Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)
1915-12-30 / 52. szám
4 NAGYBÁNYA 1915. deczember 30 jának bemutatásánál, melyet a viharzó tapsra meg is kellett ismételnie. Smaregla Sarolta fiatal kora daczára méltó kísérőnek bizonyult s rutinos játékával nagy tetszést aratott. Igen szép sikere volt Gaúl Lujzának is, aki nagy bravúrral Schumann-sonatákat mutatott be. Dr. Lakatos Mibályné zongorakisérete mellett Diczig Béla lelkész Schubert Vándor ez. műdalait mutatta be. Szerfölött behízelgő hangjával általános nagy tetszést aratott. A közönség nem is tudta, hogy Diczig Béla e fellépésével mily nagy áldozalot hozott. Közvetlenül a hangverseny előtt vette a szomorú hirt, hogy édes anyja súlyos beteg lett s mégis föllépett, csakhogy a jótékony czélu hangverseny programmját meg ne zavarja. Képzelhető, hogy minő 1 eikiállapot- ban énekelt . . . Szünet után Almer Annuska száma következett. Liszt E dürr Polonaise ez. hangverseny darabját adta elő oly bravúrral, hogy ne mondjuk művészi tökéletességgel, mely mindenkit frappáns módon meglepett. Hallottuk őt már az előző években is, de előző szereplései a maihoz nem is hasonlíthatók. Nekünk úgy tetszik, hogy ezideig egy kiváló dilettánssal állottunk szemben, a mai estén azonban már egy művésznő jelent meg előttünk. Fanatikus hatást ért el s vége-hossza nem volt a kihívásnak. Tisztelői pedig egy szép virágkosárral lepték meg. Valóban csodálnánk, de nem is hinnők, h-gy egy ilyen szépen induló művészi pálya városunk szűk falai között rekedne meg A hangverseny gerincze természetesen dr. Lakatosad és Or- lowszky vállain nyugodott, kik már úgyszólván felül állnak minden kritikán Mfivészigjáiékaikat a közönség igaz gyönyörűséggel hallgatta s elhalmozta őket a tetszés minden megnyilvánulásával. A pompás est mintegy 260 K t iszta jövedelmet juttatott a jótékony ezéíra. Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy az István szálló vezetőségétől nagy figyelmetlenség volt, hogy egy ily hangverseny-estre a nagy éttermet be nem fűttette. így a közönség javarésze mindjárt a hangverseny után szétoszlott. Nem lesz katonaságunk! A város vezető sége minden követ megmozgatott, hogy az Egerben állomásozó 12 honvéd gyalogezred, melyben a mi fiaink is szolgálnak, Nagybányára helyeztessék át. A város minden fáradozása azonban hiábavaló volt. Most jött meg a hivatalos értesítés, hogy a város kérelmét nem teljesíthetik, mert a 12. honvéd gyalogezred tovább is Egerben marad. Újra fölülvizsgálják a már besorozottakat. A m. kir. honvédelmi miniszter elrendelte, hogy mindazon 43—50 éves egyének, akik a megtartott bemutatási szemlén alkalmasaknak találtattak, újra fölülvizsgáltassanak E rendelet czélja az, hogy miután a bemutató lálkozhatik az európai milliók halálából, amikor kiárad belőlük a kenetesség, — és akiket tneg- nyuztak, az európai apák bőréből szép kis pénztárcákat fognak küldeni az európai gyerekeknek, — mint küldtek tavaly és fognak kü’deni jövő karácsonkor is, ha teljesedni fog az emberséges lord Kitchener jósólata s a háború eltart még vagy két évig. *Amióta a közvéleménnyel számolni kell minduntalan ismétlődő jelenség, hogy hatalmas családok, amelyeknek érdekei és elvei ellentétben állanak a sokaság érdekével és aspirációval, gondoskodnak róla, hogy legyen a családban egy lázadó is. Aki a sokaság érdekéért hévül, a sokaság eszméit vallja és annyival több kilátással pályázhatik a népszerűségre, mert hiszen tetszetős, hogy szembeszáll a családjával és hogy — bár a másik táborhoz kellene tartoznia, mégis — a sokaság barátja. Ennek a családtagnak (rendesen a legjelentéktelenebb unokaöcs kapja vagy vállalja öntudatlanul ezt a szerepet) az a feladatada, hogy amig nincs nagyobb baj, csökkentse a család négszerüségét, baj esetén pedig megmentse a többi családtagot. Meglehet, már előre gondolva rá, hogy ha nem is hamar, valamikor, mégis csak elkövetkezik majd a nagy leszámolások ideje, Amerikában valami efféle szerepet szántak a madarak pajtásának, a