Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)

1915-11-25 / 47. szám

1915 november 25 NAGYBÁNYA eszmét, hogy jó volna, ha a hatóság próbavá- gatást rendezne s ha tényleg kiderülne, hogy a hentesek tulmagas árakkal dolgoznak, ha már maximált árakkal nem kísérletezhetünk, legalább kísérletezzünk azzal, hogy hatósági husszéket állítsunk fel a húsárak letörésére, amint ezt már mielőttünk pár száz város is megtette, ha szük­ségét érezte. Még indokoltabbá teszi ezen óhajt ama körülmény is, hogy a mi városunkban még a tepertőnek, disznósajtnak, egyszerű véres hur­kának is immár hatkoroua a kilója tehát’azon táp- ' szereknek, melyek épen a legegyszerűbb néposz- ! tály táplálékát képezik. Ez árak pedig nemcsak ; a most leszállt alacsonyabb árak, de a régi magas árak mellett is horribilisak és semmivel sem indokolhatók. Mert ha a húsárak 4-50—4 80 1 K kilóukiní, akkor valóban érthetetlen, hogy a tepertő, a disznósajt, a véres-hurka ára hogyan j lehet hat korona A hatósági husszék felállítása j ellen hallottunk épen vezető körökből olyan vé- j ieményeket is, hogy a város nem tápintézet, ha ; valaki drágálja a piaczi árakat, hát vágjon maga otthon olcsóbb sertést, vagy ne egyék disznó- i húst vagy tepertőt, ha olyan nagyon drága! E gyerekesen naiv érvelésekre mi csak röviden válaszolunk. A város nem tápintézet olyan ér­telemben, hogy közönségének élelmezéséről a maga ráfizetésével gondoskodjék, pedig erre is van példa, mint sok tekintetben azt a főváros élelmezésénél látjuk — de az már a város kutya kötelessége, hogy megvédje a város lakosságát a kiuzsorázástó! Ezen tulmagas árak meggáttá- sára való a próbavágaiás s ha beválik: a ható­sági husszék felállítása. Bárcsak azzal védekez­hetnék minden lakosa Nagybányának a magas árak ellen, hogy a saját szükségletére maga j vághatna magának sertést, de vájjon hányán vannak a kiváltságosak, akik a mai viszonyok között maguk hizlalhatnának vagy vehetnének sertést 500—600 korona értékben? E szerfölött j naiv érvelés önmagától elesik. Legvégül a jó tanács: j ha drága, hát ne egyenek tepertőt! Mintha ezt a jótanácsot hallottuk volna valamelyik fővárosi j potentáttól azon formában, hogy a munkások egyenek krumplit. Fiát szép. nagyon szép ez a jó tanács s ha vesepecsenyéről volna szó, ma­gunk is aláírnánk. De nem vesepecsenyéről van ! szó-,--hanem- egyszerű tepertőről, melynek kilója hat korona Már pedig a világnak taláu egy po­tentátja sem fogja kétségbe vonni, hogy heten- ! kint legalább egyszer a krumplin kívül még a háborús időkben is jussa van a munkásnak ha nem is húshoz, de legalább egy kis tepertőhöz s ha jussa van hozzá, ez! konstatálhatjuk, de konsla tálhaíjuk azt is, hogy nincs meg hozzá a hat koronája Az a hat koronája, mint amennyi ér­téke! az a tepertő még hozzávetőleg sem kép visel, ki ilyen érvekkel vitázik, annak ki- j oktatására talán nem lesz hiábavaló munka a következő számadás. Ma akár a heti pieczon bármennyi sertés is vásárolható 4.50 fillér árban élősúly levonással. Vegyünk egy 150 kilós disz­nót. Ennek ára á 4 50 fillérjével 675 K. A 150 kilós disznónak rendszerint 60 kiló a húsa s mintegy 75 k. a tiszta zsírja. A 60 kiló hús értéke a jelenlegi áron á 4.40 f = 264 K, 75 kiló zsír­nak az ériéke a jelenlegi áron á 8.50 f — 737 K 50 fillér; ezenkívül van még mintegy 15 kiló apróléka á 7 K = 75 K Szóval a 675 koronás ■ disznóból kikerül 991 korona. Egy disznó leva- j gásánál