Nagybánya, 1915 (13. évfolyam, 26-52. szám)
1915-11-25 / 47. szám
1915 november 25. NAGYBÁNYA 3 hogy ezredévek múltán oly rejtelmes legyen e földrésznek temetője, mint aminő rejtelmes előttünk a kelet, a dél egykori mesés államainak földben nyugovó csendes országai. Megismétlődik a történelem. Amint nagybirodalmak a semmiségbe vesztek, úgy fujdogál most az enyészet szellője . . . egy világuralom felett. Haldokló már a büszke Albion, hiszen a tengerek ura hatalma nagyságába fullad bele s kapkod a mentő szalmaszál után, mint a vizbe fuló . . . A nagyszerű temetésre készülnek a szabadságért küzdő népek : a magyar, a német, a törők, a bolgár s egy nagy nemzet uralma semmiségbe vész és mire újra kél a természet, az égnek harmatában, a harczokban elhullt milliók sírjainak virágját csókjaiban füröszti meg s áldják a hamvadó porokat a rabigából felszabadult népek, nemzetek. Addig pedig mindig járja a régi kuruczdal az uj kuruczok között. . . . Zöld erdőm harmatát, piros csizmám nyomát hóval lepi he a tél, hóval lepi be a tél . . . Oláli László. Riportok. — Kuíyabagosi szakvélemény. — Nincs többé drágaság! Kutyabagos! Van e. aki e nevet nem ismeri? Amely immár közfogalommá vált a magyar közéletben. Ha Miskolcz reszkető kocsonyájáról híres, Kutyabagos sem áll mögötte, mint a iehefellenségek és lehetőségek eldorá- dója. Mert Kutyabagoson sok minden lehetetlen és sok minden lehetséges. Mert ami fejtetőre való állítás nélkül másutt lehetetlen, az Kutyabagoson lehetséges és megfordítva. Innen van, hagvalaki nagyonel találja szólni magát, a síereo- tip válasz az az elszólásra: Na ezt Kutyabagoson talán elmondhattad volna. E fanulságos bevezetés mán pedig rátérünk czikkünk tulajdonképeni tárgyára. Mi is volna más a mi tulajdonképeni tárgyunk, mint a drágaság, mely immár elnyeléssel fenyeget mindenkit, mint a mesebeli ingo vány. Míg a háború első hónapjaiban csak a kis existencziák fuldokoltak, most immár kövérebb falatok után tátong az örvény, aminek természetes folyománya azután az, hogy megmozdultak a legkövérebbek is a drágaság rémének leküzdésére, hiszen a logika vas törvénye szerint a kövérek után a legkövérebbek következnek a sorra Meri ez a moloch nemcsak falánk, hanem telhetetlen is. És ha a mesebeli sárkánynak tizenkét feje volt ennek a szörnynek oly rémesen sok a feje, hogy ha tizei lecsapnak belőle, egyszerre busz nő a helyébe. reggel hét órakor a vasútnak is be kellett szüntetnie működését. Mindössze tehát hal nap állott rendelkezésünkre, mely alatt sem állott azonban a vasút kizárólag a vár rendelkezésére. November 4 én, mikor a várat ismét sorsára kellett bízni, 114 napra való kenyér és kétszersült, 109 napra való főzelék, 84 napra való hús és 384 napra való zab volt a várban. A vár második körüizárásánál a várba zárt személyek száma ismét meghaladta a számításba vett embermennyiséget. 128 000 emberről és 14,500 lóról kellett gondoskodni. Csakhamar szükségesnek mutatkozott, hogy 18,000 polgári személyt és 2000 foglyot is élelmezzenek. A vár parancsnoksága ezért, nyomban a körülzárás után szigorúan szabályozta a várban levők élelmezését. Január elejével az élemiszer-adagok jelentékeny redukcziója következett be, a mennyiben etttől kezdve a legénységnek fejenkint csak egy negyed adag kenyeret szolgáltattak ki. Ez a korlátozás annyival inkább érezhetővé vált, mert a csökkentett adagban a főzelék csak kétszász grammal szerepelt és a burgonya hamarosan egészen kifogyott. Január elejétől kezdve az élelmezési adagoknál uj elem jelentkezett: a lóhus a széna- készletek egyre kevesebedlek. A zab lisztté földolgozva az emberek élelmezésénél értékes szol gálatokat tehetett. A lóhus íaríott a legtovább. A legutolsó lovak és a még meglevő zab biztosította a védő sereg s?