Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)

1915-08-12 / 32. szám

7 t Jr i Z2DIII. évfolyam. 1315. a-ug-uszt-us lió 12. 32-lie szfe. NAGYBANYA TÁRSADALMI ES SZÉPIRODALMI HETILAP, Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám éra 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-nt !4 szám, aho a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendői Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. Ne világítsunk! — Hogyan ünnepeljük meg felséges királyunk születésnapját? — Augusztus 11. Szeretnénk, ha egyszerű szavaink utat találnának a szivekbe. Ha széles visszhangot keltenének mindazok körében, akik e vérrel-könv- nyel áztatott napokban méltóknak bizo­nyultak arra, hogy a magyar nemzet tagjainak vallják magukat Akik ez iszo­nyatos megpróbáltatások hosszú hónap­jaiban férfi-becsülettel állták meg helyü­ket. Akik munkabírásukat ez ideig is arra fordították, hogy erősítsék a pillé­reket, melyeken nemzetünk jövője és nagysága nyugszik. Szerelnénk, ha egyszerű szavainkat szeretettel fogadnák a magyar nők, akik e nagy időkben hasonlatosaknak mutat­koztak a régi Magyarország nagyasszo­nyaihoz, kiknek alakjai ott tündökölnek történelmünk piedesztálján. Akik a vas és vér e rettenetesen borzalmas idejé­ben mindenkor olt voltak, hol könnyeket kellett feltörölni, sebeket heggeszteni s a nyomorúságot enyhíteni. Az ország, a nemzet felséges agg királyunk születésnapjának megünnep­lésére készül. Talán sohasem volt ez ünnepnap bensőségtelesebb, szentebb, magaszto­sai)!), mint épen most, amidőn a élet­veszedelmek rettenetes hullámai csap­kodják, ostromolják, fenyegetik orszá­gunkat, koronásfőnket, nemzetünket, csa- ládainkat. Az örvénylő veszedelmek, a legen­dás tusák, melyek most vértengerrel ír­ják a jövendő történetét, szavakkal talán le sem irható erőssé fonták a szeretet­nek ama szálait, mgjvek a magyar népet koronás királyához fűzik. Több ez, mint lojális hűség; több ez, mint gyöngéd ragaszkodás. A szeretetnek az a perzselő s min­denen átható fölvilianása ez, mely az életveszély perczeiben a fiút az őszbe- boruit édes atyához, az édes atyát aggo­dban féltett gyermekéhez fűd A nemzet e csodás érzelemvilágának hatása alatt csak nagyszerűen ünnepel­heti koronás királyának, a magyar nem­zet ősszbeborult édes atyjának születés­napját. Városunk közönsége is részt kér az ünnepnapból. Az ünneplés külső kereteire nézve több idea merült föl, hogy minél fénye­sebbé, emlékezetesebbé legyük e napot. Sokan úgy akarták hogy a város lel­kesedésének a város kivilágításával ad- j jón tüntető kifejezést. Erre a tervre vonatkozólag vettük a következő levelet: Tisztelt Szerkesztő Ur\ Közeledik fölséges Királyunk legmaga­sabb születésnapja s én azt szeretném, ha ezúttal nem a szokásos módon, hanem más­ként adnánk kifejezést alattvalói lelkesedé­sünknek és hódolatunknak. Hiszen szép az a ! kivilágítás, de én sohse tudtam benne gyö­nyörködni, mert a vége mindig szellőztetés lelt és éktelen ordilozás az utczán az est­homályban kritikát gyakorló hazafias suhancok részéről. Azt gondolom, hogy ma, az ezerszer (és nem alaptalanul) fölpanaszolt drágaság nap­jaiban, amikor sebek százezrei várnak orvos­lásra, jobban meg kell néznünk, mint más­kor, mire adunk pénzt cs vétkes könnyelmű­séget, sőt (kimondom őszintén) hazafiatlan- ságot árul el minden hiábavalóságra kidobott fillér. A kivilágilágiíás pedig, valljuk meg alig több, mint pecekig ragyogó s mihamar füstbe, bűzbe-fuló hiábavalóság amit még hozzá igen sokan (s nem is a legrosszabb hazafiak) csak kénytelenségből, talán fogcsikorgatva s kizá­rólag az utcza bosszúálló kritikájának kikerü­lése végeit visznek véghez. Azt gondolom, helyes volna, ha a ki­világításra szánt pénzt kiki a háború első évében rokkanttá vált katonák fölsegélésére adná. Bizonyosra veszem, hogyha őfelségét magát kérdeznők meg. miként kíván tisztel­letni : helybehagyná ünneplésünknek ezt a módját. Sőt Kirchner altábornagy ur sem róna meg éne. Talán adhatnánk egy-egy ki nem vilá­gított ablak váltságául 1 — 1 koronát. Aki so­kallja, adjon