Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)
1915-12-16 / 50. szám
1015. deczemloer 3a.ó 1©. 50-ils: szán. 2TIII évfolyam. és szépirodalmi hetilap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Veresvizi-ut 14 szára, ahova lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Kovács Gyula könyvkereskedő üzletében Is. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztőd ÉG L Y MIHÁLY. Még egyszer a katonaságról, meg az iskolákról. Deczember 15. Lapunk legutóbbi számában részletesen foglalkoztunk ama okokkal, amiken megfeneklett a város közönségének ama forró óhaja, hogy a 12. honvédgyalogezredet városunkban helyezzék el. E nagyfontosságu kérdés kedvező megoldása, mely a legvitalisabban érinti városunk közgazdasági érdekeit, sőt mondhatjuk a polgárság nagy zömének megélhetési teltételeit, azon múlik, hogy a katonaság elhelyezésére az illetékes tényezők az iskolákat átengedni nem akarják, a katonai hatóság pedig a fegyelem szempontjából nem hajlandó hozzájárulni ahoz, hogy a katonaság ma gán házaknál legyen elhelyezhető. E körül folyik a kanapépör, melynek levét úgy látszik mégis a városnak kell meginnia. Jól ismerve a helyzetet, azon nagy előnyöket, melyeket városunk éivezne, ha katonaságot kapna, viszont egész nagyságában fö.becsülve azon károkat is, melyek a katonaság elmaradásából hárulnának a városi lakosság széles rétegére, fölvetettük a kérdést: vájjon Nagybánya megérdemelte-e a kir. tanfelügyelőségtől azt a merev magatartást, mely- lyel a város méltányos kérelmét, hogy az iskolákat engedjék át a katonaság elhelyezésére, elutasította. Érdemelte-e az a Nagybánya, mely százezreket áldozott az iskolák felépítésére s mely úgyszólván az iskolák építésének a koldusa? Korántsem kicsinyeljük azon nagy érdekeket, melyek a közoktatásügyhöz fűződnek, de vájjon minő veszedelem fenyegette volna a közoktatásügyet, ha az iskolákat átengedik? Hiszen más alkalmas épületekben is ellettek volna azok helyezhetők! E megjegyzéseinkre Bodnár György kir. tanfelügyelő lapunk szerkesztőjéhez a következő levelet intézte, melyet a i legteljesebb tárgyilagosságtól vezéreltetve, szó szerint itt közlünk: Kedves Barátom! Becses lapod közelebbi számában neheztelő sorokkal illetsz, amiért az iskolai épületeknek kaszárnya czéljaira való lefoglalását elleneztem. Én sajnálom legjobban, hogy Nagybánya város közönségének az iskolai épületek felajánlásával nem támogathattam azon jogos óhaja megvalósulását, hogy mielőbb katonasághoz jusson, de ezt a támogatást én csak az iskola nagy érdekeinek feláldozásával adhattam volna meg, de amely- lyel megbénítottam volna a városnak mintaszerű népoktatását. Bocsáss meg, lehetséges azt szépen kigondolni, hogy 8—10-ig fog tanulni ez, — 10 —12-ig amaz és 2 4-ig ismét egy más osztály. Porhintés lenne ez kedves Barátom a szülők szemébe! Mert hogy két óra alatt kicsiny helyiségekben összezsúfolva meg nem emésztheti a gyermek azt az anyagot, amit napi 4-5 óra alatt kell elvégeznie, ne áltassuk magunkat, ez a legodaadóbb munka és buzgóság mellett sem lehetséges. Aztán meg- valósi!hafó-e, hogy hajszál pontosságra olt legyenek az ajtónál a növendékek, ugyebár az Isten szabad ege alatt 18-20 fokos hidegben nem lehetnek, mig rájuk kerülhet a sor, tehát be kell menniök a tanterembe, hogy milyen munkája lesz az ott dolgozó osztálynak a jövés-menés miatt okozta figyelmetlenségek miatt, arról nem is szólok, de hogy a zsúfolt teremben hol kapnak majd az idő előtt jövők helyet és hogy a szellőzetlen teremben hogyan fog folyni a következő osztály munkája, azt a laikus is kitalálhatja. Azt bizonyára félreértésből Írtad, hogy a Kaszinó, a Korona-vendéglő helyiségében elég jó elhelyezést kaphatott volna az iskola. Még e nehéz időkben sem vagyunk annyira szükségben, hogy vendéglőkben helyezzünk el iskolákat. Lehet, neheztelését vontam