Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)
1915-07-22 / 29. szám
í 2CIIX. évfolyam. 1©15. j-uli-us lió 22. 2S-ÍTS SKám. T^KS^JD-A-Ij^ri 1ES SZÉPIRODALMI HETILAP. Előfizetési árak : Egész évre 8 korona. félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. HegittleniK minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szám, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő Üzletében 1$. A termés eredménye. Julius 21. A kormány erélyes kommünikével sieleit leinteni azokat a „vérmes következtetéseket“, melyeknek a sajtó egy része a termésről közzétett első hivatalos számszerű mennyiségbecslés alkalmából kifejezést adott. A kormány helyreigazítása, illetve helyreigazító észrevételei csakugyan mindenképen helytállók abban a tekintetben, hogy a termésnek a publikált becslés szerint várható eredménye csak relative, vagyis a mi 5-5 évi időközre kiszámított termés-állagainkkal összehasonlítva, megnyugtató, abszolúte azonban éppenséggel nem minősíthető kielégítőnek Ha mi jó középtermésnél, mint aminő az idei, sem tudunk magasabb hozamot produkálni, mint búzában holdanként 7.82 méter.názsát, ami hektáronként 13.G mázsának felel meg, rozsban pedig holdanként 6.97 métermázsát, vagyis hektáronként 12.1 mázsát, ez tényleg olyan szegényes eredmény, amellyel csak szégyenkezve állhatunk oda az osztrák és a német mezőgazdaság átlagos hozamai mellé. Ha nálunk a par excellence agrár- államban, jó középtermésnél is, mint most, csak annyi terem, hogy búzából, rozsból és árpából a belföldi szüséglet fedezése után nem marad több, mint 15—20 millió métermázsa a kivitel utján való értékesítésre: ez olyan gyengéje általános gazdasági helyzetünknek, amely a legnagyobb aggodalomra ad okot. Es ha a termelési és fogyasztási viszonyok terén radikális változás nem áll be, kereskedelmi mérlegünk gyors progresszióban fog még tovább megromolni, amit azonban minden körülmények közölt meg kel! akadályoznunk. Azok a mizériák, melyeket különösen a városi lakosságnak a közfogyasztás terén a háborús állapot folyamán át kellett szenvednie, eltekintve a kormány és a hatóságok részéről elkövetett hibáktól, jó részben szintén mezőgazdasági termelésünk elmaradottságának tulajdoníthatók, mert bizonyos, hogy helterjesebb gazdái kodás mellett az 1914 iki Ínséges esztendőben is jobb eredményeket lehetett volna elérni. Nagyon is érthető, ha mostanában keserű igazságok hangzanak el minderről, ha a városi népesség erélyesen követeli, hogy ha már idáig könyörtelenül megsa- nyargallák, legalább az uj termés elosztása, értékesítése alkalmával ne szolgáltassa ki a kormány a városi lakosságot teljesen a mezőgazdaság egyoldalii érdekeinek Igen kivánalos lenne, ha ez a mozgalom nem aludna el, mert a kormánynak a termésbecslésről kiadott, fentemíi- tetl kommünikéje nyilván máris arra akarja előkészíteni a városi közönséget, hogy követelései aligha lesznek teljesíthetők. Időközben a tóvárosi lapok már is közük a minisztérium leiratát a városok kérelmére, melyben a városi kérelmek csak nagyon is kis hányadának teljesítését helvezi kilátásba. Pedig e kívánságok közül főként a maximális árak magassága ellen emeli kifogások, továbbá a fejenként és havonként 10 kilogrammban megállapított •nemiségnek 15 kilogrammra való fölemelése feltétlenül megokoltak. A maximális árakat illetőleg már a termés zár alá vételéről szóló rendelet megjelenésekor rámutattunk arra, hogy a kivitelre szánt gabonamennyiségek lehetőleg előnyös értékesítése megnehezíti a belföldi szükségletnek megfelelő méltányos ármegállapítását. De ha most már egyelőre fenn is akarják tartani a valóban horribilis maximális árakat, legalább arról kellene gondoskodni, hogy a belföldi fogyasztás lehetőleg megkiméltessék a préraiumos áraktól. E célból a prémin- mos árakon kizárólag a kivitel céljára kellene vásárolni; a belföldi fogyasztás részére pedig csak éppen pontosan, kimérten annyit, amennyire a »,legalacsonyabb ár hatálybaléptéig feltétlenül szűk ség van. Attól nem szükséges a mai helyzetben tartani, liogy esetleg augusztus végéig olyan közlekedési akadályok állanak be, melyek az elszállítást lehetetlenné teszik. A városok és illetve nevükben a Haditermény rt, ennélfogva egészen nyugodtan megkockáztathatják, hogy a beszerzéssel várnak. Hogy a városok bevásárlási joga miniszteri engedéllyel szept. 