naiv és kétségtelenül jószemü autőszemléken a 43—50 évesek igen nagy számban soroztattak be, a felülvizsgóíal megállapítja, hogy a szemlén alkalmasnak nyilvánított egyének között nincse- nek-e nagyobb számban olyanok, akiknek a fogyatkozása a rövid ideig tartó orvosi vizsgálat alkalmával, vagy a fogyatkozás elhallgatása miatt nem volt megállapítható, aminek következtében oly egyének is besoroztattak népfelkelési fegyveres szolgálatra, akik a katonai szolgálat fáradalmait előre láthatólag nem képesek kibírni. A már besorozottak felülvizsgálatát a vegyes bizottság 1916. év január havában fogja eszközölni. A besorozottak a kitűzendő napon uj összeírás végett tartoznak jelentkezni a rendőrkapitányságnál, hol uj igazolványi és utalási lapot kapak; a régi igazolványi lapok a felülvizsgálatnál bemutatandók. Figyelmeztetjük a besorozott A3--50 éves népf'ölkelőket, hogy a később közhírré teendő felülvizsgálati szemléken múlhatatlanul jelenjenek meg, mert pótszemle nem lesz s a meg nem jelentek felülvizsgálata teljesen elmarad. Gazdák figyelmébe. Ez utón is felhívjuk egyesületünk t. tagjait, kik két korona kedvezményes árban óhajtják a Kertészet czimü lapot 1915 évre megrendelni, hogy az előfizetési dijjat Molnár Antal egyesületünk pénztárosához e hó 31 ig anyival is inkább beküldeni szíveskedjenek mert, ez időn túl előfizetést nem fogadunk el Figyelembeveendő, hogy a lapot két koronás előfizetéssel csak egyesületek vagy más erkölcsi testületek által lehet megrendelni. A Gazdasági Egyesület. A haza hősei a nemzet háláját és szeretetét örök időkre kiérdemelték. Hervadhatatlan érdemeik a történelem legragyogóbb lapjaira kerülnek. A hála és szeretet adóját rója le a Pesti Napló e hősökkel és mindazokkal szemben, akik eszükkel és szivükkel a haza önzetlen szolgálatában állottak e minden idők legvéresebb csatájában, amikor a Magyar Hősök Albuma cim alatt a hazaszeretet, magyar hősi vitézség és ön- feláldozás legszebb lapjait emlékalbumba gyűjti. Ezt a remekművet a Pesti Napló minden előfizetője ingyen fogja megkapni. Minden uj előfizetőnek is joga lesz e nagyszabású munkára a ki- adóhivatalban (Budapest, VI, Vilmos császár-ut j 55 ) megtudható feltételek alapján. A Pesti Napló előfizetési ára negyedévre 5 korona. Újévi üdvözletek megváltása. Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében a hadi árvák javára újévi üdvözleteiket megváltották: Mikes János 2 K, Wass Lajos gyógyszerész 4 K, Veress Jó- 1 zsef 5 koronával gyárosnak; meglehet, ezért nem háborgatják a békeszerzés körül való nagyon ártatlan és kissé komikus igyekezetében. De az is lehet, hogy Fordnak az entente-ot boszantó erőködése kellemetlen az Egyesült-Államok kormányának is és ha a békehajó elindulhatott, Ford csak annak köszönheti, hogy vállalkozását Wilsonék nevetni- valóan lehetetlennek s céltalannak találják. Ha Wilson egyre epésebben nyilatkozik és kivételes törvények alkotásával fenyegeti meg az amerikai németeket, ez a boszus hang talán inkább az elnökválasztónak szól, mit a békeagitároknak, de igy, vagy úgy, mit a béke a négerlincselőknek és mit a béke az Egyesült Államok kormányának ? Hiszen ez a háború már régóta az ő há- borujok, Amerika kedves háborúja Amig a madarak pajtásai ügyetlenül bukdácsolnak akörül, amihez most erőtlenek, később pedig fölöslegesek lesznek, a négerlincselők képviselői gondoskodnak róla, hogy az entente pontosan megkapja azt a sok hatvan vagy száz millió dolláros kölcsönt, amely az entente-nak a holnapot, Amerikának pedig a fényes jövőt jelenti. Ez a sok kölcsön a háborúban kimerült Európát Amerika gazdaságának a szolgájává fogja tenni ... az arany szép lassan egyre gyűl oda ki . . . majd bolond Amerika, hogy a békén fáradozzék ! . . . csak a madarak pajtása lehet ennyire bolond. Ambrus Zoltán. Az Erzsébet óvoda karácsonyi ünnepélyén (elülfizeitek : Molnár G\uláué 440 K. Altnéderné 2 K, Molnár Sándorné 40 f, Lővinger J 40 f. Mandelné 1 40 K. X 10 f. Fokk Jenőné 1 40 K, Székely L. né 40 f. Vei-z F. 140 K, Demeterné Kerekes Sándor 40 f, Vinklerné 20 f, Nagy Sándor, 40 f, Barna Gyurika 20 f, Celderné 40 f. Sesták Emi 40 f, Röszler Valéria 140 K. Tótfalussyné 1.39 K, X. 10 f, Szeleczkyné 1 50 K, Beyerné 40 40 f, Mladeiovszkyné 40 f, X Y. 1.40 f, Smaregláné 1.20 f, Hoffmanné 140 f, Virág Veronka 40 f, Mandet Adolfné 40 f, Pap Vikforné 40 f, Bóda Gyula 40 f. Sólyom F.