Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)

1915-12-09 / 49. szám

1915 deczember 9. lyet ellenségeink nem átallották barbárnak ne­vezni. S mutat még valamit: a magyar irók igy a külföldi legjobb elbeszélői mellé állítva, tehet­ségük és művészetük egész fényében állják he­lyüket. A szép és gazdag kötetből, amely 2 K bolti áron kapható, lapunk más helyén közöljük Herczeg Ferenc előszavát. Katonaság Nagybányán, A város újabb elő­terjesztést lett, hogy a 12. honvédgyalogezredet városunkba helyezzék át. A város felterjeszté­sében kimutatta, hogy még az esetben is, ha az iskolákat nem bocsátanák rendelkezésre, van­nak a városnak oly üres épületei, melyekben a katonaság 1—2 századonkint jól elhelyezhető Nagykárolyban sem helyezhető el egy helyen a katonaság, mert az üres kaszárnyában legfölebb egy zászlóalj fér el, a többit pedig nem száza­donkint, hanem csoporionkint kellene elhelyezni A közönség nevében kérjük mi is a város ve­zetőségét, hogy kövessen el minden lehetőt, hogy katonaságot kapjunk, mert ehez a város legvi- tálisabb érdekei fűződnek. Halálozás. Részvéttel vesszük a hirt, hogy városunknak egyik régi, érdemes polgára, Er­délyi József f. hó 1-én, életének 81 évében jobb létre szenderült. A boldogultat a jóbarátok és jóismerősök részvéte mellett helyezték örök nyugalomra A család a következő gyászjelentést adta ki: Alaulirottak úgy a magunk, mint a ki­terjedt rokonok nevében szomorúan tudatjuk, hogy a szeretett jó férj, apa, após, nagyapa és rokon Erdélyi József életének 81-ik, boldog há­zasságának 38-ik évébea hosszas betegség után csendesen az Urban elhunyt. Drága jó halottunk földi maradványait december hó 3 án délután 3 órakor fogjuk a Thököliut 1. sz. gyászház­ból a róm kath. szertartás szerint örök nyuga­lomra helyezni, mig jó lelke nyugalmáért az engesztelő szentmise áldozatot december hó 4 én délelőtt 8 órakor fogjuk a róm. kath. ple- bánia-templomban az Egek Urának felajánlani. Nagybánya, 1915. december hó 1-én Nyugod­jál békében Igaz szeretetünk kisér utolsó uta­don Özv. Erdélyi Józsefné szül. Lang Rozália neje. özv. Linker Károlyné szül. Erdélyi Erzsé­bet, Erdélyi László, Harácsek Gyula és neje szül Erdélyi Mária, Erdélyi Károly és neje szül. Juhász Szeréna, Erdélyi János és neje szül. Fáy Irma, ifj. Vajay Sándor és neje szül. Erdélyi Anna gyermekei. Linkner Sándor, Linkner Já­nos, Linkner Lajos, Katona József, Harácsek Mariska, Harácsek Gyula, Erdélyi Eduska, Vajay Micike unokái. Őzv. Horváth Jánosné, id. Vajay Sándor és neje, Juhász Károly és neje sógorai és sógornői Krizsán János festménye. Krizsán János nagyszabású olajfestménye, mely Hoffmann Árpád divatáru kereskedő kirakatában van ki­állítva s melyet barátai a festőművész hadba- vonulása alkalmából kisorsolnak, általános fel­tűnést és tetszést aratott. Felhívjuk e kitűnő képre olvasóink szives figyelmét. Már ez ideig is sok számot jegyeztek, azért, aki részt akar venni a sorsolásban, jól teszi, ha mielőbb elő- jegyzi a számát. Egyes szám ára 1 korona. Egyszerű sárga karpaszomány. A hivatalos lap mai száma közli, hogy azok a negyven éven felüli népfölkelök, akik a polgári