kevesebbel, akinek módjában van, adjon löbbet. De adjon mindenki, akinek a szive részvéttel és hálásan dobog a mi védelmünkben, érellünk keresetképtelen nyomorékká lett, bős katonáink iránt. Nekünk, védelmezetteknek a legkisebb, de ba'álos szégyen nélkül el nem mellőzhető kötelességünk: adni, adni és min­dig adni, inig van miből, sőt ha nincs ismiből. A „Nagybánya“ tárczája. Ingom ár *) Van egy kitűnő barátom, akit. meghitt kör­ben röviden, de ezélzatosan Ingomárnak neve­zünk. Ezt, az északi hangzású nevet, amely a sötét dán királyok bűneit juttatja a művelt olvasó eszébe, nem ok nélkül kapta. Hogy a művelt olvasó lázas kíváncsiságát sürgősen kielégítsem, elárulom, hogy Ingomárnak 312 inge volt. Becsületszavamra és majdnem min­dennapra egy. Ha Ingomár polgári foglalkozásra nézve wa­lesi herczeg lett volna, akkor ingekben való gazdagsága is érthető és megbocsátható lett volna. De Ingomárnak semmi foglalkozása és jövedelme nem volt. Csak inge. 312. Hogy került a férfiú ennyi inghez, vagy ami még rejtélyesebb, hogy került ennyi ing ehhez a férfiúhoz ? Titok. Sötét tilck Crueile énigme. A dark secret. Már már azt hittem, hogy e titok megoldása nélkül fogok a sirba költözni, ahol különben minden megoTdődik. Azonban a jó sors — sors bona, nihil aliud — nem igy akarta. A mai nap folyamán megjelent nálam nevezett Ingomár és kétségbeesetten roskadt egy székbe. — Barátom — mondta ama szünet után, *) Heltay Jenő most megjelent Lim lom czimü kötetéből. amelyet a lift híjával szűkölködő házak negyedik emeletén minden harmincz évnél idősebb ember tartani szokott — bafátom, akarod életemet megmenteni? Minthogy Ingomár életét tiz húsz koronával mindig meg lehetett menteni, habozás nélkül igent mondtam. Ennyit egy emberélet mindig megér. — Mennyi kell? — kérdeztem előzékenyen. — Mert annyit nem adhatok. — Semmi. Fogadj el tőlem ajándékba 300 inget. — Megbolondultál ? — Nem. Hanem tönkre megyek az in­geimen. És amikor értetlenül néztem rá, sóhajtva folytatta: — Kezdetben nekem is csak hat ingem volt, mint más rendes állampolgárnak. Szerencsétlen­ségemre meghalt a nagybátyám és én örököltem a garderobejät, 48 drb inggel. Nagyon örültem úgy a nagybátyám halálának, mint az ingeknek; most már 54 volt és gyanútlanul húztam föí egyiket a másik után. Az ötvennegyedik után észrevettem, hogy nincs több tiszta ingem. Erre valamennyit elküldtem a tisztitóba és minthogy a tisztítás eltartott néhány napig, közben vettem egy uj inget (55) Fájdalom, amikor a tisztító­ból hazahozták az ingeket, véletlenül nem volt pénzem és nem bírtam a számlát kifizetni. Az ingeket visszavitték, én pedig megint vettem egyet. Ez igy ment a 68 ik ingig. Akkor kivál­tottam valamennyit. Újra végig hordtam őket és a tisztítóból megint rosszkor jöttek haza, a szám­lát megint nem tudtam kifizéfni. Tehát . . . — Újabb ingeket vásároltál ? — Igen. Ezúttal 97-re vittem föl, a követ­kező alkalommal 128-ra, azután 165-re, azután ... szóval az ingek száma mértani haladványban szaporodott és ma 312 van. Dj most már nem bírom tovább! Már azért sem, mert ennyi ing­hez négy szekrényt kellett vennem, négy szek­rény pedg nem fér egy szobába. Tehát kétszobás lakást kellett bérelnem és minthogy csupa szek­rénnyel nem bútorozhattam be, a második szobá­hoz uj bútort is kellett vennem. Pénzem nem volt, váltót írtam alá, nem fizettem, bepöröltek, költségek fejében elvitték a bútoraimat, a háziúr kitette a szűrömet és ha szabad magam igy kife­jeznem, a 312 ingemmel a hónom alatt az utczán voltam. El akartam őket adni, senki se vette meg. Ki vesz ma inget? Senki! Csak én ! Akarod őket? — Nem! De adok egy jó tanácsot. Ne tisz­tittas egyszerre 300-aí, hanem csak tizet, vagy tizenkettőt . . . — Megbolondultál ? Nem tisztittalok inget olyankor, amikor még 300 tiszta van. — Akkor igazán nem tudom, mit csináljak véled! . ... — Mit? Nyújts át 20 koronát, hogy 3 inget vehessek magamnak, mert a többi megint a tisz­títóban van. Sakk-történet. Tegnap a kávéházban viszontláttam régi barátomat J. H. Stopp vezérőrnagyot, az utolsó

Next

/
Oldalképek
Tartalom