-né 60 f, Lővinger Ilonka 140 f. Szieber Erzsiké 140 K, Mikes Gyuláyé 1 K. Kovács Béláné 140 f X Y. 40. X Y 40 f, Moldován Györgyné 340 f, Jancsovits Margitka 1 K, Kupás Irénke és Kupás Erzsiké 1-1 koronát Az ovodai szegény gyermekek részére ajánd koztak: Csüdör Zelluka és Marcsa 6 rend uj ruhái, egy szőrme muffot, Tóth Ferenc ié 10 drb uj kötényt, 1 drb téli kabátot, 2 rend ruhát, 3 inget, Grabovszky Béláné egy szőrme garniturt. Molnár Sándorné használt és egy uj ruhát, Horváth Ferenczné rubál Továbbá Csüdör nővérek diót, almát, süteményt, ezukrot, Papp Annuska 1 kiló sza Ion ezukrot Tótfalussyné 1 kosár almát, özv. Izsák Ferencné süteményt, Weisz Mérné 2 kiló diót, Pap Izabela 2 kiló diót, Bereczki Kálmánná süteményt, Molnár Gyuláné karácsonyfa díszt, cukorkát, süteményt, Vásárhelyiné 3 darab karácsonfát, Smaregláné 1 kosár almát. Az ovoda vezetője köszönetét mond Sxkicsák István főmérnöknek a villanyvilágítás díjmentes átengedéséért és dr. Benct János főgymnáziumi , igazgatónak a díszítéshez adott kellékekért. Kő- I szőnél illeti mindazokat, kik az előadás sikerét segítő munkájukkal előmozdították. Jancsovics I Margitka a kicsinyeket zongorán kisérte, Smaregla Sárika egy gyönyörű darabot játszott a vasárnapi előadáson szünetközben, Szirmay Annuska Jancsovits Margitka karácsonyi dalt duettbe énekeltek az előadáson. Besorozott népfölkeiők és önkéntesek behívása. A hivatalos lap közli a honvédelmi miniszter rendeletét, mely szerint az 1873., 1874., 1875., 1876,1877. évben, továbbá az 1891, 1895., 1896., évben született s a folyó év december havában megtartott népfölkelési bemutató pót- szemlén és utószemlén alkalmasnak talált nép- fölkelők az 1916. évi január 17-én — a népfölkelési igazolványon feltüntetett honvékiegé- szitő, illetőleg cs. és kir. hadkiegészítő parancsnokság székhelyére, tényleges szolgálatára, bevonulni tartoznak. Ugyanakkor kötelesek bevonulni — és pedig tekintet nélkül a születési évfolyamukra mindazok, akik önkéntes belépés folytán a honvédségbe, vagy a közös hadseregbe (akár mint egyévi önkéntesek is) már besoroztattak, vagy a bevonulásra kitűzött napig fognak besoroztatni. A hivatásos gőz vagy moíoreke-gé- pészek és fűtők, kik ily gépeiméi tényleg alkalmazva vannak, további intézkedésig bevonulni nem tartoznak. Iskolás szegény tanulók segítésére újabban a adakoztak: m k. bányaigazg. 40 K, dr Barna Samu 10 K, Brebán Sándor 4 K, Barna Emma, Barna Mária 2—2 K, Wienerberger Károlyné 1 K. Az iskolás tanulók közül Barna Gyurka, 2 K, Wiesner Alice, Vass Pobka 1 — 1 K, Winkler Olga 5 K, Papold Irma 1 K, Balajty Irén 60 f, Katona Ernő, Sánta Róza 10-10 f, Sós Erzsi 20 f, Rezső Olga 3 pár cipő, Konreich Margit 1 pár cipő, Ruhát adott még Syntenis Raj- mundné 4 K, Wienerberger Károlyné 6 K Soltész Julia 6 K, és dr. Makray Mihályné 21, korona értékben. Ez adományokat tisztelettel köszöni a tanítótestület. Dijnok egyesület. A nagybányai dijnokok karácsony első napján gyűlést tartottak s megalakították a Közhivatali kezelők és dijnokok orsz. egyesületének nayybányai csoportját. Az alakuló gyűlésen fölkérésre Thordai Imre elnökölt, mig a jegyzőkönyvet Szentkirályi József kiad.) vezelte. Az egyesülés üdvös ezéijainak ismertetése uián kimondották a helyi csoport megalakulását s megejtették a választásokat. Elnök lelt Sztupár Ilona; alelnök: Vajay Sándor; titkár: Füredi Jenő; pénztáros: Kaletsky Valeria; ellenőr: Zavilla János. Választmányi tagok: Bili jón Sándorné, lmricsák Gyuláné, Stella Feliczia, Dragomir Pompejusné és Sar- maságh István. A dijnokoknak ezt az egyesülését mi csak helyeselni tudjuk. Hiszen az egye-