tehát, melynek kerü költsége a legma- j gasabban számítva 10-15 korona az aprólék- j hoz valókkal együtt, 285 korona nyereség talán túlsók. De ha rosszul számoltunk volna, ami épen kizárt dolog, még üssünk le ez összegből 84 koronát, akkor is 200 korona a tiszta nye- i reség Regenten pedig a hentesek megelégedtek j azzal, ha egy sertés levágásán 15 -20 K nyere­ségük van. Tehát mégsem olyan ostobaság az. j ha valaki a próbavágalást s ha kell a hatósági ; húsfélék felállítását követeli. Hogy a városnak ilyesmire nincs szakértő embere, arra csak az a válaszunk, lenni kell, ha a közönség érdeke úgy követeli. A>Vasárnapi Újság» november 21 iki száma a szerbiai, montenegrói és tengeri harczokról közöl pompás képeket, Különösen érdekes köztük U. 8 tengeraiaíjárónak képe, tudvalevő leg ez a tengeralattjárónk süiyeszíetfe el a Garibaldi olasz pánczélost Minisztereink szemle- utját a háborútól sújtott vidékeken szintén több kép'mutatja be,Szépirodalmiolvasmányok: Laczkó Géza és Kuprin regénye, Szőllősi Zsigmond tárczája, czikk a Caesar idejebeli árok-harczról slb. Egyéb közlemények: a kaposvári 44 ik gyalogezred parancsnokának arczképe, s a rendes heti rovatok: a háború napjai, Irodalom és művészet. Sakkjáték, Halálozás stb A Vasárnapi Újság előfizetési ára negyedévre öt korona. »Vi!ágkróniká»-val együtt hat korona Megren­delhető a »Vasárnapi Újság» kiadóhivatalában (Budapest, IV,, Egyelem utcza 4,). Ugyaniit megrendelhető a »Ke'pes Néplap» a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 K 40 f. Papirostaipu czipök. Úgy látszik, hogy nemcsak a papirostaipu bakkancsok kisértenek a hadseregnél, hanem a nagy közönség köré­ben is főibukkannak immár a papirostaipu és sarkú czipők. Elegáns üzletekből kerülnek ki a háborús viszonyokhoz mért árakon, ami egy­szerűbben kifejezve azt jelenti, hogy méregdrá­gán. De a vásárnál oly sikkesen, oly megejtően néznek ki, hogy a vevő szinte Iiboriuszi tul- boldogsággal fizet. Egy-két napi használat lilán tűnik csak ki, hogy az elegáns czipőcske tulaj - donképen potemkin-czipő volt s a vevő két­ségbeesve konstatálja, hogy oda a vételár, de oda a czipő is. Ezekről a papiros czipőkrííl már olvastunk Az Est ben is egy fulmináns czikket Fényes László tollából, melynek szomorú hőse egy gépiró kisasszony volt a maga kido­bott 24 koronájával. Szórványosan már váro­sunkban is fordult elő egy-két eset, hogy a 24-36 koronáért vásárolt czipő két nap alatt íölveiíe a néhai nevet. Szívesen elhisszük hogy a mi kereskedőink jóhiszeműségüknek áldoza­tai, de azért mégis kérdezzük, hogy megenged­hető-e, tűrhető e, hogy 30—36 koronás, sőt ma­gasabb árakon olyan czipők kerülhessenek ki a kereskedésekből, melyek voltaképen csak azért czipők, mert czipő alakjuk van? Mié te­kintetben szívesen útiunk a közönség rendelke­zésére, meghallgatjuk az ily esetekre vonatkozó panaszaikat, sőt gondoskodunk arról is, hogy e lehetetlen állapotoknak minél előbb végét sza­kítsuk Utóvégre nemcsak a hadsereget kell megmenteni a papiros bakkancsoktól. hanem a nagy közönséget is a papiros czipőktől. Nagybányai festőművészek a kiállításon A nagybányai festőművészek közül Mikola. Kádár és Krizsán szerepelnek a téli tárlaton. Képeikről a fővárosi kriiika igen elismerőleg nyilalkozott. Hólyagos himlő Szatmármogyében. A tissti főorvos jelentése szerint koleramegbetegedés két községben fordult elé 1—1 esetben és pe­dig Láposhidegkulon és Alsóujfatun. Egyéb fertőző