űkös élelmezését a vár átadása utáni eső napokban. Ily körülmények közölt nincs azon csodálkozni való, ha buzgó és érdemes tudósítónk, miután áttanulmányozta a drágaság leküzdésére vonatkozó összes kormányrendeleteket, ha azokat ugyan áttanulmányozni lehet, a fővárosi törvényhatóság titkos és nem titkos kigondoló I bizottságának gondolatait, melyeket azonban csak rőflfel lehet felmérni, a sok gondoialnélküli gondolat h'ggadt leszűrése illán azon őileire jöíi, hogy legészszerübb lesz e leheleden kérdés megoldása tárgyában a lehetetlenségek és lehetőségek eldorádójába: Kutyabagosra utazni E briliáns öíleínek valóban fényes < red I menye volt s ma már ■— hála tudósitónk húz- ; galmának s a kuíyabagosi szakértő fényes elme- ; élének — ma már ott fariunk, hogy a drága- j ság leküzdésére az első lépés megtörtént, csak ! azután a nagy közönség is tegye meg a második lépést. Hogy pedig ez a második lépés mi légyen, ! mindjárt kiviláglik az alábbiakból. Tudósi ónk azon elvből kiindulva, hogy a I fejétől büdösödül a hal, interjuhoiásál az intel ligenczia legfejénél, a kutvabagosi értelmiség i büszkeségénél, a hely i és közgazdaság szakelő- ! adójánál kezdette és végezte, aki Piato, Aristo I teles, Xenefon, Ricardo, Smith Spenzer, Kossuth i s más közgazdasági Írók ökonómiai és indusz- j triáiis müvein kívül gazdasági ismereteit még I azzal is öregbítette hogy annak idején mani- i puláus volt az armadiában. A helyi és közgazdaság szakelőadója joviá- I lis öreg ur voll, erősen jói lápiáit idomokkal, I ami tudósilónkat arra a meggyőződésre bírta, hogy kertelve tegye föl a kérdést.-- Nagyságodnak bizonyára van tudomása (és nem úgy, hogy énf) arról az országos drágaságról, m ly főleg a proletariátus! immár éh halállal fenyegeti. A szakelőadó eleinte olyan nagyot nézett, mintha szemei ki akarnának fordulni a tengelyükből, majd hüm-mözve méllóságosan egyet- kettőt rántott a váliain. — Hm! Drágaság! Drágaság! Az állói függ, hogy mit ért Ön drágaság alatt? E vicekérdésre tudósítónk szemei igyekeztek ki tengelyükből s Szinte habozottan me kegve feleié : — A has ára, a szalonna ára, a zsír ára . .. A helyi és közgazdasági szakelőadó arczkifejezése egészen csodálkozó alakot öltött. — Hál nagyon drágán adják ? — Nagyságos uram, hét korona, nyolez korona kilencz korona kilónkiní Az arcz mimikája most már egészen korholó kifejezésbe ment át. — No látja Ilyenek a rossz gazdák! A semmiháziak! Mert jegyezze meg Barátom, hogy a rossz gazdák csinálják a drágaságot. Ha mindenki gondoskodott volna a maga háza számára Minél tovább farlott a körülzárás, annál súlyosabbakká váltak a viszonyok. A lakosság készletei kifogytak és ennek is a vár készleteiből kellett kapni adajait; úgyszintén a foglyoknak, a kiknek száma lassankint 2000-re emelkedett. Az élvezeti cikkek közül elsősorban a dohány kezdett hiányozni. Tea és kávé elég bőségesen volt készletben Ugyanigy könnyebb borfajták is. A várparancsnokságnak sikerült márezim második harmadáu túl fedezni a szükségletet. Természetesen ez csak a legnagyobb nélkülözések mellett volt lehetséges. A kedvezőtlen időjárás, a vár előterében levő hadállások lövészárkaiban teljesített igen nehéz szolgálat nagy követelmények elé állította harcosainknak takarékosan táplált testét. Adott viszonyok közt a hadvezetőség min- dant megtett, hogy az erősséget hosszú ellenállási tartamra felkészítse Megerősítette a védősereget és a várövet legyőzhetetlen erősséggé építette ki, felhasznált minden alkalmat, hogy a beke idején anyagi eszközökben ismeretes szükség következtében élelmiszerekkel