életben tekin­télyes állást töltenek be, de önkéntesi kedvez­ményre jogosító tudományos képzettséggel nem bírnak, katonai szolgálati kötelezettségük tartama alatt külön ismertető jelvényt (sárga korpaszo­mányt) fognak viselni, E jelvény fél olyan szé­les lesz, mint az önkéntesi pertli és hivatalos elnevezése »egyszerű sárga karpaszomány» lesz. E jelvény viselésére való elismerést kihallgatá­son kell annál a póttestnél kérni, melynél a folyamodó szolgálatba lépett. S csak olyanok kaphatják meg, akik a polgáti életben vezető állást töltenek be, vagy valamely magasabbnak minősíthető hivatásban személyes képességük és működésűk folytán magasabb rangot érlek el. Ilyeneknek tekinthetők: tekintélyesebb ipa­rosok és kereskedők, nagyobb mezőgazdaságok birtokosai, a kik a gazdaságukat vezetik is, na­gyobb üzemek és intézetek vezetői, vagy főhi­vatalnokai. gazdatisztek, nagyobb cégek tulajdo­nosai, vagy vezetői, köztisztviselők, a közélet terén vezető szerepet játszó férfiak (képviselők, törvényhatósági bizottsági tagok, kereskedelmi és iparkamarák tagjai, stb.) neves fogtechniku­NAOYBÁNYA sok, stb. stb. Bár az elbírálásnál a beigazolt előképzettséget nem tekintik irányadónak, csak a polgári állásnak kell olyannak lennie, hogy abbdl bizonyos általános műveltségre lehessen következtetni, azonban a kinevezési, alkalmazási okmányokat, bizonyítványokat be kell mutatni. Az »egyszerű sárga karpaszomány« viselésére jogosítottak a közönséges laktanya (tábori) mun­kák alól fel vannak mentve. Nekik a laktanyán kívül való lakást is meg lehet engedni. De a rendesnél hosszabb tartamú, vagy külön oszta­gokba való kiképzésre, illetőleg bizonyos ma­gasabb katonai rendfokozat elérésére nincsen igényük. Adakozás. A nagybányai Jótékony Nőegy­let szegényeinek részére a karácsonyi kiosztásra Hoffmann Árpád ivén adakoztak: Hoffmann Árpád 50 K, Madarassy Lászlóné, Kremniczky Alberíné, Huszthy Mátyásné, Martiny Istvánná, Kende Erzsébet 10 -10 K, Virág Istvánná, N. N. 6—6 K, Morágyi Istvánná, Bernhardt Adolfné, Lakos Imre 5—5 K, Mikes Jánosné, Spinetty Sándorné, Laszner Irén 4—4 K, Pintér Ferencné 3 K, Abaházy Józsefné, Szappanyos Gézáné 2—2 korona. A Nyugat. Ignotus, Ady Endre és Fenyő Miksa szerkesztésében megjelenő szépirodalmi folyóirat 1915. évi dec. 1-i száma a következő nagyrészt aktuális és igen érdekes tartalommal jelent meg: Névtelen sorok. Ady Endre: Cso­konai — a békekötésre. Fenyő Miksa: Irodalmi vita. Lengyel Menyhért: A táncosnő (Három- felvonásos színmű második felvonása.) Babits Mihály: Kártyavár (Regény VII) Feleky Géza: India és a világháború Barta Lajos: Falusi ki­rándulás 1915-ben (Novella.) Kertész István: Mese. (Vers.) Ambrus Zoltán: Háborús jegyze­tek. Figyelő : Lendvai István : Korrektúrák. Fel- vinczi Takács Zoltán: A téli kiállítás. P.Freund Mária dr.: Rippl-Rónai és a vonal. Bálint Ala­dár: A Szépművészeti Muzeum Barabás kiállí­tása. Bálint Aladár: Az Ernst-Muzeum csopor­tos kiállítása. Szabó Dezső: Pajzs Elemér: Cir­kusz. Főmunkatársak: Ambrus Zoltán, Babits Mihály, Elek Artur, Halász Imre, Kafka Margit, Laczkó Géza, Móricz Zsigmond, Osvát Ernő, Schöpflin