet, a mely rohamban részt vett, mással cserélnek ki. A németek csapatai az egész harc alatt ugyanazok voltak. A franciák eljárási módja az volt, hogy főtámadásaikat egyetlen egé3z kicsiny területre, mintegy hat kifóméterre korlátozták s itt újra meg újra előretörtek, tekintet nélkül az áldozatokra. Veszteségeik száma bizonyosan felülmúlta az 60,000-et. A technikájuk az volt, hogy minden rohamtámadást irtóztatos tüzérségi tűzzel készítettek elő. Nagy mennyiségű nehéz üteget csoportosítottak össze és hirtelen oly hatalmasan kezdték a rohamra kiszemelt lövészárok-részt gránátokkal elárasztani, hogy a lövések szünet nélkül, mint a gépfegyverből a golyók, hullottak a fedezékekre és a szó szoros értelmében elborították a lövészárkokat. A hol a gránátok lecsaptak, szinte fal támadt fekete füstből, melyet