való ellátás a Przemyslhez fűződő hadi operációk idejére kielégítő lett volna. Az operációk cMie-pontja az erősségnek újabb felmentése lett volna és az oroszoknak Szilézia ellen irányuló hatalmas erőlködésének visszaverése után ezen operácziók meg is kezdődtek Január végén a Kárpátok mögött egybe- gyült haderők megkezdték az előnyomulást és egy-két disznóról, ha mindenkinek volna a ka marójában zsirozója, mint egv jó, gondos gaz dánali van, itt bütykös hüvelyk ujjúval a saját mellére mutatóit — akkor nem volna drágaság. — Ez igazi De . . . — No látja! vágott közbe önelégülten, ha úgy volna akkor a hentesek nem uzsoráskod- halnának, mert nem volna kinek hogy uzsorás- kodjanak. megehetnék maguk a 8-9 koronás szalonnájukat, meg a zsírjukat. — Ez szent igaz nagyságos, de . . . — Mit de? — De nem volt mindenki abban a helyzetben, hngy disznót ölhetett volna. — Hát miért nem volt abban a helyzetben? — Mert nem volt disznaja ? — Hát miért nem neveit magának? — Mert nem volt miből nevelnie? — Hát miért nem szaporított? — Mert nem volt alanya, hogy szaporítson neki. — Ez. már baj! — Bizony nagy haj az nagyságos uram! — Hát most azután mit akar tőlem? — Azt szeretném tudni, hogy mit lehetne tenni a drágaság ellen. A heiyi és közgazdasági szakelőadó mélyen összeránczolta a homlokát, mint ahogyan a mélyen gondolkozó fők szokták. — Aki vesepecsenyére éhezik, hát hadd : fizessen. — Nem vesepecsenyéről van szó nagysá- I gos uram. hanem sokkal alantasabb dolgokról. — Miről ? — Teszem a tepertőről. — Hát az is drága, kérdezte nagy íiíymá- lással. — Kilónként hat korona. — Hat korona? meresztette a szemét — Bizony hat korona! Úgy telt, mintha a hat koronás árnak az ellenszerét keresné Egyszerre csak kiderült az arcza — Hát nem kell enni tepertőt. — De a véres hurkának is hat korona a kilója. — Hát nem kell enni véres hurkát. — De a disznófősajtnak is hai korona a kilója. — Hát nem kell enni disznófosajíot. Várt, várt egy kis ideig, azután szinte megI győző erővel folytatta: No nem gondolja? — Mit? — Ha senki sem fog enni tepertőt, véres hurkát, disznófősajtól. hát akkor a hentesek nyakán marad és le fog menni az áruk. Mert hiába, a Marx-féle igazság mindig igazság marad: minél kisebb a kereslet, annál kisebbek az árak — De nagyságos uram, enni csak kell, de a Kárpátok főgerinezének magaslatain és hágóin álló ellenség visszaüzését, Majdnem egy időben e támadásokkal megkezdődött azonban a szokatlanul hideg és szigorú tél, mellyel a csapatoknak még sokkal súlyosabb harezot kellett viv- niok, mint az ellenséggel. Mindazonáltal sikereket vívtak ki, de előnyomulásukban megakadtak. Alig javult egy kissé e télies időjárás, a hadsereg főparancsnoksága, teljestudatában Prze- mysí erőssége élelmezési heiyzejének mindent latba vetett, hogy a felmentést keresztülvigye. Az e végből kezdett operácziók márczius havának első tétére esnek. A bátor kárpáti csapatok bámulatom hősiességgel támadok meg a nagyon megerősitet' ellenséges hadállásokat, hogy azokat Przemysl irányában átörjék és az ellenség már sok helyen megingott. Ekkor azonban bekövetkezett a szigorú utótél minden borzalmával és rombadön- tötte a tervet. Az elemek ellen folytatott harcz felülmúlta az emberi erőt. A Przemysl felmentésére tett erőfeszítéseket a természet erői és nem az ellenség hiúsította meg. Az, hogy a sors igy döntött, nem változtat azon a dicsőségen, a mely úgy a hősies, mindvégig kitartó védősereghez, mint a bátran Przemysl fölmentéséért küzdő sereghez fűződik, és nem változtat azon a hősies szellemen, amelyiyel az ellenség további támodásai is találkozni fognak. Przemysl eleste csak epizódja a nagy, hatalmas küzdelemnek.