betegség jarványszerüen csak egy köz- j ségben lépett fel, Egriben a hasihagymáz. Ka­nyaró és skarlát több esetben fordult elő, de i járványos jelleggel sehol. Kezd azonban úgy a mi megyénkben, mint a szomszédos törvény­hatóságok területén a hólyagos himlő fellépni. Szatmárvármeyyébeu Nyirvasváriban jelenike- kezeíl 7 megbetegedéssel, pár napra erre újabb 3 esettel. A főorvos a helyszínére kiszállott, minden óvintézkedéseket foganatosított, sőt a főorvossal együtt kiszállt járási és körorvos azonnal hozzáláttak az alispán állal elrendelt i kényszerollás foganatosításához, úgy, hogy Nyír- 1 vasvári község egész felnő t lakossága 2 nap alatt ujraofiásban részesült Remélhető, hogy az óvintézkedésekkel sikerülni fog a járvány- lokaüzálui. Tekintettel e veszedelem igen ko­moly voltára, a belügyminisztertől járványorvos kiküldését kérték s a kirendelt járványorvos az állását el is foglalta A főszoigabiró előterjesz­tésére az alispán a községet is zár alá helyezte — Hólyagos himlő Felsőfernezelyon is fordult elő pár esetben, de úgy látszik, ott si erűit megfékezni. Nyilvános köszönet. Mindazok, kik a h-.záért hősi halált halt kedves, jó fiunk László halála feleit érzett őszinte fájdalmuknak hozzánk intézett levelükben, sürgönyükben kifejezést adtak, vagy akik a tni nehéz banalunkat igaz részvétükkel másképpen is enyhíteni igy. keztex, fogadják ez­úton kifejezel!, halás köszönésünkét. Hidegkút, 1915. nov 14 én. Bsrbul Gábor és neje. Kemény tói Kemény téli idő köszöntött be egész váratlanul Nagy havazással kezdődött s azóta a hőmérő annyira lesülyedt, hogy éjiéi 0 alatt a 8 fokot is eléri- Nappal fagypont alatt 2—4 fok között váltakozik R szerint. Szatmármegye adója. A kir. pénzügyigazgató jelentése szerint október hő végéig befolyt egye­nes adóban 290101 K, hadmentességi díjban 4446 K, bélyegiiletékbeu 93,231 K, fogyasztási és italadóban 81,603 K; mindegyik adóban, ha­sonlítva a múlt évi bevételhez, több folyt be. Ä gabonarekvirálás. A hivatalos lapban megjelent 3825/915 M E számú rendelet sze rint minden termelő köleles az 1915 évi nov. 25 én birtokában levő búza, rozs, kétszeres, árpa és zab készletet, valamint az ezekből elő állított lisztkészleíet legkésőbb nov. 28 ig annak a községn k elöljáróságánál beje enteni, amely­nek területén készlete van December 25-ig a szóbanforgó készleteket a Hadi Termény R.-t bizományosai megvásárolhatják és a készletek csak az ő részükre idegeníthetők el A dec. 26 án a még meglevő készletek rekvirállatni fognak és azok a Hadi Termény által megjelö­lendő állomásra szállilandók. A rekvirált kész­letekért a maximális áraknál 4 koronával ala­csonyabb térítés fog fizettetni a készletíulajdo- posoknak, tehát érdekük, hogy készleteiket még az igénybevétel előtt forgalomba hozzák. A ren­delet bizonyos módosításokkal kiterjed a hü­velyesek bejelentésére és árusilására. Kiadó laptulajdonos ÉGLY MIHÁLY. Keresünk egy lehetőleg hadmentes kik hasonló minőségben :: :: már alkalmazva voltak, előnyben részesülnek Fii raielÉfs, Alsófernezely­I Karácsonyi occasié! EESüEfSsai í N 03 .g, M c2 &0 »H a •\ a 05 m 0) >|H m Tisztelettel értesítem a t. helybeli és vidéki vásárló közönséget, hogy a nyári idényből kiselejtezett Inioul, bitisztiK is Iretusb karácsonyi reklam-árban való eladását a mai naptól megkezdem. Tisztelettel Rosenfeld Berta divatáru üzlete. £ 8#. K* o» o N ©. £0 0» ■ in ISI © a eu I p* N

Next

/
Oldalképek
Tartalom