Aladár. Szerkesztőségés kiadóhivatal: IX, Lónyay utca 18. Szerkesztőségi órák d. u. 4-6-ig. Előfizetési ára: Egy évre 24 K, félévre 12 K, egyes szám ára 1 K 20 f. Megjelenik minden hónap l én és 16 án. Telefon: József 40 60. Mutatványszámot díjtalanul küld a kiadó- hivatal. A deczember hatodik! bevonulást elhalasz­tották. Vasárnap délután vörös plakátok hirdet­ték, hogy a deczember hatodiki bevonulást pár napra elhalasztották. Pedig már meg is tartot­ták a bucsuestélyt s a fiatalság útra készen állt. Deczember 15. az uj bevonulási határidő. Ez a pár napi szabadság pedig megér még egy bucsuestélyt. Hadsegélyezós. A hadsegélyző pénztárába újabban adott Neubauer Ferencz min. tanácsos névnapi megváltás címén 50 koronát azzal, hogy ez katonai melegítők anyagára fordiltassék; Sma- regla Mihály decemberre 5 K, Czárick Ida 10 K, Czárich Ida ezenkívül még 15 koronát adott azzal, hogy abból 10 koronát a katonák karácsonyára Bndapestre, 5 koronát pedig a helyi katonai kórházban lévő sebesültek ka- rácsonára adjam; a pénzt minden helyre eljut­tattam. Székely Árpád pénztáros. Ebzárlat. A rendőrkapitányi hivatal az eb­zárlatot újabb tiz nappal meghosszabbította. S fölhívja a rendőrkapitányság az ebtartó közön­séget, hogy ebükre szigorúan vigyázzanak s min­den gyanús esetet azonnal jelentsenek be. Ku­tyáikat tartsák zárva, mert a kóborló kutyák ki fognak irtatni s ezenkívül gazdájuk is meg fog birságoltatni. Mit kössünk katonáinknak? A Hadsegélyző Hivatal a jótékony közönség szives figyelmébe ajánlja a következőket: Technikai okokból a földolgozásra kibocsátott gyapjufonal egyrésze nem volt olyan vékony, mint a tavalyi és emiatt a még októberben szétküldött Útmutatónak a térdmelegitő és harisnya-kötésről szóló részét eselenkint módosiiani kell a fonal vastagságá­hoz képest. Vastagabb fonalnál ugyanis az em­líteti két cikk készítése kevesebb szemmel kez­dendő, legjobb az első kész példányokat egy közepes nagyságú férfin kipróbálni. Az első szál­lítmányok beérkezése folytán a Hivatal már sza bályozhatja is a jó szivek munkáját: térdmele­5 gitőből már a kellő mennyiség beérkezett, vi­szont harisnyák és lábszárvédők nagyobb meny- nyiségü készítése igen kívánatos volna, hason­lókép szükség volna még érmelegiiőkre is. Az áldozatkész közönség fokozott munkáját ilyen irányban kéri a Hadsegélyző Hivatal. (V. Aka­démia utca 17.) Nyugtázás. A gazdasági népiskola gyüjtőivein küzdő katonáink részére 10 K 40 fillér és nagy­mennyiségű alsóruha, felsőruha, kesztyű, harisnya, prém, szövet-és selyemhulladék gyűlt össze. Pénzt adtak; Csordás Józsefné, Szűcs Margit, N, N. Nagy Sándorné, Strenk Jánosné, Köves Lajosné, N. N, Mike Ilonka 1 — 1 K, Brezovszki Adél 50 f, N, N, 40j, Petneháziné, Szőnyi Ella 30—30 f, Grünvald Herman, Kurucz Lajósné, Gavallér Ró- zsika, Rácz Teréz, 20—20 f, Török Ferencz, 10 f Ruhanemüeket adtak: Neubauer Hermin 14 drb, fehérnemű, 10 pár harisnya, 1 prémes sapka, 6 női harisnyaszár. 