magamra — szerinted e rideg álláspontommal — a város vezetőségének. De vigasztal az a tudat, hogy a gyermekes szülők tárgyilagosakban fogják intézkedésemet megítélni s e pillanatnyi elismerésnél jobban esik nekem az a tudat, hogy egy generáczió szellemi megbénítását elhárítottam és soha nem pótolható hátránytól mentettem meg kétezer gyermeket. Még egy fontos kérdést vagyok kényszerülve korrigálni kedves Barátom! Hálásan ismerem el, hogy Nagybánya város tradícióihoz híven nagy áldozatokat hozott a népoktatásért. De hogy ezen áldozatok — saját szavaidat idézem — koldussá tették volna a városi, abban kételkednem kell. A hozott áldozatok nagyobbik tekintélyesebb része a közoktatási tárczára hárittatott, uj terheknek csak kicsiny része illette a várost. De mi lett volna e teher, ha községi alapon állana ma is a város népoktatása?! Ha a városnak saját erejéből kellett volna építkeznie, mert ugy-e bár kellett volna!! Ha 10 uj állást szervezett volna, mert ugy-e 600 gyermek a XX. században nem maradkatott iskolakerülő!? Tehát a súlyos terhek okát ne a népoktatásban, valahol má hol szíveskedjék keresni!! Egyébként az isk. épületek lefoglalásának kérdése a Miniszter ur döntése elé térA „Nagybánya“ tárczája. Vasárnapi strófák* Besoroztak! Ezen már nem szokatlan utón, Mely majdnem körlevélként hat, Adom mindenkinek tudtára: Bosszmértékem százhatvanhat, A tüdőm ép, a szivem ép, És éppenséggel ép a lép, Ezt igazolja az a tett, Hogy ma a sorozóbizottság, Miközben sorozott: — bevett. Hiába mondtam: •köhögök!« J. bizottság szólt: »röhögök € Hiába mondtam: »szűk a mellem!« A bizottság szólt: »osupa kellem.* Hiába mondtam: »szűk a has!» A bizottság szólt: »alkalmas.» Hiába mondtam: »báli vagyok * Az orvos: . . . »Erre pali vagyok.» Hiába mondtam: »fáj a karom l* A bizottság szólt: »ezt akarom.« *) Ezt a szarkasztikus poémát, mely annyira jellemző, a Festi Napló-bél vesszük át. Hiába mondtam: »nem tok’ enni.* Az orvos: »ennek igy kell lenni * Hiába mondtam: »tüdővész!* Az orvos: *tüdő nélkül méssz* Én: »Billentyű elégtelenség * Az orvos: Kérem ez nem mentség.* Én: »Doktor ur, már haldokolok!« ő : • öcsém, ez katonadolog. * Hiába mondtam: »már meghaltam, Utánam jön a vízözön!* A bizottságnak kórusa szólt: »Tauglich, tauglich, tauglich ön!* íme tehát, most tauglich vagyok. És nem vagyok már nyomorult; 8 miként a népdal is megmondta: »Leányok rátok beborult!* Mely öröm, mely öröm! Az ellenséget megölöm ! Avagy ő öl meg engemet; (,Amitől istenek mentsenek!) Mely öröm*! Mely öröm 1 A lelkem csupa dal és ének 1 Meyyek hősnek, katonának, Trénnek ! Mert remélem, hogy trén leszek, Trén leszek ! Trén leszek ! Attól ugyan meg vén leszek, Vén leszek! Vén leszek! Már őrülök, hogy besoroztak, Nekimegyek majd az oroszoknak; Akik már türelmetlenül kérdik: »Mikor jön már ? Mikor jön már ? * Öl Ő! ŐI Az a — xi — már mikor jő? xi. Az uzsoki szorosnál. A háború folyamán támadt nagyszámú katonai irók között, akik a lapok hasábjain többé- kevésbbó szakértő kommentárokkal kisérik az eseményeket, a legismertebbé vált nálunk is Moraht Ernő szolgátaton kívüli őrnagy, aki a Berliner Tagblattban tájékoztatja a közönséget napról-napra a bareztéri eseményekről. Moraht őrnagy a tél folyamán meghívást kapott hadvezetőségünktől a kárpáti hareztér megtekintésére s utazása benyomásairól érdekes czikkekben számolt be, melyek utóbb könyvalakban is megjelentek »Unser gemeinsamer Krieg« (A mai közös háborúnk) czim alatt. Hadseregünk fő vezetőiről ezeket mondja: Frigyes főherczeg tábornagy érti, hogy kell hadseregének lelkében olvasni. Néhány szava után már azt a benyomást nyertem róla, hogy őfensége szeretetteljes apja hadseregének, egész lénye az alája rendeltekről, fiairól való gondoskodásban olvad föl. Csak a legmélyebb kötelességtudásból fejlődhetik ki olyan virtuozitásra a csapatokról