15 én túl is ineghosszabbittassék, annak a kormány kiadott rendelete szerint semmi akadálya nincsen. A városok egyébként helyesebben tennék, ha még A „Nagybánya“ tárczája. Apróságok a háborúból. A bajtára végrendelete. Ez n történet a lembergi csatatéren kezdődött, a budapesti főkapitányságon folytatódott. Hol le»z vége, ki tudná megmondani? Három napja tartott a csata. Az ágyuk bömbölő szóval feleseltek s a hegyhátak, völgyek, erdők tele voltak á háború vad muzsikájával. Ropogott a puska még éjjel is és vilödzott a lövés tüze, mint az ég alj», amikor zivatart hajt a határra a szél. Egy huszáreszkadron azt a megbízást kapta, hogy kémlelje ki, milyen az ellenség állása. A huszárok éjféltájt, nek (lovagoltak a csiHagtaian, borús éjszakának. Pár pillanat múlva einye’te őket a sötétség Hajnali három órakor érték el a kijelölt helyet. Távolban pislákolt néhány őriüz, parázslóit egy-egy lámpa, de ez volt minden, ami életet jelentett. H »lőtt volt a föld, némán, csendben guuyasztott minden. A százados kiadta a parancsol : előre, az őrtüzek felé Lépésben mentek a huszárok, hogy meg ne lepje az ellenség a különítményt. Már derengett, hajnaiodoíf, amikor megpillantották az ellenséges állásokat. A kspi t&ny tereprajzot készített. Egyszerre csak támadás éti a századot. Erős ellenséges lovaserő rohant rájuk. A kapitány a század legjobb lovasának, egy főhadnagynak átadta a tereprajzot. és a jelentést, azzal hogy vágtatva vigye a parancsnoksághoz. A főhadnagy sarkantyúba kapta a lovát és elváglatott. A hajnal segítette útját.' Repült a ló, mint a szél. Halottakon, elhagyott lövőárkokon kérésziül tört előre. Amint vágtat az utón, egy bokor alól rászól valaki: — Bajtárs, megállj I Megállj egy szóra! Fiatal huszártiszt volt. Az arca véres, az at lilája tépett. Bár neki fontosabb feladata volt, megáhította lovát. Odament a sebesülthöz, aki egy levelet adott át neki. — Bajiárs, ha visszaraégy, add föl a postára! Add rá szavadat. A főhadnagy átvette a levelet. Nem segíthetett sebesült bajtársán, mert fontosabb érdek parancsolta el mellőle. Azt még látta, hogy a fiatal tiszt hátrahanyatlik, de hogy élt-e, halt-e, nem tudta. A jelentéssel a parancsnoksághoz ment, amely még azuap csapatokat küldött az említett irányba. Aznap nagy csata volt. A főhadnagy karját két golyó ütötte át, mire kórházba került. A tábori kórházból Budapestre küldték. Amikor a magyar határt elérte a vasút, a főhadnagynak eszébe jutott a levél. A csata izgalmában elfelejtette. Most, hogy ráemlékezett, elővette a levelet. A legelső állomáson föladatta a legényével az írást és haza jött Budapestre. Nehány napig kórházban feküdt, de hamarosan talpra állt. Kinn sétálgatott az utcáa és számolgatta a napokat, amelyek múlása meghozta a várva-várl gyógyulást és ezzel az uj csatákat, uj eseményeket. Egy napon aztán idézést kapott a rendőrségre, hogy nyomban j*denjék meg. A főhadnagy, akinek soha életében nem volt semmi dolga a rendőrséggel, ugyancsak csodálkozott. Nyomban elment a főkapitányságra, ahol fölmutatnak neki egy írás!. Az irás kezdődött : Végső akaratom . . . A végrendelkező minden vagyonát feleségére és kis fiára hagyta, de ezer koronát juttatott az elesett katonák árváinak is. A főhadnagy elolvasta a végrendeletet. Az irás ismerős volt. Amikor meglátta az aláírást, fölkiáltott: — Hiszen ismertem. Jó barátom volt! A rendortisztviseiő megkérdezte a főhadnagyot, hogy ő tette-e postára a levelet. A főhadnagy megnézte a borítókor, melyet megmutattak neki és hajk, meghatott hangon válaszolt: — Igen. Én adtam föl! — tks a tartalékos hadnagyban, amikor visszahany*t!ott, volt-e még élet? Nem tudná megmondani, hogy azután mi történt? Ez fontos volna. Ezt kellene tisztáznia ! — Nem tudom, mondotta, nem merem állítani. Csak annyit láttam, hogy hátrahanyatlott . . . Ezt jegyzőkönyvbe vették. A főhadnagy aztán elmondotta, hogy a tartalékos hadnagy az ő ezredében volt önkéntes Vidám gyerek volt, aki tele volt életerővel, vidámsággal. Együtt mulattak, j együtt töltöttek sok vidám napot. Mámoros éjsza-