6 rövid harisnyaszár és szövet­hulladékok. Dr. Weisz Ignáczné 4 kg. szövet- hul[adék, Stomájer Margit 6 drb ruha. Rósen- feld Bernátné 2 drb ruha. Nagy Ferenczné 4 drb ruha, Székely Mihályné 2 drb ruha, NagyGgörgyné 30 drb ruha, Nagy Györgyné 12 drb ruha, Fülöp Sámuelné 15 drb ruha, Kalecskyné 4 pár keztyü Bakcsy Józsefné 10 harisnya, Miszti Lajos 3 drb ruha, Benhardt Adolfné 3 drb ruha Tóthfalusy Józsefné 1 kalap és szövethulladék, Kerekes La­josné 3 drb ruha Kiss Jánosné 2 párna haj, őzv. Virág Bálintné 2 drb fehérnemű Krampner Lajosné 4 drb selyem blus. Krampner Májerné 1 drb selyem blus és selyem hulladékok, Damokos Ferenczné 6 kg szövet hulladék. Korneih Gizella 13 drb ruha, Friedman Márkusné 6 kg szövet hulladék, Palla Ákosná 8 drb férfiruha, Dr Gon­dos 1 szőrmegallér N N ruhanemű, Vértésné 2 drb muff, özv Vásárhelyi Gyuláné 3 kg szövet­hulladék, Adler Rakhel szövethulladők. A szives adományokért hálás köszönetét mond és azokat rendeltetési helyére jut tatja az iskola igazgatója. Marconi a német drótsövónyről. Marcöni, a drótnélküli táviró feltalálója, a francia fronton tett látogatásáról most visszatért Olaszországba és a Perseveranza munkatársa előtt a legna­gyobb csodálat hangján beszélt a németek fe­lülmúlhatatlan megerősítéséről, — Valósággal érthetetlen, — mondotta Marconi — hogy mi­képpen tudták a németek magukat aránylag rö­vid idő alatt olyan rendkívüli mértékűén meg­erősíteni. A miről a jelentések ugv emlékeznek meg, hogy első lövészárokvonal, az a valóság­ban több mint harminc lövészárokvonal, a me­lyek egymással elektromos árammal telitett drót­sövény hálózattal vannak összekötve. A ki ezt nem látta, annak fogalma sem lehet arról, hogy milyen mesébe való a hatása ennek a hálózat­nak a modern háborúban. Ha azt kérdezik tő­lem, hogy véleményem szerint miben különbö­zik a modern háború a régi háborújától, akkor nem a léghajóra, a tengeralattjáróra, vagy a 42-esre gondolok, hanem azt mondom, hogy elsősorban a drótsövény-hálózat jellemzi a mo­dern háborút. Kétségtelen, hogy a katonák a mikor, a helyeit hogy szembekerülnének ellen­séges csapatokkal, egyszerre csak rábukkannak az össze-vissza kuszáit drótsövényekre, sokat veszí­tenek lelkesedésükből, de észrevettem, hogy eb­ben a háborúban már bizonyos fajta drótsövény- pszichológia kezd kialakulni. Bármennyire utá lom is a németeket, fentartás nélkül csodálnom kell a német szervezőképességet. Adakozás. A szegény gyermekek czipövel való ellátása czéljára Steinfeld Sámuel 5 koro­nát adományozott. Adnak már jelzálogkölcsönt. Az utóbbi he­tekben megint több jelzálogkölcsönt folyósítot­tak a budapesti nagybankok, miután a kon­junktúra általában sokkal kedvezőbb. A kölcsö­nök összege nem nagy, de a feltételek igen kedvezőek, úgy, hogy kilátás van arra, hogy nagyobbmérvü kölcsönkihelyezés fog megin­dulni A vidéki pénzintézetek most már szintén kezdenek jelzálogkölcsönöket folyósítani, mert a betétállomány mindenütt rendkívül emelke­dik és prima jelzálog üzleteket köthetnek. A szarajevói gyilkosságot a szerb kormány rendezte. Külföldi lapokban erősen tartja ma­gát a hir, hogy a szerajevói gyilkosságot a szerb kormány rendezte. Állítólag hiteles okira­tok is tanúskodnak a szerb kormány gyalázatos bűnéről, mely okiratokat legközelebb nyilvá­nosságra is hozzák,

Next

/
Oldalképek
Tartalom